A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-16 / 46. szám
Ma már nem utópia, hogy a falut közelebb lehet hozni a városhoz. Különösen azóta, amióta fellendült a nagyüzemi gazdálkodás. Ez a mozzanat irtotta ki a paraszti telkekből az elmaradotságot jelentő földéhséget és vetette el a civilizálódás utáni vágy magját. Ki merné tagadni az eredmőnyeket?r A fürdőszobás falusi házakat?’ A falusi ABC-áruházakat? Az impozáns művelődési otthonokat? Ezek azonban féleredmények még. Hátra van a nagyobbik lépés. Az, hogy belsőleg is átalakuljon a falu. A sportpályákon ne kecskék legeljenek. A fiatalok ne a városban keressék szórakozásukat. És a kultúrházak necsak a közgyűlések számára nyissák meg kapuikat. Mi hiányzik ehhez? Nem ml, hanem kll Olyan emberek, akik nem sajnálják szabadidejük egy részét népnevelésre fordítani. És akik értenek is ehhez. Elsősorban a tanítók. Mert merem állítani, hogy ahol nem passzívak a pedagógusok, hatalmasak ott a kultúrálís eredmények. Jó példa erre a 700 lakosú Abara. Kuruc hagyományok Abara azok közé a kedves kis kelet-szlovákiai községek közé tartozik, melyeket azonnal megszeret az idegen. Pedig nincs itt semmi különösebb táji szépség. Még az egyedüli romantikus hely, a Labore füzesekkel szegélyezett partja Is jó távol esik a falutól. Talán a sok virágos udvar, vagy a nyíltszívű magyar lakosok teszik, hogy egy-kettőre otthonosan érezzük magunkat. Az előzékenység jellemzi az abaral népet. Amikor például megtudtam,hogy a falu vezetői a közös szüretié mentek, többen is felajánlották kerékpárjukat, hogy ne gyalogszerrel kutyagoljak utánuk. Egy dologra büszkék csak szerfelett. Falujuk múltjára. Abara ugyanis régi Árpád-kori település, már 1278-ban említik oklevelek. Nevét Abara Katalinról, az egykori földvár úrnőjétől nyerte. Arra rátartíak azonban leginkább, hogy a XVII. század óta szabad parasztokként élnek. Mindig rebellisek voltak. Eszményeikért a pokollal is szembe mertek szállni. Amikor például Esze Tamás a Kövesmojva nevű dombon talpas seregét toborozta, az abaraiak sem hiányoztak onnan. Ök is ott küzdöttek, amikor több mint 300 labancot szorítottak bele a verbonyiki lápba. Konda és gulya — mint ritkaság Egy érdekes epizóddal illusztrálhatom legjobban az abaraiak „kuruc“ természetét. Mindenki emlészik még arra az időre, amikor a hatóságok megtiltották a háztáji gazdálkodásban az anyasertések tartását. Nos, az abarai szövetkezeti tagok előre látták ennek a rendeletnek a káros voltát. Elhar tározták hát, hogy ök bizony a saját fejük után mennek. Olyképpen azonban, hogy a fejük se „törjön be“. Így aztán amikor jött az összeírás, csupa üres ólakat találtak Abarán. — Szegények vagyunk mi — keseregtek búsan —, nem is emlékszünk már, mikor láttunk kocát! Persze, hogy nem láttak, mert amíg a faluban szaglásztak az ellenőrök, egy félre eső réten legelészett a konda. És mert ;az abaraiaknak lett Igazuk — hiszen felsőbb helyen is belátták azóta, hogy közellátási érdek a háztáji kocanevelés —, egyedül álló érdekességen ámulhat ma a faluba tévedt idegen. Reggelenként trombita harsog az ablakok alatt, és a falu kondáját hajtja a rétre a kondás. Sőt a gulya is végigkolompolja az utcákat, hiszen alig van olyan ház, ahol fejőstehene is ne lenne a gazdának! Az első lépések Dolgos emberek az abaraiak, de