A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-16 / 46. szám
Őszi látogatás Fábry Zoltánnál A főútvonal mentén néhány fa: leveleiken kékeslila rákosdaganatok; a kipufogók halálos lehelete. A hajdani rét ma négysávos főút. Aszfaltburkolata alatt margaréták alusszák örök álmukat. Gépkocsi-csordák bőgnek. Egy-egy fék sikolt, vagy a szenvedő fák jajszavát halljuk? A mellékút őszi erdőn át vezet A pajzán szél fellebbenti a fák vörös és sárga szoknyáit. Ha elül, síma felületű a csend, mint a tavak tükre. Apró motorkerékpár köhécsel a kaptatőn. Egyre közelebb jutunk a stószi házhoz. Cérnavíz fölött cérnahíd Ütközépen billegő madarakat fiz el gépünk A ház majdnem olyan, mint a hét törpéé lehetett. Az ablakban törékeny férfi áll: Fábry Zoltán. A cérnavíz tükrére nem láthat. A földbe fúródó fénygerelyeket nézi? Ha Fábry London külvárosában élne, s fején az ég-kalap olyan piszkos lenne, mint a csavargóké; napot alig látna — háza úgy is Európa egyik patyolat-tisztása lenne. Itt, Stószon csak fokozzák a hatást a fák, madarak, a víz, hidak — mesebeli a környék fizikai tisztaságával. De nem a környezet asszociálja elsősorban a makulátlanságot, hanem Fábry élete és művei. Aki ennyire tiszta, mesébe való Mennyi szót fecséreltek rá, hogyan nevezzék a műfajt, amit megteremtett? Publicisztika? Esszé? Tanulmányok századunkról? Fábry műfaja az ember. Könyvekkel hívta fel magára a figyelmet. Megállapították, irigylésreméltó tudással, tájékozottsággal bír, akarata szívós, stílusa kiváló, cikkei, írásai bonckéssel vizsgálják a szörnyű kórt, melyet háborúnak hívnak, s melynek egyik legborzalmasabb tünetét fasizmus néven Ismeri a világ. , De ő nemcsak leleplez, nemcsak ír: él is. Ügy él, az emberi jóság és képzettség olyan fokán, mint az az ember, aki végérvényesen száműzte a háborút, aki hébe-hóba ellátogat ugyan a hadimúzeumba megmustrálni a rozsdástorkú ágyúcsöveket, de aki már nagyon régen másra használja föl energiáját — hiszen a történelem eme szakaszát rég lezárta már. Én éppen ezért — bármilyen furcsán hangzik — életét, példáját még többre becsülöm, mint könyveit. Ügy hiszem, ebben a puska-ültetvényes világban íróról dicsérőbben és ellsmerőbben aligha lehet szólni. Ha az élet nem fedi a művet, ha az írás csak eszköz a világ öncélú birtoklása felé — valami nincs rendben. Aki szívén viseli mások sorsát, aki igazán kívánja mások boldogulását, aki igazán érzi a felelősséget, az élni sem tud másképp. Lelkendezve szólal meg az ajtó kisharangja. A belépő télre, hóra, szánra gondol; a csilingelős felvidítja, mint az éppen megvalósult látogatás. A házigazda jő erőben van. Mozdulatain, tekintetén, hanglejtésén érezhető a biztonság. (A kórházban éppen ennek hiánya volt aggasztó.) A vízi időmérő-szerkezet Kolár Péter felvételei Fábry Zoltán stószi házának kapuja elöli Munkakedve? Pislákoló. Takarékoskodnia kell erejével. Étvágya kifogástalan, s ha elkerülik a roham kartácstüzei, közérzete is jónak mondható. Gyógyszereken él. Európa minden égtája felöl küldik az itthon nehezen beszerezhető orvosságot, ismerősök és ismeretlenek. Lám, a szeretet és tisztelet foka remekül lemérhető az érkező leveleken és szállítmányokon! A mikrofont szál szegfűként tartja. Egy teljes órán át beszél. Elfárad, de újabb munkához lát, fölpirosítja a rezsót, s feketét főz, „mert az kijár“. Ö persze nem iszik. A szív, a szív! Könyvel magyar, szlovák és cseh nyelven hirdetik magyarázzák: hazánk Európa. Romániai, csehszlovákiai és magyarországi magyarok olvassák, meg egynéhány Nyugat-Európában élő fajtánkbeli. Eljutott a szlovák olvasóhoz, megjelent csehül — ötszáz (5001) példányszámban adták ki igéit. Európai méretekben annyira elenyésző és szánalmas ez a statisztika, hogy gyakorlati haszna alig van. Angol, német, orosz, francia fordítások nélkül nincs hatás Európára. Európa tehát hallgat. Kinek a bűne ez? Tudhat-e a párizsi, londoni, moszkvai, müncheni kiadó Fábryról, ha nem ismeri magyarul írt műveit — hiszen nem bírja József Attila anyanyelvét, s ha bírná is! — nem jut el hozzá a könyv! Feladatunk: megismertetni Fábryt Európával. Elegendő egyetlen józan szakembert megnyerni, a többi láncreakciószerüen, automatikusan lezajlik. Az író nem csügged. Nem tett eddig saját reklámozása érdekében félépésnyit sem, s lém a magyar nyelvterület s az ország megismerte már. Számos bíztató levelet kap: hívei tudják, eljön az idő, felébred az alvó Európa. Erre várni, s nem siettetni az eddig is évtizedeket késő folyamatot, vétek. Van megoldás. Nemcsak humanista kötelességünk megkeresni az Európához vezető ösvényeket, hanem létszükségletünk is. A Fábryra irányuló párizsi és londoni reflektorok fényében reálisabban láthatnánk saját szellemi életünket, s olyan lendületet vehetne hazai irodalmunk, mint még soha. Ha az elkövetkezendő egy-két esztendőben semmi mást nem csinálnánk, csak erre a feladatra vállalkoznának, s azt ^ikerrel végeznénk, — máris olyan szolgálatot tennénk a csehszlovákiai magyarságnak, melynek pozitív értékét szinte fel sem tudnánk mérni. A zöld-zománcú tavaszt szereti: a selymüket bontó, illatokba göngyölt virágok illatát. A legszebb mégis a vásári színekkel hangoskodó ősz. A stószi fenyők csak a lomb-zóna átlépése után tekinthetők meg, és ehhez nem ad már vízumot a szív. Az a szív parancsol álljt, amely annyi szeretetett pazarolt másokra Pazarolt?! Stósz és Mecenzéf a hámorok hazája volt. A víz lapátkerekeket forgatott, kemény izmú iparosok tartották a füstölgő vasat a kalapács alá, hogy ásót, kapát formáljanak belőle. Az idő kiszárította a vizet köpő csövek torkát, megrepedeztek a kerék pántjai, roskadoznak a műhely tetőgerendái. A látogató természeti múzeumot lát. A kerékre most is zuhog a víz, de nem lódít rajta. A látvány gyönyörködtető. Szép a szökőkút-fröccsenésű parádé, a sebére a víz enyhét kereső, sérült szilvafaág. Mindez egyben időmérő szerkezetül is szolgál, a víz pillanatonként zúzódik részekre, elporlanak a másodpercek, elszállnak, mint a pára. Itt, erre él Fábry Zoltán. Mennyi víz hasad ízeire a lapátkeréken, mennyi idő porlad el, amíg fölébred az alvó Európa (vagy talán alvó magunk?) és felfedezik egyik legtisztább fiát? BATTA GYÖRGY 10
