A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-38 / 30. szám
Folytai.'« a 9. oldalról Ezért a verséért sokat szenvedett: házkutatásokkal zaklatták, üldözték, Kassán bebörtönözték, majd internálták. Ezután — a cenzúra megtévesztése céljából — sok versében jelképesen fejezte ki gondolatait. A madár fiaihoz című versében, az első kétségbeesés elmúltával arra buzdítja a költőket, hogy énekeljenek a nagy vihar — a szabadságharc — után, idézzék a múltat, zengjék a jövőt, vigasztalják a nemzetet, tartsák ébren a nemzeti öntudatot, ne hagyják el az ősi fészket, a bús anyát: a hazát. Az ellenállás felszítására írta a dacos komorságú Pusztán című versét. Ebben „a sorsalázta hon“-ról ír, ahol „magát az elnyomott magyarnak kisírni sem szabad“. Ebből a költeményből már kicsendjil a költő pesszimizmusa: „Meghalsz, én nemietem ... I" A Tornácomon című versében ugyan még hangsúlyozza a remény fontosságát, s rokon hangulata van az Aratás után c. költeménynek is, de a költő hangja, hite, reménye egyre erőtlenebb lesz. Általában a meghurcoltatása után írt versel tele vannak szomorúsággal, bánattal. Sokat foglalkozik az elmúlás gondolatával: kívánja a halált. Az ötvenes évek derekán a sok csapás — fial halála, felesége súlyos betegsége — végül is megtöri a költőt: méla fájdalmával a természethez, a családi tűzhely varázsához, barátaihoz és emlékeihez menekül. Természetkultusza főként az ekkor írt Regék, beszédekben, a Vtrágregékbén és a mély llraiságből fakadó, többnyire a magánélet köréből vett témájú költeményeiben s az ün. „hangulat-költészetében“ tükröződik. Ezeknek a verseknek fő ismertetője a sok szín, a finomság és a zene. A testi-lelki gyötrelmekben elfáradt, zárkózott, szomorú embernek az istenhátamögötti falvakban nagyon egyhangú volt az élete. Virágos kertje s az otthona volt a világa. A „cudar időkben“ semmi sem érdekelte. Ahogy mondani szokta: az eget se látta, mert szemei tele voltak könnyekkel. A régi önérzet és szenvedélyesség eltűnt életéből. Lelkivilágába bepillantást nyújt költő-társaival és barátaival folytatott gazdag levelezése. Letargiájában ez volt egyetlen vigasztalása. Vagy 1300 levele maradt ránk. Ezekből a levelekből kitűnik, hogy a barátságot gazdagságnak tartotta és nagyra értékelte — bár Petőfivel folytatót levelezését egyik összetűzésük miatt habozás nélkül félbeszakította. Rendkívül értékes Arany Jánossal, Pákh Alberttal, Gyulai Pállal, Szemere Miklóssal, Szász Károlylyal folytatott levelezése. Ezek a levelek kötetlen, közvetlen formában nemcsak Tompa érzésvilágát tükrözik, hanem művelődéstörténeti szempontból is gazdag dokumentuációs anyagul szolgálnak az irodalomtörténet számára. Bach bukása után, s főleg a hatvanas évek elején, amikor megvillant a jobb jövő halvány reményének sugara, újból bízni kezdett a nemzeti ellenállás ereiében, s még a kiegyezés előtt is újult erővel a szabadságharc emlékét éleszgette, de csakhamar tapasztalnia kellett, hogy a megújuló mozgalomban a nemzeti eszme szolgálatában szinte magára maradt. Bíráló hangú ódáiban a nemzeti helytállás erkölcsének szószólója. De csakhamar tudomásul kellett vennie a kiegyezés tényét, s a megtört aggastyánnak a meghasonlás kínzó vívódásaiban rá kellet döbbennie, hogy „hivatását, mely osztályrészéül jutott volna, nem tudta teljesen betölteni“. Egyre jobban erőt vett rajta a vigasztalan csüggedtség és a halálvágy, ami 1868. július 30-án teljesült is. A halál oka: szívbaj. Tompa Mihály vitathatatlanul jelentős költő, „tragikusan bátor egyéniség“ volt, az elmúlás, a bánat poétája. Ha szerényebb tehetségével nem is jutott fel arra az irodalmi