A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-17 / 33. szám
ofclllf Az idén is a rövid harisnya a divat. A rövid szoknyához azonban kifejező, mutatós harisnyát kell viselni. A szép lábat még szebbé teszi a jól választott harisnya. Nagy választék a cipó boltokban Tengerjárók, asztronauták végre távcsővel indulhatnak felfedező utakra, új kalandokra Játék-távcső tartós polisztirénből csak 16,- korona Kapható minden játékáru boltban Tóthpál Gyula felvétele LOVfCSEK BÉLA; Anyasors A város kellős közepén, a kavargó forgalom zajában egyedül ült egy lombos fa alatt a színesre mázok pádon. Egyedül ült bezárva magányának fájó világába. Senki sem vette észre, hogy valaki csendesen halódik a pádon. Hangtalanul sírt, csak a könnyei ömlöttek hasogató fájdalma nyomán ... Mindig megfognak és megindítanak az asszony! könnyek. Különös hangulatot, érzéseket vélt ki belőlem, mint. mikor késő őszi eső veri előttem az ablakot, s folyik le a hideg üveglapon. Az ő arca is olyan volt: hideg és kifejezéstelen. Meg éreztem, most alkalmas a pillanat arra, hogy a közelébe, bizalmába férkőzzem, s feltörjem lelkének rejtett, bezárt Világát. Melléüitem. Sokáig szótlanul figyeltem. Nem szégyellt», nem rejtette előlem a könnyét, s ez felbátorított. — Valami baj történt, asszonyom? Nem válaszolt. Elszáradt falevél pörgött le a .fákról. Egyenesen az ölébe hullt. Ujja közé fogta es szétmorzsolta. — Ennyit sem ér az életem, enynyit sem — mondta. — Teljesen feleslegessé váltam, legszívesebben meghalnék... — Mégis mi történt? — Mi történt? — sóhajtott. — Elhagyott a lányom... Már másodszor hagyott ©1... Kissé megkönnyebbültem. — Nem keli azt olyan tragikusan venni. Megnőnek a gyerekek, aztán kirepülnek a fészekből. Ez az élet rendje... Tagadólag ingatta a fejét. Nem, nem. Az én esetem más, egészen más... — mondta, aztán a kimondás belső kényszerének hatására beszélni kezdett megfontoltan, folyamatosan. S én leje gyeztem. B, J. vagyok, de talán ez nem is fontos. Ez év májusában töltöttem be negyvenhatodik életévemet, ifis essék, nézzen rám!, öt vennél Is többnek látszom. . Dehát ezt is I. saját magamnak köszönhetem, senki másnak. Elevenen eltemettem magam fiatalon. Eltékozoltam az Ifjúságomat, mint egy rossz gaz da, aki meggondolatlanul elkótyavetéli a vagyonát. S mindezt az anyaság szent névéiben! Istenem, ha még egyszer újra kezdhetném! Édesanyám korán megözvegyült. Anyagilag jól álltunk. Nem panaszkodhatott!, mindent megkaptam az élettől, amit akkoriban egv magamfajta lány megkaphatott Nagyon tiszteltem és becsültem édesanyámat. Szorgalmas tanulással viszonoztam a jóságát. Ma is úgy látom őt magam előtt — a fekete-fiatal, szép-özvegyet —, mint akkor, életem legjobb, legszebb asszonyát. Nem ment férjhez, pedig lett volna rá alkalma többször is. Ma már tudom, miattam maradt egyedül. Feláldozta, nekem adta az életét. Rosszul tette, állítom, hogy roszszul tette! Minden anya bolond, aki ekkora áldozatot vállal! Közben leérettségiztem. Nagyon szerettem élni. Szerettem a muzsikát, a virágokat. Olyan volt a lakásunk, mint egy virágoskert. Szerettem a szabadságomat, a függetlenségemet. Váltig hajtogattam, hogy sohasem megyek férjhez. Mégis minden másképpen történt. Olyan váratlanul és észrevétlenül jött, -mint egy kóbor felhő, vagy mint virágból az illat. Belelopta magát a szívembe, mint egy hívatlan vendég, aki visszaél a jogaival és örökre ottmarad. Magas volt, erős, férfias. Én mes, húszéves, életvidám, Felgyűltem, lángralobbantam, mint a száraz rőzse, és csapkodott, csapkodott bennem a boldogság, beilobogta minden porcikámat. Felesége lettem. Édesanyám sírt a boldogságtól, mert az én boldogságomat részben a magáénak tartotta. Hiszen egyek voltunk mi ketten, bennem élte tovább az ifjúságát. 20
