A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-15 / 6. szám
SWilöfötdemhei tartozom Várakozás körben Tisztelt Gyurcsó elv társ engedje meg, hogy 25. születésnapja alkalinalioi minden jót, erét és további alkotó kedvet, kívánjunk Önnek. fia elgondolkozunk irnďhlmi munkássága fölött, mindenekelőtt költészetét kell értékelnünk, amely hőén fejezi ki a ma emberének érzésvilágát, a hajdani munkás fiatal élményeit,' valóságlalását az indulástól égészen a művészi kibontakozásig. Az Ön versei az éleihez való ragaszkodást, szereidet tükrözik, s időszerűségükkel hatnak, Figyelmet érdemel publicisztikai és rijtnrtíró! munkássága is. Nagy szerepet töltött be a Szlovákiai írószövetség magyar szék eiója kultúrpolitikai munkájának szervezésében. Mindezért őszinte köszönetét, mond Öltnek A SZLOVÁKIÁI ÍROK SZÖVETSÉGE Tovosii szonáta Magyar szeretnék maradni; — én most csak ennyit akarok. Itt születtem és itt halok meg talán s nem idegenben: itt keresek hazát, jövőt. Apám, anyám itt született — és úgy hiszem, minden ősöm. Most értetlenül ütődöm jobbra, balra céltalanul, és nem találom a helyem. Két karom jó erejére, nincs szüksége itt senkinek? — Nem hagyom itt! Nem leszek többé oktalan bujdosó; szülőföldemhez tartozom! Mire vár a méh, a tarka pillangó? Barackfa ágán beszélget a bimbó, virágot dalolnak a mandulafák, rügyet sietnek hozni az orgonák, menyasszonyok a kökénybokrok sorban fészkét rendezi madár a bokorban, a szél is visszatér: márciusi szél, csak a zöld késik, a sok piciny levél, mi védi, óvja a fák virágait, ló vízzel most az ég nem locsolkodik, pedig bokrosodna búza, árpa, zab. Előőrs méhek csapata megszalad, de a sereg támad, várja és tudja, a tavasz kapuja nincs már becsukva. Ma még találj,bús, céltalan jövevény vagyok: de konok, mert élni csak itt akarok! S itt leszek örök gyökerű, bármilyen szikes a jelen. Gtközben, 1946 Kobolkúttól jöttek .;; Köbölkúttól jöttek a katonák. — A toronyóra éjjel hármat ütött, — és a szőgyéni szerpentiu-út fölött riadtan vonítottak a kutyák. Harang kondult, veszély árnyékát ijedten hirdették a falu fölött: s a nép álmosan, pisszegve öltözött, vállukra kapkodták a tarisznyát. — A háború után már a béke virágozhatna a nép kertjébe, de a hideg törvény kérőt nevel, és az éjfélutáni vad órán, a szőgyéni sötét kertek alján konok paraszti tömeg menetel. A Sojó-völgy üienett Láttad-e már a Krasznahorka várát és az Aranyasztalt itt Szomolnok fölött, ahonnan ha nézed Rozsnyó határát, mikor a szél reggel veri a ködöt, mily apró nyájakra bomlik a felhő a Sajó-völgyet őrző hegyek csúcsain: Ez a hazád! — gondolsz-e rá merengő, ábrándos szívvel, ha szemed áttekint e tájon, hol konok vaskövek várják alant, mikor jön a feszítő erő, hogy bontsa a mélység vélt örök álmát, s hallod-e, hogy felsír a születő kő? — S láttad-e már, hogyan rozsdállik a fény a boldog remények megpörkölt egén? Énét« a szilicei fennsíkon Messze, magasan járok, mégis közel a földhöz, amely lábam megkötözi, tűzhelyek melegével ölel körül. Nevetnek a patakok gyöngykövei. Az égnek lehet szép felhőruhája,' én felöltözküdni nem kívánkozom. Inkább sebezzék kövek a lábam lent, ott fönt nem akad, nincsen hű rokonom. Hideg csillagok, csábitó közelség, csalóka fény az, s oly messze van, messze. Ti kövek, bokrok, fű, fa, vas, víz, utak... szívem az embert csak itt lent keresse. Magamat is, lám, köztelek találom, itt fut össze minden emberi lábnyom. Hallgatom, hallgatom, sir a szél, hallgatom: mit sirat, mit sirat ez a szél, mit sirat! Fekete jegenyék zokognak, hallgatom: cimbalom sirat így zokogó húrokon. Sir a szél, sír a szél, hallgatom, sír a szél: könnye hull, földre hull, mit sirat ez a szél! Telefon-, villamosdrútokon sír a szél: hallgatom, hallgatom, sír a szél, hallgatom. Ne sirasd a telet, zokogás, ne sirasd! Lobogás veri már, veri már a telet, hiába siratod, én már azt hallgatom, arany szél muzsikál valahol, valahol. Hallgatom, hallgatom, arany szél muzsikál valahol, valahol a tavasz nevet már. Fák alól, fák alól feketerigó szól, feketerigó szól fekete fák alól. Hallgatom, hallgatom a tavasz énekét, sír a szél, sír a szél, nevetve hallgatom.
