A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-08 / 23. szám
Iskolapolitikánk bíztató távlatai Kivonatok BÖSZÖRMÉNYI JÁNOSNAK, a Nemzetiségi Titkárság osztályvezetőjének a nyitrai Pedagógiai Intézet, valamint a Mezőgazdasági főiskola magyar hallgatói munkaértekezletén elmondott beszédéből. Nagyra értékeljük főiskolásaink szerepét a társadalmi és a nemzeti megújhódásáért vívott harcban, s természetesnek vesszük, hogy érdeklődést tanúsítanak a hazai magyarság, de különösképpen a fiatalság életét, jelenét és jövőjét közvetlenül érintő események iránt. Hangsúlyozni szeretném, hogy a csehszlovákiai magyarság jövőjének szempontjából létkérdésnek tekinthető jövendő értelmiségünknek, főiskolásainknak sorsa. Mert a nemzetiségi kérdés kielégítően csak akkor oldható meg, ha sikerül a jövőben biztosítanunk a kellőszámú magyar értelmiség felnevelését. Ha elérjük, hogy a hazai magyar társadalom szociális rétegeződése alapvetően megváltozzék, biztosítékokat teremthetünk arra, hogy nemzetiségünk társadalmi struktúrája kövesse az ország egész társadalmának mozgási irányát, különösen a szociális rétegeződés tekintetében. Számunkra ez a társadalmi haladás elválaszthatatlan a nemzetiségi kérdés megoldásától és a szocialista nemzetiség tartalmi jegyeinek kialakításától. Ügy véljük, hogy a ketős küzdelem egymást feltételezi, egymástól elválaszthatatlan. Németh Lászlóval valljuk: „Nagy érzés tudni, hogy egy közösség, amelyhez tartozunk, bennünket választott ki érzékszervül és izomul tájékozódásra és cselekvésre.“ Az értelmiségi pályákra készülő fiatalok különösképpen érzékenyen reagálnak a szellemi élet eseményeire, jelenségeire, hiszen eszményeik, ideáljaik gyakran ütköznek a valóság kérlelhetetlennek tűnő korlátaiba. Nem valljuk azt a nézetet, hogy a fiatalság ne politizáljon. Sőt azt mondjuk, a fiatalok foglaljanak állást a társadalom és a sors nagy kérdéseiben, hallassák szavukat. Hiszünk abban, hogy a világ eljut egyszer a tartós megbékéléshez, a fenntartás nélküli, igazi együttműködéshez. Számunkra ez nem jelent megalkuvást, hanem vállalását a minden rossz elleni könyörtelen küzdelemnek. Ehhez azonban mindnyájunknak vallanunk kell az emberiség egyetemességének, összetartozásának legfőbb alapelvét, az elkötelezett humanizmus pozitív tettekre serkentő eszméjét. Az értelmiség hivatása, hogy elhintse ennek gondolatát az emberek, népek és nemzetek, társadalmak között. Ebben látjuk legfőbb hivatását a hazai magyar értelmiségnek — amellett, hogy hordozójává válik nemzeti sajátosságainknak, összefogójává lesz népünknek, kifejezője lesz fennmaradásunk, megmaradásunk igényeinek. Mi nagyon is jól tudjuk, hogy mit jelent mindez nekünk, csehszlovákiai magyar értelmiségieknek. Vállalást és küzdelmet. Életünk értelmét, jövőnk biztosítását. Mindez azonban nagyon is általánosan hangzik. Ezért tehát most azokról a problémákról szeretnék beszélni, amelyeknek megoldásán a felvázolt célok elérésének érdekében mostanában fáradozunk. Ügy vélem, hogy az én feladatom most nem is lehet más, minthogy beszéljek a nemzetiségi egyenjogúsításért folytatott küzdelem számunkra leglényegesebb kérdéséről: a kulturális önigazgatás kivívásának kilátásairól. Népünk az elmúlt esztendőben határozottan megfogalmazta, hogy igényt tart a nemzeti sajátosságok megnyilvánulásának elismertetésére, nemzeti szubjektumunk kifejezésére. Ügy véljük, hogy ennek csupán egyetlen járható útja van: elfogadtatni a kulturális önrendelkezéshez és önigazgatáshoz való elidegeníthetetlen jogunkat. Mit tettünk vagy mit szándékozunk tenni ennek az elvnek gyakorlati megvalósításáért? Mindenekelőtt azt, hogy szorgalmazzuk a jóváhagyott nemzetiségi alkotmánytörvényben leszögezett alapelvek megvalósítását, elfogadtatjuk azokat a végrehajtást törvényeket, amelyek nemcsak deklarálják ezeket a jogokat, hanem