csúcsra, amelyen Petőfi és Arany tündökölt, de mindenesetre megközelítette azt. Legnagyobb érdeme, hogy következetesen, bátran lantjára vette kora problémáit. Meggyötört magyar volt, aki néha papos hangon, de mindig őszinte, igaz érzéssel siratta nemzete pusztulását.. . Saját szavai szerint: az egyszerű nép őre volt. S emléke ezért halhatatlan. Költészetével maga állított maradandó emléket népe szívében, népe pedig neki állított ércszobrot szülővárosában. Sírkövén Arany epigrammája hirdeti: Tompa Mihály tetemén ez elomló szikla nem emlék; Ö maradandóbbat tőn maga műveiben. Csak jel: egész ország fájdalma kiért sajog egyre, Hű fia drága porát e helyen őrzi Gömör. OZORAI FERENC A szokfeDgyelel kérdése a magyar iskolákban Örömmel olvastam a Hét 24. számában Kovács Zoltán és Kulacs Dezső kollégáink tollából a csehszlovákiai magyar iskolaügy önálló irányításának megszervezésére tett javaslatot. Ennek egyes pontjaival egyetértek, csupán a második megoldás tervezetének V/1 pontjához szeretném hozzáfűzni egyéni elgondolásaimat. Az V/1 pont szerint: „Szükségesnek tartjuk a szakfelügyelet hálózatának kiépítését is a magyar iskolákon. A szakfelügyelők gyakorló pedagógusok lennének, akik csökkentett óraszámban tanítanák szaktantárgyaikat, s idejük többi részét a szakfelügyeletre fordítanák." Ehhez a ponthoz szeretném a következő kiegészítő javaslatot tenni: 1. Valamennyi tantárgynak legyen meg a szakfelügyelője, kivétel nélkül minden járásban, ahol magyar iskolák vannak. Azokban a járásokban, ahol aránylag kevés a magyar iskola, a szakfelügyelők esetleg két járásban végeznék el a szakfelügyeletet. A szakfelügyelők csökkentett óraszámban dolgoznának, A szakfelügyelők nemcsak felügyelnének az egyes tantárgyak szakszerű oktatására, hanem maguk is tartanának mintaórákat a hatáskörükbe tartozó szaktanároknak. A szakfelügyelők és az iskolaigazgatók közösen osztanák be a tanítókat magyar nyelven folyó továbbképzésre. Minden szakfelügyelő szoros kapcsolatot tartana fenn a Pedagógiai Fakultás tanszékeivel és a Pedagógiai Kutatóintézettel. Ehhez azonban szükséges lenne a Kutatóintézet kibővítése magyar szakemberekkel. 2. A Tanügyi Igazgatóság mellett kell létrehozni a szakfelügyeletet, külön-külön minden tantárgyét. A szakfelügyelő hatásköre kiterjedne valamennyi magyar kilencéves iskolára. Ezek a szakfelügyelők nem tanítanának, hanem irányitanák az egyes tárgyak szakszerű oktatását és felügyelnének arra. A szakfelügyelők a Tanügyi Főigazgatónak tartoznának felelősséggel. Ennek a variációnak az lenne az előnye, hogy a szakfelügyelő egységes követelményeket tudna támasztani valamennyi magyar iskola tanítási színvonalával szemben. Hátránya viszont, hogy aránylag kevéssé láthatná el a szaktárgyak helyes oktatásának felügyeletét az egyes iskolákban. 3. Szakfelügyelői tanácsadói kart kell szervezni a másodfokú iskolákban (a gimnáziumokban, szakiskolákban és tanonciskolákban) is. Ennek a tanácsadói karnak különös figyelmet kellene fordítania arra is, hogy az egyes főiskolák és egyetemek milyen követelményeket támasz, tanak a diákokkal szemben a felvételi vizsgákon és különösen az első évfolyamban. A szakfelügyelők nem foglalkoznának általános iskolai szervezési problémákkal, hanem kizárólag saját szaktárgyuk színvonalának emelése lenne a feladatuk. Véleményem szerint a gyakorló pedagógusok azért nem tudnák ellátni a szakfelügyeletet, mert igy nem jutna elegendő idejük a gyakorló főiskolai hallgatók szakszerű felkészítésére. Ezt a javaslatomat az első variáció megvalósítása esetére is javaslom, ahol a szakfelügyelet megszervezéséről nincs szó. Ezzel