A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-10-19 / 42. szám

Bucsecsig — ez a kicsiny kis székely íalu, a Keleti- és Déli-Kárpátok találkozásánál. S va­jon nem gondolunk-e rögtön e kis falu nevé­nek hallatára — Mikes Kelemenre, a Fejede­lem sírig hűséges íródeákjára? Van-e, akit nem indított meg e tragikus sorsú kancellista életútja, aki ne tisztelgett volna némán a hű­ség ily páratlan, mondhatnánk hősies tanú­ságtétele láttán? Hányszor megcsodáltuk em­beri nagyságát, s mily magasan áll ma is előt­tünk, mim a hűség, a ragaszkodás, az odaadás szimbóluma. „Zúgon jelé mutat egy halovány csillag", mondja a kései krónikás, s e csillagot követve en is elindultam, hogy néma főhajtással tisz­teleghessek a halhatatlan Mikes Kelemen em­léke előtt. Estére hajlott már az idő, amikor kocsink megállt a zágonl református templom előtt. Az esti harangszó csilingelve kelt táncra a Har­gita felett lenyugvó Nap utolsó sugaraival. Költői kép, költői fogadtatás. Méltó Zágonhoz, amely Mikes Kelemen egyedülálló alakját ad­ta a magyar irodalomnak. Mintha régi bará­tot üdvözölne, köszönt a templomból kilépő lel­kész, és otthonába invitál, kedves szóval, meleg szeretettel. Megosztja velünk szerény vacsorá­ját, és hajlékot ad elfáradt testünknek. Másnap — meghallgatva a jó tanácsokat, s az útbaigazítást — elindultam, hogy Mikesnek, az íródeáknak nyomait kutassam. A falu bölcsé­hez, a 87 éves Baka Andrásnéhoz vezetett első utam, kinek elődei a Mikes családnál mint tiszttartók szolgáltak. Megkérem az ősz matrónát, hogy beszéljen nekem a Mikes családról. Csodálatos szellemi frisseséggel mondta el az apáról fiúra szálló történetet, a Mikes család tragédiáját. „Ősi zágoni família volt a Mikeseké, talán a leggazdagabb Háromszékben. Mikes Kelemen édesapja, Mikes Pál részt vett a Thököly féle szabadságharcban, mint ezerés kapitány. Thö­köly Imre hírét vette, hogy Zágont megszállta a labanc, s erre hű emberét, Mikes Pált küldi seregével saját falujuk felszabadítására. A ku­­rucokat feltüzelte a hír, s vad elszántsággal vágtattak a falujuk felé. Erre a hírre azonban a labanc eltakarodott. A harci láztól elvakított kurucok rabolni, fosztogatni kezdtek, és az egyik előkelő nemest, Jankó Boldizsárt — mi­velhogy ellenállt hekik — felszabdalták. A Thö­­köly-mozgalom bukása után a Jankó család fel­jelentése alapján Mikes Pált Heister generális elfogatta, és nehéz vasban Fogaras várába vi­teti. Itt rettentő kínzásoknak vetik alá. Na­ponta egy-egy ujját vágják le, majd a tizedik nap után kiszúrják szemeit. Amint tudott, Mikes Kelemen részt vett a Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc­ban, és annak veresége után a fejedelemmel együtt emigrál. Innen visszatérhetett volna, azonban nem volt hajlandó urát elhagyni. A fe­jedelem halála után egyre inkább erőt vesz raj­ta a honvágy. Két alkalommal próbál vissza­térni hazájába. Előbb Rákóczi józsef fejedelem indít a török porta támogatásával hadat Erdély ellen. A kis kuruc sereg már a határon áll, ami­kor a porta megvonja tőlük a támogatást. Mi­kes 146. levelében ezeket írja. „Ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meglátom, mert az erdélyi havasok mellett megyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza viziből“. 