A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-06 / 14. szám
i. Morvái érdeklődve visszafordult és az volt az első gondolata, hogy a falujából való is lehetne ez a lány, húsvét hétfőjén ott ülhetne a templomban, vagy sétálhatna a falu utcáján, divatos a ruhája, s egészében mégsem elegáns, a ruha valahogy nem a szépségét domborítja ki, nem a testi előnyeit szolgálja, csak úgy rajta van. A lába kissé erősebb és a melle egy ívvel laposabb, mint kellene, a bokája széles, haja rövid, bodorított, arcbőre üde, de kissé érdes a szelektől, tekintete nyílt, bár kérdő bizonytalanság bujkál a mélyén. Igen, otthon is, és a Csallóközben, meg a Bodrog mentén látott ilyen egyszerű, falu és város jellegzetességei közt rekedt lányokat, akik becsületesen és kissé félszegen viselik felemás lényüket és egyszerűségük eltüntethetetlen külső jeleit. Régi ismerősként szólította meg. — jó lenne már megérkezni, ugye? Nagyon várja valaki? A lány nem ütközött meg a megszólításon, mintha természetesrysk tartaná, hogy az utazó emberek beszélgetéssel hidalják át a hosszú út unalmát, és elmondják egymásnak ügyesbajos dolgaikat — Nem vár engem senki, még az sem, aki tudja, hogy jövök Beszélgetni kezdtek, az ismerkedés legcélszerűbb módja kérdezni és várni a feleletet, akármilyen apróságokat kérdezni, mert a kérdésnek kényszerítő ereje van, az emberi lélek mélyrétegeiben gyökerezik a kényszer, hogy a kérdésre válaszolni kell. Ha valaki nem válaszol egy kérdésre, ö érzi magát kényelmetlenül, nem az, aki kérdezett A lány közvetlenül válaszolgatott. Elmondta, hogy Észak-Csehországba utazik, néhány vele egykorú lány a falujukból ott dolgozik egy szövőgyárban Nos hát ö is megy Azonnal kap munkát és lakást. A lányok jól keresnek és azt írták, az élet is érdekesebb és változatosabb ott, mint odahaza. — Otthon nincs más. csak unalom. Nem bírok már unatkozni, meguntam az unatkozást. .. — Elhagyott vidéken lakhat. Ot is visz arrafelé? — Visz bizony. Autóbusz jár hozzánk reggel, este aztán visszamegy — Gyerekkoromból emlékszem egy csodálatos autóbuszra, beolvasztásra váró, öreg tra gacs volt. Nagyobb emelkedőkön kiszálltunk belőle és toltuk, hogy újra elinduljon. S ha a motorja fulladozott, nyitva hagytuk az ajtaját, hogy kiugorhassunk belőle, ha visszaszalad. Azt is kétszer láttuk naponta Rekedten dudált, amikor érkezett — A mienket nem kell tolni, de ez is dudál amikor érkezik. S a dudálása jelzi az időt. — Pontosan jelzi? — Gyakran késik, ha várni kell valakire a városban, de nem számít a késése, mert senkinek sem fontos a faluban, hogy mennyi a pontos idő Egyre érdekesebbnek találta a lányt, közvetlenségében és bizalmában volt valami megkap"*póan emberi Tárgyilagosan megállapította, hogy nem kivánja. nem kelt benne vágyakat, még annyit sem, mint első pillantásra egy jó alakú nő az utcán, vagy a villamoson. Szinte úgy beszélget vele, mint egy gyerekkel, érdeklődés és érdektelenség határán. S arra akár meg is esküdött volna azonnal, hogy nem akar tőle semmit, de mindjárt, ahogy ezt gondolta, azonnal megesküdött volna arra is, hogy mégis akar tőle valamit: éreztetni akarja a fölényét vele szemben. Okos szavai ellenére nyilvánvaló, hogy buta kis teremtés, aki úgy tájékozódik tapogatózva a nagyvilágban, mint a vak ember a forgalmas városi utcán. S a beszélgetésük során mondatonként és képenként alakult ki előtte a lány egyénisége és életkörnyezete. A dél-szlovákiai falu mozdulatlansága, a szigorú és erkölcsös szülők fegyelme s egyben dédelgető gondoskodása, a kis mezővároska középiskolája, iskolába járás autóbuszon, érettségi és csalódás az élet lehetőségei terén, színielőadások* a faluban, a rádió táncdalai, divatlapok, és filmszínészképek gyűjtése, levelezés filmszínészekkel, társasutazás a Tátrába és a Brünni Nemzetközi Nagyvásárra, filmek Izgalma, Gérard Philippe a Fanfan tulipánban három zsoldossal vív egyszerre, Jean Marais a vidám és vakmerő pilóta szerepében... az egész csodálatos nagyvilág, melynek üzenete ott vibrál az antennák hegyén, a tévé képernyőjén, a képeslapok oldalain és az iskolai tananyag formálta tudatban, és amely a faluból nézve lehangolóan elérhetetlen ábrándképnek tűnik fel. Mert az érettségiddel nem jutottál el a főiskolára, a falud közelében a képességeidnek és igényeidnek megfelelő munkát nem találtál, a szövetkezetben nem akartál dolgozni, s ezt a szüleid sem akarták, így csak otthon voltál, segítettél kötözni a szőlőben, ősszel szüretelni, s közben múlt az idő, és te csak vártál, vártad, mi lesz veled, nézegetted a színészképeidet, olvastad a külföldről érkező leveleidet, s a fiúkkal csak barátkoztál. mert nem találtál köztük olyat, aki felért volna a lelkedben élő eszményképekkel. S most végre meggyőzted a szüléidét, hogy tovább nem várhatsz, és magadat Is meggyőzted, hogy a bűvös körből ki kell szabadulnod, mert már nem bírod tovább és csak úgy szabadulhatsz ki. ha elmégy valahová, máshová, bárhová, csak el a faluból, hogy megkeresd azt a helyet, ahol nemcsak dolgoznak, de élnek is az emberek úgy élnek, ahogy te gondolod. S közben még csak azt sem tudod, mert nem volt aki megmagyarázza, hogy milyen veszélyes egyedül nekivágni a világnak, és fogalmad sincs a veszélyekről, melyekkel találkozhatsz magányos utadon És azt sem sejted még, hogy évek múlva majd a világból is kiábrándulsz és visszamégy a faluba, mert ez lesz számodra a legokosabb megoldás... ismerlek, nézte a lányt Morvái. — Messzire indult [árt már Csehországban valamikor? — Gyermekkoromban ott éltem egy évig, iskolába is jártam ... Negyvenhétben Ostrava környékére deportáltak a szüleimmel. Akkor csehül is beszéltem, de azóta elfelejtettem. — Kitelepítették . S ahogy a tájat nézte, Morvainak eszébe jutott egy régi kép: csikorgó téli reggel, napsütés. az ereszeken jégcsapok, és a gyenge napsugarak nem bírják megkönnyeztetni őket. Az akácokon zúzmara lóg, gyönyörű és kemény téli világ. Nehéz morajjal katonai teherautók zúgnak a felvégen. Morvaiékat is Csehországba akarják telepíteni s az autók most a községháza előtt állnak és várják az eligazítást. Minden kocsiban ül egy csendőr és egy helyi szlovák elöljáró a sofőrön kívül.." Nagyanyja az utcán áll, nem akarja hinni az egészet, nem érti meg, hogy el kell menniük és mindent itt kell hagyniuk ... S ahogy ott éli, egyszerre élesen felkiált és arca egészen elváltozik az ijedelemtől, mintha valami borzalmas dolgot látna. A felvég felől hosszú sor teherautó jön lefelé, lassan és óvatosan, de erős zúgással és megállíthatatlanul, mintha tankok közelednének. Szürkészöld katonai Studebakerek voltak, hátsó kerekük magasra fröcskölte a ha-, vat... Apja éles hangon felkiáltott, szaladjunk a kert alá, gyertek utánam! ... Az ajtót nem zárták kulcsra, nem jutott rá idő. a cserépkályhában tovább égett a tűz s az asztalon ott maradt a kései reggeli maradéka és a kenyér, meg a só... biztosan meglepődött a csendőr, meglepődtek a katonák, hogy kenyér és só várja őket az asztalon, mint ahogy a szívesen látott vendéget várják régi szláv szokás szerint... Kifutottak a pajta mögé és a deszkakapu résén át lesték, mi történik, s amikor.' látták, hogy a csendőr a katonákkal nyomul az udvarba, zihálva továbbfutottak a kertek alatt, a falu vége felé ... Parányi időszakaszba, szinte a pillanatba sűrűsödött ős ze az emlék, talán az váltotta ki, hogy akkor ide, erre a földre kellett volna jönniük, mindössze felvillant, de így is tömény és kerek egész volt, bár dimenziók nélküli mint egy pont. amelyben azonban csodálatos módon minden benne van. Morvái elgondolkozva nézett ki az ablakon, ideggőcai egy másodpercre megteltek feszültséggel, a neutronok összerándultak, aztán elmúlt az egész. Mosolyogva megkérdezte a lányt: — Miért nem szöktek el, amikor jöttek az autók? Nem jutott eszébe a szüleinek, hogy megszökjenek a kitelepítés elől? Szegény emberek a szülei, földjük nem volt, napszámba jártak a gazdákhoz, nyáron pedig részesaratók voltak, s apja utakra járt dolgozni. Nem is gondolták, hpgy elviszik őket, azt hitték, a vagyonosokat telepítik ki, akiknek aztán elkobozhatják á földjüket, vagyonukat... Meghívta a lányt az étkezőkocsiba. Prágáig még hosszú az út, leülnek, isznak valamit és elbeszélgetnek. Rövid gondolkozás után beleegyezett, de ahhoz, hogy elinduljon Morvainak meg kellett fognia a könyökét és gyengén megszorítania, mintha kényszerítené, hogy vele menjen. Mintha szüksége lenne a lánynak arra, hogy egy erősebb akaratot érezzen maga felett, s így átruházhassa a felelősséget tét. te következményeiért. /Folytatjuk/ Nagy József rajza