megvalósításukat is szavatolják. Művelődésügyi vonatkozásban ez azt jelenti, hogy megteremthetjük majd nemzetiségi kultúránk intézményes irányításának feltételeit és létrehozhatjuk az ehhez szükséges intézményeket. Máris van elvi megállapodásunk arra nézve^ hogy a Művelődésügyi Minisztériumban megfelelő létszámú szakemberekből álló apparátus fogja irányítani művelődésügyünk sajátos területeit. Kilátás van arra, hogy egy további magyar színház létesül Kassán, és megvannak a feltételei a Csehszlovák Televízió magyar adásának megindításához is. Számolunk a művelődésügyi szakemberek képzésének megteremtésével is, mindenekelőtt éppen a nyitrai Pedagógiai Intézet magyar tagozatán a népművelési, a könyvtárosi és az újságírói szakok megnyitásával. Hamarosan jónéhány tucat népművelési szakemberre lesz szükségünk. A magyar nyelven főiskolát végzettek előtt tehát megnyílik a lehetőség, hogy tudományos munkát folytassanak, legjobbjaik elhelyezkedhessenek a fokozatosan kiépülő nemzetiségi tanszékeken, a nemzetiségi tudományos intézetben és egyéb munkahelyeken. Mindez távlatokat nyit azok előtt, akik elkötelezik magukat a szellemi alkotómunka és a megismerés szolgálatára. Hasonló feladatok várnak ránk az oktatásügy területén is. Mindenekelőtt arról szeretnék beszélni, hogyan kívánjuk megoldani hazánkban a magyar felsőoktatást. Az a szándékunk, hogy a főiskolai továbbtanulást háromféleképpen is lehetővé tegyük. Mindenekelőtt a hazai magyar iskolahálózat fokozatos kiépítésével, főiskolai tanulmányok lehetővé tételével, külföldön, valamint a szlovák és a cseh főiskolákra való bejutás biztosításával. Ha tekintetbe vesszük, hogy a gimnáziumot és a szakközépiskolát végzetteknek csupán 3,5 °/o-a nyer főiskolai végzettséget a 12 %-os országos átlaggal és a távlatilag megszabott 22 %-kal szemben, kétségtelen, hogy a kiegyenlítődést csakis azzal biztosíthatjuk, ha lehetővé tesszük, hogy fiataljaink anyanyelvükön végezhessék a főiskolai tanulmányokat. Mindez azt jelenti, hogy ha a főiskolai végzettség tekintetében el akarjuk érni az országos átlagot, oda kell hatnunk, hogy évenként mintegy 1500—1800 főiskolás jelentkezzék a különféle tanszakokon az egyetemek és főiskolák első évfolyamaiba. Távlatilag ez azt jelenti, hogy a hazai magyar fakultásoknak összesen mintegy 5—6000 hallgatója lesz. Ehhez azonban nemcsak olyan progresszív nemzetiségügyi oktatási törvényre van szükség, amely lehetővé teszi a csehszlovákiai magyar főiskolai képzés megteremtését, hanem arányosan növelni kell a középiskolák végzettjeinek a számát is, s fel kell ébreszteni — mindenekelőtt az anyanyelven történő főiskolai képzés lehetővé tételével — a továbbtanulási igényt. Azonkívül számolunk azzal, hogy a kölcsönösség elve alapján lehetővé tudjuk tenni a magyarországi főiskolákon való tanulást is. Ismeretes, hogy a magyarországi szlovák érettségizettek körében hasonlóképpen érdeklődés mutatkozik a Szlovákiában folytatandó főiskolai tanulmányok iránt. Ezeket a törekvéseket nemcsak egy természetes igény megnyilvánulásainak tekintjük, hanem lehetőséget is látunk arra, hogy a két szomszédos ország nemzetiségei megoldják sajátos problémáikat s ezzel együtt — és ez egyáltalán nem lebecsülendő szempont — a híd szerepét vállalják népeink között. A hazai szlovák és cseh főiskolákon való tanulás elősegítése érdekében szorgalmazni fogjuk, hogy az illetékesek a felvételi vizsgákon toleranciát mutassanak a nyelvi-kífejezésbeli nehézségekkel küzdő, de egyébként jó tárgyi tudással rendelkező jelentkezők iránt s az egyes felsőoktatási intézményekben a magyarság számarányának megfelelően biztosítsák számukra a felvételt. Indokolt reményünk van arra, hogy ezek a kérdések megoldódnak. Emellett szól a tudományos érvelés megcáfolhatatlansága, országunk gazdasági és társadalmi érdeke s hazánk nem is csekély