A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-20 / 29. szám

Mici ét

Mindkettőjüket ösmerik a váróiban, Zizi akrobata termetű nő, fényképé a súlyemelők országos galériájában is feltűnést keltene, vele ellentétben Mici móléit típus, szendén mosolyog, s ügyes kozmetikusok kapva kapnának az alkalmon, hogy a mimózalélek csínjávalbínjával megismertessék- mindazokat, akik a megifjodás eszközeit magukévá akarják tenni.

Pusztán életsorukat nézve, mondanunk kell valamit a melegre kiült iskolapadokban megálmodót tervekről, mert Mici és Zizi jövendőjüket a zongorával szerették volna egybekapcsolni, csakhát az akadályokkal járó bajok már az elején csőstül rohanták meg a barátnőket; Mici és Zizi kezecskéi képtelenek voltak az etűdökhöz alkalmazkodni, így hát az életet formáló tervből nem lett semmi. Korán hunytak el a szülők is, az ablakon a hét sovány esztendő kecskekörme kopogott be, nem volt mit tenni, az örökség értékesebb holmija a zsibvásáron cserélt gazdát. A hiányzó ebédek és vacsorák miatt a korgó gyomor mind gyakrabban emelt óvást, erőteljesen követelte a magáét, hiszen kenyérrel él az ember.

Szerencséjükre jött a szocializmus, felkarolta őket is a kilátástalanságból, állást kaptak a postahivatalban, többhónapos tanfolyamra vezényelték ki őket, s mikor a záróvizsgát sikerrel letették, a távbeszélőnél nyertek beosztást.

Micinek az első fizetésig már nem volt egy fityingje sem, adós volt a lakbérrel is, de Zizi könyörületes szíve változtatott barátnője nyomorüsagos helyzetén, elülső szobáját Micinek ajánlotta fel, a szedett-vedett bUtorzatú hátsó helyiséget ő lakta.

Evek múltán egyszeresük mindketten rémülten vették észre, hogy az időt foglyul ejteni képtelenség. És kezdetét vette a megiffodáshoz szükséges eszközök .használata. Szokásuk szerint munka után arcukról hallatlan türelemmel csipegették a kiserkent szőrszálakat. Ez az életműködést rendellenség különösen Zizit hozta dühbe, mert fülkagylója tövénél olyan pajeszek jelentkeztek, hogy kénytelen volt zsilettpengét használni.

Szót érdemel az a körülmény is, hogy mindketten megpróbálkoztak a férjjogás cselvetésével, de a sótalan kalandokon kívül semmi érdemleges esemény nem történt. A tükör egyre vészteljesebben verte vissza a vénleányság apokalipszisét, ámbár Zuckhoff szerint a telefont kezelő postásnők öregedése csak lassacskán megy végbe. Nos, most már lássuk, Zuckhoff nyakatekert elmélete miképpen vált be Mici és Zizi esetében. Egy hételefl napon történt, hogy dr. Zsúp, a városi építkezési vállalat érdemes jogtanácsosa, sürgős telefonöszszeköttetést kért Prágával. Kilátásba helyezte, hogy ha gyors kapcsolást kap, Micit és Zizit a saját költségére szívesen látja gardenpartyra a Dukla társalgójában. Erre a biztatásra a lányok felváltva zaklatták a közvetítő állomásokat, pihenés nélkül hallóztak a kagylóba, s amikor a kért telefonszám jelentkezett, az elért villám-siker bódulatától egymás nyakába borultak és visongtak az örömtől.

Dr. Zsúp már várta őket az előre megrendelt asztalnál. Mici és Zizi pontos időifin toppantak be a terembe, ami a hippiző if jakban derűt keltett. A jogászember is zavarba jött, mert ő is úgy látta, hogy a pomádés nők mulatságosan bizarr jelenségeknek tűnnek. Szerencsére Zizit olyan helyzetbe sikerült az asz

tálhoz- ültetni, hogy hátával a kíváncsiskodó tekintetek elöl teljesen eltakarta a mosolygó Micit is.

Jóval éjfél után Mici és Zizi megnövekedett önbizalommal érkeztek haza, és boldog érzés lepte meg őket.

— Mit gondolsz Mici, doktor Zsúp nős?

— Bizonyára özvegy, mivel már nem fiatal.

Özvegy?... — hitetlenkedett Zizi - Azt

hallottam, hogy elvált ember.

— Korát nézve lehet agglegény is.

Zizi tenyerét összecsapta és Mici ágyához guggolt.

— Biztos? ...

— Ez még semmi... — Képzeld, azt mondta nekem, hogy ha Rembrandt élne, én is szerepelnék a vásznán. És azt is mondotta, hogy ha Színyei-Merse élne, rólam mintázná a második Pacsirtát. Versenyre kelhetnék az első Pacsirtával. Ilyen találó hasonlatot csak egy született intellektdéltől várhat az ember.

— Ahogy vesszük... — intett finnyáskodva Zizi és felállt az ágytól — Zsúp nem a zsánerem, végeredményben lapos emberke, és engedelmeddel tegyük hozzá: nincs fogása. Nincs fogása, mert amikor táncoltam vele, olyan volt, mintha vattacsomókból varrták volna össze a karját.

— Gondolod? ... — dobta föl keblén a meleg paplant Mici, és angyalian hunyorgott a pókhálós plafonra — Szerintem Zsúp eszményi férfi, hamarjában nem is tudom, melyik miniszterhez hasonlítsam. Ha megkérne, nem gondolkodnék egy pillanatig sem.

—- Zsúp azt tanácsolta, hagyjam faképnél a postát és menjek férjhez —- hencegett Zizi — Persze őhozzá.

— Ez nulla, ez csak száraz bók... — legyintett Mici és hangosan ásított. — Nekem azt mondta, hogy csak egy szavamba kerül és asszony lehetek.

