A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
Ha a breznöl vasútállomásról a balog! hsgyak A Krónika A suhanó nyárban, amikor Jllemníckf, a Felkelés krónikásának útját járjuk, megáll az ember, csak egy pillanatra s a múlandóságra gondol. Régi-régi nyarak eleven képei jelennek meg a lehunyt szeinpdllák mögött. Azt a nyarat nem lehet elfelejteni! Feketebalog felé vezet a keskenyvágányú vasút. A füvön Ide-oda síklanak a szeszélye:®! váltakozó fényfoltok. Valahol a közelben gerlice turbékolt, de a gerlebúgást elfojtva, szaggatottan, nagyokat puffogva felberregett egy traktor motorja. Hangos beszéd, nevetés halia'ttszott majd azt kiáltotta egy zengő hang: — Mondtam én neked, hogy a gyertya vacakol. Nálad van a franciakulcs? Hozd Ide! Siess már! Ml Novák erdésszel beszélgetünk. Magas, szikár férfi. Sovány arcán kemény, határozott vonásokkal, üdeséget sugárzó tekintettel, s szája körül olyan ráncokkal, melyek húszéves korban kialakulnak és attól fogva jóformán változatlanok. Az Ilyen embert harmincévesnek éppúgy lehet nézni, mint ötvennek. —- Emlékszem én jól azokra az időkre — mondja —, és Igaz, hogy nem lehet elfelejteni. Elnéz a hegyek felé, hallgat. Próbálom elképzelni gondolatait. Szegényes a szó az érzelmek és gondolatok finom árnyalatainak kifejezésére. Talán muzsikálni kellene, olykor festeni, verset mondani, vagy talán mindezt együtt, hogy egészen érthető legyen az ember, a másik ember. felé nézünk ... nyomában — Ismerem a magyarokat — folytatja —; láttam amikor húszán, vagy huszonhármán bejöttek a falunkba, örültek, hogy akadtak emberek, akik elvették tőlük a fegyvereket. Nem akartak ők harcolni... — Ismerem a magyarokat —■ és hangsúlyozza —, a mai magyarokat, akik Bre^nőba farnak dolgozni, keunénykötésű, do'gos ember mindahány ... — Errefelé sohasem jönnek ... Valóban! Ritkán látogatjuk meg azokat, akikkel egy hazában élünk. Lépteink az úton más léptekre, az elmúlt eseményekre emlékeztetnek. A nyári fényben elszállt időkön tűnődünk, pedig a lábunk alatt megcsikordulő kavics hirdeti, hogy minden közeli és régmúlt egyszerre. Feketebalog — Valamikor a favágók hazáfa volt, Azoké, akik még pihenés közben is görn ved ten álltak. Akiknek íjként feszült az ina. Akik fakószürkén, éhesen, gyakran pedig az olcsó pálinkától kábult, eltorzult arccal nézték a fátyolos hegyeket és tehetetlen kínjukban százezerszeresen elátkozták ezt a keserves világot. A Vepor hegység mozdulatlan és dermesztő szépségét csak akkor kezdték értékelni, amikor 1943 tavaszán a sötéten ásító csillagporos mennybolt megnyílt és különös emberek járták a hegyek ösvényeit. Szovjet mérnök-partizánok térképezték a terepet, akik ejtőernyőkön érkeztek . Aztán a hegyi patakok gyors folyásához hasonlóan zuhogtak sorjában az események. Megalakult a forradalmi nemzeti bizottság. A breznól laktanyában felkelésre készültek a katonák. Megérkezett Jegorov kapitány, és amikor Szagyilenko őrnagy fegyverbe szólította őket, csaknem minden épkézláb férfi partizán lett. Háromszáz harcosa volt Szagyllenko brigádjának. A Felkelés telén a III. taktikai katonacsoport tagjait ruhával, élelemmel látták el. A faluba csak ritkán merészkedett be egy-egy német járőr. A falubeliek ilyenkor Igyekeztek őket félrevezetni. Ám, ha szükség volt rá, bizony vállalták a véres harcot Is. A község tizenhárom települése igazán egy emberként ragadott fegyvert amikor 1945. januárjában a PálanlC-völgy irányából a falun 'keresztül akart kitömi a gyűrűbe fogott hitlerista hadsereg. Nehéz néhány szóban összefoglalni az eseményeket. A települések tanítói összegyűjtötték azokat a történelmi jelentőségű tárgyakat, fényképeket, fegyvereket, melyek bizonyítják a történteket. Gyönyörű, emeletes művelődési ház néhány szobáját tölti meg ez az anyag. A falu ma inkább egy üdülőtelep képére emlékeztet, mintha csak kőbe faragva szeretnék önmagukról elmondani a község lakói: íme, élünk! Nem problémamentes az ő világuk sem. Megpróbálkoztak a szövetkezet megalakításával. Nem sikerült. Hogyne! Hisz két éven keresztül csak annyit jelentett a szövetkezet működése, hogy földjeiket visszakapták, mint háztáji gazdaságot, amiért megművelték a volt egyházi és községi birtokot. Hogyan élnek ma a baloglak? Reggelenként tíz autóbusz indul Breznó felé. Ez megmagyaráz mindent. Nincs más megoldás, mert a fűrésztelep, az erdészet csak keveseknek nyújthat egész karéj kenyeret. A szalagföldecskéket pedig megművelik az otthonmaradó öregek és asszonyok. Probléma? Van bőven. A legnagyobb talán az, hogy a felnövekvő Ifjúság — különösen a lányok — nem tud a községben megfelelő munkaalkalmat találni. I-iruáka Betka jogos szemrehányással kérdi: Csehországba menjek dolgozni? A templom évszázados, vastag, erődítményszerű falai között a litániát enyhe félhomály hűsében imádkozta végig pap nélkül tizenhat balog! nénike. Amikor kijöttek, megkérdeztem az egyiket: — Haragszik a fasisztákra? Lesütötte a szemét. — Megölték a testvéremet... Ezt nem tudom elfelejteni, pedig mindennap imádkozom. Vydranyi völgy — A szűk kocsiút helyén széles, egyenes utat építettek. Nincsenek rajta sem kiálló kövek, sein gödrök, sem vízmosások. A hosszú völgy két oldalán a nyílegyenes sorban állő házak csúcsait és szögleteit, az égbenyúló, magányos, merengő fákat, szakadékokat, réteket, legelőket csodálatos égi sátor borítja. 1944. november 14-én a németek itt lepték meg a cigányokat. A férfiakat a helyszínen Medzibrod — Országút vezet a házak mögött. Az az országút, melyen a partizánok kenyerét szállították.
