A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-02 / 5. szám

Egérparádé .4 ptnceküszöbön egy óriást egérbe botlottam. Nem feher egér volt, tehát megnyugodtam, mégsem vagyok még dellriumos korhely. Az egér hanyatt feküdi, lá­bal felmeredeztek, vtcsorgott cstpkeszerü fogaival, és akkorc voltj mtnt egy fél macska. Kérdés, hogy egér-e egyáltalán, ötlött föl bennem. Patkány nem lehet, ahhoz túl finom és előkelő a farka. Egér viszont le­het, hiszen meghízhatott a sok füstölt szalonna és kolbász között. Közelebb hafoltam, a borral telt topót oldalt emelve. Alszik, állapítottam meg, szuszogása egyenletes, főbb helyet Is találhatnál, mérgelődtem, hiszen a bort ts kiönt hittem volna az Imént. Ezután megfeledkeztem róla. Csak másnap futott eszembe Ismét, s elhatároztam, megnézem, ktaludta-e már magát. Mozdulatlanul feküdt és horkolt. Ktssé furcsál­­tam, hogy már kb. akkora, mint egy hízódtsznó fele. Leültem a küszöbre, és megpróbáltam felébreszteni Lúdtollal piszkáltam a fülét és az orrahegyét. Ered­ménytelenül. Meg sem mozdult, s ez nem tetszett nekem. Harmadnapra viszont akkorára hízott, mint egy fó kora üsző. Horkolása Is sokkal erőteljesebb lett, és nem tudtam tőle befutni a pincébe. Ez a dolog töké­letesen elkeserített. Szóltam a szomszédnak, segítsen félrehúzni öt a küszöbről. Azt mondta, hogy ki nem állhatta az egereket. De nemcsak vele fúrtam így, kérésemet minden szomszéd elutasította. Itt állok hát tehetetlenül. A feleségem ki sem mer fönnl az udvarra, a falu minden kutyája a házunk előtt vonít. Az egér egyre hízik, akkora már, mint egy uradalmi trágyadomb. Hosszúra nyúlott farka, néha a lábam köré tekeredlk, ha vízért megyek a kútra. Vízért. A borom lassan megsavanyodlk a pincében, hiszen a hordó meg vagyon kezdve. , Mi az ördögöt csináljak, ezzel a behemót egérrel? ZS. NAGY LAJOS Rejtély Annemarie 1 »I I« I korul A rosenheimi (NSZK) Annemarie Schaberl mun­kahelyén megmagyarázhatatlan dolgok történtek. Szellemek a huszadik században? Annemarie nem csaló... , m Annemarie Schaberl képes mozgásba hozni a lám­pát, Jelenlétében a képek forogni kezdenek. A 19 éves titkárnő, egy ügyvédi iroda alkalmazottja, en­nek ellenére a következőket vallja önmagáról: „Tel­jesen egyszerű lány vagyok.“ Valóban egyszerű lány lenne? ... Mihelyt belép a terembe, repedeznek a neoncsövek, táncra perdülnek a nehéz, iratokkal teli szekrények. Annemarie azt állítja, semmiről' sem tehet. Az elektrotechnika szak­emberei tanácstalanok, a lány főnöke tehetetlen. „So­sem hittem volna, hogy ily dolgok előfordulhatnak. Mintha minden varázslat alatt állna, ami engem kö­rülvesz“ — mondja Annemarie. A rosenheimi adóhivatal gépkocsivezetőjének lá­nya hónapokon át izgalomban tartotta a város népét. Munkahelye úgyszólván bolondházzá változott. Az irodában szünet nélkül csengett a telefon, tárcsája állandóan mozgásban volt, de a beszélő hangja nem hallatszott. Az irodai telefon egyetlen óra leforgása alatt tízszer felhívta a postahivatalt, bár a készüléket senki nem érintette. A helyiségben lövő vlllamyégők és neoncsövek oly gyakran elrepedtek, hogy védő­burokkal kellett ellátni őket. Az irodahelyiség harc­mezőhöz hasonlított, ahol szüntelenül recsegett, pat­togott valami. A helyiségben uralkodó állapot egyre nagyobb ré­mületet keltett, mert a képek önmaguktól mozogni, forogni kezdtek. De még ez sem volt minden. Az iratokkal teli súlyos szekrények