Mimii l^■)ll Mimiin mi.... . . .

Az olyan szikra, mely már nem világít, korommá éget, és elvész a fekete éjszakában. Ebbe« különbözik az emlékektől, mert az emlék annál jobban éget és annál hosszabb életű, minél feketébb.

Széplakyné felállt, és a szekrényhez sietett, sokáig keresgélt a fehérnemű mögött, kerek háta idegesen remegett, s egy négyrét hajtott papírlappal jött vissza az asztalhoz. A papírt Morvái felé nyújtotta. A sok fogdosástöl piszkossárga volt, az idő Is belerágott, a széle berepedezett a hajlatok mentén. Elmosódó ceruzasort olvasott rajta: Kttoloncolási végzés.

A végzést a Nemzetbiztonság pozsonyi területi parancsnoksága adta ki 1945. május 5-én, 2671/1945 szám alatt. Tárgy: Széplaky Károly kitoloncolása Ligetfalura. A 131/1936 számú rendelet 36. szakasza és a Nemzetbiztonság pozsonyi területi parancsnoksága 190/1939 számú határozata 2. cikkelye alapján kitoloncoltatik Ligetfalura. Széplaky Károly a fent nevezett községből nem távozhat a köztársaság más részébe, és csak 1918 év előtt épített épületben kaphat lakást. Érkezését azonnal jelenteni tartozik a nemzetbiztonsági szervek járási parancsnokságán. A végzés kézbesítése után azonnal távoznia kell Pozsonyból és el kell helyezkednie Ligetfalun. Indokok: „Kétségtelen, hogy magyar nemzetiségű, ezért Pozsony város területén való tartózkodása államérdekből nem kívánatos.“ Az indoklás géppen volt beírva a litografált űrlapba. Ez a végzés feleségére (Angela) és lányára (Ethel) is vonatkozik. A rendelkezés be nem tartása 60 000 korona pénzbüntetést, vagy 6 hónapi elzárást vonhat maga után. 15 napon belül fellebezni lehet ellene. Tekintettel a sürgős közérdekre s a fellebbezésnek a kitoloncolás végrehajtására a 8/1928 számú kormányrendelet 77 szakasza értelmében nincs halasztó hatálya.

Azt írják, a rendelet be nem tartása pénzbüntetést, vagy hat hónapi elzárást vonhat maga után. A rendeletet nem lehetett be nem tartani. Lezárták az utca két végét, és sorra járták a házakat. A bejelentőlapot kérték, melyen fel volt tüntetve a nemzetiség ... így követelte a sürgős közérdek. Széplakyókhoz öten jöttek, négy csendőr és egy civil, a civil írógépet hozott magával. Leült az asztalhoz és a helyszínen kitöltötte a kitoloncolást végzést.

A csendőrök telszólították őket, hogy harminc kilós csomagokba szedjék össze azt a

két telepíteni, gondolta Morvái, Öregmama még akkor sem hitte, amikor a felvégen meglátta a lefelé tartó, katonai teherautókat, ahogy tigrisként morogva gyúrják a havat...) S amikor el kellett hinniük, terv nélkül és kapkodva csomagoltak, s a lányuk a fekete zongorát is magával akarta vinni, de nem lehetett, mert sokkal többet nyomott harminc kilónál. Sírt a lányuk, hogy ő így nem megy, ha a zongorát nem viszik, itthon marad, levetette magát az ágyra, és sírt. Fejvesztettségükben lepedőkbe kötötték összekapkodott vagyontárgyaikat. A városon át már menetoszlopban vonultak — akár a zsidók néhány évvel ezelőtt. Békés, meleg tavasz volt a háború utolsó napjain, s ők télikabátban, bundában meneteltek, mert a taholmijukat, amelyet magukkal akarnak vinni. Három harminc kilós csomag. Mi fér bele? Minek kell beleférnie? A drága dolgoknak vagy a legszükségesebbeknek? Vagy a legkedvesebbeknek? És tulajdonképpen mi történik velük? Hallották, hogy a magyarokat és a németeket ki akarják toloncolni, de nem hitték el (Mi sem hittük el, hogy Csehországba akarnak bennünvasz és a nyár után jön a tél és szükség lesz a meleg kabátra. Fegyveresektől kísérve lassan mentek a város utcáin, fejüket lehajtották.

A járdáról sokan nézték őket, akik nem tartoztak közéjük, közömbösen és érdeklődve, és elégedetten nézték őket, ahogy a batyuikkal menetelnek. Széplakyné akkor visszaemlékezett, hogy a járdán állók a gázkamrák felé menetelő zsidókat is elégedetten nézegették. Talán aki csak nézője a menetnek, azért elégedett, hogy nem neki kell mentelnie. Mert nagyon fárasztó dolog a menetelés, az ember szíve nehéz, hátra nem nézhet és maga előtt nem lát semmit, ami bíztató:

így menteik hát a többiekkel és a lányukkal a város utcáin: a Nagyasszony meg az ügyvéd ura; ötvenévesek múltak már akkor, és készülődtek a szép öregségre. A csendőrparancsnokságra tartott a menet, ott töltöttek a folyosókon egy éjszakát. S másnap újra elindultak, idegen város utcáin meneteltek, egyszerre döbbentek rá, hogy idegen város, eddig otthonuknak érezték, szülővárosuknak, melynek ők is szerves részei, s most egyszerre kiderült, hogy minden házban akadt valaki a lakók között, aki eligazította a csendőröket, hogy hol laknak magyarok, és a járdáról elégedetten nézték őket a járókelők. Tehetetlenségükben olyan meddő gondolatokkal bíbelődtek, hogy képtelenség, ami velük történik, tiltakozni kellene