A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-06 / 27. szám

Bologna látképe. Középütt a hi­res Két torony, a Due Torrl chelangelo, Rafael és a többi nagy olasz művész alkotásait. Az építé­szeti emlékekben gazdag városban szinte eltörpül a huszadik: század embere. Mintha a középkor, s még­­inkább a reneszánsz Ide hozta vol­na össze műremekeit. Emberöltő­kön keresztül építették a palotá­kat, a székesegyházat, ahol örök álmát alussza Michelangelo és Machiavelli. Megálltunk, és az Is­teni Színjáték költőjét, Daniét idéz­tük azon a helyen, ahol nagy sze­relmével, Beatricével találkozott. A zuhogó eső elől proletár épület­té süllyedt híres háznak folyosó­jára menekültünk, amelyben az orosz Irodalom kiválósága, Doszto­jevszkij lakott 1808—1869-ben, és Itt Irta meg A félkegyelmű című remekművét. Az egyik parkban megsimogat­tuk annak a bronz vaddisznónak az orrát, amelynek érintése a monda szerint rövid időn belül szeren­csét hoz. Előttünk az esti homály­ban szerelmesek jártak ott, és ami­kor néhány lépéssel tovább men­tek, átölelték egymást. Nekik nem kellett sokáig várnlok a szerencsé­re. Én a mai napig várom, de mindhiába. Könyörtelenül közeledett az in­dulás Ideje. Pedig szívesen hall­gattam volna ismerősöm magyará­zatát az elmúlt korok örök értékű alkotásairól. Hat pályaudvar fogadja az „örök városba“ érkezőket. Naponta több Firenze, Galleria deli’Aceademta — Michelangelo híres Dávtd-szobra ezer, évente két millió turista lá­togatja meg Rómát. A mi szerel­vényünk a Termini pályaudvarra futott be, amely az összes közül a legnagyobb, és gyorsan hozzáte­szem, hogy a legmodernebb és a legszebb. Úgy mint a többi város­ban, itt sem várt bennünket senki sem. Csupán a velünk utazó lá­nyoknak akadt volna lépten-nyo­­rnon „útikalauzuk“, dehát szeren­csére' ők még nem szokták hozzá a gyors ismeretségkötéshez. Pedig igazán nehéz volt lerázni maguk­ról a szenvedélyes olasz férfia­kat. Dehát lányaink Inkább város­nézésre, nem pedig „háztűznézőbe“ jöttek Rómába. Különben Rómában sem minden­ki szent. Az utca lányai főleg az állomás körül lépten-nyomon meg­találhatók. Nem is kell keresni őket. Ott állnak, leszálltának, és ha megtudják, hogy nincs pénzed, gyorsan továbbállnak. A bárokban szól a dzsessz, és ha egyszer be­mégy, nincs visszaút. Otthagysz mindent. Mi is egyszer beles­tünk, és utána messziről elkerül­tük, mert alig tudtuk lerázni ma­gunkról a felhajtó fiút. Csak akkor hagyta abba a befelé invitálást, amikor megmondtuk, hogy Cseh­szlovákiából vagyunk. — Nincs pénzük, ugye — mond­ta, és gúnyos mosoly futott át az arcán. íme, bebizonyosodott, hogy mennyi az ember értéke Nyugaton. Különben még volt néhány ezer líránk (ez nem sok, mert 100 líra kb. 8 csehszlovák koronát ér), ezt inkább múzeumok, képtárak látoga­tására tartogattuk. De mint min­dig, most is elszámítottuk magun­kat. Útnak Indultunk a Szent Pé­ter bazilika felé. Itt mindenki meg­hajtja fejét az isten, no meg az emberi alkotás előtt. Hívők szá­zait oldozzák fel naponta a gyón­tató székekben különböző nyelve­ken (még magyarul Is), és áldoz­talak meg azonnyomban az oltár­nál. A Vatikánt, vagyis a pápai álla­mot is szerettük volna megnézni, de svájci egyenruhába öltözött őrök állták utunkat. így mi mást tehettünk, minthogy 350 lépcsővel megbirkózva feljutottunk a Szent Péter bazilika kupolájába, ahonnét madártávlatból láttuk Rómát, és belestünk a pápai rezidenciába. Akiknek sok pénzük volt, fláker­­be ültek és megnézték a Forum Romanum romjait. Itt volt valaha az ókori Róma közéletének köz­pontja. Megnéztük a hatalmas sza­badtéri színházat, a Colosseumot, amely 50 000 néző befogadására épült, csaknem 2000 évvel ezelőtt. Mi, akik gyalog' Jártuk a várost, nyugodtan megfigyelhettük, hogy az utcák és épülettömbök még ma Is az ókori elrendeződés nyomait mutatják. A régi korokat feleleve­nítő filmek rendezőinek nem kell sokat törniük a fejüket, hogy hol felvételezzenek, mert mindenütt megtalálhatók a valódi kulisszák. Rómában jártunk, és — nem lát­tuk a pápát. Pedig láthattuk vol­na, hagy egy nappal tovább mara­dunk. De az idő könyörtelen volt velünk szemben. Tovább kellett utaznunk. Aprópénzt dobtunk a Fontana dl Trevt medencéjébe. Azt mondják, hogy aki ezt megteszi, az még egyszer visszatér Ide. Le­het. Hiszen — minden út Rómába vezet... A három nagy város, Bologna, Fi­renze és Róma után Velence szin­te Írként hatott a fülnek, szem­nek, Idegeknek. Untuk már a zajt, a végtelen autósorokat. Itt, Velen­cében, mintha más világban élne az ember. Egyike a világ legkülön­legesebb és legszebb városainak. Bármennyire is nem szeretem a Velence, Szent Márk-tér a Campantlével számokat, a lexikonra támaszkod­va mégis felsorolok néhányat. Lakosainak száma 350 000. 15 000 háza az iszapos talajba vert cö­löpök százezrein épült. Beépített területét 160 szűk csatorna és te­mérdek, csak gyalog Járható kes­keny utca szövevénye hálózza be. A 3,8 km hosszú Canale Grande két részre osztja a várost. A két részt három híd köti össze; a kes­keny csatornákat pedig 350 kis, lépcsős gyaloghíd Íveli át. Ennyi, azt hiszem, elég Is lesz a számok­ból. Itt, Velencében Igazán bátor az az ember, aki kíséret vagy térkép nélkül indul városnézésre. Renge­teg az apró tér és még több a zsák­utca. Voltak közülünk olyanok, akik csak több órás bolyongás után jutottak vissza az állomásra. Igen, az állomás. Csaknem elfe­lejtettem. Vonatunk közel 4 km hosszú, a tengerre épített gátszerü hídon érkezett Velence pályaudva­rára. A vasút mellett közúti hidat Is építettek, ezen a város nyugati szélén emelt hatalmas garázsig jut­hatnak el az autók. Innen viszont már csak gyalog lehet továbbjutni. Akinek nem tetszik a gyaloglás, az gondolába ül, vagy megváltja a Je­gyét a motorcsónakra, (ezek az ot­tani taxik), vagy kis hajóval, va­­porettóval folytatja útját. Előnyük, hogy egyik sem ráz, csak az árak rázósak rajtuk. Ml Inkább gyalog mentünk. 2000 lira Is pénz. Főleg akkor tudja az ember az értékét, amikor végigjárja a bolhapíacot, ahol a legnagyobb választásban kínálják áruikat a kereskedők. A számunkra már oly szokatlan al­kudozás itt természetes. A jelszó: Egyetlen vevőt sem szabad elen­gedni addig, amíg pénz van a zse­bében. Fantasztikus dicshimnuszok kíséretében nyomják kezébe az árut, és ha akar, ha nem, vennie kell. Addig nem engednek el. Ml férfiak csak valahogy végigjártuk a piacot, de a nők számára kész katasztrófát Jelentett. Okét úgy el­fogta a vásárlási láz, hogy csak­nem lekéstők a vonatot. Nekünk arra is jutott időnk, hogy végigjárjuk a Szent Márk teret, el­időzzünk a Sóhajok Hídjénál, amely a Dozse-palotát köti Össze a bör­tönnel, a híres ólomkamrákkal. Ezen a hídon ét vitték az elítélte­ket a tárgyalóteremből a börtön­be. Nagyon sokan sóhajtottak Itt utolsót. Velence kikötőjében a nagy ten­geri hajók is kiköthetnek. Néhány héttel előttünk hadihajók gyakor­latoztak itt. Ezek látogatására nem szívesen emlékeznek a velenceiek. A Szent Márk tér galambjairól is híres. Ha eledellel kínálják őket a turisták, rászállnak a tenyerükre, fejükre, vállukra. Hadihajók és ga­lambok — egymás mellett. Picasso is a béke jelképének' álmodta meg a galambot. Hadihajót nem emlék­szem, hogy festett volna. Én sem tudtam egymás mellé elhelyezni a kettőt. A galambokra szívesen emlék­szem vissza ma is. Őrzöm azt a fényképet, amelyen csinos olasz lányok tenyerébe ülnek, és csipe­getik a magot. Visszavágyom a csendes utcákat, a csatornák cso­bogó vizét, előttem van, amint a gondolás mélyen a vízbe meríti evezőjét. Utazni, világot látni érdemes, mégis a legjobb az egészből — a hazatérés. > ! CSIKMAK IMRE A szerző felvételei Róma — látkép a 11. Viktor Ema­­nuel-emlékmü tetejéről

Next

/
Thumbnails
Contents