szintén mozogni kezdtek, mintha lábuk nőtt volna. Az íróasztalok fiókja önmagától kinyílt... Bebizonyosodott, hogy Annemarie valóságos médi­um, bár erről neki halvány sejtelme sem volt. Ami­kor a megmagyarázhatatlan jelenségek oka után kezdtek kutatni, Annemarie sírva fakadt, csakúgy mint bármely más nő tette volna a helyében. A 19 éves Annemarie Schaberl nem csaló. Hisz méregdrága készülékekre lett volna szüksége ahhoz, hogy valamilyen csalás útján előidézze mindazt, ami az irodában történt. Elismert szakemberek hetekig dolgoztak az irodában, hogy felkutathassák a furcsa jelenségek okát, de ők sem tudtak elfogadható ma­gyarázatot találni. Mégis miben rejlik ez a titokzatos erő? Minden jel Annemarie személyére utal. Több szemtanú iga­zolta: mihelyt a lány végigsétált a folyosón, vala­mennyi kép, lámpa eszeveszett mozgásnak indult. Annemarie nehéz heteket élt ét. „A város lakói utánam fordultak, suttogtak a hátam mögött, diák­társaim elfordultak tőlem, szörnyű névtelen levelek érkeztek címemre. Nem tudtam, mitévő legyek, mert egyáltalán nem éreztem bűnösnek magam“. A tanács­talan szülők kórházba küldték felcsigázott idegze­tű lányukat. Annemarie édesanyja Józan gondolkodású asszony, ez az eset mégis megrémítette. Gyanakodni kezdett. — Lányomnak mégiscsak benne lenne a keze a történ­tekben? De miért épp az ügyvédi irodában játszódik le minden? Tulajdonképpen milyen lány ez az Annemarieg Ren­delkezik valamiféle különleges adottsággal? Ami­kor felkerestük, szobájába vezetett, ahol elmesélte, legszívesebben egészségügyi nővérnek tanult volna. Időközben azonban megbetegedett, más foglalkozást kellett választania. Diákévei alatt mindig a legjobb tanulók közé tartozott. A művelt fiatal lány nem egyszer este kilencig a munkahelyén szorgoskodott. Állását komolyan, talán kissé túl komolyan is vette. Bizonyos idő múlva fá­radtnak, ingerültnek, levertnek érezte magát. Talán épp ebben a kimerült idegállapotban kellene keresni a magyarázatot? Annemarie kezdetben védekezett az ellen a gyanú ellen, hogy valami köze lenne az ijeszt­getéshez ... Szeretné elfelejteni a borzasztó hónapokat, telje­sen egyszerű lány szeretne lenni, akit senki figye­lembe sem vesz. Barátja ebihez akarja őt hozzásegí­teni. A tudósok többféle, laikusok által nehezen elfogad­ható magyarázattal hozakodtak elő. Egy azonban biztosra vehető: a történteknek semmi köze a túlvi­­lági élethez. Felháborodott — Utálatosak a férfiak! — töri ki újságolvasás közben a felesé­gem. — No ... not — önérzetesked­­tem nem nagy meggyőződéssel. — Itt áll a bizonyíték az újság­ban, nil Egy dán szociológus fel­mérést végzett néhány sztriptfx­­bárban. És azt állapította meg. hogy a törzsvendégek nagyobb százaléka családos férfi! — Biztosan azért járnak oda, hogy még jobban szeressék otthon a feleségüket! —- No akkor te Is eljárhatnál! •— jegyezte meg csípős malidéval az asszony. Úgyis olyan vagy ide­haza, mint a savanyú uborka! Nagyon felháborított ez az asz­­szoclációl Menten el is határoz­tam, hogy megtorlással élek. Ha te sztriptízre küldesz, legyen ak­kor sztriptíz! — mondottam ma­gamban sértődötten. És a legkö­zelebbi „szolgálati utamkor“ nem a vonatra, hanem a Perugia bárba váltottam meg a jegyet! fclső benyomások Este kilenc felé járhatott, ami­kor besurrantam Szlovákia elKő sztriptfz-bárjába. Hát bizony a nap­pali étterem elég sivárnak tűnt.

Next

/
Thumbnails
Contents