A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-11-09 / 45. szám

Tegyünk többet az alapiskolák alsó tagozatáért! Hozzászólás Sági Tóth Bátor hangvételű cikket olvas­hattunk a Hét 1969. szeptember 14-1 számában, mely sok időszerű problémát és gondolatot feszeget. Nem helyeslem azonban a cikkíró tájékozatlanságából eredő — az egészséges elégedetlenség határát jóval túllépő — egyes megállapí­tásait. Félreértés ne essékl Nem akarok a cikkben célbavett cseh­szlovákiai magyar „pedagógiai körhinta“ örökös utasainak, a „minden idétlenségre fejethajtó Bólogató Jánosoknak“ védelmére kelni. Annyi azonban bizonyos, hogy tudomásom szerint a felelős funkciót viselő iskolaügyi dolgo­zók a múltban munkájuk és ener­giájuk nagyobb felét éppen a de­formációk megelőzésére, megszün­tetésére s a helyes útkeresésre fe­csérelték. Sokszor még az elfo­gadható kompromisszumos megol­dás lehetősége sem állót fenn szá­mukra. Egyszerűen nem volt más választásuk, mert olyan időket él­tünk. A konkrét esetekről azonban már ők maguk beszámoltak, pél­dául a Szocialista Nevelésben. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a helyzetadta lehetőséget nagyon jól használták ki a ma­gyar iskolaügy felvirágoztatására. Ezt maga a cikk írója is elismeri, amikor azt írja, hogy a csehszlová­kiai magyar iskolaügyet — sokszor távolról sem kielégítő személyi és anyági feltételek hiányában — szinte a semmiből teremtettük meg és emeltük a mai szintre. A káderkérdés valóban oktatás­ügyünk egyik legfontosabb ténye­zője. Kár, hogy a cikk írója nem jelölte meg konkrét formában a „hogyan“ kérdést is. Ki legyen az a csalhatatlan, igazságos bíró, aki minden igazgatóhelyettest, igazga­tót, tanügyi dolgozót tudásának, szakmai hozzáértésének, vezető- és szervezőképességének, vala­mint egyéb erkölcsi tulajdonságai­nak teljes ismeretében a neki megfelelő helyre állítson. Mert nem hinném, hogy erre a cikk szerzője vállalkozna. A hadsereg nemcsak a parancsnoki karból, ha­nem sorkatonaságból is áll. Te­hát önmagunkat, pedagógusokat se vonjuk ki a bírálat alól. Néz­zük meg, hogy ki, mit, hogyan is­meri Mennyire tájékozott, mek­kora a tárgyi ismerete ahhoz, hogy objektiven ítélkezhessék. Máskü­lönben a csata után az egyszerű közkatona is okosabb a tábornok­nál. További probléma a jelenlegi tantervek hiányossága. Vélemé­nyem szerint ugyanis hiányzik a mellé kiadott „utasítás“. A tanter­vek „utasítás“ nélkül olyanok, mint a leves só nélkül. E hiányos­ságból sok-sok további hiba ered. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez nem kimondottan és csupán a Tibor Oktatásügyünk és peda magyar iskolaügy fogyatékossága, mert mi az országos direktívák szerint dolgoztunk. Igaz azonban az is, hogy az érvényben levő tantervet összeállító bizottság pe­dagógusai részletes utasítást is kidolgoztak annak idején. Sajnos, ez nem került kiadásra. A következő probléma az egy könyvbe foglalt, összefűzött taní­tói kézikönyvek hiánya. Köztudo­mású, hogy pedagógusainknak módszertani felkészültség tekinte­tében még sokat kell fejlődniük. Az utóbbi években erre meg is van minden lehetőségük, mert ép­pen kritizált felettes iskolaügyi szerveink igyekezete eredménye­ként már annyi a módszertani segédkönyvünk, hogy azt sem tud­juk szinte, hogy mit hol keressünk. Mindannyiunk nevében kijelenthe­tem, hogy szükségünk van egy évfolyamonként — az összes tan­tárgy metodikájával foglalkozó — egybekötött tanítói kézikönyvre (a szlovák alsótagozatos pedagógu­soknak is erre lenne szükségük). Több pedagógus jó eredménnyel