A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-02 / 9. szám

Új köntösben a régi program?

Közéletünket a közöny, a dolgok alakulása iránti közömbösség marja. A tavalyi március utáni nagy lendületből, éini-akarásból, helyünk és szerepünk megjelölésének igényéből alig maradt valami. Tegnapi nagy aktivitásunkat passzivitás váltotta fel, s ez mindenképpen veszélyes. De ha már így van, vizsgáljuk meg az okát közelebbről. Miről is van szó? Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Csemadok márciusban meghirdetett programjának következetes és egyértelmű megvalósítása késik. Mi mégis, most is, a lojalitásra helyezzük a hangsúlyt legfőképpen, és ez nem is lenne baj, ha a mögöttünk álló több mint hatszázezer ember tudná is, miért vagyunk lojálisak? Hogy semmiért-e vagy valamiért? Mert ez óriási különbség. Az' egészséges és jó értelemben felfogott lojalitás kölcsönös megértésre és kölcsönös engedményekre épül, de kifeiezöbben még arra, ami a tulajdonképpeni programunk és célunk, a CSKP Akcióprogramja ránk vonatkozó részének maradéktalan megvalósítása: csupán ennek teljesítésétől tehetjük függővé lojalitásunkat. Ez azonban nem így történik, húsz év alatt megszoktuk, hogy nekünk mindenképpen megértőknek, jó hazafiaknak kell lennünk, még akkor is, ha legelemibb jogaink forognak kockán. A szlovákok elvárták tőlünk, hogy a csehekkel szemben támasztott követeléseiket támogassuk. Ezt becsülettel meg is tettük. Persze feltételezve, hogy amit maguknak természetesnek tartanak, azt tőlünk sem tagadják meg. Nem így történt. A párt legfelső szerveiben nincs arányos képviseletünk, az SZLKP KB titkárai között nincs magyar nemzetiségű, osztályvezetőnk sincs, magyar osztályunk sincs, a Magyar Ifjúsági Szövetség megalakításáról sem lehet szó, pedig ha problémát jelent a diák- és a munkásfiatalok egy szervezetben való megtérése, még nagyobb problémát jelent a magyar és a szlovák ifjúság egy szervezetben történő tömörítése, hiszen mégiscsak vannak itt bizonyos mérvű specifikumok! A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban sincs posztunk, osztályunk, titkárunk, pedig az sem vitás, hogy nagyon sok magyart tartanak nyilván a szakszervezetben, s hogy törődni kellene az iparban foglalkoztatott magyar dolgozók anyanyelven történő szakmai képzésévell Az Egységes Parasztszövetségben is régóta vajúdik a dolog, legyen-e magyar szekció vagy sem? A Nőszövetségben is csak kínosan, nagyon nehezen mozdulnak előre a dolgok. Mindez elszomorító, lehangoló, hiszen megalkuvást és engedményeket nem ismerőn kellett volna természetesnek elfogadtatnunk a szekciókat. A szlovák politikát különösen 1968 januárjától a céltudatosság jellemezte, mi ezt távolról sem mondhatjuk el. A szlovákok például határozottan elutasítják a csehekkel szemben a majorizálás elvét, tőlünk azonban megtagadják ezt a legtermészetesebb és legdemokratikusabb biztosítékot. Kiszolgáltatják ügyünket, legsajátosabb nemzeti érdekeinket a parlament kénye-kedvének, Jó vagy rossz indulatának, még tisztán nemzetiségi bizottságot sem engedélyeznek az SZNT kebelében, a legérthetetlenebb és legnevetségesebb dolgokat éljük, a nemzetiségi bizottságban a szlovák Is nemzetiséggé válik, a dél-szlovákiai szlovákokat valami másnak tüntetik fel, kisebbségi szlováknak Szlovákiában. A józanul gondolkodó ember számára pedig világos, hogy egy olyan országban, amelynek Szlovákia a neve, sem északon, sem délen nem kerülhet hátrányos helyzetbe a szlovák. Ezt csak azok és azért találták ki, akik a jogos magyar