A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-27 / 30. szám
Juraj Zvara A csehszlovákiai nemzetiségi kisebbségek eddigi fejlődése IA nemzetiségi problematika cseh, szlovák, magyar, ukrán szakemberei és néhány szomszédos szocialista ország tudományos dolgozót 1969. május 27—30 közt Moravanyban konferenciát tartottak a nemzetiségi kisebbségek helyzetéről. A csehszlovákiai magyarok részéről Szabó Rezső, Csanda Sándor, Mózsi Ferenc, Kardos István tartottak előadásokat. Szlovák részről a nemzetiségek helyzetéről összefoglaló jellegű beszámolót tartott juraj Zvara, s az alábbiakban ennek magyar fordítását közöljük. I. A München előtti Csehszlovákia A szerző itt a magyar, német, lengyel és ukrán [ruszin] nemzetiségre gondol.* Ezek ún. határmenti kisebbségek, amelyek a cseh és szlovák nemzettel szomszédos etnikai határon élnek. További jellegzetességük — az említett nemzetiségek közül legalább háromé —, hogy a legújabb kisebbségek típusába tartoznak." A német [osztrák] és a magyar nemzet töredékei 50 évvel ezelőtt a csehszlovák államalakulathoz kerültek mint egy teljesen kialakult nemzet, sőt azelőtt uralkodó nemzet tagjai. Egyszerre nemzetiségi kisebbségek helyzetébe kerülnek. Ilyen helyzetbe kerül a Tésín-környéki lengyel lakosság is. Speciális problémát jelent az eredetileg ukrán lakosság, amely akkor kerül Csehszlovákiába, amikor már erősen hat, esetleg uralkodik közte a ruszin orientáció mint a nemzeti különválás jelensége. A német, magyar és lengyel kisebbségek [főként az első kettő] olyan etnikum típusát képviselték, amelynek erősen fejlett nemzeti öntudattal (az etnikai együvétartozás tudata) rendelkeztek; szociális struktúrájukban fejlett osztályok és szociális csoportok voltak, amelyek konkurrenciás harcban álltak a cseh tőkével, és ebből a szempontból befolyásolták a kisebbségek nemzetiségi orientációját, s a kisebbségek nemzetiségi mozgalmában hegemóniára törekedtek. A kisebbségek nacionalizmusát saját érdekeiknek rendelték alá. A német és a lengyel kisebbség a cseh országrészek konszolidáltabb viszonyai közt élt. Ezen kívül egész szociális struktúrájuk (főként a németeké) is sokkal fejlettebb volt, mint a két szlovákiai nemzetiségé. A nemzetiségi kisebbségek fent jellemzett helyzetéből következett, hogy az elszakadási tendenciák mellett jelentkezett náluk (mindegyiknél különböző mértékben) a nemzetiségi szubjektumként való érvényesülés tendenciája is, az önigazgatásra, az állami-politikai képviseleti jogra irányuló törekvés. A politikai pártokra támaszkodó társadalmi-politikai képviselet semmikép* 19311 ban a németek Csehszlovákia lakosságának 23.6 %-t, a magyarok 4.3 % t, a lengyelek 0.8 %-t, az ukránok és ruszinok 0.8 %-t, együttesen a lakosságnak több, mint 30 %-t alkották.^1945 után megváltozik a helyzet: 1965 ben Csehszmvákia kisebbségei a lakosságnak csupán 6.1 %-át alkotják; 551 ezer magyar, 69 ezer lengyel, 56 ezer ukrán (ruszin), 134 ezer német. " A közép- és délkelet-európai nemzetiségi kisebbségek elsá típusát — származás szerint — az a nemzetiségi csoport képviseli, amely bennszülöttként él az adott területen, körülvéve más nemzetiségű lakossággal, s nem tartozik egyetlen, az országhatáron kívül élő nemzethez sem (például a luzsical szerbek). A kisebbségek második típusa a XV.—XVIII. században telepítések következtében keletkezett, abban az idüben, amikor a lakosságnak nem volt nemzeti (nemzetrészi) tudata. Ez a típus gyakran más etnikumú területen belül él. A harmadik típus ütvén évvel ezelőtt keletkezett az ún. utódállamok megszületésével. Habár* lehet a kisebbségeket más szempontból is tipologizálni, a szerző fontosnak tartja ezt a tipológiát, mert elsősorban a nemzeti élet intenzitásának fokát veszi figyelembe és az ebből következő aspirációkat, amelyek a harmadik típusú kisebbség esetében oly határozottan jelentkeznek. pen sem akadályozhatta meg a kisebbségek állandó majprizálását. Kérdéses marad, hogy az önigazgatás követelése mennyiben leplezett elszakadási törekvést és mennyiben a kisebbségek egy részének a csehszlovák politikai és kulturális életbe való integrálódását, vagyis mennyiben elégedtek volna meg a kisebbségek „csak“ önigazgatással. A magyar és ruszin kisebbség helyzetét Szlovákia és Kárpát-Ukrajna elmaradottabb politikai és szociális viszonyai is befolyásolták. A magyar kisebbség helyzetét az is befolyásolta, hogy a (a szlovák), nemzetnek amellyel együtt élt, szinte megoldatlanok voltak államjogi problémái a csehszlovák államon belül. Eltekinetve a csehszlovákizmus ideológiájától, amely azt hirdette, hogy a szlovákok az egységes csehszlovák (tehát uralkodó) nemzet részei, a szlovák nemzet lényegében szintén nemzetiségi (nemzeti) kisebbség helyzetében élt. Ez az állapot negatívan befolyásolta a déli járások és egész Szlovákia területén a szlovák és a magyar lakosság kölcsönös viszonyát. A magyar és az ukrán (ruszin) kisebbséget elsősorban mezőgazdasági népesség alkotta; az előbbinek tipikus földbirtokos reprezentációja is volt. Csehszlovákia kisebbségi kérdését az említett tényezőkön kívül egész sor más tényező is befolyásolta. Ilyenek voltak a belső tőkés csoportok, elsősorban a cseh tőke, törekvései, továbbá a munkásmozgalom fejlettségének színvonala, Csehszlovákia Kommunista Pártjának befolyása a különböző nemzetiségű országrészekre. Az általános helyzetet befolyásolta a csehszlovákiai polgári demokrácia színvonala is. A kisebbségi kérdés Csehszlovákia nemzetközi helyzetétől is függött, vagyis attól, hogy Európában megtartják-e befolyásukat azok a külföldi hatalmak, amelyek elősegítették a köztársaság (s ezen belül jelentős kisebbségek) megszületését, s amelyek Csehszlovákiára bizonyos feladatot bíztak, főként a nagynémet terjeszkedéssel szemben. Más befolyást gyakoroltak azok az országok, amelyeknek lakossága részben Csehszlovákiához került, ilyen volt mindenekelőtt a hitleri Németország. A kisebbségi kérdés tehát attól is függött, milyen viszonyok alakulnak ki azokban az országokban, amelyekben a csehszlovákiai nemzetiségi kisebbségeik „anyanemzetei“ éltek, tehát Németországban, Magyarországon és Lengyelországban. A kisebbségi kérdés összefüggött azzal is, hogy a csehszlovák állam — eltekintve attól, hogy a nemzetiségeknek teljes egyenjogúságot nem tudott nyújtani — mennyiben biztosított jobb szociális, kulturális, demokratikus életfeltételeket, mint amilyenekben a kisebbségek „anyanemzete“ élt; milyen teret biztosított a csehszlovák állam az önkéntes integrációra, a demokratikus alapon való közeledés megteremtésére. A kérdés az uralkodó osztályok és a nemzetiségi kisebbségek befolyásos szociális csoportjainak aspirációival is összefüggött. Ügy vélem, hogy elsősorban mégis (a belső helyzet szemszögéből) a cseh és szlovák nemzet viszonyától s e viszony elmélyülő válságától függött A csehszlovákizmus, az egységes csehszlovák nemzet eszméjének elutasítása után nyilvánvalóvá vált az a tény, hogy az államon belül egyik nemzet sem alkot természetes többséget (a csehek a lakosság 49 %-át alkották), s ezen a helyzeten csak a két nemzet rendkívül szoros együttműködésével, összetartásával lehetett segíteni; az ő integrálódásuktól függött a számot tevő más nemzetiségű lakosság integrálásának lehetősége is. Ezektől a belső és külső, nemzetközi feltételektől és viszonyoktól függtek az integrációs és dezintegrációs törekvések, érdekek, állásfoglalások stb. mind az egyes kisebbségek, mind az osztályok és szociális csoportok részéről. Csehszlovákia a különböző tényezők következtében fejlett burzsoá demokráciájával kühelyzetének lönbözött a legtöbb környező államtól (első* sorban azoktól, ahol az anyanemzetek éltek — Ukrajna kivételével), s ez optimálissá tette a kisebbségek helyzetének csehszlovák modelljét a környező államokkal (amelyeknek szintén voltak kisebbségeik) összehasonlítva. Ennek következtében az egyes nemzetiségi kisebbségekben bizonyos vonzalmat is ébresztett a csehszlovák állam s annak politikai és kulturális élete. Megnyilvánult ez a ruszin, részben a magyar és a lengyel, de a német kisebbség körében is. Különböző volt ez a vonzalom az egyes kisebbségeknél és az egyes szociális csoportoknál, s megjelenési formái is különböztek, de kétségkívül kezdett kialakulni a nemzetiségi kisebbségek etnikai tudata, bizonyos speciális kultúra stb. A kisebbségek egy része határozottan tudatosította a csehszlovák állam vonzóerejét a fasizmus fenyegetése idején (persze ebben Is voltak különbségek az egyes kisebbségek között) s végül a kisebbségi területek megszállása után, 1938-ban, amikor már késő volt. A magyar nemzetiséggel kapcsolatban érdekesen ír erről Vlado dementis: „Aki Szlovákia magyar vidékein élte át a München előtti időket, az tudja, milyen alapvető különbség volt köztük és a szudétanémetek között. A magyar munkásság és parasztság többsége nemcsak értékelte azt a politikai és kulturális haladást, amelyet a köztársaság adott szá« mára, hanem ezek a rétegek helyesen látták Csehszlovákia szerepét az európai helyzetben is, s azt, hogy ez elősegíti magyarországi társaik, az egész magyar nemzet vágyainak megvalósulását is. Igaz, hogy a München utáni zavarban és depresszióban e rétegek nagy részének feje Is megszédült, de a kiábrándulás túlságosan hamar bekövetkezett.“ (Medzi nami a Madarmi. London 1943. 55. o.) A kisebbségek helyzetének München előtti „modelT'-jében az általunk emlegetett nemzetiségi kisebbségeket nyelvi kisebbségeknek tekintették. A kisebbségek nyelvi jogait a kollektív kisebbségi jogok legmagasabb formájának tartották. A kisebbségek helyzetének megoldása — amely az első világháború utáni, á kisebbségek védelmére hozott nemzetközi egyezményekből indult ki — kizárta azt a lehetőséget, hogy a kisebbségek a nemzetközi jog új szubjektumaivá válhassanak. A nemzetiségi kisebbségektől megtagadta az önrendelkezés jogát. Ezt a csehszlovák burzsoázia nem engedhette meg. A kisebbségekről szóló nemzetközi szerződések értelmében a csehszlovák állam is elsősorban az államban élő többség fejlődésének zavartalanságát Igyekezett biztosítani, vagyis a csehszlovák nemzetét, esetleg mindkét nemzetét. A .kisebbségek helyzetének megoldásában ezért a „nemzetiségi“ elvnek a többséghez való viszonyából és az állampolgári szabadságjogoknak a kisebbségekhez való viszonyából indultak ki. A kisebbségek jogai tehát mint az állampolgárok egyéni jogai nyertek megfogalmazást. Ez a megoldás kizárta az önigazgatás lehetőségét. Csak 1938-ban, elsősorban külső nyomásra ígérték meg a németeknek a föderációt, a magyaroknak az autonómiát. A csehszlovák állam azonban megengedte a nemzetiségi kisebbségek politikai reprezentációjának létezését nemzetiségi alapon kialakított politikai pártok formájában. Ennek ellenére a nemzetiségi kisebbségek helyzete csehszlovák modelljének számos optimális vonása volt. Viszonylag széles körű ál* lampolgári, nyelvi, iskolai jogokra támaszkodott. A nemzetiségi kisebbségek kultúrájának terjesztésében számos autonóm elemet vehetünk észre. A kisebbségek nyelvi jogait aránylag pontosan körülhatárolták. Meg kell azonban azt Is mondani, hogy ezek a jogok másként érvényesültek a cseh országrészek politikai és szociális viszonyai közt, mint az eltérő adottságú Szlovákiában. A megszállás időszaka (1938—1945) minden nemzetiség esetében más jellegű és következményű volt. A német, magyar és lengyel nemzetiségnek az anyanemzethez való hozzácsa-
