A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
Dobroslav ■ ■ — Dumm, dumm ... És még egyszer: — Dumm... — tompa, távoli dörgés. Időnként mintha halkulna, máskor megint közeledik. Nem tudni: hang-e, vagy maga a föld reng. Már a harmadik éjjel ült itt az ablaknál és még mindig nem tudja megkülönböztetni, a fülével fogja-e fel vagy inkább az egész testével. Nem tudni: a levegőn át jut-e idáig, vagy a föld görcsös rengéseiből fakad-e. Elsőnek alighanem egy kaszás vette észre, amikor délidőben pihenve hasmánt heverészett a pajta árnyékában és fülét a pőre földre szorította. Hirtelen felkapta fejét és meglepetten nézett körül. Csak egy idő múlva, hogy nem látott közel semmi gyanúsat, keltette föl alvó társait. Ki sem egyenesítették derekukat, négykézlábra ereszkedve, mint valami újkori furcsa szörnyetegek tátott szájjal hallgatóztak mindnyájan, egy irányba: úgy van, kétségtelenül úgy van, ugyanígy dőrgött harminc évvel ezelőtt is, amikor az oroszok Przemyslt ostromolták .... Azóta egyre gyakrabban tekingetnek kelet felé. Leginkább azok beszélnek róla, akik napközben kijárnak szénázni a rétre: tudnivaló, hogy ott minden hang tisztán és messzire terjed. Leggyakrabban ott hallják. Ilyenkor megtorpan a suhanva lendülő kasza, feleúton megáll a gereblyéző kéz, még a lélegzet is megszorul a mellben. Csak a szív jár duhaj táncot valahol a test mélyén. Napközben ugyan még elviselhető. Ámde éjjel... Éjszaka mindenki egyedül van (jómaga asszony létére már harmadik éjjel küszködik a magánnyal), Így hát éjjel ki-ki maga viaskodik vele. Ki-ki a maga módja szerint. Hallod? ... Fecskefióka riad a fészekben, kétszer is halkan felcslpog álmában. A sövény mentén görény lopakodik a baromfiéi felé. Megáll, fölkapja mellső lábát s hátrafordított fejjel fülei a sötétben. A tücsök pedig (gondolj a tücsökre: ott tanyázik a résben, a küszöb alatt) muzsikálva megosztja veled a virrasztó é jszakát... — Dumm, dumm... — Tompán, messziről. A fekete szörnyeteg újból megmozdult. Nyög és fújtat. Vonszolja magát előre. Ormányával szimatolva túrja a földet. Patáival marcangolja a fekete televényt. Magasra szórja, felhősen száll a por és a füst. Stötéten gomolyog, villódzik mögötte, előtte. Ügy ám, már kurta villanásokat is látni innét. Lehet ugyan, hogy csak zivatart hírlelő villódzás ... Az asszony (aki már harmadik éjjel virraszt és vár) szeretne meggyőződni róla. Kihajlik az ablakon és arcát fordítja a sötétnek. A nyirkos éjszaka odakünn rátapad a meszelt falra. Nesztelen, tág áramlással tölti be a sötétség a csillagfáién végtelent. Két levél bsszefenődik. A nappal letaposott fűszál kínlódva kiegyenesedik. Az árokból vékony érben szivárog a pocsolya vize. Az asszony hallgatőzik, a sötétbe mered. Aztán fáradt tenyerével kitapogatja az asztal szélét és Ismét visszaül régi helyére. El-elbóbiskol. Feje időnként oldalvást bal vállára rokkan. Mégsem támaszkodik meg, nem kíván semmi kényelmet. „Ha elszundítana, ha itt alva találná ...“ Riadtan összerezzen. Egyenesre szegi hátát, megdörzsöli a szemét. Ismét ott ül, nyújtott derékkal a kemény lócán. Egymaga az alacsony kis szobában. Vár Lehet, hogy éjfél van, lehet, hogy rég elmúlt. Arra gondol, hogy mennie kellene, hogy felkeressa Talán megtalálná. Oly fáradt, oly elgyötört, de talán még futná az erejéből. Ha megállna az ablak alatt, ha odaszorítaná az ablaktáblához a fülét, lehet hogy hallana vala mit; talán az ő hangját is. (Miről is tanakodnak már harmadik éjszaka?) És az ablak? Talán nem függőnyözték be egészenl Tatán lesz egy kis ré9» keskeny hézag ... ha lábujjhegyre áll, vagy ha csendesen egy tuskőt visz a fal tövébe, esetleg be is leshetne... Hogy felzaklatta ez a gondolati Szíve, vadul dobogni kezdett tőle, alig győzte csitítani. Ezalatt mindaz, amit olyan szépen végiggondolt magában, a semmibe vész. Most űjbél elölről kezdheti. Istenem uram! Hisz ezek az ö léptei! Csak akkor hallotta meg, amikor már az ablak alatt Chrobák egyedül koccantak. Egyszerre fürge elevenség költözött belé. Éppen csak hogy sikerül ledobnia magáról a ruhát, s bebújni a megvetett ágyba. Visszafojtja a lélegzetét. Tudja, mihelyt a fiú belép a szobába, gyufát gyújt, s akkor úgy ragyog az arca a sötétben, akár az arkangyalé: titokzatos ráncok, halmok és árkok barázdálják, amelyek közt már régóta nem ismeri ki magát, láttukra mégis csendes Izgalom keríti hatalmába. Ilyenkor legszívesebben lehunyná a szemét és lopva keresztet vetne magára. Igaz, soha nem teszi, de elszánja magát, hogy harcolni fog ezért az arcért. Senkinek sincs joga rá, hogy elvegye, senki sem foszthatja meg tőle. Megdermed: a gádornál megállnak a léptek. Mintha tétováznék, benyisson-e. Az asszony öszszehúzza magát a csíkos dunna alatt, lehunyt szeme keskeny résén át les az ajtóra, amelyen be kell jönnie. A gádor alatt megcsikordul a homok. A lépcsőn koppan a meglazult deszka. Végre zörren az ajtó kilincse, s nyomban felvilágol a fiú arca. Kápráző szemmel, pislogva mered a szobába, mintha helyét keresné valaminek, amit a kezében tart, és amit el kell rejteni valahová. A kemencéhez megy vele. Lehajol és gyufával bevilágít a méhébe. Azt a valamit bedugja a kemenceajtőn, egészen hátra lökdösi, s még a fejével is utánanyomul, hogy lássa, megfelel-e a rejtek. Fölegyenesedik, meredten áll, ujja közt kialszik a gyufa. Áll á sötétben, nem moccan. Mintha ott sem volna. Idegen, titkokkal terhes lény, minden tette, minden mozdulata távoli és különös. Az asszony legalább így érzi. Mintha nem is volna az anyja. Lehet, hogy már rákapott az italra, vagy más vétekbe esett... Ö, nem, nem erről van most sző, ezt meglátná rajta. De ml szállta meg mindnyájukat? Egyszerre mintha kicserélték volna őket, mintha belekóstoltak volna a tiltott gyümölcsbe, s azóta nem bírnak már beletörődni az életbe, amit eddig éltek. Sejti, hogy a fiú viselkedése valamiképpen összefügg azzal a távoli dörgéssel, amit esténként ítt-ott elejteget Soha nem hallott, újdonatúj szók zaklatják a gondolatait s gyötrik az emlékezetét. Soha nem merte kimondani idegenek előtt: partizánok, parasutiszták. Kik lehetnek? Mit akarnak? Honnét jöttek? Azt beszélik, a hegyekben tanyáznak. De nem úgy, mint a mieink, nem favágók,^ nem erdei munkások. Inkább mintha rejtőzködnének. Miért? Ki elől? Nincs, aikl megmagyarázza. Firtatni meg nem akarja, mert hiszi ő is... a fia Is belekeveredett. Még előtte, az anyja előtt is titkolja, de azért sejti, tudja már ... Nem, nem szabad tudakozódnia, az emberek még kifürkésznének valamit abból, hogy mit csinál a fia éjszaka, hol bolyong. Hol volt például a múlt szombaton? Atz mondta, hogy levág je a zabot a Mogyoróson. Még gereblyét is vitt. De hogy estére nem tért meg jókorra, utánament, és a zabot lábán találta. A kamrából másnap egy darab szalonna és egy egész kenyér hiányzott. Hát mire jó ez? Miért nem mondja meg, mire kell? Talán megtagadott tőle bármit is valaha? Kezdetben valóban várta, hogy a fiú bizalommal lesz hozzá. Még arra is készült, hogy megmossa a fejét. Persze, nem gondolt valami hosszú prédikációra, csak meg akarta mondani, hogy a zab még mindig lábon várja a kaszát, le kell vágni és aztán kicsépelni. Tűzifát készíteni. Ki végzi el, ba nem a fia? Arra is gondolt, hogy egy-két szóval megemlíti a maga öregségét. Meg azt, hogy kiskorától egyedül nevelte öt. Csakhogy a legény nem szólt, maga meg nem kezdhette. Csak annyit tehet, hogy lopva figyeli. És az arcába néz, ha úgy véli, nem ügyel rá. Szeretné kiolvasni, ml játszódik le benne, micsoda hatalmak bűvölték meg, hogy szolgálatukba szegődött. Hogy úgy jön-megy, mint az alvajáró, a munkát szinte révületben végzi, étvágya sincs, és órák múlnak el anélkül, hogy szavát lehetne hallani. Szürkületkor pedig éppen csak egy kicsit rendbe teszt magát, bekap egy-két falatot és máris siet el valahová. Ez volna minden. Ennyit tud a dologról. De mire jó mindez, kiért és ki ellen történik, és mi köze hozzá a fiának? Ki vitte oda? És mikor történhetett, hogy semmit sem vett észre? Egy szobában lakik, egy tálból eszik, egy munkát végez vela Sohasem beszéltek efféléről, s azt sem hallotta, hogy más beszélt volna róla. Mégis a fiú egyszerre megfogta, őt meg, az anyját a szele sem érintette. Miért éppen az ő flát a sok közül? Mi kábította el, kinek a szeme bűvölte meg? Anyja létére miért nem lehet vele, hisz szemlátomást szenved szegény? Hallja, hogy óvatosan levett és a tőidre teszi előbb az egyik, majd a másik bakancsát. Csendesen az ágyba bújik. Azt is tudja, hogyan fekszik most, hogyan tette kezét a feje alá és nézi a mennyezetet. Pontosan tudja, milyen most az arca, mire hasonlít leginkább. Miért nem tudja hát a többit is! Csak valamicskével többet, hogy megismerje azt is, ami most még elválasztja a fiától. De ezen a valamicskén nem jut túl. Nincs rajta szemernyi hézag sem. Hallgatja a lélegzését. Hallgatja, hogyan lesz egyre hosszabb, mélyebb. Most már alszik. Most már vele marad reggelig. De az a pillanat, fél órá* Val ezelőtt, amikor ott állt a kemencénél, és. ujjai közt kialudt a gyufa, úgy, hogy észre sem vette — egy Ilyen pillanat egyszer elveszi tola Elképzeli, hogyan történik: egyszerűen, szó nélkül eltűnik a sötétben, vagy mond előbb valamit? És ml lesz — ez hirtelen jutott az eszébe, s a gondolat, hogy ilyesmi is megeshe-M. Tvrdoü: Hegyek alján (fametszet) 10