követeléseket ellensúlyozzák és a közvélemény figyelmét másra terelik. Mert nyilván nagyon jól tudja az egykori kitelepítési kormánybiztos, Daniel Okáli, és függetlenül attól, feloszlatták-e Dél- Szlovákiában annak idején a Maticát vagy sem, hogy negyvenöt-negyvennyolc népellemes bűntettel után még húsz évig nem nyertek a magyar ügyek orvoslást. Húsz év óta harcolnak a magyarok legelemibb jogaik elismertetéséért, a kétnyelvűségért, a kétnyelvű feliratokért, az -igazságos, tehát az arány szerinti képviseletért. Okáli és néhány társa kitalálta, hogy a szlovákok laknak albérletben Dél-Szlovákiában, holott mindenki tudja, hogy ez pontosan fordítva igaz, a számban legnagyobb nemzetiséget kiszorították a párt irányító szerveiből, az állami szervekből. Még ma, 1969-ben is az a helyzet, hogy a komáromi Járásban, ahol lakosság több mint hetven százaléka magyar, a járási pártbizottságon, a járási Nemzeti Bizottságon a tisztségviselők hetven százaléka szlovák- és dolgoznak ott magyarok is. És ha ez a komáromi járásban is Így van, hogyan lehet a többiben, ahol kisebbségben élnek a magyarok? Megértem. Okáliék ott szeretnék folytatni, ahol negyvennyolc februárja után abba kellett hagyni, hiszen köztudott, hogy a jogtalanság éveiben az irányítást még a legalsóbb fokon is kivették a magyarok kezéből, olyan címen, hogy ez Szlovákia. Persze ennek a szemléletnek akkor sem volt, ma sincs semmi köze a kommunista párt politikájához. Ez realitás, és augusztus 21 után Gustáv Husák vezetésével reálpolitikát akarunk folytatni. Okáli nem változott, semmilyen tanulságot nem vont le az elmúlt (húsz esztendőből, és azért találgat ki különféle meséket, hogy megtévessze és a magyar ügy igazságos megoldása ellen hangolja a becsületes szlovák dolgozókat. Hogy a magyar ügyet abban az állapotában tartsa továbbra Is, amelyben húsz esztendő óta van. Bár augusztus 21 megzavarta elképzelését, beláttatta vele, hogy másképp kell hangolni a hegedűt, augusztus 21, a magyar dolgozók példás helytállása után nem lehet olyan egyértelműen beszélni a magyarok elintézéséről, mint mondjuk májusban vagy júniusban. Csakhogy mi tudjuk, hogy a másképpen hangolt hegedűn is ugyanazt a nótát akarják játszani nekünk. A Matióné óítanie 3. számában Okáli cikke erről győz meg. Azt mondja, hogy Szlovákiát a maga integritásában (egységében) kell nézni, és ennek megfelelően kell kialakítani Dél-Szlovákiában a politikát. Ha nem Okáli fejtegetné ezt, ha a Husák vezette kommunista párt és a Sádovsky vezette szlovák kormány fontolgatná, akkor türelemmel várnánk, mi alakul ki belőle. De így akarvaakaratlanul ki kell mondani nekünk, amire okáliék céloznak: a szlovák nemzeti politikát úgy kell kidolgozni hosszú távra, hogy nemzeti alapon egyesítsék és egységesítsék Szlovákiát. íme a negyvenötös program üj köntösbenl A több mint hatszázezer magyart nem kell tekintetbe venni, nekik Itt csak egyetlen feladatuk van: kenyeret termelni! 1969- ben, szégyellem leírni, milyen elméletből táplálkozik ez a szemléiét... Nos, kedves Okáli és Maticné cítanie, mi magyarok örülünk a Matica

kluboknak, de csak abban az esetben, ha a Matica ürügyén vagy leple alatt Okáli és az okálik nem akarnak kést tenni a torkunkra. Ha a nagy és nemes hagyományra visszatekintő Matica slovenská nem azonosítja magát az Okáli-féle bűnös elképzelésekkel. Ml úgy ismerjük a Matica történetét, hogy mindig is a szlovák nép nemzeti gondjain akart segíteni, a szlovákokat akarta védeni, és nem más népeket elnyomni. Más népek elnyomása, más nyelvű népek nemzeti jogainak a korlátozása sehogysem tér bele a Matica gazdag tradíciójába. Az Okáli-féle szellem a Matica múltja és szelleme ellen van. Mi a szlovákokkal egyetértésben és békében azt szeretnénk, hogy a függetlenné vált Szlovák Szocialista Köztársaság területén élő népek a közös haza jólétén, fejlődésén munkálkodjanak, egymást kölcsönösen megbecsülve, egymás jogait kölcsönösen tiszteletben tartva. És ezt a mindannyiunk által óhajtott célt csak békében, a nemzetiségi sérelmeket orvosolva érhetjük el. Nem pedig Okáliék viszályt, torzsalkodást, gyűlöletet szító politikájával. A Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterei már mondtak egye* és mást Szlovákia lehetőségeiről. A többi között arról is beszéltek, hogy mezőgazdasági termékekben, élelmiszercikkekben önállóak lehetünk, s ha még szervezettebbé, intenzívebbé tesszük a termelést, exportálhatunk is. Magyarázni kellene a „hosszú távon* gondolkodó Daniel Okálinak, hogy tavaly például a dunaszerdahelyi járásban negyvenegy mázsás hektárhozamot értek el gabonaneműekből? Hogy a nyárasdi szövetkezet évente annyi élelmet termel, amennyi a köztársaság több mint tizennégy millió polgárának egynapi ellátását biztosítja? Az eredmény mögött zömmel magyarok állnak, hangyaszorgalommal, tenni és élniakarással. És ezek az emberek helytelenítik leginkább, hogy az Okáli-féle gondolkodás csak a munkájukat akarja elismerni, létüket, mivoltukat, nyelvüket nem. Amit a Maticné őítanie 3. számában Daniel Okáli mond, hogy Szlovákiában csak a szlovák nyelv lehet az egyedül hivatalos, más szóval annyit jelent, hogy csak megtűrt, de el nem ismert Itt a magyar. Szemrebbenés nélkül tálalja olvasóinak, hogy sehol Európában nem fordul elő, a szocialista országokban sem, hogy az „uralkodó nemzet“ nyelvén kívül még más hivatalos nyelvet is elismernének. Tudván tudja, hogy van ilyen ország (Svájc, Finnország, Szovjetunió, Jugoszlávia), csak a lexikonokba kell belelapoznia. De nem teszi ezt, nem teheti, mert ez ellentmondana hosszútávú elképzelésének. Sokat vitatkozunk, beszélünk mostanában a január után kialakult helyzetről. A jobboldali veszély állandó jelentkezéséről. Vagyis arról, hogy január után a pártnak is megvolt a maga vonala, s azoknak Is, akik a tömeghangulatot a párt helyes elképzelése ellen fordították. Ezt Szlovákiában is tapasztaltuk. A Csemadok-program meghirdetése után a párt vezetői megértő jóhiszeműséggel érezték a probléma súlyát s szorgalmazták is megoldását, miközben a másik oldalon tetőfokára hágott a magyarellenes hisztéria, amelynek vezénylő karmestere az egykori kitelepítési kormánybiztos, Daniel Okáli volt. S úgy tűnik, nincs számukra okulás, ma is jelentkezik ugyanannak a politikának kétféle arca. Egyik oldalon a párt, a fiatal szlovák kormány mindannyiunkra kiterjedő figyelmével, másik oldalon Okáli és az okálik, akik a magyar kérdésben Husákék, Sádovskyék ellen hangolják a tömegeket. Recepteket írnak elő a magas párttisztséget betöltő vezetőknek, olyan címen, hogy Matica-tagok... A jobboldal ma is különféleképpen jelentkezik: hol szovjet-, hol magyar-ellenes töltéssel. Egyformán veszélyes mind a kettő, hiszen a célja békétlenség, zavartkeités, a konszolidáció késleltetése. Annyi bizonyos, hogy ha megkeseredett a szánk Ize, ha a magyar ügy megoldásában mindmáig nem érezzük a körültekintő alaposságot, az a Matica slovenskába kapaszkodó okálik állandó nyomására történik így, s ebből a magyar nemzetiségi politikának le kell vonnia a megfelelő következtetéseket! MÁCS JÓZSEF

Varga Lajos rajza