A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-28 / 51-52. szám
Dr. GYÖNYÖR JÓZSEF Jóleső érzés tölti el az embert, amikor népe érdekében tehet valamit. Csakhogy törekvéseink a mindennapi életben sokszor olyan akadályokba ütköznek, amelyeket egyhamar nem lehet elgördíteni az útból. A reményt azonban sohasem szabad egykönnyen feladni. Így vagyunk a nemzetiségi törvényekkel is. Az alkotmánytörvény hatályba lépése óta kerek egy év, számunkra hosszú esztendő telt el. Mozgalmas időszak volt, teli eseményekkel. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségei azóta is várják, hogy jogaikat ennek az alkotmánytörvénynek alapján rendezzék. A törvényelőkészítési munkák üteme — akarva, nem akarva — lelassult és elhúzódott. A javaslatból törvényt! ;■ zt talán — ismerve a helyzetet — nem is róhatnánk fel senkinek, ha mindenki legalább olyan megértést tanúsítana ügyünk iránt, mint amilyen pozitív álláspontot foglaltak el a nemzetiségek az államszövetség létrehozásakor. Meggyőződésem azonban, hogy az új esztendőben minden nehézség és akadály ellenére is — a marxista— leninista elvek alapján — sor kerül a nemzetiségek jogainak rendezésére az egyes köztársaságokban. Talán nem mindenben úgy, mint azt javaslataink tartalmazzák, de minden bizonnyal végre sikerül majd pontot tennünk az elmúlt negyed évszázad jogi bizonytalansága után. Őszintén kívánom valamennyi csehszlovákiai magyarnak, hogy az új esztendő hozza meg a nemzetiségek soha nem remélt felvirágzását a politikai, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet minden terén. Váljék végre valóra a nemzetiségek képviseletének intézményes megoldása, s a szlovákiai magyarság a választott képviseleti szerveken kívül a végrehajtó szervekben is elfoglalhassa lassan a számarányának megfelelő helyet, hisz az államigazgatástól a diplomáciai szolgálatig a magyarok számára is megnyílt az érvényesülés lehetősége. Ismeretes, hogy a magyar munkások és földművesek évről évre kiváló eredményeket érnek el a termelésben. Kívánom, hogy végre a jogok terén is elérjék a tényleges egyenjogúságot. A kétnyelvűség alkalmazása és betartása pedig váljék természetessé és magától értetődővé a mindennapi életben. Necsak dolgozó magyar népünk, hanem nyelve is megbecsült legyen. Megnyílt végre a törvényes lehetősége annak, hogy minden nemzetiség létrehozza hiányzó kulturális intézményeit. Kívánom, hogy születő színházunk legyen a vox humana — az emberi hang hirdetője falvainkban és városainkban, létesülő galériánk képzőművészeink hajléka, központi könyvtárunk pedig nemzetiségi kultúránk fellegvára. A televízió magyar adásának megindítása új esztendei ajándékot jelentsen mindnyájunk számára. Az ifjúságnak szívből kívánom, hogy ezentúl már necsak joga, hanem lehetősége is legyen anyanyel vén tanulni az óvodától a főiskoláig. A szülőknek pedig, hogy gyermekeik jövőjét sohase árnyékolják be komor fellegek a nemzetiségi élet egén. Érezze minden csehszlovákiai magyar, hogy szocialista hazánkban ezentúl érdemes lesz a nemzetiség tagjaként élni. Remélem, hogy az elmúlt évtizedek nyomasztó bizonytalansága egyszer s mindenkorra megszűnik. Végre megérhetjük, hogy 1970-ben olyan konszolidált és boldog új esztendő köszönt reánk, amelyben mindenki bátran, aggályok és félelem nélkül vallhatja meg nemzetiségét, s találhatja meg boldogulását nemzetiségre való tekintet nélkül. Az volna még az óhajom, hogy a jövőben soha többé ne üsse fel a fejét az utóbbi hónapok áldatlan torzsalkodása értelmiségünk soraiban. Nem szabad megengednünk, hogy egyesek civakodása miatt a közösség húzza a rövidebbet. Talán a legboldogabb lennék, ha Dél-Szlovákiában olyan légkör alakulna ki, amelyben a nemzetek és a nemzetiségek, sőt a magyarság tagjai közt is megszűnne a bizamatlanság és a „misztikus gyűlölet“. A történelmi új esztendő küszöbén kívánok mindenkinek bort, búzát, békességet s a nemzetiségi jogok valóra váltását. BÖSZÖRMÉNYI JÁNOS * m Önigazolás helyett szolgálat Az óesztendöt búcsúztatva s az újévet köszöntve hagyományosan illik derűlátónak lenni. Esetünkben pedig különösképpen, hiszen a hit és a remény volt eddig is a mi megtartó erőnk. Hit a magunk igazában és remény az eszménk hitelében. Hiszen sorsunk és magatartásunk Immár végérvényesen összefonódott a Fábry Zoltán-i vox humanával, az eszmével, melynek igazát az elkötelezettek derűjével hisszük és valljuk már lassan egy emberöltőn át. Hitünket megcsúfoíhatták, eszménket kijátszhattak (mint legutóbb 1968- ban is, amikor a demokrácia ürügyén lázítottak ellenünk új leszámolásra), de végérvényesen sohasem tudták ellenünkre fordítani. Sok vád, még több következmény ért már bennünket, de ügyünk végül is mindig feloldást nyert. Mert lehet-e ennél nyilvánvalóbb, . egyértelműbb jószándék, ha a gyengébb a kölcsönösség elve alapján védelmet, jogbiztonságot keres magának az erősebbnél, hogy leküzdhesse magában a kiszolgáltatottság, az alacsonyabbik rendűség visszahúzó erejét? Nekünk a magunk ítéletét, lelkiismeretünk szavát mindig is öszsze kellett egyeztetnünk mások érdekeivel. "Ezért a kölcsönösség elve nekünk életút és életcél. Ez az elv azonban feltételezi a teljes, az oszthatatlan egyenjogúságot. Ehhez olyan nemzetiségi magatartástudatot kell kialakítanunk, amely mentes mindenfajta elfogultságtól és felülemelkedik minden sekélyességen. Nekünk nem önigazolásra, hanem szolgálatra van szükségünk népünk érdekében. Meg kell szívlelnünk azt a történelmi tanulságot, hogy szélsőséges politikai elmekre támaszkodva nekünk nem szabad egymás ellenében kihasználni vagy követni a torzulásokat ... Minthogy nálunk a nemzetiségi kérdés megoldása nagyrészt nyelvi-művelődésügyi vonatkozású, nemzetiségi alapelveink szellemében a következő esztendőben is egységesen arra kell törekednünk, hogy a nemzetekéhez hasonló feltételeket teremthessünk sajátosságaink megőrzéséhez, létünk fenntartásához. Az egyénieskedés megosztást jelent, ez pedig gyengüléshez vezet. Mindazok tehát, akik valóban szolgálni akarják népünk érdekeit, a legteljesebb egyetértésben kötelesek a maguk vonalán megvalósítani a közösen megfogalmazott elveket, elképzeléseket. Kívánom, hogy a következő esztendőben ez egyre inkább így is legyen! Jő lenne, ha a 1970-ben sikerülne véglegesen is érvényt szereznünk a nemzetiségi alkotmánytörvényben deklarált elveknek: a saját nyelvünkön való művelődés és a sokoldalú kulturális fejlődés jogának. Ez kötelezően írja elő számunkra, hogy biztosítsuk a magyar szülők gyermekeinek is minden szinten és iskolatípusban az anyanyelvi művelődéshez való elengedhetetlen jogot, létrehozzuk a szükséges művelődésügyi intézményeket, hogy végül is élhessünk a nemzetiségi önmegvalósítás minden feltételével. Mert vagy beletörődünk sorsunkba, vagy teszünk is érte valamit. Nincs más választásunk. 1968 és 1969 nagy vívmányának tekintem, hogy megfogalmazhattuk, hallathattuk jogos kielégítetlen igényeinket. Ha ez a feltétel a következő évben, esztendőkben is adva lesz, jogosan lehetünk derűlátók. Ügy tartják, hogy a nép java minden rendszert igazolhat ugyan, de egyiket sem oldozhatja fel a felelősségtől. így hisszük ezt mi is, akik mélyen átérezzük annak nagyságát, mennyire megtisztelő felelősség szolgálni azt a közösséget, amelyhez tartozunk, de tudatosítjuk azt a kötelességet is, hogy szembenézzünk a meg nem értéssel, harcoljunk a közönnyel, elhallgattassuk a vádaskodásokat, leleplezzük az ártó szándékot. Ha megtartjuk a hitet és a reményt, erőnk is lesz ahhoz, hogy leküzdjük az elénk tornyosuló akadályokat. Ezt kívánom tiszta szívből mindannyiunknak!
