A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-17 / 33. szám

tolyltatás a 9. oldalról

Az államhatalom most már nem eszköze a társadalom egyetlen csoportjának a kezében a társadalom uralására, hanem az eredetileg „vagyontalan“ munkásosztály kezében az egész társadalom Irányításának, szabályozásának az eszközévé válik, az egész társadalom vagyonává, függetlenül attól, hogy a társadalmat képező egyének tudatosítják-e ezt magukban vagy sem. Intézményesen szűnik meg a csoportos magántulajdon, de vele egyidejűleg megszűnnek létezni azok a társadalmi alanyok is, amelyek az államhatalmat saját magántulajdonukba akarták kaparintani. Ez a tény egészen más, a kapitalizmustól teljesen eltérő tartalmat ad a politikai harcnak is.

Ezentúl már nem is lesz a döntő kérdés hogy kik, melyik társadalmi csoport birtokolja az államapparátust, hanem az, hogy milyen legyen az közvagyont képező államszerkezet működése. Ez, persze, nagyon eltérő politikai hadszíntér. Most már nem a gyártulajdonos kicseréléséről van szó egy másik gyártulajdonossal, hanem a gyár munkaszervezésének, munkaütemének olyan megszervezéséről, hogy az a társadalom követelményeit minél tökéletesebben elégítse ki. Ha a gyárigazgató bármilyen oknál fogva nem tesz eleget ezeknek a követeléseknek, kicserélhető, de a tulajdonjogon ezzel semmi sem változik. Hasonló a helyzet az államhatalmat gyakorló egyének esetében Is.

A materialista, marxista—leninista világszemléleti alapokon működő társadalmi rendszerben ezért nincsen semmiféle logikus alapja a kapitalista értelemben fogalmazott pluralisztikus politikai rendszernek. Nincsen és nem is lehet alapja, mert nincsen társadalmi képviselője. Ha a pluralisztikus politikai rendszert nálunk vissza akarnánk állítani, úgy újból meg kellene alakítani a magántulajdon Intézményeit is. Márpedig ezt egyszer felszámoltuk.

A pluralisztikus politikai rendszer azonban elavult már ott Is, ahol még ma létezik. A kapitalista társadalmi rendszerben sem ideális ma már a pluralisztikus politikai intézmény. A termelőeszközök és rajtuk keresztül a termelőerők egészében a tudományos műszaki forradalom következtében oly messzemenő minőségi szintet értek el, hogy nem tűrnek meg maguk felett semmiféle magántulajdon jelleget. A kapitalista bölcsészek és tudósok szorgalmasan keresik a kiutat ebből a kátyúból. A tudományos-műszaki forradalom nyomása elől nem menekülhetnek. Ez pedig a termelőeszközök társadalmasítása felé űzi őket. De nem hajlandók lemondani a magántulajdon elméleti alapján nyugvó intézményekről sem. Márpedig a kettő nem fér össze. Mi a teendő? Mit lehetne csinálni annak érdekében, hogy a kecske is jólakjon, a káposzta is megmaradjon? 0

Egyes elméletek a „menedzserek forradalmában“, az igazgatók és szaktudósok intézményeiben keresik a kiutat. De ezek az elképzelések már nem számolnak a politikai pluralizmussal, a társadalmon belüli politikai pártok vetélkedésével. Nem számolnak ezzel a „népi kommunizmus“ elméletének terjesztői sem. „A jólét társadalmának“ hirdetői is a régi értelemben vett politikai pártok nélküli társadalomról ábrándoznak. Ilyen az értelme a „népi kapitalizmust“ propagáló elmefuttatásoknk is. A pluralisztikus politikai rendszer túlélte magát az egész világon. Ennek hívei nem előre, hanem hátrafelé néznek. Nem a társadalmi haladás, hanem a társadalmi hanyatlás apostolai világszerte. Nem lehet más szerepük a mi szocialista társadalmi rendszerünkben sem.

A bal szárny győzelme

A munkásosztály politikai győzelme a kapitalista világ politikai rendszere bal szárnyának győzelmét jelenti. Amint láttuk, ez a bal szárny egységes abban, hogy a magántulajdon intézményei gátolják a társadalmi fejlődést és hogy azokat el kell távolítani. A bal szárnyon belül csupán az ehhez vezető módszerek megválasztására eltérők a nézetek. Abban a pillanatban azonban, amint a bal szárny bármelyik politikai pártja „magántulajdonává“ teszi az állami szerkezetet és azt igénybe is veszi, mint politikai programja megvalósításának eszközét, abban a pillanatban megszűnik a többi politikai párt létezésének elméleti és gyakorlati alapja. Ezen túl a politikai harc már nem az államhatalom megszerzéséért folyik — ez már megtörtént, az államszerkezet az egész társadalom tulajdonát képezi —, hanem azért, hogy ez az össztársadalmi hatalmi szerkezet minél jobban

védje az egész társadalom érdekeit. Erre vonatkozólag pedig mér lehetnek — és szükséges Is, hogy legyenek — pluralisztikus, vagyis többféle nézetek. Ezek a nézetek azonban már nem a hatalomra törekvő különböző politikai pártok nézetei, hanem az egész társadalom irányítását szolgáló szerkezet minőségi színvonalát szorgalmazó nézetek.

