A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-23 / 8. szám
Betyárcsárda Payer András és Huszár Erika- szerzemény a Copyright by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest Bead Hmno pusztán áll ew re-a csorda, Memodok án a- kór- milyen szóra,-Mr%&TSUZXU2rletűnt mór a zstványok vi- tó-go. a Ki-tűz - he- ied a koto- pod met-te! von ha-Id-ro.de bezárt mára hftyót - cvótefo. v&s oz_ én se teszek hű-se-ges te- hozzád, Npm adókén a - Mir- mt- yen szóró, JL.. Másnak á/tits e- zek-u-tán csapdát! Majom láttam, csaltál betyár- mádra. Vnltkozot- tünk cse-IS-PO-*.----óolkÍt_ Szerelmet Azt gondoltad, mindig te fogsz kapa. m»---------- --d van ha-tő- ra.de bezárt mára betyár- csárda, • i. A t .Ambrus Kyri ytazzélí, Pompjdoul — tanácsolta de Gaiille tábornok, a Francia Köztársaság elnöke Korát)tji legközvetlenebb munkatársénak, Georges Pompldou-inak, aki hat teljes' éyen át volt a miniszterelnöké. 1968 nyarán a kormányfő kétértelmű köszönőlevél kíséretében kapott legfelső utasítást arra, "Hogy adja át a bársonyszéket Maurice Couve de Murville-nek, az addigi külügyminiszternek: dé Gaulle biztosította airról, hogy „a Köztársaság tartalékában“ tartja számon. Hogy ez mit Jeleit, senki sem tudta megmondani: talonba tétel-e vagy éppenséggel a köztársasági elnöki funkcióra való felkészülés lehetősége? Az utazásra vonatkozó de Gaulle-i jőtanács már 1969 első napjaiban hangzott el. Kevéssel utóbb Poínpldou — felesége kíséretében — már fel is tűnt Rómában. Nem hivatalos beszélgetésre fogadta őt Saragat, az Olasz Köztársaság elnöke, utána pedig a Vatikánba volt hivatalos... A két látogatás közben pedig elejtett egy mondatot tucatnyi francia újságíró előtt arról, hogy de Gaulle tábornok után pályázni fog a köztársasági elnöki posztra! Macskakörmök között „Kötetlen beszélgetés,“ volt az újságírókkal való találkozásának formája, „off the record“ nyilatkozott, ahogyan ezt a nemzetközi sajtózsargonban mondják, a különös az, hogy mégis felhatalmazta az újságírókat: az elnökjelöltségére vonatkozó mondatot igenis macskakörmök között idézhetik ... Pompidou nyilatkozatéban benne foglaltatott az a politikai lehetőség, hogy ezek szerint de Gaulle tábornok nem várja meg elnöki megbízatásának végét, nem marad meg posztján 1972-ig, hanem talán rövidesen lemond. A volt kormányfő szavai újra időszerűvé tették Franciaország belső helyzetének régi kérdését: mi lesz de Gaulle tábornok után? Távol álljon tőlünk, hogy azt állítsuk: az egyes emberek csinálják a történelmet, de az kétségtelen, hogy de Gaulle politikai egyénisége rányomja a bélyegét napjaink Franciaországára. A tábornok alaposan megtanulta az államférfi tudnivalóit. A második világháború éveiben Londonban volt alkalma elsajátítani annak módját, hogyan lehet a semmiből tekintélyt kovácsolni féltékeny és rivális emigráns társak között, lenéző és hatalmas szövetségeseknek alárendelten is. Lecke volt száméra az is, hogy 1946 januárjában hiába és hatástalanul vonult vissza a kormány éléről — azt remélve, hogy politikai ellenfelei megszeppenve és megjuhászkodva visszahívják. De nem így történt. Tizenkét álló esztendeig kellett várnia lotharingiai udvarházában, a címzetes brigádtábornoknak, valóságos ezredesnek szerény nyugdijából és kekszgyáros sógorának segélyeiből élve, hogy Ismét alkalma nyíljék felkerülni a hatalom csúcsaira... Tizenkét éven át újra meg újra átgondolhatta, hogy mitévő legyen, egyszer, kezébe veheti a kormányrúd^ 195Ö-ban ^roppant szolgálatot tett de Gaulle a framjia nagytőkének.. „Itt vagyak, ragyogok!“ A párirsi Canard Enchainá amolyan paprikajancsiként ábrázolja Georges Pompldou-t, aki de Gaulle tábornok kétcsillagos tábornoki ,,kepl“-jébőt ugrik Elhárította az algiri puccs utáni jelentkező polgárháborús veszélyt: a szélsőjobboldali túlzások épjjjúgy kockáztathatták volna a tőkés érdekeket, mintha a baloldali tömegek tettek volna forradalmi kísérletet. De Gaulle és kormánya kezdettől fogva a francia kapitalistái rend megszilárdítását tűzte ki céljául, nem titkoltan a nagy mono,póllumoknak kedvezett. Rothschildék bankárja Lr De Gaulle, aki először a kormány feje volt — a Negyedik Köztársaság alkotmánya szerint a végrehajtó hatalom a miniszterelnök kezében összpontosult —, kabinetfőnökéül Georges Pompidou-t vette maga mellé. Már akkor amolyan „szürke eminenciásaként emlegették az egykori irodalomtanárt,, akiből időközben a legnagyobb és legbefolyásosabb francia bankházak egyikének, a Rotihschlld-háznak vezérigazgatója lett. Amikor de Gaulle 1959 elején bevonul az Elysée-palotába, a köztársasági elnöki rezidenciába, hogy most már az Ötödik Köztársaság alkotmánya értelmében az államfő rendkívül széles jogkörét gyakorolja, Pompidou visszatér a Rothschildokhoz. 1962 áprilisában bizonyos fokú meglepetést kelt, hogy a tábornok-elnök a kormány átalakításakor Pompldou-t szólítja a kabinet élére. Akik azonban tudják, hogy Pompidou folytatta 1961-ben a legnagyobb titokban az algériai háború befejezésére irányuló első tárgyalásokat a Felszabadítási Front vezetőivel, azonkívül1 nemcsak a titkot tudta megőrizni, hanem jő diplomatának is bizonyult, s az első eredményeket tudta felmutatni az algériaiakkal való alkudozásban — nos, ezek számára Pompidou előléptetése logikusnak tűnt. Miniszterelnökségének hat éve alatt fokról fokra bizonyos népszerűségre tett szert — természetesen a polgárság körében. Jó kapcsolatokat épített ki a francia politikai életben a jobboldal sorai;
