A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-14 / 50. szám
___»„io az anyjához ment, aki a ház előtti fatönkön ült, s a szóin szád asszonnyal beszélgetett. A magas akácfák árnyéka borult rájuk. — Mit hoztál, Kálmán? — Beszédem van magával, mama. — Hát akkor gyere be, s mondd! Bementek a házba, Kálmán leült a lócára, keresztbe vetette a lábát, rágyújtott, sercintett — Vehetne nekem egy fényképező gépet meg egy biciklit. .. Járnám a falukat, fényképeznék, keresném a pénzt dögivei — mondta Kálmán a világ legtermészetesebb hangján. — Hát még egy nagy micsoda nem kellene az üiepedbe? — Nem érti? ... Annyi pénzt keresnék, mint a pelyva! És könnyen, ami a legfontosabb ... Gyenge vagyok, nem bírom én a nehéz munkát. — Nem hát, ha büdös neked a munka. A szegény orosz meg szakadjon meg melletted. Tudok én mindent. A majort is otthagytad, ő meg minden nap kiáll, ha esik, ha fagy. Ö talán erősebb, jobban bírja? Jobban hát, mert akar! ... Elpanaszkodott szegény, hogy szalmaszálat sem te szel keresztbe, csak a faluban koslatsz a kurvák után ... Kálmán, Kálmán, hogy kire ütöttél!? — Magára, a kutfcn Istenit, magára, ha nem tudná! Mi hasznom van nekem abból, hogy összeadta magát a vastagnyakúval? ... Maga nagyasszony lett, mink meg a szegények. Hát maga csak ne kérdezze tőlem, hogy kire ütöttem!... Vesz vagy nem vesz!? — Nem! — mondta Kocsisné határozottan. — Nőm?... Rendben van... Felgyújtom a szérűjüket' — Gyújthatod, be van biztosítva. — Leütöm a vaslagnyakút, egy karóval, szétloccsanlom a fejét .. —• Hát aztán?... Téged csuknak be, nem engem! — No, majd teszek én olyat, hogy belebámul a világ — mondta Kál inán, szinte remegett a méregtől. — Nem tehetsz te semmit sem, édes fiam, legfeljebb egy szívessé get. .. Olyan vagy te, hallod, mint a buborék, megérinti a szellő és szétpattan — mondta Kocsisné fölényesen, vérforraló nyugalommal. — Nem tehetek semmit, úgy gondolja? — kérdezte Kálmán gúnyosan. — Hát ha én nem tehetek, majd tehet más! — 'Kicsoda, te? — Apa! — Az a tutyi-mutyi? — Majd nem lesz ő tutyi-mutyi, ha felheccelem, hogy vágja el a nyakát a beretvával, amikor alszik. Felnevetett a rengőhúsú asszony. — Meg a csibe nyakút sem meri elvágni, nemhogy az enyémet, te szarházi! — mondta, de azért a beretva szó, szöget ütött a fejébe. Erre aztán feldühödött. — Takarodj ki a házamból, s ide többé ne gyere! Nem vagyok rád kíváncsi! Kálmán otthon nagyon összevágta az orosz asszonyt. Kékre-zöldre. Az meg csak összekuporodott és tűrte, mint a hűséges kutya. Fel sem jajdult, csak a könnye csordult ki fájdalmában. — Fogsz még egyszer panaszkodni, árulkodni, te büdös muszka szuka!? Fogsz!? .. . — Azt mondom magának, János — szólt egyik este át a másik ágyban fekvő Kovács Jánoshoz Kocsisné —, hogy Szilasiné. a szomszédaszszony jelentett fel a dohányért. — Miből gondolja? — Emlékezzen csak vissza! Egyszer ott, az asztal sarkall vágta a dohányt, mikor átjött ecetért. A szeme majd kiugrott, annyira bámult ma gára. Biztosan 6 volt. Megállj, Szilasiné, megállj, ezt megkeserülöd! Kocsisné a következő napokban mérgezett búzát szórt szét Szilasiék udvarában. Majd minden tyúk, liba megdöglött,, A pelyvásukban, két kiló szöget kevert bele a szarvasmarháknak előkészített szecskába. A kétéves, gyönyörű, hasas üsző megdöglött. Egy álló hétig siratta Szilasiné. (FolytatjukI Nagy József rajza * ,!W* 'ISME» SMHBSMHWUJIMUUBIMBHttnHKEtMMBN csatolja az óráját is, rápillant, mielőtt nadrág zsebébe süllyeszti__ Hm ... ekkora mondta. Rám ugyan várhat — rándul összébb a szemöldöke. A fejsze villámgyorsan lecsap. Nem vágódik be eléggé. — Ejnye — rántja ki. Igazít a tuskón: — így, szembe velem a legnagyobb görcs. Most pedig nosza a tarkójához! Mégegyszer, harmadszor. Ez az — lódítja maga fölé, kissé nekipirosodva, aztán odavágja . .. Jó hogy, biztos terpeszben állt. Meg se rándította az erős lendítés. A balta foka már éppencsak kiáll a tuskőból ... Tudja, hogy most nagy a tét. Úgy oda kell vágnia, hogy hasadjon, különben beleszorul a fejsze. Oly erősen lendíti feje fölé, hogy lábujjhegyre emelkedik. Most aztán mindent bele!... — Kétfelé hasadtál — törli homlokát. Érzi, hogy kicsit elszokott a görcsös tüskök hasításától. Nem törődik vele. Szaporázva végez a kisebb darabokkal . .. Veszi a következőt. Mocsári tölgy. Szívós, mint a tigris. — Csak oda neki — villog a baltája. — Döntsd a tőkét, ne siránkozz — jut eszébe önkéntelenül a József Attila-i idézet. Meg a Munkásújságban olvasta a nehéz, harcos időkben, de sohase felejti el. Legyőzi a zsibbasztva nyomakodó fáradtságot. Végez a még hátra lévő kettővel... — Ugye, hogy értek hozzá — nyújtja a baltát. Pezsdülő tenyerével lesimítja csapzott haját. Megtörülgeti homlokát. Letűri ingujjál, fölcsatolja óráját: — Éppen eltelt az idő — mondja maga magának. S most már hagyja, hogy képzeletében megjelenjen az asszony kisértöen szép arca, kívánatos alakja. — És mégis várni fogom fél hat és hat között — búgott a hangja — egyedül leszek otthon ... Rápillantott a széthullt tönkök gircses-gör esős darabjaira. Mint repeszek, szilánkok a csatatéren ... Köztük a perzselő tekintetű női arc. — Nálam előnyöket csak munkájával szerezhet, legyen az bárki — fogja el a jóleső érzés. Kettős erőpróba volt.. . Vállára kanyarítja kabátját, hogy meg ne hűljön. — Holnap már megjön a család a nyaralásról — mosolyodik, amint inkább csak magamagának mondja . .. — Nem is jő egyedül senkinek — bölcselkedik az öregebb férfi, majd tétován hozzáteszi: — Ugye, hogy lett belőle egy talicskára való? — Hát csak rakja föl, és vigye — indul kemény, határozott léptekkel. . Az öreg pipára gyújt, s elismerő bólintgatással néz utána. Majd rakosgatni kezdi a tuskók darabjait a taligára. A legkonokabb egyik kezéből a másikba, csak azután teszi a görcsök szilánkos darabjait hümmögve veszi többi közé ... Zirig Árpád vénlegények állnak mint kúró a szélben virágukat befelé bontják ürmöt termo éjszakákon Simkó Csaba pirosat, sárgát Egymásnak éljük életünk, másé az én-világ. Másra üt fekete dühünk, vagy öröm-bumeráng. Néha csak képeket adunk: pirosat vagy sárgát. A kín-lelencek belőlünk nyüszítve kivágják. Mégis csak egymásnak élünk, mint dús nyár az ősznek, Befagynak lélek-ablakok a különcködőknek.