a néhány kiegészítő javaslattal szeretnék hozzájárulni a magyar iskolaügy színvonalas megszervezéséhez. SIMON LÁSZLÓ Ónodi János cikke Hivatkozva a Hét 1968 jún. 29-i számában ónodi János -tollából közölt cikkre, az alábbi észrevételeket tesszük. Nagyon örvendetes, hogy ez a régen várt öszszefoglaló tanulmány megjelent. Perspektívát kap mindenki, aki iskolaügyünk iránt érdeklődik. Arra ösztönöz mindnyájunkat, hogy még szeptember 1-ig igyekezzünk megoldani a legfontosabb kérdéseket. A pontosság kedvéért azonban a Csemadok rimaszombati járási elnöksége mellett működő népművelési bizottság iskolaügyi csoportja felhívja a szerző és egyben a Hét szerkesztőségének figyelmét, hogy a rimaszombati járásban nincsen egyetlenegy magyar tannyelvű iparitanuló-képző osztály sem, kivéve a mezőgazdasági tanoncképzést. Erre azért hívjuk fel a figyelmüket, mert járásunkat példaként említi a szerző. Küldöttség járt a rimaszombati tanonciskola igazgatójánál, aki nem helyezte kilátásba 1968 szept. 1-től sem a magyar tannyelvű osztály megnyitását. Tényként megemlítjük, hogy közel 50 szülő kérte Rimaszombatban, hogy a tanonciskolában nyissanak magyar nyelvű autószerelőképző, kereskedőtanonc osztályokat, az Odeva vállalat üzemi iskolájában a szabó-varró szakmában vezessék be a magyar nyelvi oktatást. Egyelőre itt is elzárkózik a kérés elől az igazgató. A Rimaszombati Közgazdasági Középiskola (technikum) további magyar tanítási nyelvű első osztályának megnyitása ügyében sem látunk tisztán. Az iskola igazgatója a felvételi vizsgák során 32 tanulót vett fel. A szülők mintegy 60 aláírással ellátott kérvényben további magyar első osztály megnyitását kérték. Két héttel ezelőtt az Új Szó közölte, hogy Nagysurányban, Érsekújváron és Rimaszombatban további magyar tanítási nyelvű osztályok nyílnak. Közben a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti ÉS A TÉNYEK Bizottság iskolaügyi osztálya az ez ügyben benyújtott kérvényt elutasította. Ónodi János cikkében ismét a további magyar osztály megnyitásáról olvashatunk. A Rimaszécsi Kilencéves Alapiskola mellett működő SZIBSZ megkapta a Megbízotti Hivatal leiratát, amelyben engedélyezi a Rimaszombati Közgazdasági Középiskola első évfolyama második magyar tanítási nyelvű osztályának megnyitását. A Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság iskolaügyi osztálya arra hivatkozik, hogy csak 14 tanuló fellebbezett, ez azonban nem helytálló, mert a 60 szülő kérvénye kifejezett fellebbezés. Helyszűkére, tanteremhiányra hivatkozik, holott tudomásunk szerint a Rimaszombati Közgazdasági Középiskola nehezen bár, de hajlandó biztosítani az újabb magyar osztály elhelyezését. Szerencsétlen megoldás lenne ezt az újabb magyar tannyelvű osztályt Losoncra helyezni, ahol nincsenek magyarul tudó szaktanárok. Végre el kellene jutnunk oda, ahol már a Kassai Gépipari Iskola tart, több magyar tannyelvű osztály összpontosítása mellett jobban el lehet mélyíteni a szakképzés színvonalát. Ezen a téren a szülők véleménye is a rimaszombati iskola mellett áll, amelynek tradíciója van. Az ideális az volna, amit Ónodi elvtórs a surányi osztályok Újvárba való átköltöztetése után javasol, mert így ö 3 magyar párhuzamos osztály a szakmai képzés elmélyítését biztosítaná. Rimaszombatban is 2 párhuzamos magyar osztály működhetne, plusz 1 felépítményes osztály abituriensek számára, amely most nyílt meg, s így a magyar tagozat önállóvá válhatna. Válaszukat várva maradunk hazafias köszöntéssel: Egységben a békéért! Szokolay Imre s. k. o Csemadok JB mellett működő népművelési bizottság elnöke Ónodi János cikke ÉS A TÉNYEK