149. levelében pedig már reményvesztetten a következőket írja: „Elitélheted néném, micso­da sóhajtásokat bácsátottam, mikor az édes hazám havasi mellett mentem el. Örömest bé­­mentem volna Zágonba, de az Or béfödte előt­tem az oda vivő utat, mert az egész föld övé.. Még egy halvány reménysugaruk volna a bujdosóknak. Mária Teréziához folyamodvány­nyal esedeznek kegyelemért. Az ifjú uralkodó­nő, azonban hajlani sem akar róluk. „Ex Turcia nulla redemptio.“ (Törökországból nincsen visz­­szatérés.) Az elutasító választ Mikes a Kárpátok előterében kapja kézhez, és végképp feladva a reményt visszafordul. Katonái azonban titok­ban átkelnek a Kárpátokon, hogy bosszút áll­janak Mikes Pálért. A Jankó családból már csak Jankó Péter volt életben, aki mikor hírét veszi a közelgő veszedelemnek, az erdőbe buj­­dosik. Mikes hívei azonban hosszas keresés után ráakadnak, és az erdő egyik tisztásán felakasztják. Ezt a tisztást azóta is Jankó Pé­ter tisztásának nevezik. A katonák pedig Mikes után indulva, visszatértek Rodostóba.“ Eddig szól a falu bölcsének visszaemlékezé­se, és én megköszönve a hallottakat, elindulok, hogy felkeressem az Íródeák szülőházát. Sajnos, a Mikes kúriából semmi nem maradt. Kastélyukat lerombolták, birtokukat pedig — valószínűleg labanc szolgálataiért — Szentke­reszti András kapta meg. A falu túlsó szélén Gyilkos tó Békás szoros a Keleti-Kárpátok kapuja állt a nevezetes kúria, melyről most egy em­lékmű tanúskodik, a következő magyar és ro­mán szöveggel. „Az e helyen épült házban született MIKES KELEMEN 1690—1761 II. Rákóczi Ferenc íródeákja, a Rodostóba száműzött szabadságharcos, a régi magyar széppróza kiváló művelője.“ Itt született tehát a hűség megtestesítője, Mikes Kelemen. Csak állok az emlékmű előtt és gondolatban felevelenedik előttem az író­deák, a kancellista, aki életével szolgálta a nagyságos fejedelmet. Hányszor gondoltam ro­mantikus életútjára, és hányszor tűnődtem el jelleme nagyságán annak, akinek a leikéből csak a halál tudta kioltani a haza s a szülő­föld szeretetének lángját. Mikes Kelemen 16 éves korában került Rákóczi udvarába apród­nak, íródeáknak. Elkíséri a fejedelmet Len­gyel- és Franciaországba, innen Törökországba vándornak, s onnan vissza sohasem térnek. Bujdosása közben írja 1717 és 1758 között „Tö­rökországi leveleit“. A levelek nemcsak gyö­nyörű műalkotások, hanem egyben remek kor­képet is adnak menekülésük történetéből. Első leveleiből az ifjúkor mindent megszépítő és átfogó bizalma csendül ki, míg a 30 évvel ké­sőbbiekből az öregkor hervadó panasza, el­­hagyatottsága zokog föl. „Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja jeleit jutó szél zúgását. Egyedül, egyedül A bujdosók közül, Nagy Törökországban. Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugvó Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában." (Lévay: Mikes) Leveleiben megírja Köszeghy Zsuzsa iránt táplált reménytelen szerelmét is. Minden gon­dolata Erdély, s még leírásai is színesebbek­ké, melegebbekké lesznek, ha csak leírja ha­zája nevét. Ilyeneket ír: „Az erdélyi vér nem adómért szolgál, hanem becsületért“. Mintha önmagát mintázta volna meg. Erdélyre gon­dolva állandó lelki megindulásban van. Vágya szülőföldje felé sodorja, de sorsa fejedelme mellé rendeli. Hazaszeretete Erdély felé ösz­tönzi, becsülete Rákóczihoz láncolja. Fejedel­mére mint Istenre tekint ez a hűséges székely íródeák, és csendes kietlenségben éli nagyra­­hivatott életét. 1761. október 2-án hal meg, pestisben. Ké­sőbb közös sírba temetik. 1906-ban hazahozzák Rákóczi Ferenc és társai hamvait. Mikes Ro­dostóban marad — jeltelen sírban. SZÉNÁSSY ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents