A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-14 / 50. szám
Évtizedekkel ezelőtt )a címben idézett mondattal bocsátották útra a mesterek az iíjú segédeket, hogy vándorbottal a kezükben, az lnasévek alatt megszerzett tudással a tarsolyukban nekivágjanak a világnak, és Így tökéletesedjenek a szakma Ismeretében. &n is e mondattal kérem a kedves Olvasót, hogy most velem együtt álljon meg pár percre egy mérföldkőnél ott, hol az ezerkanyarú Ipoly folyó Int messzi üdvözletét a Szltnya hóslpkás ormának. Huszonöt évvel ezelőtt is ilyen hűvös decemberi szél süvített végig e tájon, mint ma. A halál, a pusztítás ülte torát, s a háromives kőhíd felrobbantva, szétzúzva feküdt hullámslrjában. Telefonoszlopok és összegubancolódott vlllanydrótok, gránáttölcsérek zárták el az utakat, dehát ki akart volna akkor utazni? ... Az Ipoly menti magas topolyafák kopár ágai között fekete varjak károgtak gyászosan. Maga a város olyan néma, olyan csendes volt, mintha csak egyszerre kihalt volna. Az ágyúdörgések egyre közelebbről hallatszottak, s a városon keresztül fej veszetten menekültek a németek. A város némaságba burkolódzott, lent a pincék mélyén emberek ezrei várták a felszabadulást. A szabadság utáni vágy tartotta a lelket az emberekben, ez adott erőt a kitartásra. Huszonöt évvel ezelőlt, 1944. december 14-én végre megjöttek a felszabadítók. Ipolyság felszabadult! Huszonöt év, egy negyed század ... Igen, ez a mai ünnep nagy mérföldköve, ahol megállni kötelesség! Az egyének, családok, nemzetek mindig valamilyen számvetést, visszapillantást készítenek, amikor ilyen kerek évfordulóhoz érnek. Szabadjon hát most egy város életének megvonni negyedévszázados mérlegét. Ámde ha reálisak akarunk lenni, e számvetésben vessünk egy-két pillantást a régmúlt időkre, eseményekre, amelyeket Immár csak a történelem sárgult lapjai őriznek az utókor számára. Az első írásos feljegyzéseket Ipolyságról a IV. Béla király idejéből származó ún. zólyomi kódexben találjuk, bár maga; a település sokkal régebbi keletű. A „sághl premontrei prépostságot“ már a XII. század elején említik Írott krónikáink, és egyes hagyományok szerint a „sági" monostort még I. (Szent) István alapította. Bár a városnak földrajzilag kitűnő fekvése 1806 óta biztosította azt, hogy Hont vármegye székhelyévé lépett elő, mégis történelmében messze elmarad a vele egykorú ' városok fejlődése mögött. Hogy miért? £ppen azért, mert túl jók a földrajzi adottságai, útkereszteződésnél fekszik.' Nem volt háború, amely meg ne tépázta volna. A tatárjárás és a törökdúlás szinte a földdel tette egyenlővé. Rákóczi kurucal, Görgey Artúr és Guyon Rlchárd 48-as honvédéi ismerték e tájat, jártak a város macskaköves utcáin. Az 1919-es tavaszi hadjáratban hadszíntérré vélt az egész Ipolyvölgye. Májusban elfoglalta a várost a Magyar Tanácsköztársaság vörös hadserege és Július 1-ig tartotta. Ipolyság minden korban ott volt a haladás oldalán. S ma, amikor a város felszabadulásénak 25. évfordulóját ünnepli, ml lehetne szebb csokor, mint az elmúlt 25 év eredményeinek kimutatása. Mielőtt azonban rátérnénk a részletekre, hadd kattlntsuk fel az emlékezés reflektorát, a köszönet fényét azok előtt, akik az elmúlt negyed évszázad alatt hozzájárultak ahhoz, hogy az eredményeket ily szépnek, ily büszkének mondhatjuk. Itthon, Ipolyságon született. Gyerekkorában ott rúgta a labdát a „Kiskút pástja“ réten, mint a többi vele egykorú. Szorgalma, akarata csodát müveit, mert az egykori szegény gyerek később a szegények orvosa lett, akit az egész város tisztel, becsül. Amikor hullottak a bombák, süvítettek a gránátok, ő akkor Is Itthon maradt, mert tudta, hogy orvosi esküje erre kötelezi. Elsőként kapcsolódott be az egészségügy vérkeringésének felélesztésébe. Ejt