A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
lás. Tapasztalatot, tanulmányutat és reprezentációt. Ahogy a búcsúztatáson Dobos László miniszter, a Cseanadok Központi Bizottságának elnöke Is hangsúlyozta: a csehszlovákiai magyarság fél évszázados történelmében először adatik, hogy ilyen nagy létszámú csoport Intézményesen, hivatalosan is képviselje a hazai magyarságot és annak kultúráját egy nyugati országban. A gondolat tavaly vetődött fel Debrecenben. Ez a város a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara alig ötéves történetének egyik legfényesebb pontját jelenti: tavaly, a III. Nemzetközi Bartók Béla Kórusfesztíválon népes nemzetközi mezőnyben Itt az énekkar ezüstérmet szerzett. És Itt jött létre egy hortobágyi autóbuszkirándulás alkalmával egy finnországi kórussal az a kapcsolat, amelynek eredményeként valósult meg ez a mostani utazás. A cél: Kouvola. Pozsonytól Kouvoláíg hosszú az út, a részletes útirány: Prága-— Berlin—Sassnitz — Trelleborg—Malmö—Stockholm- Helsinki—Kouvola. Vonat és hajó, cseh, német, svéd és finn tájak, városok, szárazföld és tenger váltakoznak. A három napig tartó odautazás emlékképeit szinte pergő filmként vetíti vissza most, néhány nap távlatából az emlékezet. És regisztrálja,' ami megmarad: a néhányórás városnézést a reggeli Berlinben: a várost percek alatt összekötő, modern villamos gyorsvasutat, a szép, újonnan épített és szembetűnően néptelen sugárutakat, a szüntelen építkezés mögül a még most is, egy negyedszázad után felbukkanó romokat... És a várost kettéosztó Brandenburgi-kaput, amely előtt egy fiatal, pelyhedző állá törzsőrmester mutogatja nekünk a Reichstag épületét s a Führer titkos hadíszállását, s olyan szenvtelen és közönyös arccal taglalja a kefebajúszú őrült utolsó napjait, akár egy öreg múzeumőr, mint az egész csupán valami középkori legenda nem is minden bizonnyal megtörtént meséje volna ... Az esti Malmöt sem lehet egykönnyen elfelejteni. Eszperantóul beszélő vezetőnk (akit Geleta Ernő, az énekkar egyik tenoristája és egyetlen eszperantistája már jóelőre levél útján az érkezésünk Időpontjára odarendelt) a város nevezetességeit mutogatva azt is elmondja, hogy több mint ezer magyar él Itt. Találkoztunk is rögtön egy magyar csoporttal, amelyről hamarosan kiderült, hogy szintén eszperantlsták — Debrecenből, s Helsinkibe Igyekeznek az Eszperantó Világkongresszusra. (Az úton különben még elég gyakran találkoztunk eszperantistákkal. Meg magyarokkal is.) Ezzel a csoporttal együtt sétáltunk el a helybeli hippik tanyájára, a város parkjába, ahol mintegy hatvan, többnyire Beatles-frizurás fiatal fiú szórakozott a maga módján, viháncolva, hancúrozva, gitárzene és artikulátlan hangok kíséretében. A társaság felét tizennégy éves forma lányok alkották. Tíz óra körül járt már az idő, de ez szemmel láthatóan nem zavarta őket, mint ahogy a mi jelenlétünk sem. Kísérőnk elmondta, hogy ez különben egy nagyon békés csoportosulás, senkit sem bántanak, tettlegességekre nem vetemednek s a rendzavarást később maguktól Is abbahagyják. A járdán sétáló rendőr is ezt az állítását látszott igazolni, mert rájuk sem hederített. Úgy látszik, kölcsönösen tiszteletben tartják egymást. Két egész nap is kevés ahhoz, hogy az ember alaposan megismerhesse „Észak Velencéjét", ahogy itt nagy előszeretettel nevezik Stockholmot. Ennyi időt töltöttünk összesen ebben a több mint háromnegyed milliós városban, megbámulva és megcsodálva kikötőjét, légi, pirostéglás épületeit és, új, modern palotáit, hídjait s a város fölé nyúló karcsú tévé-tornyot, amelynek tetejére felvonó viszi a kíváncsi Idegent, aki gyönyörködni akar a város panorámájában. A belváros utcáin szinte minden második épület bank vagy áruház. Az áruházakban mindenütt pazar elegancia, a lépcsőkön, folyosókon szőnyegek, bő választék, udvariasság és nyugalom. Nincs tolongás, a mi áruházainkhoz viszonyítva alig van vevő. Nem is csoda, a többi bizonyosan a szomszéd áruházakban vásárol... Ha a külföldi turista Stockholmba érkezik, a pályaudvaron vagy a kikötőben színes röplapok, térképek, a város nevezetességeit feltüntető útikalauzok állnak rendelkezésére. Ezeknek az útbariányltásával jutunk el a Djurgardenparkba. A