A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-17 / 33. szám

ban és magatartásban. Semmi meg­alázkodás nincs bennük az e-iró­­pai előtt, sőt bizonyos túlérzékeny­ség, hangsúlyozott nemzeti büsz­keség. Nehéz megállapítani mi ez: általában arab vagy sajátságosán líbiai öntudat-e? Nem sok európai fordul meg Lí­biában eltekintve a hivatalos lá­togatóktól. (E sorok írója előtt magyar újságíró nem is járt ott. A szerk. megjegyzése.) A turisták­ra nem fektetnek nagy gondot (mi az a párszáz ezer font ekkora olajbevétel mellett?!) pedig nekik is megvan a maguk Karthágója, csak azt Leptis Magnónak és Sab­­rathának hívják. Tripolis görögül három várost jelent, s valamikor valóban három város terült el Líbia nyugati sar­kában: Tripoli, Sabratha és Leptis Magna. Sabratha — ezt volt alkal­mam látni. Öntözött ültetvények között vezet az út hozzá Tripoli­­ból — bizonyítva, hogy serény munkával, magas technikával gaz­dag termőföldet lehet varázsolni a legslvárabb tálból is. Sabratha lebilincselő látvány. Nemcsak a szinte épen maradt római emeletes színház, nem is csak a meinen,tó­­ként égbeszökő görög oszlopok te­szik ezt, hanem a természeti back­ground, hogy az alvó volt-város szinte belenyúlik az őt körülölelő tajtékzó kék Földközi-tengerbe. Rajtunk kívül egy teremtett lé­lek sincs a romvárosban, csak az ébreszt a változásokra, hogy el­zúg fölöttünk a Libyían Kingsdom Airlines óriási utasszállító gépe. Utolsó reggel. Hajnali öt órakor ébredek, tárva-nyitva az ablak, lan­gyos szél fúj a tenger felől. És ek­kor vagy három irányból elnyúj­tott énekszó szivárog felém. Há­rom különböző minaretből a müez­­zin imára hívó hangját hozza erre a parti szél. Panaszos, majdnem könyörgő hangok, a mélyen alvó arab város felett. Hallják-e vajon azok is, akiknek szól, vagy csak mi Idegenek gyönyörködünk benne, a szállodai szobánk mélyén, ahol csendesen dorombol a légkondicio­náló, és az ablakredőny gomb­nyomásra működik. Kétezer éve állnak az oszlopok Egy egészen modern minaret NOVOBÁCZKY SÁNDOR És azt gondolná az ember, hogy a sivatag lapos FEKETE ARANY Az Amazonas forrásvidé­kén elterülő „zöld pokol“ előreláthatólag az eddig igen szegény dél-amerikai Ecuador kincseskamrája lesz. Ecuador a columbiai határ közelében levő hatal­mas olajtartalékok felfede zése után bátran remény­kedhet abban, hogy az or­szágba rövidesen beköltözik a jólét. 14. próbafúrás után nem kevesebb, mint 13 olaj­fúrást tártak fel. Ezek napi 21CÜO barrel hozamot és 300 millió barrel olajtarta­lékot ígérnek. Ezenfelül a jelenleg átvizsgált területen feltételezhetően még renge­teg „fekete arany“ rejlik, ami a szakértők véleménye szerint később napi 200 000 barrel olaj kitermelését teszi lehetővé. Mindenesetre még leg­alább három esztendőbe, vagy talán még hosszabb időbe is beletelik, míg Ecua­dort valóban az olajtermelő államok közé sorolhatjuk, Egyelőre ugyanis itt nem ta­lálni mást, mint a forrás után „bedugaszolt“ forrásu­kat. Aki el akar jutni az nlajvidékre, annak az őserdő folyóin át kenuval hosszú, fáradságos utat kell meg­tennie, vagy helikoptert kell igénybe vennie. Az ecuadoriak tisztában vannak azzal, hogy még hosszú ideig nem lesz mód­jukban a dzsungelben elte­rülő olajmezőket saját ere­jükből kiaknázni, ezért a koncessziókat amerikai cé­geknek akarják adni. Ter­mészetesen megfelelő részt kívánnak a haszonból, ezért a kitermelt olaj értékének 15 százalékát kérik. A cé­gek éddig csak 11 százalé­kot ajánloltak fel, de az ecuadoriak véleménye sze­rint kilátás van rá, hogy rö­videsen megegyeznek. Vi­szont az olajtársaságok egyéb kötelezettségei tekin­tetében már általános meg állapodást kötöttek. Az olaj­­társaságok vállalták, hogy 18 millió dolláros költség­gel Quito fővárostól az olaj­­vidékig utat építenek és ma­gát az őserdőt 28 millió dol­lárt felemésztő útépítéssel hozzáférhetővé teszik. Ezzel szemben Ecuador a saját erejéből akarja létre­hozni a körülbelül 350 kilo­méter hosszú olajvezetéket a kutaktól Esmeratdáig, a ma még teljesen jelentéktelen halászkikötnig. Bár az ame­rikai cégek felajánlották, hogy ezt az olajvezetéket maguk finanszírozzák, a quitói kormány úgy gondol­ja, hogy e fontos szállítóesz­köznek nem szahad külföldi tulajdonba kerülnie. 5

Next

/
Thumbnails
Contents