használja a magyarországi kézi­könyveket. Sajnos' a tananyagban az óraszámban fennálló különbsé­gek miatt nálunk nem lehet őket teljes mértékben felhasználni. Ké­résünk indokolt, mert az alapisko­la alsó tagozatán van a legna­gyobb szükség a legeredménye­sebb módszeres eljárások közre­adására. A pedagógiai propaganda fon­tosságát a cikkíró helyesen fej­tegeti. A szerzőnek azonban ama meggyőződését, mely szerint „a legcsekélyebb igazi erőfeszítés sem történt a magyar szülők szá­mára kiadandó folyóirat ügyében“ tévesnek kell minősítenem, mert igenis történt nagyon is komoly kezdeményezés ez ügyben az isko­laügy vonalán. Már az indulás anyagi és személyi feltételei is biz­tosítva voltak, azonban a felettes hatóságok nem engedélyezték a lapot. A hazai magyar pedagógiai sajtó problémájának felvetése is idősze­rű. A Szocialista Nevelés szerkesz­tőbizottsága a csak nagyon körül­ményesen biztosítható anyagi fel­tételek (papiros, nyomdaipari ka­pacitás, szerkesztés stb.) megte­remtése érdekében átmeneti meg­­olciást javasolt a szlovák nyelvű Ucitelské noviny szerkesztőségé­nek egy magyar melléklet kiadá­sára. Talán a tavalyi forrongó ta­vasz eredményezte, hogy az ígéret csak ígéret maradt. S most térjünk át az egyedüli magyar pedagógiai folyóirat, a Szocialista Nevelés körüli problé­mákra. Mint a szerkesztőbizottság legrégibb tagjainak egyike el­mondhatom, hogy sokat fáradoz­tunk a lap színvonalának emelé­se érdekében, fáradozásunk azon­ógiánk néhány ..örökzöld“ ban még mindig nem hozta meg a kívánt eredményt, mint ahogyan többi laptársunk sem dicsekedhet sokkal jelentősebb eredményekkel. A jelenlegi anyagi feltételek mel­lett nehézségeink napról-napra fokozódnak. Lapunknak csak egy fizetett szerkesztője van. Az ala­csony példányszám (a pedagógu­soknak csak kb. 60 %-a fizeti elő a lapot) csak ezt teszi lehetővé. Szükség lenne még egy munkatárs­ra, aki állandóan járná a vidéket, iskolákat. Részt vehetne a külön­böző megbeszéléseken, értekezle­teken, megismerkedne a pedagó­gusokkal és a problémákkal. Ke­resné a kapcsolatokat, felkutatná az alkalmas munkatársakat, szer­vezési és agitációs tevékenységet fejthetne ki. Az egészet alkalmas módon feldolgozná, feltérképezné. Sajnos mindezektől el kell tekin­tenünk. Ennek hiányában lapunk szer­kesztőbizottsága csak a beérkezett írások között válogathat. Mondjuk meg őszintén, elég kevés a szak­mai hozzáértéssel és a módszer­tani felkészültséggel megírt cikk. Lapunk színvonala tehát iskola­ügyünk színvonalának a függvé­nye. Tegyünk többet lapunk szín­vonalának emelése érdekében, s legalább azt, amit közlünk, is­merjük alaposabban, pl. a szlovák nyelv tanításának „smelíki kon­cepcióját“ ... Ami pedig a „vegyes felvágot­tat“ illeti, tudjuk, hogy ez szük­ségmegoldás, de mindez az olva­sók kívánságára történik. Mindad­dig, amíg a Sági Tóth Tibor kartár­sam által is említett lapok megje­lenése nincs biztosítva, a Szocialis­ta Nevelésnek — a pedagógiai pro­blémákon túl — az együvé tar­tozás érzését is táplálnia kell a pedagógusokban. A cikk egy további problémával, a szlovák nyelv tanításával is fog­lalkozik. Helyesen állapítja meg az első pontban s a második pont első bekezdésében a teendőket. Idézem a cikk idevonatkozó részét: 1. Koncentráljunk az iskolák va­lamennyi fokozatán a maximálisan praktikus jellegű nyelvoktatásra (tegyük át a szlovák irodalom ok­tatását az anyanyelvi órákon folyó világirodalmi oktatásba). 