A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-13 / 15. szám
Régi fürdők új köntösben A gyilgyf vizet nemcsak a betegek kedvelik Örömmel számolhatunk be róla, hogy egy régi adósság törlesztésére került sor az utóbbi Időben. Az eddig — érthetetlen okokból — mostoha gyermekként kezelt fürdőink, melyeknek nagy része már a századfordulón Európa-szerte jó hírnek örvendett, ismét az érdeklődés homlokterébe kerültek. S hogy az Illetékesek az eddigi meddő tervezgetés helyett valóban a tettek mezejére léptek, mi sem bizonyltja jobban, mint az a tény, hogy Pöstyénben már egy viszonylag nagyszabású építkezésbe kezdtek. Ám ez esetben nemcsak a pöstyéni fürdő kiépítése van folyamatban, hanem ,már Gyűgy, Csíz és Stósz fürdők korszerűsítéséhez is hozzálát-Csiz új köntösre váró fürdőépülete Ember az embernek Ebben a smlchovi drogériában már nem árulnak piperecikkeket és tisztítószereket. Törődött, fejkendős nénikék, botjaikra támaszkodó, reszkető térdű bácsik járnak most ide. Szinte félve lépnek be az ajtón, zavart köhécselés közepette, lopva körültekintenek, nlncs-e ismerős a közelben, aki megszólhatná őket... Pedig semmi okuk a szégyenkezésre, hiszen nem sántikálnak rosszban ... Kényszerhelyzetben vannak, mert bizony, minek is tagadnánk, a szükség nagy úri Ám elfogultságuk lassan foszladozik, akár a köd. Várakozás közben, hogy jobban teljen az Idő, csendesen tereferélnek. Van miről, annyi a közös téma, hiszen a közös sors ^az idegeneket is összehozza. A soron levők szerényen matatnaS: az eléjük tett holmik között. Melyiket szeressék? Mire van a legnagyobb szükségük? A jó szóra, biztató bátorításra mintha csak új élet lopózna az elnehezedett öreg kezekbe... A meghatottság nem egyszer áruló könnycseppet varázsol a fáradt szemekbe ... Ne csodáljuk, Ilyenek az öregek... könnyen elérzékenyednek ... — De jó, hogy nem kell többé kopott télikabátban járnom. Hálás vágyóik, nagyon hálás — bizonygatják egyre-másra a „klszolgálónőnek“, aki pedig nem vár köszönetét tőlük. Jól tudja, ml az öregség, hiszen semmivel sem fiatalabb náluk. Ö is nyugdíjas, csakúgy, mint azok, akiket kiszolgál. Eleget dolgozott az életben, pihenhetne kedvére. Megérdemli. Egy jó könyv vagy a friss levegőn megtett séta bizonyára többet használna az egészségének. Mégsem állta meg — többi nyugdíjas asszonytársával együtt — hogy fel ne ajánlja segítségét a Vöröskeresztnek, mégpedig önzetlenül, ingyen. Az öregek támogatására létesített gyűjtő- és elosztó-központban ez nem is lehet másként, hiszen nincs aki megfizetné emberbaráti fáradozásukat, és nem Is volna miből... Ügy áll itt a pult előtt az idős „kiszolgálónő“, mintha nem Is hónapok óta, hanem ma először teljesítene szolgálatot, ö Is meghatott, mint azok akiket kiszolgál. Szivét két egymással merőben ellentétes érzés szorongatja. Az öröm érzése azért, hogy másokon segíthet — noha nem a sajátját ajándékozza — és a bánaté, hogy annyian vannak ráutalva mások segítségére ... A kiválasztott és gondosan becsomagolt ruhaneműt, amit mint a megajándékozottak mondogatják „Isten fizesse?'' meg“, féltve helyezik el a viseltes táskákban, szatyrokban az idős emberek. Gondolni Is rossz rá, ml volna, ha bántódás érné ezeket a pótolhatatlan kincseket, melyekre szerény nyugdíjukból a mai drágaságban aligha telne nekik ... Nehéz kijönni a kicsike nyugdíjból — özvegy asszony vagyok, gyermekeim nincsenek — vallja elcsuklő hangon Boíena Bezouéková, az egyik anyóka, akinek — amint mondja —• a nyugdíját felemelték ugyan — a posta minden hónapban 650 koronát kézbesít ki neki ezen a címen, deltát őszintén szólva édes-kevés ez az őszszeg a megélhetésre. Sokszor maga sem tudja, mit vonjon meg magától hamarabb. Persze az első a lakbér, azt minden körülmények közt ki kell fizetnie. Villanyt alig fogyaszt ugyan, hiszen a dolgától idejében nyugovóra térhet. Nyáron később, télen korábban... A gázszámlája sem tesz ki sokat az olyan öreg embernek, aki fogatlan szájával kevés ételt pusztít... De hiába, azért minden pénzbe kerül. Télen a fűtőanyag is tetemes kiadást jelent.. . Észre sem veszi és 'szétgurulnak a koronák. — Miből ruházkodnék, ha azok, akiknek van mit aprítaniok a tejbe, nem gondolnának jó szívvel a magamfajta szegény nyugdíjasokra? ... A többiek is hasonlóképpen vélekednek. — Dehogyis vennénk igénybe ezt a segítséget, ha nem volna oly nehéz az élet... — sóhajtoznak. Adni jobb, mint kapni... Egy fűtött szobához aligha szokott öregúr izzadt homlokát törölgeti a melegben, miközben így okoskodik: — Miért ne fogadnám el pirulás nélkül a jószívű adakozók támogatósát? Fiatalabb koromban én is tudtam, mi a kötelességem az öregekkel szemben. Az élet rendje, hogy visszakapjam, amit valamikor én adtam másoknak. Ezért nem tartom lealázónak vagy sértőnek az adakozók jótékonyságát, mely végtelenül jólesik. Belátom, igaza van az öregnek. Hiszen az adakozók célja a segíteni akarás, az hogy örömet 6
