A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-02 / 5. szám
Oscar Wilde Hazudj igazat (Bumbury) című vígjátékának egyik jelenete. A képen balról jobbra: Csendes László, Thirrlng Viola, Rozsár józsej, Boráros Imre és Boldoghy Kató Hazudj A komáromi Magyar Területi Színház pozsonyi vendégjátékát mindig izgalommal várjuk. Izgalommal is, örömmel is, mert hiszen nemzetiségi kultúránk egyik legfontosabb területe jelentkezik új darabjaival. S már az első felvonás végén megoszlanak a vélemények: gyenge, jó, roszszul értelmezett, nagyszerű stb. Ez történt legutóbb is, Oscar Wilde: Hazudj igazat című vígjátéka előadásának szüneteiben. A nézők többségének fenntartás nélkül tetszett az előadás, az igényesebbek azonban nem titkolták nézetüket, mondván: a vígjáték meghamisításáról van szó. Én nem azonosítom magam ezzel a véleménnyel. Amit azon-nyomban Beke Sándor javára írnék, hogy felejtetni tudta a pesti tévé előadását. És talán azért, mert a tehetséges rendező, az előadás kiváló karmestere felfogás, értelmezés dolgában sokkal határozottabb és merészebb volt, a függöny felgördülésétől egészen a játék befejezéséig lendület, sziporkázó szellemesség és fantázia jellemezte a játékot. Tanúi voltunk már annak is, hogy a rendezői túlbuzgóság nem a darab kínálta lehetőség talajáról rugaszkodott el, hanem egészen új megoldás akarásával és erőltetésével minimumra csökkentette a játék hatását. Beke esetében nem erről, hanem a helyzetekből, valamint a szövegből adódó komikum, humor teljes kiaknázásáról van szó. És ez mit sem változtat a darab lényegén, hiszen ha ez nem lenne szabályos, akkor minden olyan színpadi művet hamisítottnak kellene elkönyvelnünk, amelyben, mondjuk, Latabár Kálmán a főszereplő. Sehol nem éreztem erőltetettséget Beke Sándor felfogásában, értelmezésében, a közönség megnevettetésére kínálkozó helyzetek maximális kihasználása nagyon is természetesnek hatott. Lehet, furcsán hangzik, de az volt végig az érzésem, hogy író, rendező és színész tökéletes egyetérigazat tésben uralta a színpadot, vagyis: a rendező nem engedett többet, mint amennyit a vígjáték elbír, és így minden jól jött, beleillett a játék képébe, hangulatába. Ami lendületen és fantázián túl a Beke Sándor javára írható még, hogy az unalmasnak tűnő részeket valósággal kiradírozta a vígjátékból. Tudatosan vagy ösztönösen az a közmondás vezette, hogy ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel. Ezzel magyarázható az előadás sikere. Vitatkozni lehet az egyes szerepek értelmezéséről is. Főként Lane inasával (Tóth László) és Marrimann komornyikjával (Rozsár József) kapcsolatban. A rendezőnek, valamint Rozsárnak és Tóthnak igazat kell adnunk. A túlzás természetes és fokozza a hatást. A pesti tévé-játék rendezői felfogásával szemben Békéét fogadom el, Tóth László inasa és Rozsár József komornyikja az igazibb, az elfogadhatóbbl A félreértésen és előítéleten alapuló szerelmi történet Oscar Wilde vígjátékának a lényege, s ehhez két nő, Fairfax Gwendoline (Boldoghy Kató), Cardew Cecil (Thirring Viola) és két férfi, Worthing Jack (Boráros Imre), Moncrieff Algerjon (Csendes László) kell. A női kettesben teljesen kiegyensúlyozott az alakítás, Boldoghy Kató Is, Thirrig Viola is meglepő természetességgel élik szerepüket a színpadon, talán a Thirring Violáé egy árnyalattal jobb. Sajnos, ez így már nem mondható el a férfi kettős játékáról. Szerintem Csendes László játéka az elfogadhatóbb, Boráros Imre a kelleténél merevebb, nem oldódik fel benne teljességgel a figura helyzeteiből és magából a figurából fakadó humor. Palotás Gabi Lady Bracknell szerepében kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Lengyel Ilona nevelőnője és Lengyel Ferenc wooltoni plébánosa szintén dicséretes színészi produkció. MÄCS JÓZSEF Olvasóink írják Rendszeres olvasója vagyok a Hétnek és nagyra értékelem becsületes magatartásukat, megfontolt és a magyarság érdekeit kifejező cikkeiket. Szerény véleményem szerint a Hét Izzlg-vérig a Csemadnk Központi Bizottságának lapja. Ez különösen az utóbbi években mutatkozik meg: következetesen harcol jogainkért, rendszeresen tájékoztat bennünket sorsunk alakulásáról, józan véleménymondásra tanít, hazaszeretetre, nemzeti büszkeségre stb. Szívesen olvasom a lapot, mert úgy érzem, hogy hétről hétre hozzám is szól. Az emberhez, a csehszlovákiai magyarhoz, a Csemadok tagjához. Hiszem, hogy a lap hasábjain a csehszlovákiai magyar értelmiség továbbra is slkraszáll alapvető jogaink érvényesítéséért. A Csemadok alistáll szervezetének lelkes tagjai szintén a munkát tartják elsőrendű kötelességüknek. Tervszerűen dolgoznak. Legutóbb a „Szeretve mind a vér,pádig" című gyönyörű darabbal arattak sikert. László Árpád . Férjem 1965 októberétől az egységes földmüvesszövetkezetben dolgozik, mint szerelő. 1968. január 1-lg nem volt szó szabadságolásról. Annyi napot vett ki mindenki, amennyire éppenséggel szüksége volt. 1968. januárjában nálunk is bevezették a dolgozók szabadságolását. Férjemnek a katonai szolgálatot is beleértve kilenc és fél ledolgozott éve van. A szövetkezet vezetősége mégsem akarja elismerni a három hetet, csak a tizedik esztendő eltelte után. Azt mondják, hogy a szövetkezetnek erre külön törvénye van. Ezért fordulok Önökhöz, legyenek szívesek tájékoztatni, jogos-e férjem igénye a háromhetes szabadságra? B. Lászlóné Megjegyzés: A szerkesztőség eljár az ügyben és egyik közeli számunkban felvilágosítást nyújt a panaszosnak. A Mladá Boleslav-l járás Pétikozly nevű községében lakom. Magyarul itt nem beszélnek, érthető tehát, ha hétről hétre türelmesen várom a Hetet. Sajnos, újévi első számukban teljesen olvashatatlanul érkezett meg néhány oldal. Mondanom sem kell, mennyi bosszúságot okoz ilyesmi az olvasónak. Otárlk József, Pétikozly Megjegyzés: Hasonló eset máskor is előfordulhatott már. A szerkesztőség el nézést kér azoktól, akikhez az első számmal így kopogtatott be a Hét. Mivel nyomdatechnikai htbáról van szó, mindent megteszünk, hogy ilyen hiba a jövőben ne forduljon elő. Vidéki lakos vagyok, de jelenleg Pozsonyban tartózkodom. Betegségem miatt a Hét tavalyi 50. számát nem tudtam megszerezni. Nagyon kérem Önöket, küldjék el címemre a kért számot. Ugyanis évről évre beköttetem mind az 52 számot. Soltész Gyula, Bratislava Megjegyzés: A kért számot megküldtük.
