A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
A halált hozó nyaklánc A modern vegyészeti gyártmányok kiállításán nagy feltűnést keltett egy nyakék, amelyet egy vegyészeti kutatóintézet mérnöke, Joyce Leddeorby asszony mutatott be. „Halált hozó nyakláncnak nevezte el ezt a csillogó-ragyogó ékszert, mert egyes köveit különféle mérgező hatású kristályokból állította össze. Tagadhatatlanul gyönyörűek voltak: tündöklő zöld, sárga, piros és narancsszínű kövek sorakoztak egymás mellé. Szépségük mögött azonban a halál leskelödött: cián vegyületekből, réz acetátumból és egyéb gyorsan ölő mérgek kristályaiból készültek. Joyce nagyon óvatosan bánt velük, amikor összeállította a nyakéket. Kesztyűs kézzel, csipesszel szedegette fel az egyes szemeket s úgy fűzte fel egy ezüstfonálra. Puszta kézzel a legcsekélyebb érintés is egyenlő lett volna a halállal, néhány perc, esetleg egy-két óra leforgása alatt. De az üvegszekrényben, a fekete bársonypárnácskán nyugvó kövek elragadóan festettek. A kiállítás utolsó napján váratlan esemény történt. Valakinek sikerült észrevétlenül felnyitnia az üvegszekrényt — és a nyaklánc eltűnt ... Amikor Joyce megérkezett, hogy hazavigye a kiállított nyakéket, csak a fekete bársonyalátét feküdt a vitrinben — üresen. Rémülten jelentette az ügyet Randeilnek, a kiállítás igazgatójának. — Hiszen az üvegszekrényen ott áll a cédula, amelyen pontosan feltüntettem, milyen vegyületekből készültek az egyes kristályok, s egyben hozzáfűztem egy nyomatékos figyelmeztetést is, nehogy a látogatók hozzányúljanak ... — magyarázta Joyce remegve. Randall igazgató bosszúsan hallgatta. Az első perctől kezdve idegenkedett a gondolattól, hogy ilyen veszélyes tárgyat kiállítsanak, de Joyce egyik volt professzora végül mégiscsak rábeszélte. — Csak egyet tehetünk szólt rövid töprengés után. — Tüstént értesítjük a rendőrséget. A sajtó, a rádió és a televízió útján figyelmeztetnünk kell a nagy nyilvánosságot Is, mégpedig minél előbb. Meg tudná mondani pontosan, mikor látta a nyakéket utoljára? — Tegngp estefelé, néhány perccel öt óra után. Még a helyén feküdt... — A kiállítás pedig késő estig nyitva állt, úgyszintén ma is reggeltől kora délutánig ... Nekem túlsók a dolgom, meg nem is az én feladatom, hogy ellenőrizzem a kiállított tárgyakat ... Joyce szörnyen .kétségbeesett. Rémületében a szeme is könnybe lábadt. A rendőrségen, a tolvajlások ügyosztályán szolgálatot teljesítő hadnagynak, akivel Rendeli nyomban összeköttetésbe lépett, kissé sokáig tartott, amíg megértette, mily nagy veszély fenyeget. Nemigen ismerte ki magát a kémiában. Amikor végülis tisztán látta az ügyet, telefonálgatott az összes orvosoknak és kórházaknak, alaposan vizsgálják ki és haladéktalanul jelentsenek minden egyes mérgezési esetet. Minden hiába. Felkérték az együttműködésre a gyilkosságokkkal foglalkozó ügyosztályt is, de a nyomozás egy lépéssel sem jutott előbbre. Annyi bizonyos, hogy a látogató, aki elvitte a nyakéket, nem olvasta el az üvegszekrényen lévő figyelmeztetést, nem járt moziba, ahol diapozitíveken figyelmeztették a nagyközönséget a veszedelemre, és ha hallgatta is a rádiót vagy nézte is a televíziót, nem értette meg, miről is van szó. Nem is érthette meg, hiszen egy óvodás fiúcska volt a tettes, a kis Johnny Thayne; a mamájával jött el a kiállításra és kihasználta az alkalmat, amikor az anyja figyelmét lekötötte valami, fölemelte az üvegszekrény tetejét és gyűrött zsebkendőt szorongató, kesztyűs kezecskéjével megragadta a nyakéket s a kendővel együtt a zsebébe dugta. Amikor aztán a mamájával együtt hazament, otthon tüstént nagy játékba fogott és teljesen megfeledkezett a kiállításról szerzett „zsákmányról“. Johnny már az óvodában ült, amikor másnap reggel csengettek a lakás ajtaján. Valami Jótékonysági egylet alkalmazottja jött el megérdeklődni, elkészítette-e már Thaynené asszony az egyletnek szánt, viseltes gyermekruhákat tartalmazó csomagot, mint máskor. — Óh, igen, becsomagoltam — válaszolta Thaynené asszony. — Csak még egy pillanatig várjon, kérem, amikor tegnap este levetkőztettem a kis Johnnyt, akkor láttam, hogy az a nadrágocska is, ami rajta volt, már nagyon elnyűtt. Odaadom azt is . .. Sietségében, hogy ne várakoztassa sokáig a küldöncöt, meg sem nézte a zsebek tartalmát. A jótékonysági egylet gyűjtőállomásán, mielőtt a ruhákat a tisztítóba küldték volna, kiürítették az összes zsebeket. A kis Johnny nadrágja zsebéből egy darabka gumi, két műanyag-dugó, egy darabka spárga, egy kilyukasztott rézpénz meg egy piszkos zsebkendő hullott ki, amibe valami kemény tárgy volt becsomagolva. Mint a jótékonysági egyletekben díjazás nélkül önként dolgozó egyének általában a gyűjtőállomáson a ruhákat tisztításra előkészítő férfi is egy nyugdíjas rokkant volt. Amputált jobbkeze helyén egy alumíniumból és plasztik anyagból készült műkezet viselt. Ezzel rázta ki a zsebkendőből a csillogó-villogó nyakéket. — Nézd csak! — szólt oda a kollégájának. — Mit gondolsz, nem holmi drága ékszer ez, ami véletlenül került a zsebkendőbe? Talán vissza kellene juttatnunk a tulajdonosának ... — Hívd fel telefonon azt, akitől a nadrágot kaptuk és kérdezd meg tőle — tanácsolta a másik. — Várj, megnézem a jegyzéket! — Nem, nálunk nem hiányzik semmiféle nyaklánc — válaszolta Thaynené asszony. — Ha valami ilyesfélét találtak volna a Johnny nadrágocskájában, biztosan valami olcsó üvegholmi lehet, bizonyára találta valahol vagy valamelyik pajtásától csaklizta ki. Borzasztóan szeret csereberélgetni. Ha úgy tetszik, adják el, vagy egyszerűen dobják a szemétbe! így tehát a nyakék a gyűjtőállomáshoz tartozó ócskásüzlet elárusítónőjéhez került. — Jaj, de gyönyörű nyaklánc! — kiáltott fel. — Kitesszük a kirakatba és legalább két dollárt kérek érte. Csak tegye oda, kedves Barrow bácsi valami jól látható helyre... Az öreg Barrow a mfikezével szépen elhelyezte a nyakéket egypár olcsó fülbevaló meg egy hamis gyöngyökből készült melltű közé. Déltájban két kis cselédlány állt meg a kirakat előtt, csupa kíváncsiságból, hátha talál nak valami olcsó és szép holmit. — Nézd csak, Arlene, milyen szép nyaklánc \ és csak két dollárba kerül! — kiáltott fel az egyik. — Megbolondultál, Sndra? Hiszen a bizsuboltban egy dollárért sokkal szebbett és újat kapsz! Azt mondtad, hogy valami felöltőt szeretnél. Gyere, benézünk valami ruhaüzletbe! De Sandrának nagyon megtetszett a nyaklánc. — Gyerünk be, legalább felpróbálom ...! — . szólt és már-már megkérte az elárusítónőt, ' nyissa fel a kirakatot. — De utálatos vagy! — szidta Arlene. — Hiszen tudod, hogy sietnünk kell, percre ki van számítva az időnkl Sandra nagy sajnálkozva elfordult a nyakéktől és engedett barátnője unszolásának, aki a karjánál fogva vonszolta el onnan. A kis Johnny Thayne hazajött az óvodából és berontott a konyhába, ahol az anyja éppen az ebédet készítette. — Borzasztó éhes vagyok, anyuci, adj valamit enni! — Mindjárt, kicsikém, csak mosd meg a kezecskédet! — Tudod, anyu, egy új kislány jött az iskolánkba, és olyan szép vörös haja van... Sallynak hívják. Anyuci, mit szólsz hozzá, odaadom néki azt a nyakláncot, amit tegnap.. . találtam. Hová tetted? — Az már nincs meg, fiacskám . . . Biztosan a nadrágod zsebében volt, amit ma reggel odaadtam a szegény gyermekeknek. Már telefonáltak is onnan, de azt mondtam, hogy nekünk nincs és nem is volt semmiféle nyakláncunk, és ... Hirtelen elhallgatott és a szája elé kapta a kezét. Eszébe jutott, amit tegnap a televízió esti hírei között hallott. Csak most eszmélt rá, miről is van szó tulajdonképpen ... Rohant a telefonhoz. — Halló, a „Jószív-egylet“?^ Itt Thaynené. Kérem, beszélhetnék azzal az úrral, aki ma reggel felhívott a fiacskám nadrágjában talált nyakék ügyében? Nagyon kérem, hívják azonnal a telefonhoz, roppant sürgős! Behívták az elárusítónőt. — Egy nyakék? Igen, tudom már, miről beszél, asszonyom! Alig öt perccel ezelőtt adtam el másfél dollárért. — Már eladta? Borzasztó... — Igen, egy öreg nénike vette meg. Az unokájának akarja adni születésnapi ajándékul, — legalábbis azt mondta. Talán olyasvalami volt, ami tévedésből került hozzánk? — Ide hallgasson... — Thaynené már-már el akarta mesélni, micsoda nyakékről van sző, de aztán észbekapott. Minek rémítgesse az embereket ... Az egyletben csupa öreg nyugdíjas dolgozott és komolyan tartani lehetett attól, Köoözsi .István felvétele 12
