A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-20 / 29. szám
hogy évek hosszú során keresztül a műkedvelő koreográfust képzéseken kénytelenek voltunk ismételni s ugyanazokkal taníttatni ugyanazt. Csak nagyon ritka eset ben és nagy problémák közepette sikerült bevonni külföldi, magyarországi előadót. A kezdeti stúdium bau hazai előadóink megfelelnek, de abban a pillanatban, amikor a koreográfusok elérnek egy bizonyos színvonalat, ami természetesen távolról sem a legmagasabb fok, tovább már képtelenek vagyunk segíteni különböző szakmai problémáikban. Tény az is, hogy a pozsonyi Zene és Színművészeti Főiskola főleg balett-táncosokat képez, akik később a színházak balett-táncosaiként működnek, s ha nyújt is valamit kétéves tanfolyamain a műkedvelőknek, ezeknek tudása szorosan kapcsolódik a szlovák táncművészeihez, s hallgatói a délszlovákiai műkedvelő koreográfusok munkájában gyakorlatilag alig képesek segíteni. Az az egy-két magyar, akinek sikerül bejutnia a Zene és Színművészeti Főiskolának erre a koreográfusi távtanfolyamára, újra csak a tapogatődzásra szorul, és külön kell fog lalkoznia Dél-Szlovákia táncainak sajátosságaival. Nagyon üdvös lenne, ha legalább ezeken a tanfolyamokon lennének a magyar táncetnikummal, Dél Szlovákiával bővebben foglalkozó gyakorlati előadások is. A Népművelési Intézet képez ugyan magyar tánccsoport vezetőket, koreográfusokat, szintén távtanulás keretén belül, de kezdői szinten, mert fejlettebb koreográfusoknak már nem képes tudnivalókat nyújtani az említett problémák miatt. 2. Legfontosabb lenne tehát megoldani a koreográfusok, tánckarvezetök hiányának kérdését, éspedig azzal, hogy először is „fent“ biztosítjuk a rátermettek egyetemi fokú szakmai képzést Magyarországon, hogy legyen később kikre támaszkodnunk a koreográfusi szakmai képzés irányításánál. „Lent“ pedig meg kell oldani a szakmai koreográfusi problémákhoz szorosan kapcsolódó szervezési, pénzügyi problémákat. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon kevés az, aki a Népművelési Intézet magyar koreográfusi táviskolájának elvégzése után folytatja a munkát, mivel a jő színvonallal rendelkező koreográfusok nagyobb együttest vezettek és vezetnek, amelynek irányítása rengeteg önfeláldozó munkát igényel. S amíg a zenészeket „meg kell“ fizetni, addig a koreográfustól elvárják, hogy ingyen végezzen alkotó, szervező s a jő ég tudná még, milyen munkát, mivel rendszerint a koreográfus az együttes vagy tánccsoport vezetője is. Sok esetben aztán, előbb vagy utóbb belefárad a sok kitartást igénylő, idegfeszítő munkába, mely elvonja őt más olyan kereseti lehetőségtől, amelyre talán éppen szüksége lenne. E probléma nem új és Magyarországon már régen megoldották olyan formában, hogy a képzett koreográfus munkáját megfizetik, attól függően, hogy milyen szakmai képesítéssel rendelkezik és mennyi munkát végez egy-egy műkedvelő együttesnél. Viszont a szakmai képesítéssel járó kiadásokat (útiköltség, szállás, étkezés) a hallgatók fedezik, de az olyan koreográfus, aki hosszantartóan és komolyan akar foglalkozni ezzel a munkával, szívesen vállalja ezt az anyagi áldozatot, mert tudja, hogy a befektetett anyagiak dup .. Ián visszatérőinek, s minden bizonnyal sokkal lelkiismeretesebben és komolyabban végzi tanul mányait is. Hazánkban magyar vonalon a távtanfolyam költségeit a Népművelési Intézet fedezi ugyan, s a végzett hallgatók oklevelet kapnak (olykor azt sem), amely azonban nem kötelezi és nem is hatalmazza fel őket semmire. Ez által a tanfolyamul végzett hallgatók elkallódnak, s az anyagi be fektetés is kárba vész. )ó lenne, ha az illetékes szervek elgondolkodnának az anyagi javak ésszerű elosztásán, s azon, hogy a szakmában dolgozó koreográfusokat anyagi téren is érdekeltté tegyék. Jó lenne nálunk is meghonosítani a magyarországi módszert. Ma már nem elég csak kimutatni, hogy mennyien részesültek szakmai képzésben, ha ennek hasznát is akarjuk látni, sürgősen meg kell oldani ezt a problémát. S bár ingyenes