A bal szárnyon belül nem minden politikai párt elég következetes a magántulajdon intézményeinek a feloszlatását illetően. Vannak olyan szociáldemokrata pártok, amelyek már „magántulajdonuknak“ tekinthetik az állami szerkezetet, de ,nem vették igénybe ezt az eszközt arra, hogy segítségével végrehajtsák a bal szárny programját. Nem távolítotték el a magántulajdon intézményeit. Ezt a programot a bal szárnynak csak azon kommunista, munkás- és szocialista pártjai valósították meg, amelyek következetesen elismerik a marxista materialista világszemléletet.

Ezek a pártok egészen új politikai rendszert hoztak létre, melyben egészen új társadalmi törvények érvényesülnek. Ebben az új politikai rendszerben a különleges az — és a Jelek szerint törvényszerű is —, hogyha egyszer már létrehozták, nem lehet többé megszüntetni. A társadalom élére került kommunista párt, az állami szerkezet kezelőjévé vált muukáspárt, miután egyszer feloszlatta a magántulajdon intézményeit, már nem másíthatja meg ezt a politikai rendszert. Elkövethet ugyan hibákat, itt-ott el is térhet a marxista—leninista tanoktól, de a magántulajdon intézményeit már nem állíthatja vissza.

Minden ellenforradalmi igyekezet, amely a magántulajdon rendszerének a visszaállítását célozta, menthetetlenül csődöt mondott. Magyarországon 1956-ban az ellenforradalom folytatása csak a vérfürdő fokozását eredményezhette volna, de sohasem az ellenforradalom győzelmét (és ezt még abban az esetben sem, ha az ellenforradalmat külföldi haderővel támogatták volna). Az albán, a kínai, kubai és más szocialista országok vezető politikai pártjai a marxizmus—leninizmus alapelveinek sajátos értelmezése miatt megbontották a szocialista országok egységét, de egyikükben sem tértek vissza a magántulajdon intézményein alapuló társadalmi rendszerhez. Nem térhetnek vissza, mert a szocialista országok vagyona felett csak egy gazda rendelkezik; a nép. Ilyen ország kormánykerekét csak egy politikai párt foghatja: a kommunisták pártja. Ennek a politikai pártnak a társadalmi küldetése is gyökeresen megváltozott; politikája nem abban merül ki, hogy más politikai pártokkal vetélkedjen az államhatalom gyakorlásának jogáért, hanem abban, hogy az államszerkezet eszközének igénybevételével minél jobb teltételeket teremtsen az illető ország népei életszükségletének kielégítésére.

A kommunista párt a munkásosztály politikai győzelme által nemcsak felelősséget vállalt a társadalom vezetéséért, hanem kötelezettséget is, mely alól nincsen kibúvó. Ha e társadalmi kötelezettségét nem Jól végzi, a szocialista rendszerben nincs más politikai erő, amely helyrehozhatná a hibákat. Ez egyedül a kommunisták pártjának a feladata. A párt vezető szerepe elleni hangoknak ezért nem lehet gyakorlati értelmük. A vezető szereptől való megfosztás a párt felmentését jelentené a társadalommal szembeni felelősége és kötelezettsége alól. De a társadalom vezetését megint csak valamilyen kommunista pártra kellene bízni. A magántulajdonosoktól megszabadult társadalomban nincs más politikai erő, amely képes volna irányítani az ilyen társadalom életét; erre csupán a kommunista eszméken alapuló erő képes.

Ezért a szocialista ország minden társadalmi csoportjának érdeke, hogy ez az űj politikai erő, az egy-gazda politikai rendszere jól működjön. Szükséges, hogy a társadalmi csoportok, a tömegszervezetek, esetleg más politikai'pártok is — ugyanakkor egyének is — véleményt mondjanak a kommunista párt programjáról, a társadalom irányításával kapcsolatos intézkedéseiről, nem mint a kommunista párt ellenfelei, hanem mint partnerei, nem mint fejbólintó Jánosok, hanem mint alkotó társak. Az ellenfél pozíciójából a szocialista társadalomban alkotni nem lehet.

