A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-30 / 13. szám
Janda Iván Az egyetlen pozsonyi magyar iskola igazgatója „Példás tanító“ lett. Személyében az Iskola Is kitüntetést kapott, hiszen az embereket csak a munkájuk után lehet megítélni, egy Iskolaigazgató munkáját tehát nyilván az Iskola színvonala tükrözi. A Duna utcai Iskola a diákok százait készítette elő az egyetemekre és főiskolákra. A tanítás színvonala minden tekintetben eléri a legjobb szlovák Iskolák színvonalát. janda Ivén 1923. július 3-án született. 1942— 43-ban érettségizett. A Pozsonyi Komensky Egyetem filozófiai karán társadalomtudományokat tanult. 1946-ban kezdett tanítani a pozsonyi Lenin gimnáziumban. 1950-ben, amikor megalakult a pedagógiai gimnázium, már ott találjuk őt. 1953-ban a magyar pedagógiai gimnázium különvált a szlováktól, Janda Ivén Igazgatóhelyettes 195B-ban pedig Igazgató lett. Pedagógusok köszöntése 1959 őszén a Duna utcaiba beolvasztották a Zoch utcai magyar középiskolát. 1960-ban megszűnt a magyar pedagógiai gimnázium, azóta a Duna utcában működik az egyetlen pozsonyi magyar tizenkétéves (régebben tizenegyéves) középiskola, amely szemtembertől Ismét gimnázium lesz. Janda Iván egyike magyar kulturális életünk legjelesebb, dolgozóinak. Ezt a munkát sem műkedvelőként végzi, pedagógiai tevékenysége közben a Komensky Egyetem zenetudományi karán is befejezte tanulmányait. A zené végigkíséri életét, ötödikes gimnazista kora óta kórusokat vezet, s a csehszlovákiai magyar kórusmozgalom is sokat köszönhet neki. Egyike volt az Ifjú Szívek, később pedig a Magyar Tanítók Központi Énekkara megalakltóinak. Leghőbb vágya, hogy az iskola, amelynek igazgatója, végre önálló épületben működhessen. E törekvése elé gyakran gördítenek akadályokat illetékesek és Illetéktelenek. — Én azonban nein nyugszom, amíg tervem, tervünk meg nem valósul! — mondotta legutóbb. Kitüntetése alkalmából mi sem kívánhatunk neki nagyobb jót, mint hogy tervei, szándékai, melyekkel a csehszlovákiai magyar iskolaügy s egész kultúránk ügyét kívánja szolgálni, valóra váljanak. (zsélyi) Negyvenegy év hűség Az arra méltónak tartott pedagógusok a napokban vették át kitüntetésüket a pozsonyi Komensky Egyetemen. Közöttük volt egy apró termetű, csinos barna asszony is, Ürge Pélné, a galántal alapfokú kilencéves iskola felső tagozatának tanítója. Negyvenegy év előtt a fiatal, tapasztalatlan tanítónő első működési területe Pat-püszta volt. Szülei nem szívesen engedték el a pozsonyi kislányt az „Isten háta mögé". Nem volt ráutalva a kenyérkeresetre szívesen tartották volna otthon még néhánv évig, talán azzal a gondolattal, hogy maid férjhezmegy közben s a tanítói oklevélre nem is lesz szükség. Jolánka azonban nem azért tanult, hogy éppen csak megszerezze a középiskolai végzettséget, hanem hlvatásszeretetből. Nem gondolkodott hát, elfogadta az első kínálkozó alkalmat. A fiatal tanerők kinevezése azonban sosem jelent életre szóló állomást. Jolánka alig melegedett meg első helyén, két hét múlva új Iskolában, a kelet-szlovákiai Bodollón tanít. Messze az otthontól beleszokik az önállóságba, mégsem bánfa, mikor egy év után közelebb kerül a szülőkhöz a Nyltra környéki Bédbe. Ehhez a faluhoz életének egyik legfontosabb eseménye fűződik. Itt ismerkedik meg azzal a fiatal kollégával, akivel összeköti é'etét. A tanító házaspárnak az iskola, a tanítás, a nevelés nem foglalkozást, de életszükségletet jelent. A tanítási órák végeztével sem kezdődik számukra a „magánélet“, hanem a társadalmi tevékenységek sorozata, amihez az erőt diákjaiknak és a falusi népnek szeretetéből, elismeréséből, bizalmából meríti. —■ Ha ma arra járok, ahol valamikor működtem, még rám ismernek, körülvesznek, a szülők, tanítványok és meghatottsággal tapasztalom azt a bensőséges barátságot, hálát, amit az évtizedek sem tudtak elmosni. Ürge Pálnénak az életet jelentette az Iskola, a padokból rászegeződő gyermekszemek. Ezt érezték, ezt tisztelték Kiszucén Is, ahol azokat a nehéz éveket töltötték, amelyekben a csehszlovákiai magyar Iskolák bezárultak a magyar gyermekek előtt. A teljes jogfosztottság évei után megint magyarul tanítanak, magyar gyermekeket a magyar lakta tájakon. Menyhe, Diőszeg, Galánta az állomások. Galántáról az idei iskolaév befejeztével nyugalomba vonul Ürge Pálné. Munkássága alatt nemcsak tanítványai ragaszkodását érdemelte ki, de a munkatársak, fiatalabb kollégák Őszinte megbecsülését Is, akiknek mindig példaképül szolgált. Megtudom, hogy törött karral is végezte munkáját, „mert Így évközben a helyettesítés nehéz és hiába, nem az Igazi“ — mondja. Szeme előtt mindig elsősorban tanítványai érdekét tartja. Azért is ért el a galántai iskola olyan szép sikert biológiából, földrajzból — Jolán néni szaktárgyaiból — a vetélkedőkön. Azt mondják, az arcra kirajzolódik az ember egész élete. Nézem Ürge Pálné mór nem fiatal, de még mindig fiatalos arcát. Tisztaság sugárzik róla, azoknak az embereknek a szépsége, akik életüket nemes célok szolgálatában töltötték el. Az „Érdemes tanító“ kitüntetés egy nagyon áldozatos, sokszor kemény, de mindig eredményes pedagógus pályát koronáz meg. Olvasóink nevében mi is kezet szorítunk Ürge Pálnéval a magyar népnevelés negyvenegy éven át hűséges munkásával, hogy köszönetét mondjunk és szerettei körében eltöltött soksok szép és napsugaras évet kívánjunk még neki. ORDÖDY KATALIN