2. Korszerűsítsünk, de ésszerű­en, a világszerte bevált módszerek alapján. A továbbiakban azonban önma­gával kerül ellentmondásba, mert helytelenül bírálja a jugoszláv, magyar és csehszlovák kiadásban megjelent „Képes nyelvkönyvet" s ezzel párhuzamosan a strukturá­lis-globális, audio-vizuális módszer jelenlegi használatát az alapisko­lák 1—2. és részben a 3. osztá­lyában is. Állításom igazolására felhaszná" lom a „Képes nyelvkönyv“ egyik problémája c. cikkéhez szerzőjének, Brunet Elemérnek a Komensky c. folyóirat ez év áprili­si számában ismertetett tanulmá­nyát és a múlt iskolaévben szer­zett személyes tapasztalatomat. Az említett cikk címe: A szerb­­horvát nyelv kísérleti tanítása a magyar tanításnyelvű alapiskola 1—2. osztályában. A szerb—horvát nyelvet önálló tantárgyként a 3. osztálytól kez­dődően klasszikus formában ta­nították a jugoszláviai magyar is­kolákban. Az eredmény,telenség arra indította a Vajdasági Auto­nom Terület lap- és szakművelt­séget fejlesztő intézetét, hogy a szerb—horvát nyelv tanítását kísér­leti jelleggel már az 1. osztálytól kezdődően bevezesse. A kísérletet az 1960—61. tanévben kezdték meg az 1. és 2. osztályban Kishegye­sen, Zentán és Szabadkán. A kísérlet célja — tudományos módszerek segítségével — annak megállapítása volt, hogy a ma­gyar iskolák 1. és 2. osztályában milyen módszer alkalmazásával, mekkora beszédanyag felhaszná­lásával, hogyan kell a tanítást megtervezni és megszervezni, hogy a legjobb eredményeket érjék el. A foglalkozások-beszélgetések já­tékos, szórakoztató formában tör­téntek. Fontos volt, hogy a ta­nulók elsajátítsák a helyes kiej­tést, természetesen minden nyelv­tani szabály nélkül. Hogy beszéd­­készségük tartós legyen, állandóan ismételték a tanultakat, havi 20— 22 új szó bevonásával Ezzel egyidőben ellenőrző cso­portokban is folyt a tanítás a ha­gyományos módszer szerint. A ta­nító feltette a kérdést, s a tanu­lók válaszoltak rá. Az átveendő szóanyag a kísérleti osztályok 180 szavával szemben 360 volt. A gyermekek nyelvtudását mind­két csoportban évenként három­szor mérték fel. Nézzük először a kísérleti csoportok eredményeit. A tanulók nyelvtudása az év ele­jén a nullával volt egyenlő. Az első félév végén is gyengének mondható. Az átvett beszédanyag­nak csak a negyedrészét sajátí­tották el. Ez a felmérés is azt bi­zonyítja, hogy mekkora munkát kell a tanítónak kifejtenie annak érdekében, hogy, a megismert sző a tanulók aktív szókincsévé váljék. A kísérleti csoportok tanítói azt állítják, hogy a megismert szót legalább 40-szer kell ismételni kü­lönböző kapcsolatokban, mondat­­modellekben, hogy az egyes sza­vak a tanulók aktív szókincsévé váljanak. Az év végén végzett felmérések már meglepetésszerű eredményt mutattak. A tanulók az átvett be­szédanyag 90 %-át sajátították el aktív módon. Tehát úgy, hogy a tanulók az új szavak felhasználá­sával beszélgetni tudtak. Fábry Zoltán: Korparancs A harcos antimilitarista Fábry — az időszaki sajtóban közölt Írásain túl — a Korparancs című kötetével lépett először porondra a feltörő fasizmns ellen. Ha van a szlovákiai magyar irodalomnak klasszikus alkotása, Fábry könyve kétségkívül ezek közé tartozik. Írni, de még inkább politikai fejlő­dése nyomon követhető a Korparancsban összegyűjtött írásai sorrendjén. Aki meg akar ismerkedni Fábry életművével, irodalmunk e fontos fejeze­tével, annak el kell olvasnia a Korparancsot. Ezt a célt szolgáljuk, amikor most újra kiadjuk az 1934-ben megjelent kötetet, ezt az antifasiszta, anti­­imperialisla, antimilitarista művet, amely mindmáig nem veszítette el aktua­litását. 10

Next

/
Thumbnails
Contents