A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-11-09 / 45. szám

Nem személyét — eszméit ünnepeljük! Köztudomású, hogy Lenin nem sze­rette, ha fényes ünnepségeket rendez­tek tiszteletére. Ezért születésének 100. évfordulója alkalmából mi sem annyira Lenin nevének, személyének szeretnénk tiszteletet adni, hanem in­kább a győzedelmes és továbbra is győ­zedelmeskedő lenini eszméknek. Ezt a megállapítást az elmúlt napokban a nagyszabású moszkvai Lenin-ünnepsé­­gek egyikén, az újságírók Szmolnijban megrendezett nemzetközi találkozóján tette Alekszej Rumjancev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia alel­­nöke, majd így folytatta: „Valameny­­nyien jól tudjuk, milyen állást foglalt el Lenin a jelentős személyiségek ün­neplésével kapcsolatban. A születésé­nek 50. évfordulója tiszteletére rende­zett ünnepségeket is arra használta fel, hogy további konkrét tettekre, de főleg és elsősorban szigorú önkritika gyakor­lására szólította fel a pártot. Kautsky — még 1902-ben mondott — szavait idézve, melyek a nemzetközi proleta­riátusnak az orosz forradalomba vetett reménységét méltatták, Lenin a követ­kezőket mondotta: „E szavak azt juttat­ják eszembe, hogy pártunk most... igen veszélyes helyzetbe kerülhet, abba a helyzetbe, melybe a túlságosan el­bizakodott ember szokott kerülni. Őszintén szólva ez meglehetősen osto­­“ ba, szégyenteljes és nevetséges helyzet. Közismert tény, hogy a politikai pártok sikertelenségét és hanyatlását igen gyakran egy olyan állapot előzte meg, melyben ezek a pártok önteltekké vál­hattak.“ „Ha nem akarunk önteltekké válni, nem szabad a realitások és a le­hetséges iránti érzékünket elveszíteni; azaz nem szabad elveszítenünk azon érzékünket, melyet a társadalmi hely­zet és a tömegek öntudata szab meg.“ E megállapításnál nem csupán azért állottam meg, mert olyan különös kö­rülmények között hangzott el: az em­berek ünnepelni jöttek össze, és az ün­nepelt tettekre serkenti, inti, mobilizál­ja őket. Azért sem, mivel ma is e meg­állapítások szellemének kéne áthatnia a Csehszlovák Szocialista Köztársaság­ban megtartandó Lenin-ünnepségeket. A csehszlovák újságírót, aki a Szmolnij­­palota nagytermében kilencven ország újságírói között ül, e szavak hallatára furcsa érzések fogják el. Abban a te­remben, amelyben egy fél évszázaddal ezelőtt John Reed szavai szerint egy ember, alacsony, zömök termetű, nagy vállai közé húzott kopasz fejű, széles, nemesen ívelt szájú, erős, akkor éppen kiborotvált állú — melyen a múltból és jövőből egyaránt ismert szakáll nyo­mai láthatók —, kopott öltönyű (mely­nek nadrágja túlságosan hosszú volt számára), egy ember, aki nem keltett olyan benyomást, mint akit a tömegek istenítenek, ám ennek ellenére szeret­ték és dicsőítették, mégpedig úgy, mint előtte kevés vezért, politikust, aki egye­sítette magában az okosságot a legna­gyobb szellemi bátorsággal, leraktai az emberiség történelme legbátrabb és legnagyobb szabású létesítményének — I a munkások és parasztok államának alapjait. Lenin első pillantásra úgy tű­­! nik számunkra, mint Kolumbusz tojása, j Ki mindenki, hányszor és hány helyen a világon hivatkozott vagy fog még hivatkozni rá — nálunk is. Ám a politi­kában is sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Jó ötlet volt beszélni és gondolkozni Leninről az általa oly gyakran látoga­tott helyeken, habár az időpont nem volt a legkedvezőbb: október Oroszor­szágban, főképp Leningrádban a leg­kellemetlenebb hónap — jeges eső, köd, a Finn-öböl felől fújó metsző szél a délebbről jövő újságírókat didergésre késztette. Ennek ellenére mindenki be­csülettel részt vett a túlzsúfolt prog­ramon. A találkozón részt vett a demokrati­kus újságírók színe-java: az amerikai North, az angol Aldridge, a lengyel Warnenská, a finn Larni, a francia Her­mann, a világ valamennyi kommunista újságának főszerkesztője, a haladó szel­lemű újságok legjobb szerkesztői — kö­rülbelül 250 ember, akiknek gondos vendéglátó gazdája a Szovjet Újságírók Szövetsége volt. Tagadhatatlan, hogy ennyi ember összehívásának megvannak az előnyei: ismeretségkötés, véleménycsere, néze­tek konfrontálása; ám a hátrányokról sem szabad megfeledkeznünk: a túlsá­gosan zsúfolt program és az időhiány lehetetlenné teszi a problémák alapos megvitatását, az elméleti kérdések rész­letes elemzését. Az összejövetel azon­ban mégis teljesítette küldetését, amit az egyhangúlag elfogadott záróközle­mény szövege bizonyít legjobban. — Ez szerintem a lenini eszmék legmél­tóbb megünneplése. MS A Hél társadalompolitikai melléklete 45 Felelős szerkesztő: Máct József

Next

/
Thumbnails
Contents