A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-03 / 31. szám
Jurái Zvara A csehszlovákiai nemzetiségi kisebbségek helyzetének fejlődése Az állam bürokratikus-centralisztikus irányítása és ama tény következtében, hogy a cseh országrészekben a kisebbségi probléma „megoldottnak“ látszott, Szlovákiában sem szenteltek kellő figyelmet a kisebbségi kérdésnek. A csehszlovákiai nemzetiségi kisebbségek helyzetének rendezésében 1948 után a München előtti Csehszlovákia néhány elvével találkozunk. Például a kisebbségek jogait mint állampolgári, egyéni jogokat biztosítják. A kisebbségeket most is legfeljebb nyelvi kisebbségeknek tartják. Az 1948-as alkotmány nem is szól a nemzetiségi kisebbségekről. A kisebbségek számára nyújtandó területi autonómia vagy önigazgatás (ahogy a Szovjetunióban van) nem reális, kizártnak tartják. Exteritoriális (perszonális, politikai) autonómia, amely bizonyos kulturális autonómiát is magában foglalna, Leninnek e kérdésben kifejtett álláspontja alapján szintén kizártnak látszik: ilyen megoldás egyébként is csaknem ismeretlen Európában. A kisebbségek kérdésének valóban marxista megoldásához (kollektív jogaik elismeréséhez) az a tény sem járult hozzá, hogy a kisebbségek eredeti nemzetei (Lengyelország, Magyarország) szintén a szocializmus útjára léptek, nem támasztottak területi követeléseket Csehszlovákiával szemben, nem avatkoztak be a csehszlovákiai kisebbségi problémába. Nem váloztatott a helyzeten az sem, hogy a kisebbségek élén nem olyan osztályok és szociális csoportok álltak, melyeknek érdekük lett volna az irredentizmus. A kisebbségeknek nem adtak lehetőséget arra, hogy állampolitikai kisebbségi reprezentációjuk legyen. A München előtti Csehszlovákia viszonyaival ellentétben 1948 után a nemzetiségi kisebbségnek nem volt társadalmi-politikai képviselete. 1947 és 1950 között fokozatosan három nemzetiségi kulturális szövetség alakul meg (a magyar, a lengyel, az ukrán kisebbség számára), amelyek 1952-től kezdve a Nemzeti Front tagjai lesznek. Ezek azonban nem vehették él a társadalmi reprezentáció szerepét, a „transzmissziós szíjak“ feladatát látták el. A kisebbségek tagjainak politikai, szociális és nemzetiségi érdekelt részben a CSKP, részben pedig a dolgozók egységes állami és más szervezetei voltak hivatva képviselni, s ezekben bizonyos nemzetiségi elv és nemzetiségi kulcs Is érvényesült (pl. a választásokon). 1948 után a kisebbségekkel kapcsolatban eltekintenek az ún. „államnyelvtől“, a nemzetiségileg vegyes (kisebbségi) területeken általában egyenrangúnak tartják a többség és a kisebbség nyelvét. 1952-ben ebben a szellemben ad ki rendeletet mind a kormány, mind a Megbízottak Testületé. A vegyes nemzetiségű területeken azonban a többség és a kisebbség nyelvi jogai nem voltak részletesebben kidolgozva, sem jogilag vagy anyagilag biztosítva. Hiányoztak eme jogok érvényesítésének procedurális elvei is, s nem voltak pontosan meghatározva azok a községek Illetve városok, amelyekre vonatkozott az ún. kétnyelvűség elve. A kérdésnek ez a felemás megoldása főként Dél-Szlovákiában okozott nehézségeket, ahol intézményes területen is megmaradt az ún. nyelvsorompó. A kérdésnek nem kielégítő és nem pontos megoldása itt sújtotta a magyar kisebbséget és nyelvi jogait (a kétnyelvűség elvét sem itt, sem más kisebbségi területen nem érvényesítették teljes mértékben), de a szlovák lakosságot és általában a szlovák nyelv érVenyesülését is. Ezért törvényszerűen szaporodtak a kisebbség panaszai — és a szlovákok panaszai is, hogy Szlovákia déli járásaiban nen> érvényesül eléggé a szlovák nyelv, hogy sok magyar nemzetiségű funkcionárius, hivatalnokok, elárusító stb. nem beszéli vagy nem elég jól beszéli a szlovák nyelvet. Mindez és hasonló körülmények (az, hogy 1950-ben feloszlatták a Matica Slovenská szervezeteit, míg a Csemadok tovább működött stb.) 1968 januárja ill. márciusa után viharos vitákba és akciókba torkollódott. 