A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-30 / 13. szám

A legkülönbözőbb világcégek reklámjai csalogatják a vásárlókat, de a nagy áruvála­szték s nem utolsósorban az alacsony őrak Is A főváros peremkerületei a távolságot tekintve nem, de a lu xust tekintve igen távol esnek a központtól Tankért tyúkért tek annfil szembetűnőbbek, mert a nyolcezer lakosú főváros, Andor­ra la Vella hasonlatos bármelyik európai nagyvároshoz. Kapható itt minden — akárcsak Londonban Rómában vagy Párizsban, s ugyan­olyan mennyiségben és választék­ban. Csakhogy olcsóbban. A hazai ipar jórészt élelmiszertermelésre, bőrfeldolgozásra és emléktárgyak, szuvenlrok előállítására korlátozó­dik, így a külföldi árucikkek beho­zatala nem veszélyezteti a hazai kézműipart. Mindent a szokásos felár nélkül árusítanak. Így aztán megszokott jelenség, hogy francia turisták egyszerre húszezer ciga­rettát vásárolnak — a közkedvelt Goldise-ból vagy Gitane-ból, azon egyszerű oknál fogva, hogy itt ol­csóbb, mint Franciaországban. A vámőrök tulajdonképpen csak azért vannak a határállomáson, hogy szemügyre vegyék a francia turistákat, és hogy egy kicsit kel­lemetlenkedjenek a szocialista or­szágokból esetleg idevetődő turis­táknak. Talán azért, mert olyan kevés jár errefelé belőlük. A vámőrök minden ébersége el­lenére szépen virágzik a csem­pészet ebben a törpeállamban. Ugyanis csak a hivatalos határát­kelőhelyeket őrzik, a kiépített út­vonalak mentén, ezeket azonban a bürokrácia legélesebb fegyverei­vel. Közben a magas fekvésű há­gókon egész csempészkaravánok kelnek át, ki- és beszállítva a leg­különbözőbb árucikkeket, mióta világ a világ. És senki sem törő­dik velük, noha mindenki tud ró­luk. S így a csempészetet Andorra egyik legfőbb nemzetgazdasági ágazatának lehet tekinteni. Amikor este kígyóinak a színes neonfények az üzletek fölött, ra­gyogó fényben tündökölnek a ki­rakatok, a szűk utcákon tökélete­sen összekeveredik a gépkocsik s az emberek áradata. Azok. akik itt kirakattól kirakatig, vendéglő­től vendéglőig sodródnak, több­nyire Idegenek; a turistaidényben mindig lényegesen több van belő­lük, mint amennyi az ország egész lakossága. Igen nagy a turistafor­galma ennek a törpeállamnak. De meg is van a vonzóereje az ide­genek részére. Minden olcsóbb itt, a szállodák, az étkezés a jobb ét­termekben és a kiskocsmákban egyaránt, s ami szintén nem lé­nyegtelen; a bor: a portól, az iga­zi malaga és a sherry, bikaviadalt is lehet látni s sardanast táncol­nak. Sardanasnak hívják összefoglaló néven az andorrai népi táncokat; hamisítatlan folklór ez, s nemcsak ünnepi alkalmakkor táncolják. Ha megfelelő a hangulat és elég nagy a társaság, mindig akad valaki, aki elkezdi. Persze van olyan hely is, ahol a sardanast kizárólag mint idegenforgalmi látványosságot mu­tatják be. Dehát ma már Így van ez alighanem mindenütt, fekete A^tijkában csakúgy, mint a Hawail­­szigeteken, a Magas-Tátrában vagy a Hortobágyon ... Andorra egészen megváltozott az utóbbi két évtized alatt. Vala­mikor csendes volt, félrevonult, magábazárkózott. Ma kiabáló itt minden. A kirakatok tele emlék­tárgyakkal. A spanyol folklórt utánozzák az Itt kapható bábuk — csupa torrero és conchita, blkavia­­dal-jelenetek a kulcstartók függő­in vagy a harmincszor negyven centiméteres fafaragású relief-ké­peken. Az utcák szűkek maradtak, de a katalán nyelv helyett gyak­rabban hallant angol vagy svéd szót. A hanglemezboltok bejárata fölötti hangszórókból a Beatlese­­ket vagy Tom Jonest hallani. Amikor Pedro aragónlai király úgy döntött, hogy Andorra legyen kondomíníum, elrendelte, hogy kétféle pénznem legyen itt érvény­ben — a spanyol és a francia. így a kirakatokban az árakat pesetá­ban és frankban is megadják, hogy a turistáknak ne kelljen hossza­­dalmasan átszémítgatniok. De az elárusítók az üzletekben már rég megszokták, hogy elfogadják a vi­lág bármely pénznemét. Andorra, a Pireneusok gyöngye, ez az érdekes kis ország — érde­kes pozitív és negatív értelem­ben — évről évre változik. Egyre tökéletesedik. A csempészésben, a kereskedésben, az idegeneknek nyújtott szolgáltatásokban, az att­rakciókban. Csak a francia elnök és Urgel püspöke kapja évről évre változatlanul ugyanazt. A. J. Végeláthatatlan folyamként hömpölyögnek a legkü lönbüzribh rendszámú gépkocsik a szűk utcácskákon Az andorrai „vidék“, lakúi hihetetlenül nehéz felté­telek között élnek bét 5

Next

/
Thumbnails
Contents