azért — hogy egy-egy lánc földet szerezhessenek — ők is földes pitvarokban laktak, krumplit ebédeltek és burgonyát vacsoráztak azelőtt. Abarára is felvirradt azonban a felszabadulás napja s hozta a soksok újat, a sok lélekébresztő átalakulást. S főképp azokat a faluvezetőket, André Jánost, Rezes Sándort, Hornyák Ferencet, akik nemcsak írott malasztnak vették az új rend célkitűzéseit. André János megteremtette a szövetkezeti gazdálkodás alapjait, Rezes Sándor, a mai elnök virágzóvá fejlesztette a közös gazdaságot, Hornyák Ferenc jelenlegi hnb-elnök pedig réáldozta nappalát-éjjelét, hogy meg is Játszódjék ez a virágzás a község külső képén. így érte él aztán a mai Abara. hogy 34 koronát fizetett ki -a szövetkezet tavaly is munkaegységenként. Hogy új óvodát és orvosi rendelőt kapott a falu, hogy most építik a vízvezetéket, s új kultűrházukat akármelyik nagyközség is megirigyelhetné. S emellett annyira meggazdagodott a szövetkezett parasztság, hogy a szebbnél-szebb villalakásokon kívül hárman építettek emeletes házat s tucatnyi embernek van személygépkocsija. Az abarai tanító Mit ér azonban a külső cifra köntös, a tömött pénztárca, ha si-Az Iskola. Tanítás után édes a horgászás. Abarai jalurészlet. Kettő híján száz Minél jobban elmerült emlékeiben, annál inkább összegabalyodott az emlékezés fonala. Aztán mintha nehéz álomból ocsúdott volna fel, magára riadt és hitetlenkedve körülnézett. Tréfálkozva próbáltam visszazökkentent a jelenbe. — Szereti a pálinkát? Nem csillant fel a szeme, nem csendült fel a hangfa e szavakra, csak összehúzta szemöldökét és végtelen közönyösséggel válaszolt: — Nem szeretem — ha nincs. Hitetlenkedve néztem körül. A menye nevetett. — Bizony szereti. Meg Is isszal ö meglepetésemet észre sem vette. Elővette plpáfát és apró füstbárányokat eregetve folytatta az emlékezést, mert csak most jutott eszébe, hogy mit is kérdeztem tőle az előbb.-- Nagyon szerettem táncolni. HogyneI Mikor az a három asszony mindig csak évödött. A fulis, a Maris meg az Eszti. Ha kihozták az ebédet a határba, hát ilyeneket kérdeztek: Ugye engem szeretsz? A másik replikázott: Engem szeret, nem tégedI En meg csak úgy becsületből megtáncoltattam mindhármat a bálokon. Mert szerettem ám táncolni!... fanoviczky János bácsi, aki 1872. április 15-én született, tizenkilenc éves fővel nősült — felesége tizenhét esztendős volt akkor — víg, táncos, tréfás ember hírében állt a faluban. 42 esztendős volt, amikor az észtergomt népfelkelő ezred katonáival megjárta Bosznia és Hercegovina hegyeit, az első világháború nyitányának jelentős mozzanata, az osztrák okkupáciö Idején. < Szédületes időtávlat. Nem is merészel az ember komolyan kérdezősködni a múlt jelentősebb eseményei felől. Inkább arra kíváncsi, hogyan él most, a jelenben az, aki történelmi időkben járt és a sors különös kágyéböl velünk egy asztalnál ül. — Mi a kedvenc étele? — A miniszteri koszt. — Nem ériem, bácsi. —• Hát Dobos miniszter is a töltött káposztát szereti. Meg én is. Akaratlan is mosolyogtunk a válaszon. Pedig nem volt nevetséges, mert arról tanúskodott, hogy János bácsi ismerője a mai világnak. Fia, aki egyébként egészségi szempontból sokkal viseltebb, nagyot bólintott a válaszra. —• Apám nem tudja, hol van a veséje. Neki János bácsi és a menye (Bólyai felv.J 6
