A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-26 / 4. szám
vigasztalódni. Rozita úgy kiröpül, mint egy soklépcsös rakéta. A lány elcsukló hangon jelelt a kérdésre. — Két percem van, professzor úr. Ez elég hosszú idő. Lehet, hogy a feladatot nem oldom meg, de én szeretném látni Bereniké fürtjeit. — Kérem — élénkült fel a professzor. Ö sem vári valami spkat ettől a lánytól. Kinyújtotta kezét és bekapcsolta a nagy képernyőt. A határtalan világűrben megjelent a Bereniké fürtjei csillagkép. A professzor, hogy elviselhetőbbé tegye a két perces várakozási időt, gépiesen ismételte: — Onnét a fény háromszázmillió év alatt jut el Földünkre. El tudja ezt képzelni? Az automata a viliódzó csillagköd határán van. Köztünk és közte kozmikus porfelhők. Két perc múlva megszakad az összeköttetésünk. Az automata előtt az ismeretlen világok ragyogó fénye, és a mi galaxiánk elmerül a sötétségben. Két perc... És most új kifejezést vett észre a leány arcán. Szemei tüzeltek, és a szája szélét nyalogatta izgalmában. Az arca égett, orrcimpái reszkettek. — Menjen, repüljön tovább! — kiáltotta. — Ha az ember foglya is marad az atomfelhő éjszakájának, legalább a gép, az alkotása jusson el a végtelenbe! Csak repüljön tovább, repüljön ... A professzor felállt és a szemében könny csillogott. — Köszönöm — mondta a lánynak —, már az volt az érzésem, hogy öt évig adtam elő csupa-csupa érzéketlen gépezetnek és elektrónikus számológépnek. — Ök ezt nem tudják megérteni — zokogott fel a lány. — Egyszer talán majd mindnyájan megértik. Akkor is, ha addig még sok idő telik el. Meszsze van az az idő, talán messzebb, mint a Bereniké fürtjei. A professzor mosolygott és kikapcsolta a képernyőt. Azután pedig vörös tintával egy nagy egyest irt be a lány indexébe, a feltűntetett tantárgyakon, az asztrofizikán, a matematikán, a kozmobiológián és a kibernetikán keresztül... Fordította: — nie — esetben hatalmas ugrással kellett volna elrugaszkodnia, máskülönben nem ugorhatott volna át az úttest fölött. Csakhogy az Empire State Building tetején a párkányzat csak néhány centiméter szélességű, s egyáltalán nem lehet tőle erősen elrugaszkodni... Ebben a pillanatban Jim mondani szeretett volna valamit, rá akart cáfolni főnöke szavaira, s ez nagyon meglátszott az arcán. Hiszen még csak zöldfülű volt. De a felügyelő nem engedte szóhoz jutni: — Tudom, mit akarsz mondani. Ugorhatott a terasz kőkorlátjáról is... Csakhogy az még keskenyebb, mint a tetőn körbefutó párkányzat. Nem, nem, fiacskám! Ez az öngyilkos sem tehetett mást, mint megboldogult elődei — átmászott a korláton és aztán elengedte magát. A felügyelő most félbeszakította a beszédet, nagyot szippantott a pipájából, csak aztán nézett újra Jimre. Azt szinte összezúzta főnöke ellentmondást nem tűrő logikája. — Tehát ez gyilkosság, Jim, kimondottan gyilkosság . .. Következtessünk csak a gyilkos személyére... Hogyan is nézhet ki az a lator? — De hiszen ez teljesen lehetetlen!... Senki nem láthatta! — kételkedett újra Jim. — És én mégis megmondom neked, milyen az a gyilkos. A tetőpárkány magassága száznegyven centi. Hogy valaki ezen keresztül olyan nagy távolságra eldobhasson egy másik embert, milyennek kell lennie?... Na, kis pupákom? Termetes és erős embernek, akinek a magassága legalább százhetvenöt centi. Tehát nem is gyanúsíthatunk alacsonyabb embert vagy olyat, aki elég magas ugyan, de nem elég erős. Az őrülteket is kihagyhatjuk a számításból, mert nem kaptunk Jelentést, hogy valamelyik megszökött volna az intézetből. Az öngyilkos környezetét kell alaposan kivizsgálnunk. Azt mondtad, hogy alacsony termetű — tehát nem valószínű, hogy féltékenységből követték el a gyilkosságot: két ennyire különböző férfi nagyon ritkán szeret bele ugyanolyan típusú nőbe. Tehát a gyilkosság oka csakis pénz lehet vagy bosszúi... Igen, a kettő közül az egyik. versei Gordonka búg és hegedű Ügy fáj valami legbelül, gordonka búg és hegedű, trombita harsog — nincs remény! pásztorsíp súgja — sírj, ne félj... a könny lemossa sóhajod, vágyad