A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-09 / 10. szám

fogni, igenis mi is hibásak vagyunk. Hol vannak a Csemadok

helyi szervezetek vezetői, az általunk javasolt nemzeti bizottsági képviselők, funkcionáriusok? Miért nem harcolnak, hogy a kultúrára tervezett pénzt a nemzeti bizottság fde az EFSZ is) valóban a kultúrára fordítsa. Ezt senki sem fogja helyettünk elvégezni, — ez és sok minden, pl. az olvasók táborának a megszervezése, író-olvasó estek rendezése, a csehszlovákiai magyar írók megismertetése és müveik propagálása, a könyvtáir állomány rendszeres felújítása stb. ránk és ránk váró csak feladat.

Nem lett volna szabad megengedni magunknak azt a fényűzést sem, hogy évtizedig működő, kiváló eredményeket elért kulturális csoportjaink: népi együttesek, irodalmi színpadok, színjátszó csoportok, énekkarok szűnjenek meg, vagy igen komoly válságba jussanak. Gondolunk pl, a fülekl Palóc, a rimaszombati Gömör népi együttesekre, az elsők között megalakult és komoly művészi színvonalat elért Bodrogközi Irodalmi Színpadra, a kassai Oj Nemzedékre, a

fennállása 30. évfordulóját még megünneplő és utána egy-két évre széthullott egerszegi énekkara, és sajnos a felsorolást még tudnánk folytatni.

És a közgyűlésen erről Is számot kell adni. Az eredmények mellett az eredménytelenséget is feltárni, és megtalálni az eredménytelenségek felszámolásának a módját.

Bőven lesz még további tárgyalnivalónk is. A Csemadok felfokozott politikai aktivitása, a január utáni megváltozott politikai légkör biztosította nagyobb lehetőségek, a kor által megkövetelt elmélyültebb, alaposabb, tudományos jellegű népművelői-népnevelési ténykedés, mind-mind új feladatokat ró a szövetségünkre. Meg kell határoznunk politikai-kulturális-tudományos munkaprogramunkat, szövetségünk alapszabályzatát a megváltozott követelményekhez kell alkalmazni, meghatátározni a nemzetiségi feladatok megoldására létrehozott szervekhez, intézményekhez és intézetekhez, a Nemzeti Front többi szervezeteihez fűződő viszonyunkat.

És nem utolsó sorban a közgyűlésnek jövőnk kérdésében is utat kell szabnia.

TAKÁCS ANDRÁS

/ A magyar történeti irodalom 18. századi úttörői közül — Bél Mátyás mellett — ezekben a napokban emlékezünk Bőd Péter református lelkész halálának 200. évfordulójára. A köznemes rendű, szegény székely családból származott fiatalember a hollandiai leydeni egyetemen végezte magasabb tanulmányait, majd Bethlen Kata udvari káplánja lett. Később egy eldugott erdélyi faluban, Magyarigenben vállalt lelkészséget. Legtöbb művét az általános és erdélyi történelemnek szentelte, s munkásságában a protestánsok 1700 körül kibontakozó egyházi- és literatúra-történeti irányzata teljesedett ki.

Sok könyvet írt, de munkásságának azok a dolgozatai adják meg az igazi értékét, amelyek magyar művelődéstörténeti, közelebbről magyar irodalomtörténeti vonatkozásúak. Érdeklődését a régi magyar írók és régi magyar könyvek egyaránt lebilincselték. Szoros'írtelemben vett egyházi művei közé tartozik A szentírás értelmére vezérlő magyar Lexikon, mely a bibliai fogalmak szimbolikus értelmét magyarázta; A szent bibliának históriája, mely a bibliai könyvek történetét dolgozta fel; valamint az űjtestamentum egyik könyvére írt kommentárja. Jellemző, hogy ezek is többnyire filozófiai és történeti jellegű munkák, illetve jól használható kézikönyvek, akárcsak jogi művei.