1968. előtt a kormány utoljára 1952-ben foglalkozott a nemzetiségi kisebbségek helyzetének elvi kérdéseivel. Ettől fogva a kisebbségek helyzetének kérdéseivel rendszeresen a CSKP és SZKP legfelső szervei loglalkoztak s időről időre a tömegszervezetek választott szervei is. Ezek határozatait egyenesen közölték azokkal a járásokkal, ahol a kisebbségek éltek. A német kisebbséget 1948 után nyelvi kisebbségként sem ismerték el. A kisebbségek helyzetének csehszlovák modellje 1948 után, az említett hiányosságok ellenére, a környező szocialista államokkal összehasonlítva több optimális jellegzetességet tartalmaz. Erőssége főként az iskolaügyi és kulturális politika volt: a specifikusan nemzetiségi kultúra fejlődésének támogatása, a kisebbségi sajtó és könyvkiadás, a népi együttesek, a hivatalos és műkedvelő színjátszás támogatása,, rádióadások stb. Mindez és a nemzetiségi kisebbségek egyenjogú helyzetére irányuló törekvés, a kisebbségek szociális struktúrájának megváltozása — főként Szlovákiában — pozitívan befolyásolta a kisebbségeknek a csehszlovák társadalmi közösségbe való önkéntes integrációját. Az iskola- és kulturális politikában azonban sok provincializmus volt, éveken át hiányzott az átgondolt iskolapolitika és általában a művelődéspolitika távlati koncepciója. Az iskolaügyi viszonyok részben megjavultak, amikor megteremtették az iskolapolitika irányításának intézményesített feltételeit, ami elsősorban Szlovákiára vonatkozott, ahol hosszú ideig hiányzott a kisebbségi (magyar) iskolában a többség nyelve tanításának helyes módszertana és a haladó szellemű, érzékeny politika az ukrán (ruszin) kisebbséggel kapcsolatban. A csehszlovák kisebbségi modell demokratizmusát elsősorban három tényező biztosította, amely befolyásolta a kisebbségek nemzeti tudatát: a csehszlovák társadalmi és kulturális közösség hatása, a kisebbségek eredeti nemzeteinek hatása, a kisebbségek mint viszonylag önálló etnikai egységek létezése. A csehszlovák államegységbe való önkéntes Integráció eme hatások szabad érvényesülésétől függ, s a csehszlovák kontextus hatásának mindenekelőtt minőségével és vonzásával kell érvényesülnie. A CSSZK bizonyos hiányosságoktól eltekintve lehetővé tette az említett tényezők hatását, erőszakos rendeletekkel nem fékezte a két utóbb említett, látszólag nem kívánatos tényezőt: nem szállt szembe a kisebbségek eredeti nemzeteitől érkező hatással, és támogatta a sajátságos kisebbségi kultúra és a kisebbségi összetartozási tudat fejlődését. Annak ellenére, hogy a kisebbségek ügyeinek politikai vezetésére és reprezentációjára nem alakítottak önálló intézményeket, a CSKP és az állami szervek 1954-től kezdve állandóan törekedtek arra, hogy a kisebbségeknek arányos képviselete legyen a nemzeti bizottságok egész rendszerében, a Szlovák Nemzeti Tanácsban és a Nemzetgyűlésben. Egyébként a nemzetiségi kisebbségeket is sújtották mindazok a hibák és deformációk, amelyek az egész országban, különösen pedig Szlovákiában jelentkeztek. A nemzetiségek soraiban is mesterségesen eltúlozták a burzsoá nacionalizmus veszélyét (az ún. helyi nacionalizmus formájában) képviselőiket megvádolták az ún. „két haza“ reakciós elméletének terjesztésével, egyházi vezetőiket kitelepítették stb. A magyar kisebbség helyzetét hátrányosan érintette, hogy a CSKP-nak az 1945—48-as évekkel szemben elfoglalt álláspontja máig sem volt nyilvánosan publikálva, s a többségi nemzetek tagjai ezt nem is ismerték. A deformációk erősen érintették az ukrán (ruszin) kisebbséget is (a pravoszláv irányzat erőszakolása, nemzetiségi tájékozódásuk helytelen befolyásolása ). A hatvanas évek elejétől kezdve a csehszlovákiai nemzetiségi