A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-23 / 12. szám
A napokban az egész magyar nyelvterületen megemlékeztek a felvilágosodás kitűnő írójának, Kármán Józsefnek 200. születési évfordulójáról. Losonc nagy szülöttjének emlékére a szülővárosa háromnapos kultúrünnepséget rendez, amelynek keretében több előadás hangzik el. Mi itt most Dr. KÓKAY GYÖRGY kandidátusnak, a budapesti Irodalomtörténeti Intézet tudományos munkatársának az előadását közöljük. KÁRMÁN JÓZSEF, a folyóiratszerkesztő Kármán József, akinek 200. születési évfordulóját ünnepeljük, nemcsak a magyar felvilágosodás korának kiemelkedő írója és a szentimentalizmus legtehetségesebb magyarországi képviselője, hanem egyszersmind folyőiratirodalmunk megindításának is egyik úttörője volt. Lapja, az Uránia irodalomtörténeti jelentőségre tett szert azáltal, hogy Kármán munkái csaknem kizárólag itt jelentek meg, de megérdemli figyelmünket úgyis, mint a magyar publicisztika egyik korai, magasszínvonalú alkotása. Most, amikor Kármánra emlékezünk, Indokolt, hogy a szépíró mellett felfigyeljünk a lapszerkesztőre is, aki a XVIII. század végi haladó mozgalmak szempontjából a legkritikusabb időszakban, a magyar jakobinus mozgalom elfojtásának éveiben kísérelte meg folyóiratával továbbszolgálni azokat az eszméket, amelyekért 1. Ferenc berendezkedő rendőrállamában akkor már a legkiválóbbakra a Vérmező, valamint Kufstein és Spielberg várának börtönei vártak. Amikor Kármán 1794 közepén, szinte titokban és illegálisan, egy kis váci nyomdában megjelentette az Uránia első számát, a magyar időszaki sajtó kezdeti szakaszának legfontosabb orgánumait már elnémította a bécsi abszolutizmus és a francia forradalomtól megrémült magyar uralkodóosztály ismét egymásra találó szövetsége. Mintegy másfél évtizedes hagyománya volt ekkor már a hazai magyar nyelvű hírlap- és folyőiratirodalomnak: az 1780-ban meginduló első újság, a pozsonyi Magyar Hírmondó után, a nyolcvanas évek végén egymás után születtek az új folyóiratok. E lapok mind az akkori Észak-, Északnyugat- Magyarország területén jelentek meg: 1788-ban Kassán Batsányi, Kazinczy és Baróti Szabó Dávid Magyar Museum, majd két évvel később ugyanott Kazinczy Orpheus, 1789-ben pedig Péczeli József Komáromban Mindenes Gyűjtemény címmel indított folyóiratot. E lapok mindegyike kivette részét a felvilágosodás eszméinek terjesztéséből és a nemzeti nyelv, irodalom és tudományosság megújításának és kifejlesztésének a programjából. Ez nem jelenti azt, hogy — a szerkesztők műveltségbeli, világnézeti és politikai nézetei szerint — nem voltak bizonyos különbségek is az egyes folyóiratok között. A közös célt: a megrekedt és visszamaradt hazai gazdasági és kulturális fejlődést, a nemzeti művelődés kifejlesztését, sőt társadalmi reformokat is valamennyien kívánták, de a módszerek és az utak terén el is tértek egymástól. Batsányi Magyar Museuma — amelyet a második számtól kezdve gyakorlatilag maga szerkesztett — Bessenyei kultúrpolitikai kezdeményezésének a folytatója volt: a lap a nemesi reformizmus oldaláról harcolt a latin és a német nyelv uralma ellen, az anyanyelvű művelődésért és tudományosságért, és azért, hogy ennek Magyarországon is, miként például Franciaországban, egy tudós akadémia legyen az intézményes támogatója, és szervezője. A kassai folyóiratban az Irodalom és a politika szorosan kapcsolódott egymáshoz. Hasonló célkitűzéssel indult Péczeli József komáromi Mindenes Gyűjteménye, de ez inkább a XVIII. század folyamán Angliából csaknem egész Európában elterjedt, úgynevezett normális folyóiratokhoz hasonlított. Az enciklopédikus tartalmú lapban sajátos módon keveredett a jozefinista népfelvilágosító irányzat a nemesi reformizmussal és a modernebb, radikálisabb eszmékkel. Kazinczy önálló folyóirata, amely szerkesztőjének szabadkőműves nevét viselte címlapján, már elsősorban a felvilágosodás eszmei propagandáját kívánta szolgálni, kezdetben a jozefinista-szabadkőműves keretek között mozgó középutas programmal, majd radikálisabb: rousseauí, helvetiusi gondolatokkal. A későbbi számokban az Orpheusban szinte kizárólag a szépirodalom nyomul előtérbe. 1793 elejére azonban, a reakció előrenyomulásával, mindhárom folyóiratnak el kellett némulnia. Azok a magyar írók,_akik ezekben az években léptek rá a magyar jakobinizmus irányában vezető útra, kénytelenek voltak nélkülözni az Időszaki sajtót. A cenzuraviszonyok már nem tették lehetővé a folyóiratok megjelenését; a magyar folyóiratirodalom úttörői közül pedig 1794 végére már Batsányi is, Kazinczy Is a bebörtönzöttek között volt. És mégis: e kedvezőtlen viszonyok között, 1794 derekán megjelent egy új folyóirat egy kis váci nyomdában, a szerkesztők és a kiadó nevének feltüntetése nélkül. Csaknem fél század telt el, amíg az irodalomtörténeti kutatás kiderítette, hogy Kármán József szerkesztette a lapot Pajor Gáspár orvostanhallgató közreműködésével, és azt, hogy a cikkek legnagyobb része magától Kármántól származik. Az engedély nélkül kiadott folyóirat ügyében a hatóságok persze sokkal korábban: már 1796/97-ben lefolytatták a hivatalos vizsgálatot. Ennek anyagából az derül ki, hogy a szerkesztők. benyújtottak ugyan bizonyos cikkeket a cenzorhoz, de csak . a közömbös témájúakat, az ártalmatlanoknak látszókat; a kényesebb tartalmú Írások viszont a cenzúra megkerülésével láttak napvilágot. A szerkesztőknek ez a taktikája tehette szükségessé azt, hogy a folyóiratban több szürke cikk is megjelenjen, sőt hogy az Uránia legelső értekezése éppen a vallás szeretetreméltóságát tárgyalja. De maga az a körülmény, hogy a pesti szerkesztők egy váci nyomdában jelentették meg folyóiratukat, szintén arra vall, hogy el akarták kerülni a fővárosban bizonyára sokkal éberebb cenzúra figyelmét. De miért indított Kármán ilyen reménytelen körülmények között folyóiratot? Amikor 16 éves korában Losoncról, a művelt, külföldet járt lelkész-apa házából felkerült Pestre, megismerkedett — főleg Ráday Gedeonnal való kapcsolatai révén — a fejlődésnek induló város szellemi életével, nyelvi-irodalmi mozgalmaival. Két évi bécsi tartózkodása után, visszakerülve Pestre, a Beleznat generális özvegye által kialakított irodalmi szalon kiemelkedő tagja lett. E körben és a pesti szabadkőművespáholyban kapcsolatba került Schedius Lajossal, az egyeíem esztétikaitanárával. Állítólag Schedius egyik estélyén vetette fel Kármán először egy folyóirat indításának gondolatát. Elismerte ugyan a korábbi vidéki nyelvművelő és irodalmi társaságok — köztük a kassai és a komáromi folyóiratok köré tömörült írók — törekvéseinek a jelentőségét, de úgy vélekedett, hogy az egységes irodalmi nyelv kialakítása érdekében és egy országos irodalom létrehozásához Pestnek kell kezébe ragadnia a vezetést. Ehhez az irányításhoz pedig plapvetően fontos eszköznek tartotta az időszaki sajtót. Kármán Pajor Gáspár orvostanhallgatóval együtt 1794 elején kezdett hozzá indítandó folyóirata hírveréséhez, ük is, mint korábban Péczeli, az asszonyokhoz fordultak elsősorban, mert igen jelentős szerepet tulajdonítottak a nőknek a nevelés terén. A folyóirat külső kiállítását is a női ízléshez igyekeztek szabni: csinos papírt és rózsaszínű borítékot ígértek az előfizetőknek. Lapjuk legfontosabb feladatát ekkor az olvasás és az ismeretek terjesztésében, az ízlés nevelésében és a nemzeti karakter erősítésében jelölték meg. Az Uránia első füzetének Bevezetésében is az időszaki sajtónak az ismeretek terjesztése terén betöltött szerepére hivatkozott Kármán. Pope és Addison híres és a XVIII. század folyamán a legtöbb európai országban követésre talált folyóiratának, a Spectatornak és a francia encikiopedistáknak a példájával bizonyítja, hogy milyen nagy szerepe volt az ilyen kiadványoknak más országok történetében. Hangsúlyozza e folyóiratoknak azt az érdemét, hogy „nem zárják az értelmet a tudósok kevély kőfalai közé.“ Elítéli a régimódi, száraz pedantériát, a szőrszálhasogató gondolkodást és síkraszáll a hasznos tudományoknak az élet, a jó erkölcs és a közösség érdekében történő felhasználósa érdekében. A korabeli hazai viszonyok között azonban az Uránia legfontosabb szerepét elsősorban a nemzetet létében megőrző nyelv fejlesztésében és a nemzeti karakter erősítésében látta. „ígértük — írják a szerkesztők — és meg is álljuk, hogy egy lese főcélunk közül ezt a nemzeti karaktert fenntartani, erősíteni és vezetni. .. Magunk szíve meggyőz afelől, hogy ebbe a legkisebb törekedés is hasznos törekedés.“ A Lap