név a futball világában jártasaknak nem ismeretlen: egy híres stockholmi csapat stadionja van itt. Maga Djurgarden egy nagy sziget, az útikalauz szerint a legnagyobb nevezetessége a skanzen. Ez egy hatalmas kiterjedésű falumúzeum, olyan néprajzi múzeumféle, valójában egy egész múlt századbeli falu, eredeti fa-házaival, templommal, iskolával, postahivatallal, kovácsműhellyel üvegfúvókkal. Van itt minden, egy múlt századi festő műterme, tele képekkel, rokka, guzsaly és szövőszék, élő fonólányokkal, állatkert, amelyben a vadakon kívül a háziállatokat is tartják, mesterséges kacsaúsztató, libalegelő, kiscicák kalitkában, a bejáratnál dohány-múzeum és pipatórium, büfé és tombola, s nem utolsósorban innen is gyönyörű kilátás a városra. Benn a házakban eredeti múlt századi berendezés és bútorok és korabeli népviseletbe öltöztetett mai lányok és asszonyok tizenhat évtől hetvenig, akik naponta reggel kilenctől délután ötig „demonstrálják“ az egykori svíd parasztok életét, hogy azután, levetkezve egy észázadot, elvegyüljenek a modern nagyváros forgatagában. A várost kettészelő öböl partján ágaskodik a városháza vöröstéglás épülete, amelynek szögletes tornyán színaranyból van a svéd királyi címer, a tre kronor (három korona). A városháza udvarán épp szabadtéri hangversenyt adnak. Legalább ezer ember hallgatja a városi szimfonikusok s az operaház néhány szólistájának előadásában Mozartot, Haydnt, Bachot s a mi számunkra Ismeretlen svéd klaszszikusok muzsikáját. Az idillikus nyáresti harmóniát csak egy-egy elhaladó hajó disszonáns kürtje töri meg. Ha valakit Svédországba visz az útja, feltétlenül tekintse meg a királyi palotát. A királyt ugyan nemigen láthatja, az itteniek szerint többet van külföldön, most is vala hol Olaszországban vadászik, de a palota termei, a csillárok, gobelinek, szőnyógek, dísztárgyak, no meg a képtár egyes darabjai nem mindennapi élményt nyújtanak. De a legnagyobb látványosság mégiscsak a díszőrség őrségváltása. Min dennap déli tizenkettőkor játszódik le: a város utcáin az egyenruhás királyi fúvószenekar indulóinak ütemére végigvonul a díszszázad. A palota udvarán, ahol néhány régi ágyú is áll, már felsorakozva várja őket a másik század, amely éppen befejezte szolgálatát, és a közönség. Ezután megkezdődik a ceremónia, amely egy fél óráig tart: az egymással szemben felsorakozott két század tanúbizonyságot tesz harci felkészültségéről: jelentések, fordulatok, zászlóbontás, villámgyors „szuronyt szegezz“ játszódik le perceken belül, aztán egyszerre csak egy újabb vezényszóra váratlanul mind a két század eszeveszett futásnak ered és nyomtalanul eltűnik az árkádok alatt. A bámészkodók számára marad egyedül a rezesbanda, amely pattogó indulók játszása közepette parádés lépésben, különféle alakulatokban és formációkban, párosával, négyesével keresztül-kasul bejárja a palota udvarát, miközben a karmester marsallbotjával ide-oda mutogat, artístamutatványoknak is beillő mozdulatokat végez, de úgy, hogy még a szeme se rebben. Ez az egész egy negyedóráig tart, az-Stockholm — a 128 m magas tévétorony tán a zenekar újra felveszi az eredeti alakulatot, s a bámészkodók százai összeütik a tenyerüket: felcsattan a taps Majd a karmester, a harminckét fokos tűző napon nyilván kifáradva a tornamutatványoktől, tiszteleg és átadja a zenekart egy tisztes külsejű magasrangű katonatisztnek, aki eddig tétlenül szemlélte az eseményeket, csinálja most már ő tovább a ceremóniát. Erre futólépésben visszajönnek a katonák (soknak közülük feltűnően hosszú a haja, a svéd hadseregben ez Is engedélyezett), újra fölsorakozik egymással szemben a két század. Kiderül, hogy a magasrangú katonatiszt szintén karmester, amikor a fúvósok elé lép és felhangzik a svéd himnusz. Komollyá, ünnepélyessé válik a hangulat. Újra Jelentés, zászlóbontás; a zenekar, Ismét a régi karnagy intésére rázendít, s a szolgálatát végző század elvonul. Vége a szertartásnak, az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy ilyen, szinte gyermekes játéknak tűnő önfeledt katonásdl csak ott lehet, ahol már idestova két évszázad óta nem ismerik a háborút. KULCSÁR TIBOR (Folytatjuk) Stockholm — pihennek az énekkar tagjai Stockholm ~ Müler-öbOl
