A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-15 / 24. szám
■ mm vélő fekete földdel szórnak fel. Az arénát egy méternél valamivel magasabb, komoly gerendákból ácsolt kerítés veszi körül, ma)d egy szűk utca következik, amit a másik oldalról magas kőfal határol. A két kerítés között nagykalapú gauchók lovagolnak körbe-körbe. A fal teteje terasz-szerű kiképzésű, s Itt vendéglőt rendeztek be; ezt igazi spanyol stílusú hullámos tető védi a könyörtelenül tűző ‘nap sugaraitól. Nem nehéz megfelelő helyet találni. Az ember leül a tribünön, ott Is árnyék van, kitűnő a lelátás az arénára, s a két fal közt lovagoló tehenészeket is igen jól lehet látnf. Igen ám, de nem szabad, hogy az ember túlságosan kényes ős tapasztalatlan legyen. A tribün ülőhelyei nem egyebek, mint egyszerű betonlépcsök, s a beton — noha 35 fokot mutat a hőmérő árnyékban — erősen hűti az ember nadrágját... A mexikóiak persze már ismerik a dürgést, ezért mindegyik Ulőpámát hozott magával. Az idő múlik, a hőség egyre elviselhetetlenebb, s már kezdek kételkedni, hogy egyáltalán lesz itt valami. A pincér is, aki néhány perccel ezelőtt még itt keringett az asztalok körül, egyszerre eltűnt. Lelkesedésem már éppen a holtpontra süllyedt, nagy kedvem lenne távozni, amikor öt hegedű, három gitár és két trombita rázendít egy hihetetlenül gyors indulóra. Angliában minden ünnepség a himnusszal kezdődik, a mexikóiak, úgy látszik, inkább a vallásos áhítatait kedvelik ... DélelBti szentmise előzte meg a charreadát, most meg elsőként egy templomi zászlót cipelő férfi jelenik meg az arénában. Mögötte hölgyek és urak — hat évtől felfelé... Harminchat ló, rózsaszín, világoskék, zöld, fehér és aranyos színű spanyol szabású ruhák, fehér, fekete, csokoládészínű lovas öltönyök és ugyanilyen színű sombrerók, gazdagon díszítve ezüst hímzéssel..." Az az érzésem, hogy otthon ülök egy rosszul szellőztetett moziban, és egy Hollywoodban készült színes panoramatikus filmet látok. Hogy őszinte legyek, ha szerényen leszámítom magamat és a hasonszőrű néhány idegent, maga a közönség is filmstatisztaként hat. A jól idomított lovak körülügetik az arénát, majd félkörben felállnak a kerítés előtt, s a lovasok megfelelő grandezzával üdvözllk a közönséget. Ezután ismét négyes sorokba rendezőknek és a szentképpel díszített templomi zászló mögött ellovagolnak. S az aréna megint üres, s mi megint várjuk, hogy mi következik. Már délután két óra is régen elmúlt, s még' mindig hlre-hamva sincs valamiféle érdekes műsornak. Unalmamban fel s alá sétálok a teraszon. Mászkálok a fehér abrosszal megtérített asztalok között. A mondén közönség nyugodtan Iszogat valamit, az én Cocacolámnál némileg erősebb italt, s ennek megfelelően jó hangosan beszélget. Nicsak ... Úgy látszik ez hiányzik a szereplőknek. Néhány korty tisztességes pálinka ... „Lasszó. Nem érdekli, uram, a legjobb minőségű cowboy lassző? Vagy talán ez a gyönyörű ezüst sarkantyú tetszik önnek? ... Igen, igen. Valódi kézimunka. Nagyságos asszonyom, nézze meg ezt a sombrerót, szebbet, jobbat sehol sem talál. Ez precíz munka, mexlkó legjobb hímzője díszítette... Potom kétszáz peso .. Valóban gyönyörű ez a sombrerő. A nyergeket, ostorokat, öveket is érdemes megnézni. Minden kapható. Az árus fürgén forog a körülötte toronyba rakott áruk között. Nemsokára egy halom farmernadrágot kezd mutogatni. Prágában az emberek összeverekednének rajta, itt azonban senkit sem érdekel. Pedig valódi „Made in USA“, mindegyik farzsebén ott van a világhírű Lee cég címkéje. összerezzentem, olyan hangosan dörrent valami a kőzetemben. Mintha csak valaki meggyújtott volna egy rosszul működő gázégőt. Éppen hogy csak sikerült visszaszaladnom a helyemre. Egy lovas nagy ostorpattogtatás közepette közeledik a tribünhöz. Olyan gyorsan vágtat, hogy a zeneikor is abbahagyja a cincogást, s a már jó hangulatban levő whísky-ivók is elnémulnak egy pillanatra. S egyszercsak a 16 már áll. Patái alól homok-gejzírek szökkennek föl, de ő csak áll lovasával, mint a cövek, mire felcsattan a lelkes taps. De ez még távolról sem minden. A lovas ezután lovát pontosan azon a nyomon kormányozza végig, amelyen jött. És még egyszer vágtában viszszajön, egy mozdulattal lefékezi lovát és mélyen megemeli a kalapját ... „Uram, ez a cala de caballo“ — magyarázza nagy hozzáértéssel egy alacsony férfi és boldogan mosolyog. Olyan képet vág, mintha éppen azt árulta el volna nekem, hol találhatok egy aranybányát, vagy hol osztogatnak briliánsokat. De eztán már a show, a látványosság valóban folytatódik. Lasszés cowboyok... Most mér emlékszem, ilyen számot már egyszer láttam a Humberto cirkuszban, s azt, úgy hiszem, ikáriai játékoknak hívták. Sőt magam is megpróbálkoztam vele — egy ruhaszárító kötelet