A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-20 / 29. szám
mozdítsuk előre népi tónckultúronkot Jankó lászlóné Sárszögi Csilla, Quittner jános és Takács András Az Ifjú Szívek idei bemutatója élénk visszhangot keltett. Újra fölvetette az évek óta ismétlődő kérdést: hol tartunk a népi tánckuitűrában, kielégítő-e a jelenlegi színvonal, hogyan léphetnénk előbbre. Szerkesztőségünk Takács Andráshoz, a Csemadok KB titkárához, Tankó Lászlóné hoz, a Rytmus című lap szerkesztőjéhez, Sárszögi Csillához, az Ifjú Szívek volt szólótáncosához és Quittner Jánoshoz, a Csallóközi Népművészeti Együttes koreográfusához két kérdéssel fordult: 1. Kielégítőnek tartja-e a jelenlegi koreográfus-képzést Szlovákiái viszonylatban, és véleménye szerint hogyan lehetne biz. tosítani a folyamatos magyar koreográfusutánpótlást? 2. Szükségesnek tartja-e egy hivatásos népművészeti együttes létrehozását, s ha igen, miért? Takács András: 1. Igen. Ez csak a hivatásos képzésre vonatkozik. Az amatőr népművészeti csoportok számára megfelelő szinten koreográfus képzés nincs, az elmúlt húsz év alatt nem is folyt. Különféle próbálkozások voltak, melyek kisebb-nagyobb sikerrel jártak, de teljes megoldást nem eredményezlek. Azok a tan fulyamok, különböző iskolázások és istentudja mi minden, amit ezen a téren az elmúlt húsz év alatt állami pénzből különféle intézmények és társadalmi szervezetek megvalósítottak, küldetésüknél fogya is csak hézagpótló erővel bírtak. Nem koreográfus-képzést, hanem a koreográfusok — alsóbb fokon a tánccsoport-vezetők — továbbképzését szolgálták. Mindaddig, amíg hivatásos szinten a műkedvelő mozgalom szántára is nem indul meg a szakvezetők képzése, addig e kérdés megoldását biztosítani nem tudjuk. Ezzel szorosan összefügg a meglévő gyakorlati szakemberek tudásának a felülvizsgálása, műveltségi szintjük szerinti osztályokba sorolása és működési engedéllyel való ellátása. Ezzel egyidőben munkájuk megfelelő honorálását is biztosítani kell. Magyarországon már jó tíz éve alkalmazzák ezt a módszert, s ezen keresztül állandóan ellenőrizni és ösztönözni tudják a koreográfusok továbbképzését, illetve újabb koreográfusok iskolázását. Nálunk magyar vonalon annyival rosszabb a helyzet, hogy a hivatásos szintű koreográfus-képzést szlovák főiskolán csak részben vagyunk képesek biztosítani. Feltétlenül szükséges, hogy a pozsonyi Zene- és Színművészeti Főiskola magyar nemzetiségű színinövendékeihez hasonlóan a koreográfiái, illetve táncpedagógiai tagozaton tanuló magyar nemzetiségű hallgatók is a második évfolyam elvégzése után tanulmányaikat magyarországi főiskolán folytathassák. Csak így lehet biztosítani, hogy a főiskola befejezésekor tökéletesen ismerjék a magyar táncművészeiét, annak népművészeti részével együtt. A jelenleg alkalmazásban lévő, de szakfelkészültséggel nem rendelkező koreográfusok számára lehetővé kell tenni, hogy áilami ösztöndíjjal hosszabb tanulmányi időre Magyarországra kerüljenek. Továbbá a műkedvelő csoportok legjobb koreográfusainak továbbképzését vagy a Népművelési Intézet vagy a Zene- és Színművészeti Főiskola tánckatedrájának gondozásában képzelem el, természetesen mindkét esetben megfelelő magyarországi szaktanárok bevonásával. 2. A népművészeti mozgalom irányításában a legnagyobb hibát akkor követték el, amikor az Altami Népművészeti Együttes feloszlatásába beleegyeztek. Ez 1955- ben történt. A Népes kétéves fennállása alatt tökéletesen bebizonyította, hogy a kultúra egy-egy ága hivatásos művelők lelőadó és alkotó művészek) nélkül a fejlődés terén csak igen-igen lassan tud előrehaladni, vagy fejlődésre képtelen. A csehszlovákiai magyar népművészeti mozgalomban a félmegoldásként létrehozott hivatásos vezetőkkel és amatőr tagokkal működő Ifjú Szivek az űrt betölteni képtelen. Elismerve tizenöt éves fennállásának minden erényét, kénytelenek vagyunk ezt megállapítani. A népművészet további fejlődése érdekében szükséges, hogy a Csemadok valamint a többi társadalmi szervezet és áilami intézmény minél előbb újból létrehozza az Állami Népművészeti Együttest. Ez olyan akut kérdés, amiről már vitatkozni nem szabad, hanem minél előbb meg kell oldani. 