A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-27 / 30. szám

íinka irtván

Nem tudom, meddig maradt ott, bizonyára rövid ideig, hiszen a népi írók egységes frontba tömörülése őt is új elhatározásra késztette, a háború után már Pesten él, s ír. Egy ideig szöműzöttje ugyan az irodalomnak, mivel nyilas címkét akartak homlokára ragasztani, azonban hozzá hasonló bűne akkor másoknak is volt, akik csetlettek-botlottak, s Idő kellett, amíg újra talajra találhattak. Sinka az igazságért, a szebb holnapért dalolt. Nagyon szépen dalolt, mint a mezei pacsirta, s most is úgy ment el, szürkén, mint pacsirta társa, s ott a magasban röpdösve, egymással versenyeznek: melyikük száll magasabbra? Sinka István lelke bármily magasra is száll, bármily messze is száll: dalát örökké hallani fogjuk.

CSONTOS VILMOS

i

I

I

I

í

I

I

I

I

„Nagyanyáim s a szépanyáim lelke dalolt nekem a pusztán, hogy keljek lel a virágok közül s induljak el a dalok jussán, hagyjam magára a nyájat, mert felőlem az rendeltetett, hogy vihar fájja meg a számat...“

Ezt olvastam a „Vád“ c. kötetében mint mottót, amikor 1941. március 31-én először találkoztunk Budapesten a könyvnapon, s megajándékozott ezzel a kötetével. Többel Is megajándékozott: barátságával. Otthagytuk a Kazinczy könyvsátrat, elvezetett dr. Püski Sándorhoz, akinél lakott* Ez a lakás egy másfél méter széles helyiség volt, egyetlen díványnyál és egyetlen karszékkel. Ez a Püski volt a Magyar Élet felelős kiadója, ő adta ki Sinka verseit is. Egész délután a díványon ülve beszélgettünk. Családja Vésztőn maradt, őt ide csábította valami lidérces fény, baráti biztatás. Néhány hete van Itt, s már látom, csalódott, vissza vágyik a nyája mellé, a családjához. Szikár, napszítta arcán komorság s keserűség, csupán a szemedből áradó fény árulta el, hogy tisztában van küldetésével, hogy hisz önmagában.

Másnap és harmadnap még találkoztunk, azután soha többé.

Csupán a verseit és elbeszéléseit olvastam, ha szerét tehettem. Egy-két levelezőlap s egy dedikált fényképe — könyvein kívül — és örökké emlékezem tembe vésett alakja, mosolytalan arcára árkolt szomorúsága idézi őt vissza, valahányszor a nevét olvasom.

Abban az időben olvastam valahol, hogy csakugyan visszament a nyájhoz.

tolása nem egy demokratikus mozgalom következménye volt, hanem durva erőszaké, s a környező országok (nemzetek) a kisebbségek kérdéseinek megoldására nem is törekedtek. Ez meglátszott a nemzetiségi kisebbségek egy részének az új helyzettel kapcsolatban elfoglalt álláspontján is. A német kisebbségeket Csehországban és Szlovákiában is felhasználják Hitler céljainak elérésére. A lengyel kisebbség csak egy évig élt Lengyelországban, utána a tésíni területet is megszállták a németek, s irtőhadjáratot indítottak a lengyel lakosság ellen. A ruszinok magyar uralom alá, egy részük pedig a Szlovák Államhoz kerül. A magyar kisebbség jelentős részével együtt (67 ezer magyar nemzetiségű Szlovákiában marad) a horthysta Magyarországhoz kerül egy aránylag jelentős szlovák kisebbség is.

Az egyes volt nemzetiségi területeken a nemzetiségi és szociális viszonyok komplikálődtak és dramatizálódtak. A ruszin, lengyel és magyar kisebbségi (megszállt) területeken kialakul a megszállók elleni mozgalom, amelyet a különböző lakosság körében eltérő tényezők ösztönöznek, pl. politikai-szociális okok (a magyaroknál), nemzetiségi és nemzetfelszabadítói tényezők (a szlovák, C9eh, lengyel és ruszin lakosságnál). A külföldi és belső ellenállási mozgalomban fokozatosan kialakítják a jövendő Csehszlovákia kisebbségi modelljére vonatkozó álláspontokat. Ez a nem szláv: német és magyar kisebbségeket érinti.

A jövendő Csehszlovákia kisebbségi problémája a londoni külföldi kormány terveiben egy sor taktikai változaton ment keresztül. Dr. Benes pl. kezdetben megelégedett az ún. „megcsonkított“ vagyis nemzetiségek és kisebbségi* területek nélküli köztársasággal. Később a német szociáldemokraták képviselőivel való tárgyalásokon ((Jaksch) mérlegelik a csehszlovákiai német kisebbség helyzetének föderatív alapon való rendezését is. Végül világosan megfogalmazza a német és magyar kisebbség kitelepítésének követelményét. A magyar nemzetiség esetében a londoni kormány eredetileg a Csehszlovákia és Magyarország közt lebonyolítandó lakosságcserére gondolt. 1943 novemberétől kezdve nyíltan hirdették a magyarok kitelepítésének követelését ts, s a lakosságcsere akciójának meg kellett volna könnyítemie a magyar kisebbségtől való megszabadulás problémáját. A CSKP moszkvai vezetőségének a kisebbségek kérdésében elfoglalt álláspontja bosszú ideig ellentmondásos volt. Eredetileg a kisebbségek meghagyására és uralkodó osztályaik, valamint az árulók és a kolaboránsok elleni intézkedésekre gondoltak. Az új csehszlovák kormány programjavaslatában, amelyet a CSKP moszkvai vezetősége 1945 márciusában a moszkvai tárgyalásokon terjesztett elő, már egyértelműen a németek és a magyarok kitelepítését javasolták.