használtam fel hozzá, de nem jutottam tovább, mint hogy néhányszor jól megcsaptam a saját fejemet. Az Itteni fiúk nyilván Jobban értenek hozzá. Egy tíz éves kis fickó, természetesen tetőtől talpig cowboy öltözékben, úgy pörgeti maga körül a lasszó-hurkot, mintha csak valami vaskarika volna. Még megpróbál testhelyzetet változtatni, de a lasszó nem engedelmeskedik neki. Egy másik cowboy, aki a lő hátán áll, már ügyesebb. A lasszó-karlka úgy emelkedik és süllyed, mint valami repülő csészealj. Egyszer lent van egészen a 16 patájának magasságában, s a következő pillanatban fönn süvít a cowboy sombrerőja fölött... De a törekvő kis kölyök sokkal nagyobb tapsot kap. Mér megint Itt áll mellettem kéretlen informátorom és a bemondó után megismétli a coleada szót, miközben sokatmondóén csettint a nyelvével. A hullámos tetejű falak közötti utcácskába befut egy kis fekete bika. Szomszédom megragadja a szék karfáját, s szemlátomást emelkedik a várakozástól. Most szorosan a rohanó bika mögött feltűnik egy lovas. Megragadja a bika farkát ... Szomszédom nagyokat sóhajt. Az állat elszaladt a cowboynak, s az bosszúsan legyint a kezével. Szomszédom kelletlenül fintorog, s már úgylátszik, felkel és visszamegy az asztalához. Ekkor azonban újabb bika-lovas pár robog be az arénába. Ezúttal ügyesebb a lovas. Elkapja a bika farkát, megpördltl a lábat körül és egy rántással földre teríti az állatot, hátára fekteti. Szomszédom csuklik a lelkesedéstől és hangosan biztatja a segédeket, akik viszszahajtják a bikát a két fal közti utca elejére, kíterelik a kapun, hogy újra kezdődhessék a látványosság. Dühös vagyok hívatlan szomszédomra. Nem szeretem az erőszakot, gyűlölök minden kegyetlenséget, megvetem az olyanokat, akik saját ügyességüket mások szenvedése árán akarják bizonygatni. Nem, egyáltalán nem számit, hogy az a másik ember-e vagy „csak“ állat... Most az állat partnere egy tlztlzenkét éves fiúcska. Neki is jól megy a dolog. A bika a hétén fekszik, s a kölyök büszkén lovagol el a tribün ellőtt.., Szomszédos lelkesen bravózlk, de én kezdem unni a coleadát. Mindegyik bikát legkevesebb háromszor 1 ©terítette már a lovasa ... Állatok, lovasok egyaránt fáradtak. Még drága pénzért — kemény valutában fizetve — hozzájutottam egy újabb jeges limonádéihoz, változott a szín. Becsukták az aréna hatalmas kapuját, szomszédom visszatért a saját asztalához, ivott egy kortyot, s most már odahüzott egy széket Is. Ogy látszik, megint valami „drámára“ van kilátás... Egy bokszból, melynek lengő ajtaja a fakerítés része, hirtelen kirobog egy bika, cowtjoyjal a hátán. Az állat veszettül ugrál, toporzékol, s leveleti hátáról a lovast. Ennek szerencséje vám A bika a másik irányban rohan el, s Így nem kell félnie, hogy megtapossa. A segédek lasszóval befogják az állatot. Összehúzzák lábal körül a hurkot, oldalára fordítják, gyorsan lecsatolják róla a hevedert, amelybe a lovas kapaszkodott, és elszaladnak. A bika szabad, de nem akaródzlk neki kimenni az arénából. Talán örömében, hogy győzött. S most megismétlődik az előbbi. Egy rózsaszín Ingű cowboy robog be bikaháton az arénába. Derekasan tartja magát egy kézzel. A másikat magasra emeli... Győz. A bika nem tudta levetni őt a hátáról. A versenyző gyorsan elengedi a hevert és leugrik az állat hátáról. S aztán megint újabb bikát hajtanak be az arénába. A közönség szemlátomást jobban szórakozik, mintha valódi bikaviadalt látna. Az állat négyszer körülrohanja az arénát, kétszer sikerül kiszabadulnia a iassző-hurokbél. Végül azonban győz a hajtők túlereje, s a bika büszkén távozik ... Még szerencse, hogy Itt nem folyik vér. Akkor már rég itthagytam volna az egészet... Szomszédom boldog, tapsol, kiabál, feje fölött rázza a kezét. Hát, ízlések és pofonok ... Pokolba kívántam mér az egész charreadát, amikor négy pallót hoztak be az arénába és emelvényt állítottak össze belőlük. Erre gyorsan helyet változtatott a zenekar is. Előbb két kisfiúnak játszott, akik Igyekeztek megszelídíteni a lasszőt, de aztán megjelent két táncospár ... Olyan temperamentumosán Járták a fandangöt meg a többi vérbő mexikói táncot, hogy rögtön elfelejtettem minden bosszúságomat. S amikor narancsszínű ruhában és arannyal átszőtt sállal a vállán megjelent egy csodálatosan szép, érett, amolyan negyvenes forma énekesnő és rázendített, hogy „Ku-ku-ru-ku-kú", kezdett tetszeni az aréna légköre... Műlóban volt a vasárnap, kezdett beesteledni, már nem volt olyan meleg, s a vendégek Jóleső érzéssel foglaltak helyet az asztaloknál. A zenekar játszik, a pincérek löhalálában hordanak szét ételt, italt. Kezdődik a lakoma, a dóridé. Mexikóban, mint bárhol másutt a világon, olyan bő és gazdag, mint amilyenre az emberek zsebéből telik. P. B. Felvételek: Miroslav Peterka
