A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-07 / 36. szám

Zöld arany Nem rossz dolog a finom Ital. Mint például a franciáknál a bor és nálunk a pilzeni meg a budwel­­sl sör. Utóbbinak Jó Izét a híres Zatecl komló adja meg, amit éppen most, augusztus második felében arat 64 000 diáik Nyugat-Csehor­­szágban. Prágától nyugati irányba, mint­egy 120 kilométert kell vonatoz­nunk ahhoz, hogy elérjünk Zatec­­be, a komló központjába. Útközben Is megfigyelhetünk azonban né­hány furcsaságot. Először Is olyan vörös színű földiek mellett robog át vonatunk, hogy azt hinné az em­ber, téglaporral szórta be valami gigantikus marok. Otitársunk ma­gyarázza aztán meg, hogy gazdag vastartalmúk miatt vöröslenek Itt ennyire a földeik. S éppen ezt a ta­lajt kedveli a komló. Ez a vastar­talmú talaj annyira megtartja éj­szaka a nappal magába szívott me­leget, hogy 25 centimétert Is nó egy-egy éjjelen a komlói A másik furcsaság az Időjárás. Prágában még zuhogó esőben szálltunk a vonatra. Száz kilomé­terrel arrébb már csupán szemer­­gett. Zatec közelében pedig derűs égbolt fogadott. Szintén feltétele ez a Jó komlótermésnek. Ez a nö­vény ugyanis nem kedveli a szél­sőséges éghajlatot, sem a túl sok esőt, sem a túl sok napfényt. Zatechez közeledve megpillan­tottuk az első komlóültetvényeket. Különös látványt nyújtottak ezek a 7—8 méter magas drótokra fel­­kúszott növények. Magas, villany póznaszerű oszlopok tartják a dró­tokat, s ezekre a többi kúszónö­vénnyel ellentétben nem Jobbról balra, hanem balról Jobbra kúszik fel a komló. Ezeken a levelekkel borított hórlhorgas indákon für­­töződtek aztán a gubószerű termé­sek, belsejükben a Jó sör ízesítő­jével, az aranyat érő lupulusz­­szal... Kisvárosban nagyváros Nyugat-Csehország öt járásában, mintegy 100 kilométeres körzet­ben termesztenek komlót. Ennek központja a 16 000 lelket számoló Zatec. Ebben a kisvárosban bi­zony nagyon meglátszik már a zöld arany okozta Jólét. Olyan nagykiterjedésű ugyanis és olyan csupa modern háztömbökből álló új városrésszel dicsekedhetik, hogy el sem akarja az ember hin­ni, hogy egy húszezernél jóval ki­sebb lélekszámú városkában Jár. Igaz, központja magán viseli az ősi cseh kisvárosok Jellegzetessé­geit. Ez azonban csak előnyére vá­lik. Sok százéves városháza, góti­kus-barokk házzal, huszita bástyája, ősi temploma, ódon városkapuja valósággal a múltba varázsolja vissza az idegent. Ami pedig Ide­genforgalmát Illeti, három szálló. ja majdnem mindig zsúfolt. Szá­mos nyugati üzletember is meg­száll Itt, akik komióvásárlás miatt utaznak Ide. De a legjobban la­kosainak kedvessége Jellemzi a vá rost. Ezek között Is kimagaslóan első Redl Vencel, a nemzeti bizott­ság elnöke. Redl elvtárs ugyanis nemcsak készséges felvilágosítá­saival segítette elő riportunk anyaggyűjtő munkáját, de gyakran félórákat is véglggyalogolt velünk, ha be kellett valahová ajánlani bennünket. Hát bizony, ha minden funkcionárius Ilyen előzékeny len­ne ebben az országban másokhoz, Redl Václav, a iateci vnb elnöke modern vonalú napszemüvegek és napozó olajok óriási választékban a drogériákban illatszer boltokban 20

Next

/
Thumbnails
Contents