A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
Bologna látképe. Középütt a hires Két torony, a Due Torrl chelangelo, Rafael és a többi nagy olasz művész alkotásait. Az építészeti emlékekben gazdag városban szinte eltörpül a huszadik: század embere. Mintha a középkor, s méginkább a reneszánsz Ide hozta volna össze műremekeit. Emberöltőkön keresztül építették a palotákat, a székesegyházat, ahol örök álmát alussza Michelangelo és Machiavelli. Megálltunk, és az Isteni Színjáték költőjét, Daniét idéztük azon a helyen, ahol nagy szerelmével, Beatricével találkozott. A zuhogó eső elől proletár épületté süllyedt híres háznak folyosójára menekültünk, amelyben az orosz Irodalom kiválósága, Dosztojevszkij lakott 1808—1869-ben, és Itt Irta meg A félkegyelmű című remekművét. Az egyik parkban megsimogattuk annak a bronz vaddisznónak az orrát, amelynek érintése a monda szerint rövid időn belül szerencsét hoz. Előttünk az esti homályban szerelmesek jártak ott, és amikor néhány lépéssel tovább mentek, átölelték egymást. Nekik nem kellett sokáig várnlok a szerencsére. Én a mai napig várom, de mindhiába. Könyörtelenül közeledett az indulás Ideje. Pedig szívesen hallgattam volna ismerősöm magyarázatát az elmúlt korok örök értékű alkotásairól. Hat pályaudvar fogadja az „örök városba“ érkezőket. Naponta több Firenze, Galleria deli’Aceademta — Michelangelo híres Dávtd-szobra ezer, évente két millió turista látogatja meg Rómát. A mi szerelvényünk a Termini pályaudvarra futott be, amely az összes közül a legnagyobb, és gyorsan hozzáteszem, hogy a legmodernebb és a legszebb. Úgy mint a többi városban, itt sem várt bennünket senki sem. Csupán a velünk utazó lányoknak akadt volna lépten-nyornon „útikalauzuk“, dehát szerencsére' ők még nem szokták hozzá a gyors ismeretségkötéshez. Pedig igazán nehéz volt lerázni magukról a szenvedélyes olasz férfiakat. Dehát lányaink Inkább városnézésre, nem pedig „háztűznézőbe“ jöttek Rómába. Különben Rómában sem mindenki szent. Az utca lányai főleg az állomás körül lépten-nyomon megtalálhatók. Nem is kell keresni őket. Ott állnak, leszálltának, és ha megtudják, hogy nincs pénzed, gyorsan továbbállnak. A bárokban szól a dzsessz, és ha egyszer bemégy, nincs visszaút. Otthagysz mindent. Mi is egyszer belestünk, és utána messziről elkerültük, mert alig tudtuk lerázni magunkról a felhajtó fiút. Csak akkor hagyta abba a befelé invitálást, amikor megmondtuk, hogy Csehszlovákiából vagyunk. — Nincs pénzük, ugye — mondta, és gúnyos mosoly futott át az arcán. íme, bebizonyosodott, hogy mennyi az ember értéke Nyugaton. Különben még volt néhány ezer líránk (ez nem sok, mert 100 líra kb. 8 csehszlovák koronát ér), ezt inkább múzeumok, képtárak látogatására tartogattuk. De mint mindig, most is elszámítottuk magunkat. Útnak Indultunk a Szent Péter bazilika felé. Itt mindenki meghajtja fejét az isten, no meg az emberi alkotás előtt. Hívők százait oldozzák fel naponta a gyóntató székekben különböző nyelveken (még magyarul Is), és áldoztalak meg azonnyomban az oltárnál. A Vatikánt, vagyis a pápai államot is szerettük volna megnézni, de svájci egyenruhába öltözött őrök állták utunkat. így mi mást tehettünk, minthogy 350 lépcsővel megbirkózva feljutottunk a Szent Péter bazilika kupolájába, ahonnét madártávlatból láttuk Rómát, és belestünk a pápai rezidenciába. Akiknek sok pénzük volt, flákerbe ültek és megnézték a Forum Romanum romjait. Itt volt valaha az ókori Róma közéletének központja. Megnéztük a hatalmas szabadtéri színházat, a Colosseumot, amely 50 000 néző befogadására épült, csaknem 2000 évvel ezelőtt. Mi, akik gyalog' Jártuk a várost, nyugodtan megfigyelhettük, hogy az utcák és épülettömbök még ma Is az ókori elrendeződés nyomait mutatják. A régi korokat felelevenítő filmek rendezőinek nem kell sokat törniük a fejüket, hogy hol felvételezzenek, mert mindenütt megtalálhatók a valódi kulisszák. Rómában jártunk, és — nem láttuk a pápát. Pedig láthattuk volna, hagy egy nappal tovább maradunk. De az idő könyörtelen volt velünk szemben. Tovább kellett utaznunk. Aprópénzt dobtunk a Fontana dl Trevt medencéjébe. Azt mondják, hogy aki ezt megteszi, az még egyszer visszatér Ide. Lehet. Hiszen — minden út Rómába vezet... A három nagy város, Bologna, Firenze és Róma után Velence szinte Írként hatott a fülnek, szemnek, Idegeknek. Untuk már a zajt, a végtelen autósorokat. Itt, Velencében, mintha más világban élne az ember. Egyike a világ legkülönlegesebb és legszebb városainak. Bármennyire is nem szeretem a Velence, Szent Márk-tér a Campantlével számokat, a lexikonra támaszkodva mégis felsorolok néhányat. Lakosainak száma 350 000. 15 000 háza az iszapos talajba vert cölöpök százezrein épült. Beépített területét 160 szűk csatorna és temérdek, csak gyalog Járható keskeny utca szövevénye hálózza be. A 3,8 km hosszú Canale Grande két részre osztja a várost. A két részt három híd köti össze; a keskeny csatornákat pedig 350 kis, lépcsős gyaloghíd Íveli át. Ennyi, azt hiszem, elég Is lesz a számokból. Itt, Velencében Igazán bátor az az ember, aki kíséret vagy térkép nélkül indul városnézésre. Rengeteg az apró tér és még több a zsákutca. Voltak közülünk olyanok, akik csak több órás bolyongás után jutottak vissza az állomásra. Igen, az állomás. Csaknem elfelejtettem. Vonatunk közel 4 km hosszú, a tengerre épített gátszerü hídon érkezett Velence pályaudvarára. A vasút mellett közúti hidat Is építettek, ezen a város nyugati szélén emelt hatalmas garázsig juthatnak el az autók. Innen viszont már csak gyalog lehet továbbjutni. Akinek nem tetszik a gyaloglás, az gondolába ül, vagy megváltja a Jegyét a motorcsónakra, (ezek az ottani taxik), vagy kis hajóval, vaporettóval folytatja útját. Előnyük, hogy egyik sem ráz, csak az árak rázósak rajtuk. Ml Inkább gyalog mentünk. 2000 lira Is pénz. Főleg akkor tudja az ember az értékét, amikor végigjárja a bolhapíacot, ahol a legnagyobb választásban kínálják áruikat a kereskedők. A számunkra már oly szokatlan alkudozás itt természetes. A jelszó: Egyetlen vevőt sem szabad elengedni addig, amíg pénz van a zsebében. Fantasztikus dicshimnuszok kíséretében nyomják kezébe az árut, és ha akar, ha nem, vennie kell. Addig nem engednek el. Ml férfiak csak valahogy végigjártuk a piacot, de a nők számára kész katasztrófát Jelentett. Okét úgy elfogta a vásárlási láz, hogy csaknem lekéstők a vonatot. Nekünk arra is jutott időnk, hogy végigjárjuk a Szent Márk teret, elidőzzünk a Sóhajok Hídjénál, amely a Dozse-palotát köti Össze a börtönnel, a híres ólomkamrákkal. Ezen a hídon ét vitték az elítélteket a tárgyalóteremből a börtönbe. Nagyon sokan sóhajtottak Itt utolsót. Velence kikötőjében a nagy tengeri hajók is kiköthetnek. Néhány héttel előttünk hadihajók gyakorlatoztak itt. Ezek látogatására nem szívesen emlékeznek a velenceiek. A Szent Márk tér galambjairól is híres. Ha eledellel kínálják őket a turisták, rászállnak a tenyerükre, fejükre, vállukra. Hadihajók és galambok — egymás mellett. Picasso is a béke jelképének' álmodta meg a galambot. Hadihajót nem emlékszem, hogy festett volna. Én sem tudtam egymás mellé elhelyezni a kettőt. A galambokra szívesen emlékszem vissza ma is. Őrzöm azt a fényképet, amelyen csinos olasz lányok tenyerébe ülnek, és csipegetik a magot. Visszavágyom a csendes utcákat, a csatornák csobogó vizét, előttem van, amint a gondolás mélyen a vízbe meríti evezőjét. Utazni, világot látni érdemes, mégis a legjobb az egészből — a hazatérés. > ! CSIKMAK IMRE A szerző felvételei Róma — látkép a 11. Viktor Emanuel-emlékmü tetejéről
