A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-31 / 35. szám
ÉPÍTSEN habbeton-elemekből Kitűnő hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek, olcsók, takarékosak Forduljon a JEDNOTA népi fogyasztási szövetkezet legközelebbi épületanyag-telepéhez. Gyártja: LAHKE stavebne hmoty nemzeti vállalat Bratislava, nám. SNP 13/B telefon: 522-19 Z. Mináüová (elvétele LOVICSEK BÉLA: Anyasors III. Akikor már édesanyám néhány hete betegeskedett. Lányom távozása utón ő is elhagyott — örökbe. A temetés utón sokáig bolyongtam a városban Mint etgy alvajáró. Sokszor az utolsó pillanatban csöngetett ráta a villamos, vagy tülkölt figyelmeztetően egy-egy gépkocsi. Nekem minden mindegy volt, törődtem is én azzal, hogy esetleg a kerekek alá ke>rtilök... Céltalanul vitt a lábam. Fáradt voltam és kiégett. Szinte fáit, hogy éleik. A Duna-parton állva sokáig néztem a szélesen hömpölygő vizet. Erőtlenül fészkelt bennem a gondolat: csak egy határozott mozdulat kellene ahhoz, hogy megszabaduljak mindentől. Nem ment. Gyáva voltam, féltem... Nemsokára levelet kaptam a lányomtól. Azt Irta, nagyon szép helyre vitte a férje: közel az Adriához. Gyakran elruccannak oda. Kicsit lubickolnak, táncolnak, és élnek, élnek, szeretik egymást, boldogok ... „Ne haragudj, anyukám, ennek így kellett lenni, s bocsáss meg, ha tudszl Tudom, nehezen viseled el, s a történtek után bizonyára haragszol rám, talán gyűlölsz is, de az már mit sem változtat a tényeken. Szerelmes vagyok, talán túlságosan Is. Lehet, hogy elvesztettem az eszemet, lehet, hogy egy szer nagyon megbánom, mégis azt írom, nem tehetek róla, így kellett tennem...“ Isten látja a telkemet, nem haragudtam rá, nem Is gyűlöltem, csak végtelenül fájt. Kifosztottn-ak, becsapottnak éreztem magam. A munkahelyemen elment az Idő, az éjszakáktól azonban rettegtem. Nem és nem Jött álom a szememre. Ha egyegy órácskára elszunnyadtam, rettenetes álmok kínoztak. Munkatársaim jól látták, mi történik velem. Szidtak, kértek, ináért emésztem magam, hiszen annak semmi értelme, azzal úgysem változtatok a helyzetemen. Tudtam, hogy igazuk van, mégsem tehettem másképp. Sokáig nem kaptam a lányomtól levelet. Az Is nagyon bántott. Anynyira kiestem a szívéből? Annyit sem érdemiek meg, hogy néha-néha írjon pár sort: én így és így vagyok, hát te élsz-e, halsz-e, bolond anyám? Végre december elején megkaptam a második levelét. Már nem szárnyalt, nem lelkendezett annyira, mint az elsőben. Megírta, hogy sok a gondjükbe-juk, a lakás berendezése hiányos, s hogy férje állás nélkül maradt... De hogy az csak átmeneti jellegű, reméli hamarosan jóra fordul minden. Azt is írta, ha valami nem jön közbe, karácsonyra meglátogatnának, természetesen ha beleegyezem. Mit tehettem, mondja, mit tehettem!? Nyomban, megírtam a levelet: jöjjenek csak, szívesen látom, iLegailóüb nem töltöm egyedül a ünnepeket. És vártam, vártam a karácsonyt, mint falusi gyerek a búcsú napját. Számláltam a napokat, éjszakákat, hányat kell aludnom addig, amíg újra láthatom a lányomat, az egyetlen gyerekemet, akiért annyit gürcöltem és szenvedtem. Hiába is mondanám, hogy már nem szerettem, haragudtam rá, s hogy gyűlöltem — nem Igaz! Akkor, a várakozás napjaiban éreztem csak igazán, bogy mennyire szeretem, menynyivel többet jelent számomra, mint bárki más a világon. Elérkezett a karácsony, hő nélkül, sárosán, feketén. A lányom nem jött. Nem Is Irt. Elkeseredésemben megfogadtam, hogy örökre lemondok róla. Ha valamikor eljön, nem engedem be a lakásomba, ha ír, egyetlen sorral sem válaszolok... Ahogy múltak a hetek, hónapok, bennem is felengedett az elkeseredett harag. Védelmére keltem: hátha történt valami komoly baja, s azért nem jöhetett?... Hátha súlyosan megbetegedett, s talán már nem Is él? Háthas hátha...? Egyik végletből a másikba estem. Voltak pillanataim, amikor csomagolni, s azonnal utazni akartam, és megkeresni, a föld alól Is előkaparnl, hogy láthassam és megnyugodjam. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre a munkatársaim erkölcsileg segítettek, mellém álltak, biztattak. Hívtak és -magukkal vittek színházba, moziba. Február elején az üzemi bizottság ünnepi ülést hívott össze. Többek között én Is kaptam elismerő okle-
