A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-06 / 14. szám
Árad az ég, a földön fény szalad, a napból száll az isteni erő, leborulok előtted, drága nap. faj, mennyi fény! A fákon feldereng a lomb hite, rügyek mozdulnak sorra, szent a vajúdás könnye-kínfa, szent. Csak állok bénán, reszketve, mint aki ráhibázott a végtelen Utókra, de nincs szava, hogy ki tudja, vallani. Egy összejövetel Mint arról már a Hét hasábjain hírt adtunk, a Csemadok Központi Bizottsága 1969. március 1-én Rimaszombatban értekezletet hívott össze a járási népművelési szakbizottságok vezetői számra. Az összejöyetelnek az volt a célja, hogy a résztvevők kicseréljék a népművelési tevékenység során ^szerzett tapasztalataikat, megismerkedjenek a Csemadok rimaszombati járási bizottsága mellett működő népművelési szakbizottság aktív, sokrétű tevékenységével és megbeszéljék a népművelési munka további szervezését. Sajnos a meghívottak [és az összejövetelre jelentkezők!) jelentős része nem jelent meg — a 13 dél-szlovákiai járásból mindössze hét járás képviseltette magát — így az összejövetel csak részben tel-Ez hát az élet, ez p gyönyörű bölcs zűrzavar, millió fogamzás, mikor kidugja zöld hegyét a fű. Csak a szív, csak a szívem ver sajogva, rács közt feszeng a győzelmes tavaszban, s nem gyűl fölébe Mózes csipkebokra. margójára jesíthetl küldetését. Kár, mert akik eljöttek, valóban hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak, amit az esti órákig nyúló vita is bizonyított. Nyilván voltak a szervezésben Is hiányosságok, mégis meglepő az a közömbösség, melyet egyes járásaink népművelői tanúsítottak tapasztalatszerzés lehetőség iránt. Pedig a rimaszombati példa éppen a lelkesedésben, önfeláldozásban útmutató. Az összejövetel résztvevői a rimaszombatiak kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy ez év júniusában .Nagybalogon megrendezik az önkéntes magyar népművelők országos találkozóját. Bízunk benne, hogy ez a kezdeményezés nagyobb visszhangra talál. FIGYELŐ Ilyen a Politika, uram! „A politikusok olyanok, mint az utcaöntözők, akik sarat tudnak csinálni, amikor síit a nap, de nem tudnak napsütést csinálni, amikor sár van“ — állapította meg egy évszázaddal ezelőtt a francia Dumas. „A politika az exlgentiák tudománya“ — irta Kossuth a Feleletben, exigentia alatt értve a kor követelményéit. „A politika úri huncutság“ — maradt ránk a közkeletű szállóige Kadosa Marcell hírlapírótól. „Ne mártogasd magad, fiam, a politikába!“ — intett édesanyám évekkel ezelőtt, amikor kezdtem bele-beleszóini a közéleti dolgokba. Nomármostl Mihez tartsam magam, ha — tegyük fel — politikus vagyok? „Utcaöntöző“ nem akarok lenni, mert ha politikusi ténykedésem csak annyit eredményezne, hogy napsütésben is sarat dagasztok, akkor nincs értelme. Az „úri huncutság" nem fér össze a jellememmel és életfelfogásommal. Éppen ezért ezt nem is tudnám művelni. Édesanyám szemében ugyan jó fiú szeretnék maradni, a politikával mégsem tudok felhagyni, mert elememmé vált. Ha pedig így van, akkor nem marad más hátra, mint hogy a politikát a kossuthi formuláció szerint értelmezzem: a kor követelményeinek tudományaként tekintsek rá s ehhez tartsam magam. □c tudok-e én, s tud-e a másik, a kor követelményeinek szintjén politizálni? Tudnak-e így politizálni a csehszlovákiai magyarok vezetői, felelős tisztségekben lévői? Aligha adhatunk rá egyértelmű választ. Megfigyeltem a politikusokat. Közelről. Saját magáról mindenki azt hiszi, hogy jó politikus. Van, aki minden lépését magyarázni és igazolni tudja, akár valódi, akár látszateredmény magatartásának vagy ügyeskedésének hozama. Maga mentségére még az is tud érveket találni, aki az elveket gyakran szegre akasztja, s volt már nem egy fejezete a történelem nek, amikor éppen elvtelen emberek serege vezényelt meredek szakadék szélére tömegeket. Hallunk konzervatív és haladó, bal- és jobboldali, radikális és tapogatózó, harcos és engedékeny politikusról. Van, ki a merész ugrások, vau, ki a kis lépések híve. Ma is, nálunk is. Valaki két lovat is meglovagol, pedig jól tudja, hogy egy fenékkel nem lehet két lovon ülni. Egyik idő előtt lelép a politikai arénáról, mert nincs hozzá edződve a harchoz, a másik idejekorán tudatosítja, hogy lejárt nz ideje, mennie kell, a harmadikat azonban bunkósbottal sem lehet elkergetni eddigi posztjáról, bár régen eljátszotta kisded játékait. Egyszer egy tál lencséért adunk el telket és jogot, semmis ígéretekért herdálunk el jelent és jövőt, másszor „ej, ráérünk arra még“-gel legyintünk, hiába roskadozik felettünk a tető. Nehéz hát politikusnak lenni. Gyötrelmesen nehéz, mert a politikusság rendszerint magas polccal jár, méltóságot jelent. Aki viszont magas állásba körül, ki van téve annak a veszélynek, hogy „nem az esze és jelleme szerint szabályozza többé másokkal szemben való magatartását és viselkedését, hanem állásának és helyzetének szabályaihoz igazodik“. Ritka politikus képes ellenállni ennek a kísértésnek. Ma is, nálunk is. Még az a szerencsénk, hogy kevés a politikusunk. Mármint a hazai magyar politikus. Ezért talán kevesebb kővel — vagy borsóval —< dobálózhatnánk? Isten ments, hogy bárki is magára vegye ezt az eszmefuttatást! Nem vállalnám magamra a bűnt, hogy elkárhozzam miatta. De talán az vigasztal, hogy akinek nem inge, úgysem veszi magára. Ilyen a politika, uram — zárja le bennünk a gondolatsort a szólásmondás. Ezért hát inkább magam ellen fordítom a szót, s önmagámmal polemizálva állítom, hogy nemzetiségi politikánknak vannak biztató jelei is, politikusaink egy része már nemcsak a kalapját, hanem a fejét is használja, bármennyire is gyakran az ész bajjal jár. Formálódnak azok a politikusok, akik szolgái és nem urai a nemzetnek, akiknek nem a halandzsa és a szóinfláció az éltető elemük, hanem az okos ötlet a teremtő gondolat vagy egy segítő kézmozdulat. Nem a kézmosó Pilátusok, sem nem „a szavak dagályitul szédelgő magyarok“, s nem is a „hallgató ajakkal csüggedt madarak“ kora ez. Az ilyen politikusok ideje lejárt. Ezért is nehéz ma politizálni. £s mégis — van egyáltalán értelme politikusnak lenni? —talán— — mm — DÉNES GYÖRGY
