A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-07 / 36. szám
har, a kürtőben süvített a szél... Anyáin s nagyanyám értettek a csipkehorgoláshoz. A mi vidékünkön hagyományos népművészet ez. Magam is megpróbálkoztam vele, de sehogyan sem ment, csak öszszebogoztam meg szaggattam a fonalat. De órák hosszat el tudtam nézni, hogyan horgol a nagyanyám. Közben meséket hallgattam. Nagyanyám rengeteg mesét ismert. Aztán vége lett a háborúnak. A kis Tamara felcseperedett, s elhatározta, hogy képzőművész lesz. 1955-ben beiratkozott a telcal képzőművészeti Iskola grafikai tanszakára. Tamara szorgalmasan tanul és rengeteget olvas, népköltészetet, népmeséket, mondákat. Nyolcszáz évvel ezelőtt éppen Itt, a Don menti sztyeppékon húzódott az orosz fejedelemségek déli hatéra. Gyakoriak voltak a tatár betörések. Megjelentek gyors lovaikon, nyllzáporral árasztották el az orosz seregeket, majd rabolva, fosztogatva eltűntek a pusztában. Nyomukban lángnyelvek festették vörösre az ég alját... Tamara nem maradt Jelcában, ahol Időközben bezárták a képzőművészeti Iskolát. Lenlngrádba ment s ott fejezte be tanulmányait az ottani akadémián. Minden fiatal művész kezdetben példaképet keres magának, akii utánozhat. Az Ermitázsban és az Orosz Múzeumban Tamara Glottót és Bottlcellit, Illetve Vrubelt és Nyesztyerovot választja követendő példaképnek. Befejezi tanulmányait, s akkor felmerül a kérdés, hogyan tovább. Iratkozzék be az Iparművészeti Főiskolára, s legyen divattervező a lentngrádl Divatházban? Vagy menjen el tanítani s próbálja a zsenge gyermeklelkekbe átültetni a szépség szeretetét? Tamara úgy döntött, hogy tanítónő lesz. Néhány hely között választhatott Karéllában — a végtelen erdők, festői sziklák és csillogó tavak országában. Ladvát, ezt a dallamos nevű falucskát választotta. Ebben a régi-régi falucskában, ahol faragás díszíti a faházakat s az asszonyok gyöngyhímzéses varrottasba öltöznek vasárnaponként, ahol a fehér éjszakák tejszerűen ezüstös fényében fehéren tündöklő mesebeli világgá változik a táj. Észak varázsa magával ragadta Tamara érzékeny lelkét. Éppen itt lett belőle igazi festő. Ladvában Ismerkedik meg Tamara a Kalevalával, ezzel az ősi kareloflnn eposszal, amit Makszim Gorkij annak idején egyenértékűnek tartott Homérosz hős költeményeivel. Tamarát azonban nem herolzmusa, hanem mély llralsága ragadja meg a finn népköltészet e gyöngyének. Miközben nagy előszeretettel festi a karéllal tájat, kezdi képsorozaton megörökíteni a Kalevala hőseit: a törékeny Alnót, Louhit a gonosz vén boszorkányt, hűvös szépségű leányát — Pohjola mátkáját. Nem Illusztrációk ezek. Mindegyik alak éli a maga sajátos életét. Az alkotásokat megtölti az ember és a természet egységének gondolata, tehát az az érzés, melyet gyakran nélkülöznek a zajos nagyvárosok lakói. Tamara Jufa grafikai munkáit guas technikával, tussal vagy temperával készíti. Általában csak két-három színt használ. A szürke és kék árnyalatok kiterjedt palettája tompa gyöngyházfényt kölcsönöz képeinek. Szereti a finom díszítő elemeket, bőven használja az ornamentikát. Meg tudja mutatni, milyen mintákat őrzött meg a százéves fenyők kérge, mily szépek a mohával fedett ódon sziklabálványok. A Kalevalán kívül Tamara Jufa egyik legkedvesebb témája az Igor-ének néven ismert óorosz hősköltemény. 1966-ban készült triptichonjának középső részén a novgorodl Igor fejedelmet láthatjuk, amint harcosai élén hadba vonul a kunok ellen. Napfogyatkozás. Elsötétült a táj. Szerencsétlenség előjele. A félelmet keltő Jelenség azonban nem rettenti el a katonákat. A fejedelem buzdító szavakat Intéz hozzájuk: „ö, testvéreim, csapatomi Inkább a halált válasszuk, mintsem az ellenség fűzzön rabszljral“ Egy pillanatra magukba mőlyedtek a csupaszállú legények és az őszhajú harcosok. Gyászos arccal, szomorúan állnak az asszonyok, akik kikísérték őket. Igort siratja Jaroszlavna hercegnő, s a gyöngyök hajfonatában s a gyöngyvirágok Is a lábánál olyanok, mint egy-egy nagy könnycsepp. Katonák hullámzó csatasora és asszonyok mozdulatlan alakja, ruhák darabosan kemény ráncai és tovavonuló felhők, s a mindhárom képsorozatban visszatérő motívum — a félelmet keltő sötét napkorong. A lágy és daloló és kemény törésű vonalak egy hősi szimfónia képzetét keltik. A fények ős árnyékok kiegyenlítettsége, az alakok lapos megformálása, a szigorú, sokszor kemény vonalvezetés az ódon freskók monumentalitását kölcsönzi a triptichonnak. Tamara Jufa ma már csak a művészetnek él. Folytatja a Kalevala-sorozatot, Puskln-költemónyeket illusztrál, színpad- és kosztümterveket készít a petrozavodszkl Finn Drámai Színház számára. Munkái nagy elismerésben részesültek egy 1966-ban megrendezett finnországi kiállításon. Három évvel ezelőtt az állami Lenin Könyvtár dolgozóinak egy csoportja a fiatal festők kiállításán megismerkedett Tamara Jufa képeivel. Javasolták, hogy képeit helyezzék el a moszkvai Tretyakov Galéria vagy a lenlngrádi Orosz Múzeum állandó tárlati anyaga között. M. PUCSKOVSZKIJ, LENINGRAD hét
