A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-02 / 5. szám
Minden n termelővállalatoktól függ Mint az utóbbi időben annyiszor, karácsonyi bevásárlásaink alkalmával ismételten meggyőződhettünk róla, hogy egyre több a hiánycikk. Szinte természetesnek tartjuk már a megalkuvást, azt, hogy a keresett áru helyett valami hasonlóval kell beérnünk. Ha pedig vé letlenül mégis sikerül felhajtanunk, amire szükségünk van, az rendszerint drágább, mint a múltban volt. De még így is megkönnyebbülten sóhajtunk fel: Fő az, hogy kapni! Mert bármilyen hasznos dolog is a takarékoskodás, végeredményben azért dolgozunk, hogy célszerűen költhessük el a keresetünket. Ha azonban erre huzamosabb ideig nincs, vagy csak korlátolt mértékben kínálkozik lehetőségünk, akkor kétségtele nül valami nincs rendben a népgazdaságban. Hol szorít a cipő? A szakemberek természetesen tisztában vannak ezzel. — A termelés hibás struktúrájában, a túlságosan magas terme lésí költségekben s nem utolsó sorban árucikkeink kevésbé előnyös külföldi értékesítésében kell keresni a nehézségek A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének hetilapja. Megjelenik minden vasárnap Főszerkesztő: MAJOR ÁGOSTON Főszerkesztő-helyettesek: MÄCS JÓZSEF, OZSVALD ÁRPÁD Szerkesztők: NAGY LÁSZLÓ NAGY LAJOS ORDÚDY KATALIN S»MKÓ TIBOR TARJÁNI ANDOR Grafikai elrendezés: CSÁDER LÁSZLÓ Fényképész: PRANQL SÁNDOR Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 9. Postafiők C 398. Telefon 533 04. Terjeszti a Posta Ifírlapszolgálata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlace, Bratislava, Gottwaldovo nőm. 48/VII. Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat, Bratislava, Stúrova 4. Előfizetési díj negyed évre 19,50 Kés, fél évre 39,— Kés, egész évre 78,- Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. legfőbb okait — mondják. Aki pedig személyesen is meggyőződött róla, milyen helytelen gazdálkodás, milyen pazarlás folyik sokhelyütt és mennyire közömbösek egyesek a fogyatékosságokkal szemben, az indokoltan veti fel a kérdést: Meddig tarthat még ez az állapot? Kibírla a köztársaság a megrázkódtatásokat infláció nélkül, vagy kénytelen lesz a kormánv erélvesebb intézkedésekhez, pl. pénzreformhoz folyamodni? Ténv, hogy komolv problé mákról van szó, melyekről nem elég beszélni csupán. Gyakorlati megoldásuk valamennyiünk elsőrendű érdeke. Ugyanakkor azonban nem vitás. hogy. a pénzreformmal nem sokra mennénk. Bohumil Sncharda pénzügyminiszter sprint ugyanazt érnénk el vele. mintha egv lvukas gumicsónakot azzal igyekeznénk megmenteni az elsüllyedéstől, hogv levegővel töltjük meg. — Az okokkal kell foglalkoznunk. nem pedig a következményekkel — mondotta a miniszter. ami a leien esetben a termelés hatékonyságának a fokozását, a pazarlás megszüntetését, a termelés struktúrájának módosítását és a lobb munkaszervezést jelenti. Ha eredményt akarunk látni, nem fektethetünk munkát és drága nyersanyagokat olyan termékekbe, melyekkel végül is kisebb értékeket produkálunk, mint maga a ráfordítás. Ugyanakkor az sem tűrhető, hogy egyesek Jogtalanul hasznot húzzanak mások becsületes munkájából .... Igen ám, csakhogy a dolog nem olyan egyszerű, mint amilyennek látjuk, mert a vállalatok lényegében ugyan mind egyetértenek ezzel az elvvel, mégis azt szeretnék, ha a gyakorlati megvalósítás során kifelejtenék őket, úgyhogy az elvek csupán szomszédjaikra vonatkozzanak és rájuk nem. Infláció ellenes intézkedések Ez azonban lehetetlen, hiszen a cél — a termelés helyes mederbe terelésének érdekében — megfelelő nyomást kell gyakorolni valamennyi vállalatra, hogy kénytelenek legyenek elfogadható áron anynyit és pontosan azt termelni, amire szükség van. Csak úgy érhető el javulás, az, hogy ne tériünk haza csalódottan bevásárlásainkról és hogy a jövőben a termelés ne emésszen fel kétszer annyi nyersanyagot és energiát, mint más fejlett államokban A kárbaveszett értékek ugyanis csökkentik a hatéí konyságot s ezzel feltétlenül növelik az inflációs veszélyt. Ezért olyan fontos kellőképpen méltányolni a takarékosságot hirdető — és nemcsak hirdető — üzemek igyekezetét, s ezért kell olyan nagyra 1ocsülni a rendkívüli műszakokat szervező és azokban résztvevő dolgozók kezdeményezését. Hirzen ezzel is bizonyítják, hogy vállalják az ország gondjait, tudatában vannak annak, hogy a köztársaság sorsa valamennyiünk sorsa Ezért rendeztek gyűjtést a Köztársasági Alapra, ezzel magyarázhatók a nagyvonalú adakozások. Természetesen az erkölcsi szempont sokkal lényegesebb az anyagi segítségnél, ami mondtuk meg őszintén — noha nem húzhatja ki a csávából népgazdaságunkat, mégis sokat jelent. A kátyúból azonban mindenképpen ki kell jutnunk. Miiven módon? — kérdezik egymástól a tanácstalan polgárok. A választ erre már megadta gazdaságirányítási rendszerünk. Elvei hatékonyabb termelést, jobb munkamódszereket, szervezést és munkafegyelmet követelnek. Szögezzük tehát le minden kertelés nélkül: ezentúl többet és jobban kell dolgoznunk. hogy több, jobb minőségű, színvonalasabb árut termeljünk, mégpedig nemcsak a hazai, de a külföldi piac részére is. Csak így kelthetjük fel az érdeklődést gyártmányaink iránt, melyeket mindenképpen versenyképesekké kell tennünk nemzetközi viszonylatban is. És csak ha ez sikerül, állíthatjuk, hogy mindent elkövettünk népgazdaságunk felvirágoztatása érdekében. Külkereskedelmi kapcsolataink fejlesztése ugyanis a KGST keretében a szocialista államokkal, azon kívül pedig a kapitalista államokkal óriási előnyöket jelent. Köztudomású, hogy nem lehetünk meg élénk árucsereforgalom nélkül, a tőkés országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolataink révén pedig értékes devizabevételre teszünk szert, amire ugyancsak nagy szükségünk van. Ismételjük tehát: a jobb, olcsóbb és színvonalasabb termelés nemcsak a hazai kereslet kielégítését teszi lehetővé, de a külföldi piacokon is növeli gyártmányaink iránt az érdeklődést. Igaz ugyan, hogy ez máról holnapra nem valósítható meg. Márpedig nekünk addig is élnünk kell. Mi tehát a teendő? Erről megoszlanak a vélemények. Sokan gazdasági helyzetünk javulását külföldi kölcsönöktől várják. Helyesen gondolkodnak; vagy tévednek talán? Mire, mennyit és kitől? A szakemberek szerint elsősorban azt kellene tisztázni, mire fordítjuk majd a kölcsönt. Ez azt jelenti, hogy még mielőtt felvennénk az összeget, tudnunk kell, melyek a legsürgősebb és legkifizetődőbb befektetések. A hosszúlejáratú kölcsön ugyanis nem olcsó mulatság. Az érte fizetendő 6,"5 százalékos kamat a vele járó biztosítással, províziókkal stb. legalább 8 százalékra növekedne évente. Ezeket a kiadásokat a beruházásokból eredő jövedelemből kellene fedezni. Néhány év múlva az említett költségeken kívül természetesen a kölcsön törlesztése is esedékessé válna, s ezt vállalkozásainkból eredő további nyereségekből kellene fedezni. Ezért megfontolandó, vállalhatunk-e ilyen nagy összegű, konkrétan 200 millió dollárt, vagy még többet kitevő kötelezettségeket? Ekkora összeget kellene ugyanis beruházni mindenekelőtt a vegyiparba, a nehéziparba stb. Igen megfontolandó problémáról van tehát szó, nem utolsó sorban azért is, mert nemcsak azt kell eldönteni, megengedhetjük-e magunknak, hogy ilyen kemény fába vágjuk a fejszénket, de az is kérdéses, hogy hajlandó-e valaki és milyen feltételek mellett a segítségünkre lenni. Nem lényegtelen probléma az sem, kitől fogadjunk el kölcsönt, kihez lehetünk bizalommal? A külkereskedelmi jogügyeletek terén már bőséges tapasztalatokkal rendelkezünk. Hiszen a hosszúlejáratú célhitelek — az áruszállításra irányuló célkölcsönök — nálunk sem mennek ritkaságszámba. Ám a készpénzkölcsön más természetű, mert ebben az esetben nekünk kell döntenünk arról, hogyan és milyen célra használjuk fel a leggazdaságosabban a felvett összeget. Ezt pedig jól meg kell gondolni. Gazdasági helyzetünk javulása érdekében azonban nem volna helyes kitérni a kínálkozó lehetőségek elől. Pénzügyi szakembereink tehát a jó gazdákhoz hasonlóan ezt a problémát is gondosan latolgatják, amikor keresik n jelenlegi gazdasági helyzetből kivezető utat. És ez rendjén is van, mert nagy a felelősség, óvakodni kell a mulasztásoktól, kockázattól. Vezető gazdasági szakembereinknek tudniok kell, meddig mehetnek el és mit engedhetnek meg az ország, valamennyiünk érdekében. K. M.