mögötte felragyog, szenvedj, bánkódj, ha van miért, frissen kibuggyant csókokért! Gyöngytyúk nélkül Beteg az én akaratom, víz nélküli, korhadt malom, nincs öröme, ami hajtja, álmom törik körbe rajta, Minek is áll ilyen malom, gyöngytyúk nélkül az udvaron — bánatot űrölnek azon .. Lámpám olaja, vízzel lett keverve, az út elbújt, a vihar nem csitúl. Sötét Tehetetlenség, itt ülök gyáván, lábaid előtt. Tetteim világos ablakát bezártad. Béklyóim kötelét, marokra fogva tartod. Le-fel keringsz kárörvendőn velem, szédületesen, s majd a fénynél sem lelem utam. A felügyelő egy pillanatra elhallgatott, de aztán újra beszélni kezdett: — Ezek után tehát a férfi, aki után nyomoznod kell, legalább 175 cm magas, nagyon erős, elég fiatal ahhoz, hogy képes lehessen ekkora erőkifejtésre, igen bátor, heves természetű és rendkívül önző... Alaposan nézz körül a meggyilkolt lakásán, azon a helyen, ahol dolgozott és mindenhol, ahová rendszeresen eljárogatott... Azt hiszem, ezzel eléggé megkönynyítettem a munkádat, bár sárgacsőrű és zöldfülű vagy még nagyon... — most a felügyelő elhallgatott, de Jim látta a tekintetéből, hogy mélységesen lenézi őt, a kezdőt. De a főnök már búcsúzott is: — Én most hazamegyek. Ha szükség lenne rám, csak csengess fel... Vigyél magaddal annyi embert, ahányat csak akarsz. Jimnek annyi ideje sem maradt, hogy mondjon valamit, csak bólintott. A felügyelő keze már a kilincsen volt, de aztán megfordult és a következőket mondta: — Azért csak ne gyötörd magad. Még fiatal vagy és tapasztalatlan. Hidd el, Jim, hogy amit mondtam, az egészen magától értetődő. Amint látod, nekem már elég nagy tapasztalatom van ilyen és hasonló dolgokban. Ez az a bizonyos logika! Csak a tényekre támaszkodom, fiacskám, csak a tényekre. Én nem ábrándozom. A gyilkosnak kitűnő ötlete támadt: az Empire State Buiding épületéről annyian követnek el öngyilkosságot, hogy senki sem gondol majd gyilkosságra ebben az esetben sem, és a gaztettét büntetlenül megússza ... Csakhogy túlságosan erős volt és dühös, az áldozatát meszsze átdobta a korláton... Mindig jusson az eszedbe, Jim, hogy kettő meg kettő az négy, s ebbe az egyszerű összeadásba mindig minden belefér... Amikor másnap reggel a felügyelő végigment a hosszú folyosón, már látta, hogy irodájának ajtaja előtt több ember várakozik. Ott volt Jim, az arca ragyogott, két egyenruhás rendőr, erős kézzel tartva egy látszólag igen felháborodott fiatalembert, akiről a felügyelő azonnal látta, hogy elvégzett néhány kulturista tanfolyamot. Az egész csapat beözönlött a felügyelő irodájába. Jim nem is várta meg, hogy a feljebbvalója kérdezze, nagy büszkén jelentett: — Elcsíptük. Ez a meggyilkolt barátja és tegnap is ott járt az Empire State Building tetején. Eddig ugyan mindent tagad, de ha ön segíteni fog, nemsokára beismerő vallomást tesz. A felügyelő gúnyosan mosolygott, majd megjegyezte: — Ez az eset annyira világos, hogy rám nincs is szükség. Maga az egész ügyet elintézi, Jim. Nekem sok más elintézni valóm van most. Erre aztán mindenki elhagyta a felügyelő irodáját. Tom Mondry leült íróasztalához, hogy átnézze napi postáját. Felnyitotta az első levelet és olvasni kezdte: Tisztelt felügyelő úr! Először is elnézését kérem az általam okozott kellemetlenségekért, de nem volt más választásom. A feleségem három hónappal ezelőtt elhagyott, majd a munkámból ts elbocsátottak. Nem tudom biztosítani a megélhetésemet és — hogy teljesen őszinte legyek — el is ment a kedvem már az élettől. Tehát véget vetek ennek a cirkusznak azonnal, mihelyt ezt a levelet bedobtam a postaládába. Először az Empire State Buidtngre esett a választásom, de azután meggondoltam magam. Igaz, hogy általában innen vetik le magukat azok, akik öngyilkosságra szánták el magukat, de én nagyon jól tudom, mennyi turista van mindig a tetején. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a vele szemben levő épület tetejéről vetem le magam — igaz, hogy ez jóval alacsonyabb, de a célnak így is megfele1 Maradok tisztelettel jack M. Hulver