politikában új jelenségek tűnnek fel. A szlovákiai Megbízottak Testületének feloszlatása 1960-ban és további korlátozások erősen érintették Szlovákiában a kisebbségek területein is a nemzetiségi folyamatok irányítását Az 1960-as Alkotmány szól ugyan a kisebbségekről is, „a magyar, lengyel és ukrán nemzetiségű állampolgárok“ kulturális fejlődésének és nyelvhasználatának biztosításáról, de az állam új területi átszervezése, az új járások kialakítása a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken részben széttörte a nemzeti bizottságoknak a nemzetiségi viszonyokban már jártas apparátusát. Az új járásokban néhol a kisebbségek százalékarányukat tekintve jelentéktelen csoportok helyzetébe kerülnek. Eme tényezők következtében — s a kisebbségi statútum vagy jogi normák hiányában — a kisebbség iránti viszonyban megerősödik a voluntarizmus, aminek a CSKP egész sor intézkedéssel igyekszik elejét venni. A központi államapparátus elrendeli a kisebbségi iskolatigy némi módosítását. 1963-től kezdve, a szocialista törvényességnek az 1949—1953-as években történt megsértése felülvizsgálása és a CSKP KB-nak „A SZKP IX. kongresszusán, 1950-ben elhangzott, a burzsoá nacionalizmust elítélő II. kritika felülvizsgálásáról“ hozott határozata, illetve az SZKP funkcionáriusainak részben való rehabilitációja után egyre aktuálisabbá válik a szlovák nemzet államjogi helyzetének rendezése. Komoly javaslatok születnek az állam föderatív átrendezésére (M. Gosiorovsky professzor). A Szlovák Nemzeti Tanács jogkörének 1964-ben való részleges rendezése jó hatással volt Szlovákiában a kisebbségek iránti politikára: a Szlovák Nemzeti Tanács gyakrabban fordul a kisebbségek kulturális egyesületeihez, javaslatokat kérve a nemzetiségileg vegyes területek igazgatásának megjavítására. A CSKP XIII. kongresszusa után, 1965-ben az SZKP KB mellett külön bizottság alakult politikai és tudományos dolgozókból, amely a csehszlovákiai nemzetiségi viszonyok fejlődésének tendenciáit vizsgálta. A bizottság munkájában a nemzetiségi kisebbségek tagjai is részt vettek. A csehek és szlovákok viszonyát rendező javaslatok mellett itt fogalmazódtak meg a nemzetiségi kisebbségek helyzetének megváltoztatására illetve a csehszlovákiai kisebbségi modell megjavítására vonatkozó első gondolatok és javaslatok. A bizottság által kidolgozott javaslatok között ilyenek voltak: 1. a nemzetiségi kisebbségeknek mint közösségeknek kell jogokat biztosítani, s az állam képviseleti szerveiben a kisebbségeknek, mint sajátságos etnikai egységeknek kollektív reprezentációt kell kialakítani; 2, A nemzetiségi kisebbségeket egyértelműen államalkotó egységeknek kell tekinteni, a CSSZK a kisebbségeknek is állama; 3. A jogi normák összeségét kell kidolgozni a kisebbségek védelmének biztosítására, s a kisebbségek és a két nemzet közti viszony rendezésére; 4. A nemzeti bizottságok apparátusának létrehozásában következetesen ragaszkodni a nemzetiségi kulcshoz; 5. Jól átgondolt gazdaságpolitikával intenzívebben kell elősegíteni mindkét szlovákiai kisebbség szociális struktúrájának megváltozását; 6. A közeledési folyamatokat a kölcsönösség alapján kell elősegíteni. A bizottság áltat készített anyagokat „A nemzetiségi kapcsolatok fejlődésének tendenciái és a nemzetiségi kérdés megoldása Csehszlovákiában“ címmel tárgyalták meg a CSKP KB elnökségén 1967 márciusában. A CSKP KB elnöksége egész sor határozatot hozott a kormány és a különböző intézmények szántára, amelyeket azonban akkor nem valósítottak meg. Az ügy rovására történt, hogy az elkészített anyagokat nem is tették közzé. A javaslatok megvalósítására és a nemzetiségi kisebbségek politikai helyzetének megváltozására csak az 1968 januárja utáni időszak nyújt lehetőségeket. A CSKP akcióprogramja 1968 április 5-én külön fejezetet