tanfolyamról van szó. nem lehet elég a szervező intézménynek az, hogy a létszám megtelt, s az az eredmény, hogy több szabad idővel rendelkező, de később tánccal sohasem foglalkozó ember látogatta a tanfolyamot. Bár szlovák vonalon sem tökéletes e téren a helyzet, mégis jóval több módja van az ösztönzésnek. Gondoljunk csak a jó színvonalat elért együttesekre,- amelyeket szinte évente küldenek hivatalosan a kulturális kapcsolatok szilárdítása címén külföldi turnékra, külföldi népművészeti fesztiválokra. Az ilyen együttesek megfelelő szakmai és pénzügyi segítségben is részesülnek. - A legtöbb együttes ugyanis valamely üzemi klub vagy államilag támogatott népművelési szerv mellet működik, s így a koreográfus anyagi érdekeltségét meg tudják oldani: E téren tehát a magyar műkedvelő koreográfusuk helyzete jóval rosszabb, mivel többnyire a Csemadok járási szervei mellett létesített tánccsoportokat irányítják. Reméljük, a jövőben megoldódnak ezek a problémák is. Bár a kétely a jelen esetben elég nagy, mivel e probléma elég régi keletű. Tény azonban az, hogy folyamatban van a Szlovákia műkedvelő táncművészeti szövetség megalakítása, amely bizonyára igyekszik majd foglalkozni ezekkel a problémákkal is. Addig azonban a műkedvelő táncmozgalom, illetve a létező és működő fejlettebb koreográfusok a saját erejükön ki vül, szakmai és egyéb téren alig van, amire támaszkodhatnának. Sárszögi Csilla: 1. Nem! Idáig csupán félmegoldások születtek a lehetőségekhez mérten. A Népművelési Intézet által rendezett különféle tanfolyamok ugyan sokat adhatnak egy tehetséges táncosnak, csoportvezetőnek, de ez még kevés ahhoz, hogy valakiből jó koreográfus legyen. Ez — a hazai viszonyokat szem előtt tartva — önképzést is igényel, minthogy az adott helyzetben a tanfolyamon átvett anyag egyszeri hallása még nem nyújt biztosítékot a kitűnő munkához. A szakkönyvek lapozgatásával kellene a műkedvelő csoportok vezetőinek pőtolni ezt a hézagot. A múltban sok tehetséges vezető bukkant fel, ezek tánccsoportokat vezetnek (Szombath Marika, Bura Pista, Futó László, Drdos Tibor, Takács Jancsi stb.j, de ezeknél az embereknél a táncszeretet régebbi keletű, s van bennük kitartás, bogy az áldatlan állapot ellenére is tovább dolgozzanak. Nagyon jó lenne, ha megalakulna nálunk a koreográfusok klubja, havonta egy-egy találkozó, eszmecserék, tapasztalatcserék, sokat lendí- Polytatás a 15. oldalon Köfzöntjük az új Madách-díjas írókat Műit már tavaly, az idén is ülésezett a Madách-díjat odaítélő bizottság. Értékelte az 1968-as esztendőben megjelent legjobb vers- és prózai köteteket, tanulmányokat. S úgy döntött, hogy az idei Madáchdíjat Első nemzedék című tanulmánykötetéért dr. Csanda Sándor kritikusnak és iroda lomtörténésznek, Adósságtörlesztés című regényéért Mács József írónak és Tériszony című verseskötetéért Zs. Nagy Lajos költőnek ítéli oda. Dr. CSANDA SÁNDOR az Érsekújvár melletti Kisújfalun született 1927-ben. Főiskolai tanulmányait Budapesten kezdte és a pozsonyi Komensky Egyetem Bölcsészkarán fejezte be. Jelenleg a pozsonyi Komensk^ Egyetem Filozófiai Fakultásán dolgozik. Eddig megjelent kötetei: Magyar—szlovák kulturális kapcsolatok (1959), A törökellenes és kurucharcok költészetének magyar—szlovák kapcsolatai (1961) , Valóság és illúzió (1962) , Hidak sorsa (1965|. MÁCS JÚZSEF 1931-ben született Bátkán. Pozsonyban a pedagógiai főlsko Ián magyar-történelem szakos diplomát szerzett. Eddig megjelent művei: Végnélküli gyűlés (falusi szatírák és történetek, Pozsony, 1955); Téli világ (elbeszélések, uo., 1957); Pipafüstben (riportok és karcolatok, uo„ 1959); A kamasz (regény, uo., 1961); Megbillen az ég (kisregény és elbeszélések, uo., 1964); Adósságtörlesztés (regény, uo., 1968). Fordítások: Dr. Turőek Alkoholizmus és a gyerekek, 1964, Vincent Slkula Koldusok, 1968, Rudolt Sloboda Borotva, 1969. Zs. NAGY LAJOS 1935-ben született Szklabonyán. Jelenleg a Hét szerkesztőségében dolgozik. Első verseskötete 1964-ben jelent meg Ének a tisztaságról címmel.
