A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-02 / 5. szám

Néhány olasz Ínyencségre vágyé vendég logyasztgatta makaróniját vagy palermói sonkáját. A szuterénben levő bárból azonban annál kellemesebb zene és ének szűrődött (elém. Felmutattam tehát kilencven koronás belépőjegyemet és néhány pillanat múlva magam Is ott üldögéltem a zsúfolásig megtelt helyiség egyik asztala mellett. Három kapatos férfi ült a szomszédomban, ezek azonban inkább jó hatással voltak zaklatott telkemre. Mind a háromnak ugyanis karikagyűrű csillogott a kezén.

A hangulat kellemes volt és vidám. Így aztán lassanként egészen tUrhetőem kezdtem magamat érezni. Különösen akkor, amikor a csinos pincérlány étellel és itallal kínált. És diszkréten megsúgta, hogy ne féljek, ebbm a lokálban nem „vágnak“ meg nagyon. A belépőjegy árából tudniillik negyven korona értékben fogyasztani lehet. Ami nem is jelentéktelen kedvezmény, hiszen különbem 1: viszonylag olcsónak a Perugia árai. Egy féldeci sligovica például 9 koronába, egy cigánypecsenye 10 korona 20 fillérbe, egy U^eg Egri bikavér 25 korona 90 fillérbe, egy fekete pedig 3 korona 60 fillérbe kerül. Nem Is beszélve arról a „körítésről“, hogy a trafikárut és a süteményt egy olyan bájos leányka szolgálja fel, aki csupán egy arasznyi szoknyécskát és pici melltartót viselt

Megperdül a dob

Körülbelül 10 óráig a kitűnő dzsessz-zenekar és a jóhangú énekesnő szórakoztatja a vendégeket. Kellemes meglepetés azonban, hogy olykor-olykor magyar hallgatókat és csárdásokat Is muzsikálnak a zenészek. Tíz óra körül azonban egyszerre csak elhallgat a zenekar, elhallgatnak a diskurálgatók is, csupán a dobos ütője pereg tompán a dobon, s a konferanszié bejelenti a műsor első számát. A kék és piros reflektorfényben máris megjelenik egy csillogó öltözetű férfi és leány és táncolnak, úgy repdesnek a parketten, hogy valósággal megbűvölik a nézőt. Vetkőzni azonban az istennek sem vetkőznek, Így srófolgatják a műsor ügyes összeállttól

az érdeklődést. A közönség azonban cseppet sem haragszik ezért a fogásért. Részint azért, mert valóban élvezetesek ezek a húszpercenként sorra kerülő tánckompoziciók, másrészt mert ahogy múlik az idő, úgy formálódik mind merészebbé a műsor. Lassan bizony elő-elővillan egy kis meztelenség is, sőt, néha maga a bárvendég is elősegltője annak. Ügy féltlzenkettő tájban például egy gyönyörű a'akú, leng? öltözetű leány táncolt oda az egyik asztalhoz, és arra kért csábító mosollyal egy kissé már kopaszodó vendéget, oldaná meg a melltartója szalagát Hát bizony egetverő kacagás követte ezt a közreműködést! jó néhány percig tartott ugyanis, amíg engedelmekedni tudott a vén legény reszkető kezel

A nagy szám

Éjfél falé járhatott már, amikor mindnyájan éreztük, na most már igazán le kell hullani az utolsó fátyolnak is. Így aztán, szinte lélegzetvisszafojtva fogadtuk, amikor halványrózsaszlnű tény locsolta végig a termet, és egy alacsony férfi karjai között egy cédrus növésű leány libegett be a parkettre. Táncoltak is szlvgyönyörködtetően, olyan spanyolos temperamentummal, hogy valósággal parázsként kezdte sütögetni ereinket a vér. S Íme, elkövetkezett a látványok látványa is, már csak egy lenge fátyolszerűségben lejtett a táncosnő, amikor egyetlen mozdulattal ezt is letépte róla a férfi S tudják, ml történt ekkor? Mintha egy megáradt folyó gátját szakasztottá volna ketté a víz, olyan hahotába tört ki a közönség. A kigyulladó fényben ugyanis nem egy eszményi szépségű tündér, hanem egy alsónadrégos férfi vacogott szégyenlősen!