Ismeretes Bőd Péternek egy kéziratban maradt tervezete, amely szerint bibliográfiai bevezetés után Erdély földrajzi, történeti, politikai, egyház- és ískolaügyi leírására készült. Ide tartozik az erdélyi románok története, valamint a székelyekkel foglalkozó Sicuiia Hunno Dacica (A hun-dáciai Székelyföld) kéziratban maradt műve is. Sajnos, nagyszabású programját nem tudta megvalósítani.

Bőd tudományos munkájának szerves részét alkotta — több elődje erőfeszítéseihez hasonlóan — a magyar nyelv művelésére, fejlesztésére való törekvés. Legmaradandóbbat mégis az irodalomtörténetben alkotott. Ez irányú tevékenységét Bethlen Kata könyvtáráról készített jegyzékével alapozta meg, amelyekből később egyes részletek szó szerint átkerültek irodalmi lexikonéba, Korán megkezdte egyes jeles írók, tudósok életének megírását; behatóán tanulmányozta Szenczi Molnár hagyatékait, hatalmas anyagot gyűjtött össze egy róla szóló monografikus munkához; egyik kéziratban maradt művében pedig a magyar és erdélyi történetírókat ismertette.

E kisebb gyűjtései, kiadványai azonban mind csak előmunkálatai nagy irodalomtörténeti vállalkozásának, melynek terveiről első ízben egy 1753- ban írt levele értesít. E szerint eredetileg Dacia Literata (Dácia tudósai) címmel Erdély 16—18. századi íróinak feldolgozására készült. Czvittinger Dávid mintájára lexikont akart kiadni; s műve abban is hasonlított volna elődjéhez, hogy a műveltebb népek irodalomtörténetére is hivatkozott. Munkáját azonban nemcsak Erdély íróira korlátozta, hanem időközben a magyarországi írókra is kiterjesztette gyűjtését. így keletkezett a háromkötetes, 282 címszót magában foglaló Literata Panno-Dacica (Magyarország és Erdély írói) című kézirat, mely azután alapja lett magyar nyelvű írói lexikonának, a Magyar Athenas-nak. Ez a műve az első magyar nyelven írott, szorosan vett irodalomtörténeti munka, amely több mint 528 magyar író betűrendbe szedett életrajzát tartalmazza. Életrajzgyűjteménye különösen értékes munka, sőt a mai napig is haszonnal forgatható írói lexikon, melyben számos értékes adatot őrzött meg az utókor számára. A felsorolt magyar írókkal kapcsolatban röviden megemlékezett életiük folyásáról, megemlítette munkájuk címeit, sőt itt-ott apró megjegyzéseket is csatolt irodalmi értékükhöz.

Balassa Bálintról például elmondta hogy: „Volt ez a régi nagy Balassa Famíliából, mellyből sok nagy hírű vitéz Úri emberek vettenek eredetet, kiknek emlékezetekkel tellyesek a Magyar Históriák. Követték ezek a Reformátiótól fogva a Rekétszáz év távlatából

formáta Vallást a múlt sékulum közepe tájáig; midőn némellyek a Római Hitre kezdettek el-térni. Gróf Balassa Bálint, nem csak híres nevezetes vitéz Or volt, hanem nagy tudománya is, és a vers szerzésben igen hatalmas. Kinek Énekjel sokszor ki-nyomtattatván, mindezeknek kezekben forognak..

Zrínyi Miklósról: „Horvát országi Bán híres Vitéz nagy Ur, a kit a Vad Kan vágott le 1664-dik észt., volt ez Zrínyi Györgynek a Fia, Miklósnak, a ki Sziget Váránál együtt el veszett, Unokája; a kinek Históriáját igen eleven képzelődésekkel leírta és Bétsben ki nyomtattatta 1651-dik észt. Neve a Könyvnek: Adriai Tengernek Sirenája Gróf Zrínyi Miklós. Irt még egy Munkátskát arról, hogy kellene a Hadi Fenyítéket vissza állítani és az Országot védelmezni...“

Gyöngyösi Istvánról: Gömör vármegyei Vitéz-Ispány; a ki nevezetesen született vólt a Magyar vers írásra, s lehet méltán mondani Magyar Ovidiusnak vagy Márónak. Igen kedveseik a versei, annyira el-is híresedtek, hogy sem előtte, sem utánna mássa nem .tartatik Gyöngyösinek a vers írásban. Irta a Murányi Vénust, a Murány Várának Szétsi Mária által Vesselényinek fel-adattatását. Kemény János Históriáját. Karikliát. Magyar Nimpha Palinódiáját s egyéb apróságokat.“

A mai olvasó bizonyára mosolyog az effajta írói arcképeken, pedig nem szabad elfelednünk, hogy ez a derék kutató tulajdonképjten csak egy előmunkálatra támaszkodhatott: Czvittinger Dávid

selmeci születésű magyar író életrajzgyűjteményére. (Specimen Hungáriáé Literatae, 1711.) A Czvittinger-féle latin nyelvű írói lexikonban körülbelül háromszáz magyarországi író található, életrajzi adatokkal és könyveik dicséretével. Az írók felsorolása azonban Czvittingernél feltűnően hézagos, az életrajzi adatokban igen sok a tévedés, a bibliográfiai részek töredékesek, a méltatások áradozó ipagasztalások. Ha ezt az úttörő jellegű kiadványt összehasonlítjuk Bőd Péter adatgyűjteményével, a haladás szembeszökő. A Magyar Athenás igen sok biográfiai adatot őrzött számunkra; számos ma már ismeretlen könyvről tájékoztat. Azok az igénytelen méltatások, melyek itt-ott, egyik-másik nevesebb író életrajza mellett fellelhetők, jó képet adnak arról, milyen volt e kor legtudósabb egyéneinek kritikai színvonala és esztétikai készültsége.

A Magyar Athenásban felhalmozott anyagoknak főképp a rendszeres gyűjtési mód biztosít mindmáig forrásértéket: számos könyvről ugyanis egyedül az ő leírásából tudunk, mert azóta sok minden elveszett, amit Bőd még a kezében forgathatott. Munkájának a korábbiakénál nagyobb megbízhatóságát az is biztosítja, hogy a szerző csak azokat az írókat vette fel lexikonába, akikről maga tudott, és működésükről tulajdon szemével győződött meg; sem Czvittingert, sem Rotaridest nem kivonatolta saját adatainak kiegészítésére.

A Magyar Athenás legfőbb újdonsága az egyházias felfogástól való erős eltávolodás és a nemzeti szempont előtérbe helyezése. Bőd munkájának Erdélyről az egész Magyarországra való kiszélesítése és latin helyett magyar nyelvű kiadása a nyelvi-nemzeti közösség eszméjéhez való közeledést jelzi. Ű már a más nemzetiségű írók és a közös magyar haza viszonyát is szükségesnek tartotta megmagyarázni előszavában.

Bőd Péter irodalomtörténeti munkásságával közvetlenül a polgári nemzetfogalom küszöbéig érkezett el. Ezt érezte meg a Magyar Athenásban a szlovák Wallaszky Pál és a szász Seivert János is.

Kétszáz év távlatából mégis mi a tanulság Bőd Péter irodalomtörténeti munkásságából? Legfőképp az, hogyan kell nekünk is népünk múltjának, kulturális hagyatékának tanulmányozására, emlékeinek gyűjtésére és feldolgozására szentelni életünket, Ezt kell tudatosítanunk és fáradhatatlanul dolgoznunk, hiszen Bőd Péter példaadása kisebbségi sorsunkban fokozottabb mértékben irányadó. GŰRCSÜS MIHÁLY