A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-31 / 35. szám
\ Szobasarokban Közömbös szél szalad be az ablakon: a sarokban ülök, észre nem vehet, s hogy itt vagyok, azt úgy is letagadom — a pálma rácsain nézem az eget. A szótlan csillagokkal beszélgetnék, de beszélgetni még velük sincs kedvem, csak a látás száguld, nyelvemen fék: úgysem válaszolna közülük egy sem. Csillagok! Mindegyik egy egy Nap talán, és elég bajuk van azzal, hogy égnek: nekünk is, hogy a magunk-rakta máglyán pörkötődünk, mint a kénfüstű fémeké Ülök csak, a szél kifut a szobából, talán másik nyitott ablakot keres: és vetkőzik az éj, s a félhomályból a hajnal szeme titkon szemembe les. Tegnap hallottam Az utóbbi időben kéktollú rigók, felvágottnyelvű mátyásmadarak, és némely papagájfajta fütyül, rikoltoz és jkarattyol gyümölcsöskertjeinkben. A közép-európai erdők, mezők és gyümölcsöskeHek madártársadal ma küldöttséget menesztett a biológusokhoz, tisztázni az esetet. A tárgyalást a bagolyra bízták, mivel ő a legbölcsebb madár. Végezetül, a veréb javaslatára, határozatot írtak alá, hogy kivizsgálják e fura eset okait, leginkább azt, hogy ki kölcsönözte a bicskát a kéktollú rigók, mátyásmadarak és a papagájok nyelvének felmetszéséhez. Ezzel befejezték a megbeszélést és azóta is keresik a tettest. Varga Lajos metszete (jyurcfó litván vénéi M Féltékenység Kávéház. Félhomály. Halk beszélgetés zsong a teremben. A pincér hangtalanul suhan az asztalok között, boszorkányos ügyességgel egyensúlyozva bal tenyerén a megrakott tálcát. A mellettem lévő asztalnál két nő ül. Hasonlítanak egymásra. Biztosan anya meg a lánya. A fiatalabbiknak csodálatosan szőke, dús haj omlik a vállára. Hány éves lehet? Megpróbálom eltalálni. Huszonöt még nincs. Bársonyosan hamvas bőr, finom, elegáns mozdulatok. Hajaj... Mindig ilyenről álmodoztam. Mi volna, ha felkérném táncolni? A zenekar éppen ebben a pillanatban kezd bele egy édesbús tangóba. Felkérjem? Ne kérjem? Az én szende szőke angyalkám előkelőén forgatja a fejét. Kitartóan: jobbra, balra. Furcsa véletlen talán, hogy tündérkém szőke fürtös buksija kizárólag olyan asztalok felé fordul, ahol jóképű s a női társaságot nélkülöző férfiak kortyolgatják a bort. Néhány perc múlva meglepetten konstatálom — s bevallóin keserű szájízzel —, hogy szép szomszédnóm több férfi társam felé küld szeme sugarával csábos üzenetet: bámuljatok, csak bámuljatok, epekedjetek, boruljatok előttem térdre, hódoljatok szépségemnek. Döntöttem. Nem kérem fel táncolni, bármennyire is szívesen tartanám őt átölelve. Mert, ugye egy ilyen elegáns teremtés minden bizonnyal kedvesen végigmérné a magamfajta, deresedé halántékú gavallért, azután pedig elnéző mosollyal küldene a helyemre. Kíváncsi vagyok, ki lesz az á merész vállalkozó, aki táncba viszi — ha ugyan viheti — ezt a csodálatos tüneményt. Körülnézek. Férfi társaim igencsak meregetik a szemüket a két nő asztala felé, s láthatóan ugyanaz a kérdés foglalkoztatja őket is, ami engem, merjék-e táncra kérni a szép kislányt, vagy sem. Vége az első táncnak, s a szép leányt senki sem forgatta meg* Egyre idegesebben gyúrogatja galacsinná a papírszalvétát, figyelmét erősen összpontosítva először parányi golyóvá formálja, majd kibontja, tenyerével gondosan kisimítja, azután pedig keskeny csíkokra tépdesi. A második táncnál már egyre kihívóbb pillantásokkal ostromolja a közelben leledző és táncosként számba jöhető férfiakat: Itt vagyok, miért nem kértek fel? De azok valahogy húzódoznak, szívesen legeltetik szemüket a formás leányzón, csak hát egyikük sem tanúsít különösebb hajlandóságot, hogy táncosa legyen a szépségnek. A közeli asztalnál feláll egy férfi — ekkora elszántságot! —, s határozott léptekkel megindul a két nő felé. Az ifjú hölgy bájos pofikájára kiül a győzelmi mosoly, kihúzza magát, diadalittasan hordozza körbe tekintetét, s már emelkedik is fel ülő helyzetéből, hogy a következő pillanatban boldogan lejtsen megváltója karján. Ám most valami hihetetlen dolog történt, olyasmi, amire a kislány eddigi életében még nem volt példa. A táncos a mama előtt hajolt meg. A mama pirulva szabadkozott, mondván, hogy ő már nem táncol. A pórul járt gavallér búsan kullogott vissza a helyére. A közelben ülők mosolyogva figyelték a jelenetet. Valóban érdekes asszony a mama. Szép. Határozottan szép. A nőknek abból a fajtájából való, akiken — még feltűnő szépségű lányánál? társaságában is — megakad a férfiember szeme. Diőbarna szemében arany fények villognak, s ezek a fények most sokkal jobban ragyognak, mint pár perccel korábban. Ezüsttel átszőtt fekete haja, vakító fehér bőre, finom vonalú orra a görög szobrokat juttatja az ember eszébe. 3 a szobor hirtelen megelevenedik. Élni kezd. Mosolyog, s bár titkolni igyekszik, örül sikerének. Hát a kislány? Morcos. Nem is morcosság ez, több annál: féltékenység. Rosszkedvének oka: anyja sikere. Ilyen kudarcot megélnil Sietve távoznak. A lány vonul ki elsőként a teremből, összeszorított szájjal. Az imént megcsodált bájnak nyomát sem látom. Mögötte a mama. Léptei ruganyosak, rosszul palástolt öröm vibrál a szája sarkában. A mama megfiatalodott. Legalább tíz évvel. KOPASZ CSILLA Roskoványi István rajza