No de azért néhány perc múlva azt is magkapta ám a közönség, amire olyan nagyon várt. Milyen lesz a fürdőruhadivat a kétezredik évben? — ez volt az utolsó szám címe. A műsor három leányszereplője, Klára, Bella és Karin volt ebben a számban a modell, s bizony mondom, még egy óra múlva is reszketett ettől a számtól a férfiak kezében a pohár)

Ami a sztriptíz mögött van

Furcsa szerzet a nő. Ügyszólván minden áldozatra hajlandó, csakhogy feltűnhessen s esetleg felkerülhessen a „világot jelentő deszkákra“. Amikor mesélgetnl kezdtem perugiai élményeimről, három olyan rendezett körülmények között élő leánykára is akadtam, akik azt kérdezték, hogyan lehet egy leányból sztriptíz-táncosnő? Nem csupán kíváncsiságból kérdezték, s nem is, mert mókázni akartak, szinte égtek a vágytól, hogy ők is ott táncolhassanak hivatásszerűen valamelyik lokálban. S hogy menynyire így van ez, bizonyltja maga a Parugla esete, ahová az első hirdetésre vagy 10—15 rendesebbnél rendesebb lány jelentkezett.

Nos, hogy ezeknek a nagyravágyó leányoknak lelohasszam egy kissé naív lelkesedését, hadd mutassam meg az érem másik oldalát is. Dömény Féllxszel, a Perugia koreagrafusával, a kassai Nemzeti Színház, valamint a pozsonyi Oj Színpad egykori balett-táncosával, valamint a lokál három táncosnőjével beszélgettem el erről a témáról.

— A sztriptíz táncosnőnek éppen annyira tehetségesnek kell lennie, mint bármelyik más művészi ág művelőjének — állítja Dömény Félix. Az Igazi produkció ugyanis elsősorban és főképp, nem a vétkezésből áll, nagyon fontos at esztétikus művészi mozgás. A táncosnőnek tökéletes ritmusérzékkel kell rendelkeznie és csaknem a balett színvonalán kell tudnia táncolni. Ml sem bizonyltja ezt jobban, mint az, hogy amikor a Perugia vezetősége elhatározta a'sztriptiz bevezetését, a jelentkezők közül csak alig-alig tudtak 3—4 lányi kiválasztani. S még ezekkel a legtehetségesebbekkel is rengeteget kellett és kell foglalkozni! Ma is

5—8 órát próbálnak naponként, addig azonban, amíg eljutottak a jelenlegi színvonalra, szinte la sem mérhető, hogy mennyit kellett dolgozniuk. S emellett az a fegyelem és önfegyelem sem lebecsülendő, ami a sztriptíz táncosnőnek fő tulajdonsága kell hogy legyen. A ml lányaink például egy percre sem ülhetnek le a vendég asztalához, még olyan esetben sem, ha maga az édesapja hívná is meg Műsor után pedig azonnal haza kell menniük, s ha valamelyik megszegné ezt a rendelkezést, azonnal felmondunk neki. A készülő számok öt— hat órás próbáin kívül még tornázni is kell a lányoknak, s ha valamelyikük akár egy percet késik, pénzbüntetést rovunk ki rá. Tehetség, fegyelem, rengBteg munka —< ezt kell vállalni annak, aki nfvósiabb sztriptíz-bárban akarja megkeresni a kenyerét — fejezte be felvilágosításét a Perugia koreográfusa.

És hogy mindezekhez mit szólnak maguk a táncosnők? Nos, Klára, Bella és Karín ennyit mondtak csupán:

— ürülünk, hogy ott táncolhatunk a Perugia-bárban, de más vágyaink Is lennének. Olyan jó lenne egyszer már kilenc órakor bebújni az ágyba és dálíg aludni!

NEUMANN I&N0S