nappallá téve dolgozott, fáradt, mind.en rászorulón segített. Ma pedig éppúgy nap, mint nap felölti magára az orvosi köppenyt, sorra látogatja betegeit, mint az elmúlt negyed század minden napján. Csak annyi a különbség, hogy haja fehérebb lett, léptei kissé fáradtabbnak tűnnek, de szemei most Is fiatalosan csillognak és ontják mindenkire a szeretet fényét. Dr. Baráti Béla bácsit ma is úgy szeretik betegei és polgártársai, mint hosszú évek alatt mindig. A város felszabadulásának 25. évfordulója egybeesik a Csemadok városi szervezete megalakulásának 20. évfordulójával. És ha már ha mérföldkőhöz érsz! Ipolyság főtere Bolyai felvételei .... y a Csemadokról beszélünk, akkor kötelességünk megemlíteni azt a sok nagyszerű eredményt, ^amlt Ipolyság az elmúlt két évtized során elért az öntevékeny, műkedvelői előadások terén. Szinte nincsen olyan jelentősebb színpadi alkotás, amit Ipolyságon be ne mutattak volna. S ha a színpadi bemutatókat említjük, akkor ismét felbukkan egy név. Bulla Tibor foglalkozására nézve a Vendéglátóipari Vállalat cukrásza. Hogy. mikor lett szerelmese Thállának? Nagyon-nagyon régen, még ifjú segéd korában. Amikor megalakult a Csemadok szervezete, Bulla Tibor az elsők között volt, akik megindították az építő, alkotó munkát. Már 1949- ben bemutatkozik a Bulla Tibor által vezetett szlnjátszócsoport, és azóta több. mint húsz bemutatóval gazdagította Ipolyság kultúráját. Ámde Bulla Tibor nemcsak a színpad szerelmese, sok éven át ő volt az elnöke is a Csemadok városi szervezetének. Most pedig beszéljünk egy fiatalról, aki egyidős -a szabadsággal. A magyar általános iskolában találom meg Varga Józsefet. Asztala fölé hajolva az egyes szakkörök munkatervét rendezgeti, mint az iskola úttörő vezetőjét Mindig siet, mindig rohan, most is alig pár percet tud szánni a beszélgetésre, mert egy értekezletre kell mennie. Varga Jóska december 17-én született, mint nevetve mondja — a gyertyafényes pince mélyén. A háború borzalmait csak hírből Ismeri. Életútja? Nincs sok mondanivalója erről. Itthon érettségizett, majd a nyltral Pedagógiai Fakultáson végzett, s most ismét itthon van. 0 is olyan, mint a többi fiatal. Szereti az életet, a vidámságot. „Minden jóban benne vagyok“ — mondja, és ezt Igazolják tettei is. Kívánsága? Olyan, mint a többi fiatalé — békében, és biztonságban akar élni. Lehet-e szebbet álmodni, nagyobbat kívánni a mai kor Ifjú nemzedékének? Most pedig megkérem a kedves Olvasót, tartson velem, sétáljunk együtt a mai évfordulón Ipolyság utcáin. Ha az utas a T—7 jelzésű nemzetközi műúton érkezik Ipolyság felé, az első, ami a szemébe tűnik az a minden igényt kielégítő, modern üzemanyagtöltő állomás, amelynek jelentősége január 1 után csak fokozódni fog, ugyanis akkor adják át a forgalomnak az újonnan épült vámházat, s ezzel a város ténylegesen is Csehszlovákia legdélibb kapujává válik. A benzlnkúttal szemben épült ki az üzemek hálózata, Itt van az építkezési vállalat telepe, az autójavító üzem, az Autóközlekedési Vállalat garázstelepe, a tejüzem, a bútorgyár, és már alapozzák az új kenyérgyár épületcsoportját Is. Külön említést érdemel az új sportstadion, amelyhez hasonlóval bizony még kevés ilyen kisváros büszkélkedhet. Kár, hogy mire a stadion felépült, az Ipolysági labdarúgás bizony eléggé lehanyatlott. A volt kaszárnyában elhelyezett Piéta üzemben remekszép szvetterek és pulóverek készülnek szorgos női kezek munkája nyomán. A közszolgáltatások háza és az új posta harmonikusan illeszkedik az új városrész képébe. Szemben velük, a főút mentén húzódik a lakásépítő szövetkezet négyemeletes háztömbje, ahol közel 100 család talált kényelmes otthonra. A posta épülete mögött található a mintegy 2500 személy befogadására épült szabadtéri színpad.
