A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-21 / 29. szám
Hogyan tovább? Gondolatok a hazai / v , magyar tudományos élet megszervezéséről I , „Szerintem az embernek az a végső célja, hogy kiféjezze önmagát, kifejezze oly telje* sen, amennyire csak szándékainak megfele* lően lehetséges... az embernek bármi áron is, de ki kell fejeznie önmagát." A nemzetiségi oktatásügy, a népművelés és a szépirodalom mellett művelődésügyünk szerves tartozékává kell válnia a szellemi önrealizálás révén kialakuló önálló tudományos életnek. Ez a törekvés nem öncélú szeparatizmus, erőket szétforgácsoló elkülönülési szándék, hanem annak a természetes igénynek a kifejezése, amelyet a magyar felvilágosodás megindítója, Bessenyei György fogalmazott meg ma is érvényes igazsággal: „Minden nemzet a maga nyelvén lelt-4.udós, idegeneniiohasem.“ Nemzetiségi népcsoportunk számarányánál fogva is, dinamikus életrevalóságánál fogva is képes arra, hogy létrehozza alkotó értelmiségi rétegét, szellemi elitjét. Enélkül ugyanis az a veszély fenyeget bennünket, hogy egyrészt elkallódnak az önkifejezési elhivatottságot érző tehetségek, másrészt a hazai más nyelven alkotók erősebb vonzáskörébe kerülve asszimilálódnak, nyelvünk és népünk számára elvesznek. (Igaz, nemzetünk bőkezűen ajándékozta meg eddig is a tudományos világot alkotó géniuszokkal, kimagasló tehetségekkel, de ezzel saját nemzeti kultúráját károsította meg, tette szegényebbé! Egyetlen kis nemzet sem teheti ezt meg büntetlenül, következmények nélkül. Sokkal inkább érvényes ez egy nemzetiségi népcsoport életében, amely alkotó értelmiség nélkül hosszú távon halálra van ítélve!) Minthogy szellemi sajátosságaink felszínrehozása elképzelhetetlen a tudományos élet intézményes megszervezése nélkül, nemzetiségi művelődésügyünk néhány alapvető kérdését elvileg Is tisztáznunk kell. Ügy tűnik, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszában az alábbi kérdéskomplexumokat—kell az egyes szakterületek hivatott -képviselőinek tanulmányozni. 1. A nemzetiségi tudományos élet szükségességének indoklása, küldetésének meghatározása a nemzeti művelődés és az egyetemes tudomány szintézisének szempontjából. zrkíilyen feltételek vannak az egyes szakterületeken értelmiségi -rétegünknek az anyanyelven -történő elméleti-gyakorlati továbbképzés és kutatómunka, ilíetve a tudományos jellegű tevékenység megszervezéséhez. 3. Milyen indokok 1BSZÜ- sürgető feladattá, hogy mezőgazdasági, közgazdasági, szociológiai, néprajzi-népművelést, pedagógiai, valamint történettudományi és irodalomelméleti téren haladéktalanul megkezdjük, illetve továbbfejlesszük a tudományszervezést. 4) A nemzetiségi tudományos és művészeti 9 A Hét Mimi meiiekiete 29. élet intézményes Irányítása formáinak meghatározása. 5. A személyi feltételek „.számbavétele az egyes szakterületeken. 6. A kiadói és publicisztikai tevékenység feladatai, különös tekintettel az ismeretterjesztő és szakirodalom létrehozásának elősegítésére, valamint a tudományos propaganda megszervezésére. 7. A hazai muzeológiah. néprajzi és munkástörténeti kutatás különleges feladatai a néphagyomány, az irodalomtörténeti emlékek, a mű emlékek stb. feltárása és ápolása terén. 8. Milyen érdekvédelmi-egyesületi szervezet lenne a legcélravezetőbb — az intézményes munkahelyek és fórumok mellett — a nemzeti ség alkotó rétegének összefogásához. 9. Milyen szervezeti-intézményes kereteket és munkahelyeket kellene létrehozni ahhoz, hogy koordinálódjék az elmélet és a gyakorlat kapcsolata és megindulhasson a tudósképzés. 10. Nemzetiségi értelmiségi, klubok létrehozása a „szellemi hátország“ megteremtése szempontjából. Közismert, hogy az első köztársaság éveiben áldásos működést fejtett ki nálunk a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, amely intézményesen is és társadalmilag is összefogta, számontartotta és egyesületi életbe szervété az alkotó értelmiség kiválóságait, jelenleg csak a hazai újságíróknak és szépiróknak van — a megfelelő szlovákiai szervezet keretében — nem önálló szövetségük. Mindenesetre tisztában kell lenni azzal is, hogy a tudományosság elve nem szenvedhet csorbát, mivel ennek megsértése múlhatatlanul a provincionalizmus igénytelenségébe taszítaná a szervezetet. Tudományos életünk krédója lehetne Bertrand Russel megfogalmazása a tudomány küldetéséről: „A tudomány emberének nemcsak az a feladata, hogy megbirkózzék a tudományokkal, melyeknek az ember a tárgya, hanem — és ez már sokkal nehezebb dolog — rá is kell vennie a világot, hogy szívlelje meg, amit ő felfedezett. Ha ezt a vállalkozást nem koronázza siker, az ember önmagát fogja elpusztítani félúton megrekedt okosságával.“ Mindenfajta tudományos jellegű tevékenység alupjb, feltétele — a személyi adottságok és intézményes keretek mellett — az alkotás, a publikációs feltételek megteremtésének lehetősége. Milyen feltételek voltak eddig ezen a téren? A felszabadulás óta nálunk magyar nyelven megjelent eredeti kiadványok és művek kizárólag az esetlegesség és véletlenszerűség szülöttei. Az sem ritkaság, amikor előbb jelenik meg magyar szerző müve szlovák nyelven, de olyan is akad, amelyet nem követ magyar nyelvű kiadás. S ha az irodalomkritikusok napjainkban a hazai magyar prózairodalom (regényírás) válságáról beszélnek, akkor mi joggal panaszkodhatunk nemzetiségi tudományos életünk vajúdásáról. Vajúdásról, mivelhogy — bár születését egyre várjuk — szellemi életünk ÖH- állótlansága, függő helyzete folytán mindezideig nem került sor a hazai magya£ tudományos élet tervszerű irányítására, létrejöttének elősegítésére. Mi ennek az oka? Hiszen a Pedagógiai Kutatóintézetnek van nemzetiségi osztálya, a Pedagógiai Kiadóvállalatnak van magyar szerkesztősége, a Népművelési Intézetnek van nemzetiségi osztálya. Lényegében tehát formálisan biztosítva látszik az intézményesen megszervezett tudományos tevékenység ezeken a szakterületeken. Az utóbbi években főleg azért nem igen jelenhetett meg eredeti magyar kiadvány, mivel nemzetiségi kultúránknak azt a szerepet szánta a hivatalos felsőbbség, hogy annak feladata a híd-szerep betöltése, más kultúrák tolmácsolása, éppen ezért a fordításirodalmat támogatták. Túlzás nélkül állítható, hogy a reprodukált kiadványok kizárólagossága sorvasztó hatással van a magyar nemzetiség szellemi életére. Nyilvánvaló, hogy csakis az olyan jellegű művek átültetését kellene szorgalmazni, amelyek eredeti megjelenését anyanyelvűnkön nem várhatjuk, amelyeknek műveléséhez nincsenek meg a feltételeink, adottságaink. Az alábbiakban, elsősorban a hazai magyar pedagógiai irodalom és neveléstudomány tapasztalatai alapján, lényegében azonban viszonylag szubjektív, a teljességre való törekvés igénye nélkül, néhány gondolatot szeretnénk felvetni, amely adalékul is szolgálhat a hazai magyar tudománytörténet megírásához. Kétségtelen, hogy a hazai magyar neveléstudomány szerény kiadványait nem kísérte megfelelő visszhang. Elemző, bíráló kritika helyett inkább pedagógiai szándékú méltatások kisérték, a leggyakrabban egymás műveit recenzálták a szerzők. Ha a tett halála az okoskodás, akkor az alkotásé a kritika hiánya. Talán ezzel magyarázható, hogy egyre ritkábbak az eredeti művek, pedagógiai irodalmunk meg rekedt, nem fejlődik, csak a tankönyv- és mód szertani kiadványok írására redukálódik. A pedagógiai tárgyú publicisztika — noha néhány- évvel ezelőtt még jónéhányan mű vélték — szintén sorvad: ösztögüssé vált, közhelyeket tálal, moralizál. Közismert, hogy a hazai magyar pedagógiai szakirodalom zsenge hajtásai a nevelési tapasztalatok közreadásának szándéka révén születtek, az ún. pedagógiai felolvasások versenyének helyezései útján láttak napvilágot. Lényegében tehát egyéni tapasztalatok közreadásának szándékával publikálódtak. Általános tapasztalatok szintéziseként csak kevés mű foganhatott, hiszen ahhoz tudományszervezésre, központi irányításra, tehát kutató- és munkahelyekre lenne szükség. A jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy gyakorló pedagógusok nevéhez fűződik a szaktudomány művelése, holott nem mindegyiknek van meg alkotó munkájához Szuhomlinszkij hazájának nagyvonalúsága, az alkotói szabadidőről és lehetőségről nem is beszélve. Nem egy mű megszületése sikkadt el azzal, hogy alkotójának nem biztosították a törvény által nyújtható ún. alkotói szabadságot. Máskor meg a megírásra kiadott megbízást vonták vissza, a megkötött szerződést bontották fel, főleg amióta a Szlovákiai Könyvkultúra Központja lett a döntő fórum edíciós kérdésekben. Ilyen okok folytán maradt el a pályaválasztás motivációit tanulmányozó, valamint a tanulók túlterheléseit vizsgálandó művek megírása, kiadása. Természetesen ezzel a szerzők, illetve a társszerzők néhány éves munkája veszett kárba, volt hiábavaló. Érthető, hogy ilyen viszonyok között nem fejlődhet neveléstudományunk. A hazai magyar tudományos élet talán a jövőben sem fog világraszóló tudományos felfedezéseket tenni, de arra képes lesz, hogy szilárd kapcsolatokat teremtsen a már megismert és felfedezett tudományos tények és eredmények, valamint a hazai gvakorlat viszonyai között. BÖSZÖRMÉNYI fÁNOS