A magyarok esetében a szlovákiai „felkelési álláspont“ 1944 októberétől 1945 márciusáig más volt: nem tervezte sem a kitelepítést, sem a lakosságcserét. Meg akarták hagyni a magyar kisebbség Iskolaügyi ős egyéb jogait, s a dél-szlovákiai „szlovák elem“ megerősítését tervezték ipari kolonizációvai, valamint a magyar nemzetiségű kolaboránsok és háborús bűnösök megbüntetésével. A nyugati nagyhatalmak is megkülönböztették a németek és a magyarok problémáját, s nem értettek egyet a csehszlovákiai magyarok kitelepítésével.

II. A nemzetiségi kisebbségek helyzetének megoldása 1945 után, s főként 1948 után, a szocializmus építésének időszakában

A csehszlovák politika 1945 után kitűzi a „ne térjünk vissza az 1938 előtti kisebbségi rendszerhez“ irányelvét. Elsősorban a két nem szláv kisebbség kitelepítéséről volt sző, s ha eme etnikumokból egyesek az országban maradtak volna, nem kaptak volna semmiféle kisebbségi statútumot. A kisebbségi statútumot kezdetben a lengyel kisebbségtől is megtagadták.

Fokozatosan kitelepítették csaknem az egész német kisebbséget. A magyar kisebbség helyzetének alakulásában különböző fázisok voltak: az ún. felkelési időszak körülbelül 1945 májusáig, az 1945 májusa és augusztusa közti időszak, amikor az egész magyar kisebbség kitelepítését tervezték. 1945 augusztusától, miután a potsdami konferencia elutasította a kisebbség egyoldalú kitelepítését, a Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcserét irányozták elő, s arra számítottak, hogy ezzel a cserével teljesen megoldódik a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdése. 1946 júniusától, amikor már kiderült, hogy a lakosságcserével a kérdés nem oldódik meg (Magyarországon csak nem egészein 100 000 jelentkezőt sikerült a Szlovákiába való átköltözésre megnyerni) következik az utolsó időszak, amely 1948 feto-Csontos Vilmos

a fekete bojtár

— Sinka István emlékének —

Égi mezőkre terelve a nyáj,

Ott bandnkolsz már, fekete bojtár.

Ott bandukolsz már, fekete bojtár

Kolompod a vén tejúton kongat,

Puli kutyád csaholja a holdat,

Puli kutyád csaholja a holdat.

Nem nézel vissza, minek, hiszen itt Alig maradtak igaz híveid,

Alig maradtak igaz híveid.

Lásd, így járnak mindannyian, akik Nyájat terelve furulyáztak itt.

Nyájat terelve furulyáztak itt.

ruáirjában végződik, a magyar kisebbséggel szemben gyakorolt politika alapvető megváltozásával. Végrehajtják a resziovakizálás akcióját, a magyar kisebbség egy részének a cseh országrészekbe való áttelepítését és további ún. belső intézkedést, amelyeket a CSKP Központi Bizottsága 1963-ban elitéit. 1947-ig, a csehszlovák—lengyel egyezmény megkötéséig a lengyel kisebbség helyzete is komplikált volt.

Az ukrán—ruszin kisebbség egész sor különböző okból kifolyólag szélesebb politikai jogokat kap, létrehozzák például az Ukrán Nemzeti Tanácsot, mint a kisebbség lehetséges önigazgatásának egyik elemét. Ez a megoldás azonban egészen kivételes volt, s 1950-beti visszavonták. A kisebbségek helyzetének megítélésében és a kisebbségi kérdés megoldásában 1945 után nagy mértékben vett részt a burzsoázia. A két nemzet széles rétegeinek tudatában szilárd volt az a meggyőződés, hogy Münchent egyszerűen és globálisan a kisebbségek, idézték elő, s nem vették figyelembe a nemzetközi összefüggéseket s azokat a hatalmi és osztályjellagű aspektusokat sem, amelyek Münchenhez vezettek. Persze az is kérdéses, mennyire volt lehetséges — a CSKP politikájában is — 1945 után osztályszempontból ítélni meg ezeket a kérdéseket.

A nemzetiségi kisebbségek helyzetének megoldására üjabb alkalom adódott 1948 februárjában (a csehszlovákiai viszonyok közt alkalmazott marxizmus—leninizmus alapján). Az egész kérdés azonban a szlovák nemzet állam - jogi helyzetének megoldásától függött. Mivel azonban ebben a kérdésben az 1945-ben, a burzsoáziával kötött kompromisszumot törvényerőre emelték, nem kerülhetett sor a kisebbségek önigazgatásálra sem. A szlovák nemzet nem egyenjogú helyzete az államban egy további következménnyel Is járt: Csehszlovákia nemzetiségi problémája az 1946—47-es években Szlovákiára tolódott át, it a kisebbségek a lakosságnak közel 14 °/o-át jelentették. Számottevő magyar kisebbség maradt itt, amely sokoldalú problémát jelentett (nyelvi korlátokat stb.J, s a ruszin kisebbség problémája sem volt egyszerű. Külön problémá jelentett e kisebbségek szociális és kulturális struktúrája is. A szlovákiai nemzeti szerveknek pedig nem állt módjukban e kérdéseket — Szlovákia szükségleteinek és helyzetének megfelelően — megoldani. Ford. Cs. S.

(Befejezés a köv. számban.!