A vita nem hatalmi harc

Pártunk politikáját lényegében mindig bírálták, azzal a különbséggel, hogy a bírálat

egyszer enyhébb, máskor erősebb. A leghevesebb, legindulatosabb mindig akkor volt, amikor a párt a megismerés útján haladva felismerte előző tévedéseit, hibáit, és javítani kezdett rajtuk. Ez a bírálat hazánkban az 1968-as év folyamán nagyon széles méreteket öltött.

Politikai rendszerünk gerince éppen ezeknek a vitáknak, bírálatoknak a következtében alakult ki. Nálunk is kialakult a bal- és jobbszárny. A mi politikai rendszerünk számtengelyének is megvan a maga közepe. Nélküle nem lehetne bal és jobb szárny. Persze, a kapitalizmustól teljesen eltérő alapokon.

Nálunk a bal és jobb oldalt nem az egyes politikai pártok, az egyes csoportmagántulajdonosok közötti vetélkedésről különböztetjük meg. Nálunk a köztulajdont kezelő szervek tevékenységével kapcsolatos nézetekből fakadnak az eltérések. Az államszerkezet kezelői, politikai rendszerünk képviselői, kommunista pártunk a tudományos materialista világnézet alapjain irányítja a társadalmat. Sem a baloldali dogmatisták, áem a jobboldali opportunisták nem lépnek fel mint független politikai pártok, mint különálló politikai szervek. Nálunk a bal meg a jobb szárny is kommunista. Mindegyik a marxizmus—leninizmus tanaival érvel, a maga elképzelései szerint magyarázza ezeket a tanokat. Mindegyik egy olyan kommunista párt kialakításáért harcol, amely a marxista tanokat a legtisztább, a legmegfelelőbb módon alkalmazná. Szocialista társadalmunk politikai rendszerében ezek szerint a közepet ezeknek a tanoknak legtökéletesebben alkalmazott elméleti és gyakorlati formája fogja képezni. Ettől a középtől térnek aztán el a bal és a jobb oldali irányzatok.

Bal és jobb szárny a szocializmusban

Elemezzünk egy és ugyanazon problémát a két eltérő és egymással szemben álló nézet szemszögéből.

A párt vezető szerepéről a középtől balra húzó kommunista (de a pártonkívüli is) azon a nézeten lesz, hogy a párt a munkásosztály élgárdája, s mint ilyen, a társadalmi élet minden szakaszában osztálypolitikát kell hogy folytasson. A társadalomban való vezető szerepet határozottságával, erélyes és okos intézkedéseivel kell kiérdemelnie. A párt az osztályellenséggel szemben nem lehet megalkuvó még akkor sem, ha az a párt sorai közé furakodott stb.

A párt vezető szerepéről a középtől jobbra húzó kommunista úgy vélekedik, hogy a párt az összes dolgozók képviselője és mint ilyen, politikáját az összes dolgozók kívánságának megfelelően kell végeznie. A párt vezető szerepe a társadalomban nincs egyszer s mindenkorra megadva, ezt újból és újból ki kell hogy érdemelje a tömegek követeléseivel szembeni engedékenységével és megértésével. Több jogot, szabadságot és demokráciát kell biztosítani a népnek stb., stb.

A tömegszervezetek küldetését a balra húzó párttag úgy fogja látni, hogy azok a párt meghosszabbított karjai, a tömegszervezeteknek a párt akaratát, politikáját kell érvényesíteniük. A kommunisták a tőmegszervezetekben pártküldetést teljesítenek és kötelesek ügyelni a tömegszervezetek eszmei tisztasága felett stb.

A jobbra húzó párttag a tőmegszervezetekre úgy tekint, mint a párt egyenlő jogú partnereire, melyeknek önálló hatáskörük van és amelyek sajátos politikai nézeteket is formálhatnak stb.

Nagyok az eltérések az egyrészt balra, másrészt jobbra hajló kommunisták között a Szovjetunió szerepének értékelésében. A baloldaliak hajlamosak a kommunizmust és a Szovjetuniót egy szintre emelni: „Nincsen kommunizmus Szovjetunió nélkül“ — mondják. A szovjet kommunisták tapasztalatait a szocializmus építése terén általános érvényűeknek tekintik. Eltérni ezektől egyenlő a kommunizmustól való eltéréssel stb.

A jobboldaliak partnerként tekintenek a Szovjetunióra. A Szovjetunió Kommunista Pártja egyike a világ marxista pártjainak. Szerintük nincsenek általános érvényű tapasztalatok. Nemcsak a kommunista pártoktól, de még a kapitalistáktól is tanulhatunk, ezért szeli* debbek a nézeteik a kapitalistákkal szemben is, stb.

Hasonló elemzést csinálhatunk a bal- és jobboldali irányzatok között nagyon sok továb-