1. Egyetértek Takács Andrásnak a feltett kérdésre adott válaszával. Az említett iskolásások, tanfolyamok régi hallgatójaként még hozzáfűzném, hogy a szervezők és előadók részéről sok volt az áldozat, de ennek alig volt gyümölcse. Ezt úgy értem, hogy az említett iskolázásoknak, tanfolyamoknak sokkal többet és jobban kellett volna gyümölcsöznie a koreográfus munkájában, mint amennyit látunk. A hibákat lent, valahol a helyi és a járási szerveknél kellene keresni,' amelyek felelőtlenül küldözgették és küldözgetik a hallgatókat a tanfolyamokra. A tanfolyamokat végző hallgatók azzal a nappal, ahogy a tanfolyam befejeződött, lezártnak tartják az önképzést, és nem hajlandók, vagy talán nem is képesek magasabb fokon foglalkozni a népi tánccal. Egy hivatásos együttes több problémát megoldana, mint sokan gondolják. 2. Az előbbi kérdésben a koreográfus-képzésről beszéltünk. Hivatásos együttesekben kb. háromöt évenként van néhány százalékos cserélődés (itt csak a táncosokra gondolok), ez azt jelenti, hogy a Járási Népművelési Otthonokat vagy a Csemadok járási titkárságait idővel el lehetne látni, jól képzett rutinos hivatásos táncosokkal. Ezek az öntevékeny tánccsoporfok vezetőinek, illetve koreográfusoknak képzésére sokkal alkalmasabbak lennének, mint a járási szervek által kiválasztott amatőr táncosok. Különben ez nem új gondolat, hanem egy régen befutott és kipróbált folyamat. Mert ha a szlovák öntevékeny együttesek koreográfusainak nagy részét vesszük, ők vagy a szlovák népművészeti együttes (SLUK) vagy a Lúénica volt táncosai. Nem beszélve Magyarországról, ahol minden MB I—III-as (ez az együttesek kategóriáját jelenti) együttes koreográfusai mint hivatásos táncosok valamennyien hosszúlejáratú koreográfus-tanfolyamot végeztek. A hivatásos táncosok, akik valamely öntevékeny együtes koreográfusaként vagy asszisztenseként akarnak működni, azok e távtanfolyamokat szabadságidejük alatt látogatják, hároni-négy évvel a hivatásos együttesből való kiválósuk előtt. A második szempont, ami a hivatásos csehszlovákiai magyar népművészeti együttes létrehozását sürgeti — egyben ez lenne az együttes fő küldetése is —, hogy méltóan és hűen tolmácsolja a csehszlovákiai magyar népművészetet hazánk határain innen és túl. A Népes megszüntetése óta a csehszlovákiai magyar népi tánckultúra ápolása szinte megszűnt. Nem akarok most kitérni arra, hogy kinek vagy kiknek a hibájából, ezzel már sokan foglalkoztak. De egy komoly hibára mégis rá kell mutatnom: az Ifjú Szívek eltért fő küldetésétől. A táncok feldolgozásánál nem gyűjtésből indulnak, ki, a táncok alkotásánál nincsenek meghatározott tájegységek, de még a tájegységek táncaira jellemző mozgás sincs. Ezt a problémát szerintem rögtön megoldhatná egy hivatásos népművészeti együttes. Mert egy ilyen együttes működése elképzelhetetlen etnográfus (gyűjtő) nélkül. Eljutottam a következő ponthoz. Ahhoz, hogy a hivatásos együttes komoly gyűjtő munkát is végezhetne. A csehszlovákiai magyar népművészet ezt már régen megérdemelte volna. Sürgős megoldásra vár ez is, mivel a nép sokáig őrizte számunkra hagyományait, de a további megőrzésre szerintem önerejéből már képtelen. Mint csehszlovákiai magyar amatőr koreográfus jól látom, az amatőr együttesek szempontjából milyen szükséges egy csehszlovákiai magyar hivatásos együttes létrehozása. Itt kitérhetnék több szempontra is (Tanácsadás, viselet, zenei feldolgozás stb.) Egy biztos: a hivatásos népművészeti együttes fellendítené a csehszlovákiai magyar népművészet ápolását. Tankó Lászlóné: 1. Nem. Mind a mai napig lényegében műkedvelők tanítanak műkedvelőket és nincs egyetlen egyetemet végzett magyar táncszakosunk, illetve koreográfusunk. Tagadhatatlan, hogy van néhány szakmailag jól képzett, tánccal komolyabban foglalkozó szakember, s bár legtöbbet az önművelés ad, mégis a tudnivalók rendszerezésére, véleményem szerint, csak az egyetem képes. S így történik, 10 Ouittner János:
