A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-09 / 10. szám
Sokáig vajúdott, de végre mégis megszületett. A rendkívüli év rendkívüli napjaiban vetődött íel a rendkívüli tanácskozás összehívásának gondolata. Majd közbejött augusztus és így eltolódott az időpont. Az országos közgyűlést pótolták és bizonyos értelemben helyettesítették is a központi bizottság gyakori ülésezései. Szeptember-december a föderalizálásnak, a nemzeti jellegű államok kiépítésének, Csehszlovákia 50 éves fennállása deklarálásának az időszaka volt. A rendkívüli politikai állapotban, a Csehszlovákia létét, jövőjét meghatározó problémák vártak megoldásra. Köztük a mienk is. Csehszlovákia magyar nemzetiségű polgáraié. Es a helyzetünk megoldását, biztosító alkotmánytörvénynek, és a többi törvénynek a kidolgozásából ml is részt kérünk és részt vettünk. Március 12-e szellemének a megtartása, március 12-1 javaslataink megvalósítása számunkra, vezetőink számára, de nemzetiségünk összeségének a számára is — korparancs ' volt. Központi Bizottságunknak Gustáv Husákkai, Szlovákia Kommunista Pártja vezető titkárával folytatott tanácskozása, ve-és esetenként fiatalabb gyakorlat. Amit eddig titkos vagy nyilvános párthatározatok, minisztériumi, illetve reszorti rendeletek igyekeztek biztosítani, vagy ami csak vágyainkban élt, az 1969 január 1- töl törvény. Törvény, mely Csehszlovákia minden polgára számára egyöntetűen egyféle, azonos jelentőségű. Megszűnt a határozatok és rendeletek önkényes magyarázatának (agyonhallgatásának) a lehetősége. Nemzeti létünket a jövőben nem az állam egészéből kiszakítva, elfogult vagy elfogulatlan egyedi és kollektív nézetek, kedvező vagy kedvezőtlen politikai, gazdasági stb. körülmények határozzák meg, hanem alkotmányerejű törvény, amely mindenkor a köztársaság lehetőségeit figyelembe véve, az ország nemzeteivel és a többi nemzetiséggel azonos jogokat, lehetőségeket — tömören kifejezve — életteret biztosít. Ezzel szemben viszont tudatosítanunk kell: a papírra írott szó akkor válik népeket, nemzeteket, a mi esetünkben nemzetiséget formáló, létünket biztosító erővé, ha tudattá, ha valóságává válik. Es hogy azzá váljon, nekünk, Csehszlovákia magyar nemzetiségű polgárainak, úgyis, mint egyedeknek, és úgyis mint nemzetiségi etnikai Egy-két példát illusztrációképpen. Az 1967res gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyüpk művészi értéke, a Magyar Állami Népi Együttes vendégszereplése által európai szintű művészi élményt biztosított. Hozzásegített, hogy nemzetiségi kulturális életünkben a gombaszögi rendezvény egy fokkal magasabbra fejlődött, túlhaladta a népművészeti fesztivál szabta keretlehetőséget, népünnepéllyé vált. Öriási méretű nemzetiségi találkozóvá a már stabilizálódott 30—40 000 főnyi közönséggel. Ezt tudatosítva Központi Bizottságunk az országos méretű népművészeti fesztivál színhelyéül újból Zselízt jelölte ki, míg Gombaszög műsorában is az új küldetésnek és lehetőségnek megfelelőt biztosít majd. Vagy vehetjük az 1968-as komáromi Jókai Napok művészi, etikai, illetve dramaturgiai jelentőségét. A résztvevő csoportok országos szintű rendezvényen sem vallottak volna szégyent. A nagydíjjal jutalmazott színjátszó csoport, Illetve irodalmi színpad pedig olyan nagyfokú művészi élményt tudott biztosítani, amely a művészet világában is csak ritkán érhető el. Ami az egész kulturális mozgaltöbb, mint tízezer ember vett részt. Igen sokan egész Kanadából, Amerikából zaráhdókoltak a valamikori őshazába. És nem kell ettől ékesebb bizonyíték, a költő és a nép eggyé lett. Amikor tízezres tömeg gyűl össze egy költő halála évfordulójának ünnepi színhelyére, hogy fejet hajtson a nagy lélek előtt — akkor kulturáltságról, nemzetszeretetről tesz tanúbizonyságot. Közgyűlésünknek ezt is tudatosítania kell, és a jövő útja meghatározásánál számításba venni. A valóságtól elszakadást Jelentené az, ha az eredmények mellett nem észlelnénk a hibákat és hiányosságokat is. Az elmúlt időszakban két komoly felmérést végeztünk. Az egyik „a csehszlovákiai magyar dolgozók jelenlegi műveltségi szintje és a Csemadok feladata a műveltségi színt emelésében“, és a nyert kép elszomorító. A műveltség igénye a tanulás utáni vágy messze elmarad lehetőségeinktől. Országos viszonylatban aránytalanul magas az alapfokú iskolai tanulmányt nem folytatók száma. Alacsony a középiskolai, majd később a főiskolai tanulmányokra jelentkezők százalékaránya, de egyáltalán nem megnyuggondolatok Q zetöinknek a kormány alkotmányjogi bizottságában kifejtett komoly eredményeket biztosító munkássága, a helyi szervezetek és járási szervek száz- és százszámra tehető tanácskozásai, rezolúciói, határozatai mind-mind a tenniakarás, az egyenjogú nemzetiséggé válásnak és végül mint egyenjogú nemzetiség államalkotó elemmé válásának elérését szolgálta. Kitűzött célunkat, ha nem is maradéktalanul, de lényegében elértük: 50 év óta először vallhatjuk ezt az országot igazán hazánknak — melynek nemcsak egyenlő jogokat élvező polgárai, hanem egyenlő jogú nemzetiségi népcsoportja is vagyunk. 1968. október 27-én a Nemzetgyűlés elfogadta „A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek jogi helyzetét szabályozó alkotmánytörvény“-t. Ennek első cikkelye kimondja: „A Csehszlovák Szocialista Köztársaság mint a cseh és a szlovák nemzet, valamint a köztársaság területén élő nemzetiségek közös állama, a szocialista demokrácia és az internacionalizmus szellemében a magyar, a német, a lengyel és az ukrán (ruszin) nemzetiségeknek biztosítja a sokoldalú fejlődés lehetőségeit és eszközeit.“ A IX. országos közgyűlés óta eltelt időszak politikai harcának legnagyobb eredménye ez. Nemzeti létünk alapjainak a meghatározója. Az alkotmánytörvény nemzetiségi kultúránk strukturális felépítését Is meghatározza. Jogokat nyer a sok esetben húszéves csoportnak teljes erőnkből ennek az országnak felvirágoztatásán keli fáradoznunk. Élnünk kell jogainkkal, de ugyanakkor kötelességeinket is teljesítenünk kell; e kettő, a jogok és kötelességek együtt alkotnak országépítő, létet biztosító harmonikus egységet. Közgyűlésünknek ezt is meg kell vitatnia. Számvetésünk másik területe: kultúránk fejlődésének (nem fejlődésének) megvitatása. A vita tárgyát képező időszak aránylag rövid. A IX. országos közgyűlés 1966. decemberében volt. Az akkor kitűzött feladatok négy évre szóltak. Ettől függően kell elvégezni a felmérést. Nagy általánosságbán megállapíthatjuk, hogy stabilizálódtak a népmüvalés-népnevelés és művészeti munkaszakaszon kialakult munkaformáink. Az elmúlt két év alatt, igaz, az elért eredményekben számbeli ingadozás volt tapasztalható, de a végzett munka tartalmi értéke, a művészeti csoportok és kulturális jellegű rendezvényeink (Csemadok-napok, aratási, béke és szüreti ünnepélyek, népművészeti, színjátszó és irodalmi színpadi fesztiválok, országos jellegű művészeti versenyek, neves művészek, Jrók, tudósok és politikusok neveihez fűződő emléknapok, stb.) művészi és kulturális színvonala jelentősen emelkedett. munkban jó: a járási szintű rendezvények is szervezési, tartalmi és színvonalbeli megnyilvánulásukban az országos rendezvények szabta szinthez igyekeznek felzárkózni. Elsajátítva a rendezvények metodikáját próbálják azt a járásadta lehetőségekhez idomítva megvalósítani. A jó példával élve sikerült a járási rendezvények eredményét is fokozni. Persze elfogultság lenne arról említést nem tenni, hogy a folyamatnak van ellenkező irányba ható ereje is — tehát a központi rendezvények tanulnak a járási rendezvényekből, ez természetes. A komáromi járás irodalomkedvelői például igen hosszú időn keresztül szíves örömest fognak viszszaemlékezni, az 1968-as évben Bűcson az EFSZ klubjában megtartott járási szintű irodalmi színpadi fesztiválra, öt irodalmi színpad vetélkedett, a városi és falusi egy kategóriába sorolva, komoly művészi színvonalon mintegy 300— 400 főnyi igazán kedves, hálás, sőt hozzáértő közönség előtt. Mi, meszsze idegenből odajutottak, valóban úgy éreztük, hogy ünnepe ez a művészeti ág ápolóinak és ünnepe ez a kultúrát szomjazó közönségnek is. A rimaszombatiak Tompa Mihály halálának 100. évfordulója alkalmából, kulturális fesztiválok sorozatát rendezték meg. író-olvasó esteket, irodalmi előadásokat, irodalmi színpadok járási fesztiválját, a szavalok és prózamondók versenyét, és Tompa Mihály hanval emlékünnepélyét. Az utolsó rendezvényen szerény becslés szerint is tató a mesterséget tanulni vágyó (tanoncok) százalékaránya sem. Ügy látszik, hogy a magyar szülők — tehát lényegében azok, akiket a közgyűlés küldöttei képviselnek — túlságosan hamar szeretnék viszont látni a gyermeknevelésbe invesztált anyagiakat. Mintha a magyar dolgozók körében kevésbé volna kifejlődve az áldozathozás készsége. Mintha a pillanatnyi anyagi (kereseti) lehetőségek túlságosan hatalmukba kerítették volna őket. Vagy mintha félnének a tanult gyermek jövőjétől, (mesterségük után vándorolva szétszóródnak az ország minden részébe és sok esetben az ősi fészekbe visszatért unokával a szegény öreg szüle már szót sem tud érteni). Biztosan még sok más oka is van. És az okokat egymástól elválasztani nehéz, mert komplett egészükben adják meg a teljes értékű feleletet, amelyet megértenünk szabad és kötelességünk, de azzal egyetértenünk népünket, jövőnket gyalázó bűn lenne. A másik felmérés a csehszlovákiai magyarság könyvvel való ellátását, a helyi (városi) könyvtárakban uralkodó viszonyokat kutatta. A nyert eredmény itt is igen elszomorító, és elgondolkoztató. Könyvellátottságunk — tisztelet az igen kevés kivételnek — egyszerűen hihetetlenül pocsék. Nagyon mélyen a szlovákiai országos átlag alatt van. Pedig ugyanaz a miniszteri rendelet érvényes az ország déli részére Is! Hát akkor miért van ez így7! Nem lehet mindent és nem is szabad mindent másokra, tőlünk független erőkre