számú magyar lakosságának nemzetiségi-társadalmi igénye. Hisszük, hogy ha kielégítően biztosítják ezeket a jogainkat, ez még erősebb kötelékekkel fűz majd ehhez az országhoz, amelyben élünk. A művelődésügyi és oktatásügyi önrendelkezés szellemében létre kívánjuk hozni a magyar ískolaügy irányításának önigazgatáson alapuló szerveit. Az Oktatásügyi Minisztériumban nemzetiségi tanügyi főigazgatóságot szervezünk, s ennek az egyes iskolatípusok irányításával foglalkoző szakosztályai lesznek. Járási szinten önálló nemzetiségi oktatásügyi szakosztályok létesítésével számolunk, ezeket a minisztérium nemzetiségi tanügyi szerve irányítja majd. Ezenkívül — addig is, amíg erre a készülő nemzetiségi oktatásügyi törvény módot nem nyújt — meg kell oldanunk néhány olyan sürgető feladatot is, mint amilyenek a szakmunkásképző iskolák hálózatának kiépítése az igényeknek és a társadalmi szükségleteknek megfelelően, az óvodák, az óvónőképzés, valamint a szakiskolák problémáinak megoldása. Mindez összetett feladat, ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar oktatásügyi szervek még csak most vannak kialakulóban. Addig is, amíg a gyakorlati végrehajtást ezek a szervek átveszik, a Nemzetiségi Titkárság irányításával a Nemzetiségi Tanács Oktatásügyi Szakbizottsága kidolgozza a hazai magyar oktatásügy koncepcióját és gondoskodik az oktatásügyi szervek és intézmények létrehozásáról, illetve a meglevők átszervezéséről és kibővítéséről. Igyekeztem felvázolni mindazokat a feladatokat, gondokat és terveket, amelyek napjaink küzdelmeit kitöltik. Nem érintettem közvetlenül a főiskolások gondjait, noha tudom, hogy a klubmozgalom és a magyar ifjúsági szervezet megteremtése, diákjainknak a főiskolás parlamentben való részvétele sok tisztázatlan kérdést vet fel. Véleményünk szerint a hazai magyar fiataloknak joguk van arra, hogy létrehozzák saját ifjúsági szervezetüket. A nemzetiségi egyesülési (társulási) törvény minden bizonnyal törvényes biztosítékot is nyújt erre, hiszen nyilvánvaló, hogy az anyanyelvi sajátosság nem ürügy, hanem mindenekelőtt érv a szervezkedés indoklására. Különösmi fontosnak tartjuk az ifjúsági klubmozgalmat, amelyet a létrehozandó magyar ifjúsági szervezet magvának tekintünk. Fontosnak tartjuk azonban azt is, hogy a főiskolás parlamentekben, mindenekelőtt Kassán, Pozsonyban és Nyitrán, a magyar egyetemisták arányosan képviseltessék magukat. Elengedhetetlennek tartjuk ugyanis, hogy a magyar főiskolások a szlovák és a cseh egyemistákkal kapcsolatban legyenek, így részeseivé váljanak az egyetemes szlovákiai főiskolai ifjúsági mozgalomnak. Ezt kívánja a társadalmi integrálódás természetes folyamata, a kölcsönös megismerés szándéka, a baráti együttműködés megteremtésének szükségessége. Befejezésképpen arra szeretném kérni a nyitrai főiskolásokat, hogy osztozzanak velünk a felelősségben. Mindenekelőtt úgy, hogy tetteikkel, állásfoglalásukkal, iskolán kívüli munkájukkal és közéleti tevékenységükkel részeseivé lesznek annak a mozgalomnak, amely most mindnyájunkat cselekvésre ösztönöz: a népünk jogos igényeinek kielégítését szolgáló tetteknek. Miben nyilvánuljanak meg ezek a tettek? Talán leginkább abban, hogy teljesítik az értelmiség társadalmi küldetését: híven szolgálják majd azt a népet, amelyhez tartozni sohasem jelentett előnyt, de amelyet szeretni mindennél szebb dolog. Ne felejtsék el, hogy saját népünk szeretete nem zárja ki, hanem feltételezi más népek, különösen a velünk egy hazában élő szlovák és cseh nemzet és a többi nemzetiség megbecsülését, tiszteletét. A mi valónkat egy küldetés szolgálata teszi nagyszerűvé, amely méltó feladat a Fábry Zoltán által megfogalmazott vox humana népéhez: az elkötelezett humanizmus szolgálata. Főiskolásaink, jövendő értelmiségünk számára nem lehet ennél sem megtisztelőbb, sem nagyszerűbb feladat.
