A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-15 / 50. szám
M űkincslopás — új, jövedelmező „iparág“ ? A bűnagyi rendőrség sajtótájékoztatón számolt be Lucas Cranach egyik madonnája elrablásának körülményeiről és a nyomozásról. A rendőrség 1967. szeptember 8-án értesült a történtekről, miután J. Refíchová, a polenal plébánia szakácsnője észrevette, hogy a község templomából eltűnt Lucas Cranach festménye. Az eset azonban néhány héttel korábban történt. Egy bizonyos Mario M. a múlt év közepe tájén egyezkedni kezdett Roman N.-nel valamilyen régiség felvásárlásáról. Roman N. tulajdonát ugyan nem képezte ilyen tárgy, „üzlettársának“ mégis megígérte, utána néz valaminek. így is történt... Kezdetben nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy a kiszemelt madonna képet megszerezze. Fiatalokból álló csoportot szervezett, akiknek előleget fizetett ki, autót kölcsönzött és akiket a polenai templomba küldött. A csoport tagjainak megválasztásában nem volt nagy szerencséje. Két fiatalember csak Pllzenig jutott el, s már itt elköltötték az előleget. Roman N. erre egy másik csoportot szervezett. Ennek tagjai ugyan eljutottak a faluba, de itt Inukba szállt a bátorságuk. Mit tehetett Roman N.? Arra kényszerült, hogy személyesen is elkísérje társait a tett színhelyére. A lopás értelmi szerzője és szervezője szeptember végén már nem tért vissza üres kézzel. Megszerezte a Cranach-képet, ezenkívül még egy festményt, a „válaszutat“ Is. Mindkettőt sikerült eljuttatni Prágába. Roman N. végre elégedett volt. Bandájának tagjai sem panaszokdhattak, hiszen Prágában 14 000 korona ütötte a markukat. (Az összeg egy részét nyugatnémet márkában kapták). A 21 éves J3. ÍL és a nála négy évvel Idősebb V. D. úgy vélte, az ügy ezzel befejeződött. Valamenynyien tévedtek, mert a rendőrség nyomozása csak akkor kezdődött. Kezdetben nehezen Indult a nyomozás. A rendőrség megállapította, hogy a tolvajok az egyik ablakon keresztül jutottak be a templomba, de semmilyen nyomravezető Jelet nem hagytak maguk után. A falu lakóinak kikérdezése is eredménytelen volt. Teltek-múltak a napok, a hetek. Az újságok is kezdtek foglalkozni az esettel. Kövérbetűs címek Jelentek meg a lapokban: Hová tűnt a Cranach-madonna? Túljutott-e az ország határán? Hogyan lehetséges az, hogy ily értékes festményt őrizetlenül hagynak egy vidéki templomban? Valóban egymillió korona az ellopott műkincs értéke? Mit tesz a rendőrség kézrekerítés© érdekében? A bűnügyi rendőrség egyelőre hallgatott, de annál szorgalmasabban nyomozott. Először a kép iránt érdeklődő Mario M. nevét állapították meg, tőle szereztek azután adatokat Roman N.-ről. Megállapították, hogy Roman N. — két fiatal társával együtt — Pilzen környékén tartózkodott. Később a lopásban segédkező fiúk nevét is sikerült kinyomozni. Roman N. viszont mindent tagad. Szabadlábra helyezik, mert nincs elég bizonyíték ellene. Az egyetlen elfogadható bizonyíték az lenne, ha megkerülne a kép, de annak nyoma veszett. Néhány hónap múlva jelentkeztek az e'ső eredmények. A rendőrséghez névtelen levél érkezett. írója ajánlatott tett, hogy kiszolgáltatja a műalkotást — megfelelő jutalom ellenében. A nyomozóhatóság látszatra belemegy az alkuba. 25 000 koronát helyez kilátásba a névtelen levélírónak, ha vlszszaszolgáltatja a képet. A zsaroló viszont elégedetlen, ennél magasabb összeget követel. Bármennyire is furcsának látszik, a nyomozóhatóság a zsaroló második levelére is válaszol, magasabb összeget ígér, mert célja, hogy végre nyomra jusson. Már az első levél után nyilvánvaló, hogy alighanem Roman N. rokonainak, ismerőseinek keze lehet a dologban. A bizonyítékok szaporodtak, Roman N. kénytelen volt bevallani a lopást. A két kép ezekután hamarosan megkerült. A megkerült műalkotásokat a sajtótájékoztatón be is mutatták. Dr. Kotrbová, a prágai Nemzeti Képtár vezetőjének helyettese megállapítja, hogy a festmények valóban az eredetiek, s beszámol értékükről. Az újságírók viszont a nyomozás részletei iránt érdeklődnek. Vannak, akik csak hálálkodnak. Az egészben az a furcsa, hogy éppen azok lelkendeznek a legjobban, akiknek kötelessége gondoskodni az értékes műkincsek biztonságárúi. Egész sor kápolnát, templomot, képtárt és kiállítási termet említhetnénk, ahol nem őrzik kellőképpen a műkincseket. Bár ez úgy látszik, nemcsak nálunk van így. Osztrák és nyugatnémet lapok egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy sorban tűnnek el vidéki tempolmokból értékes régi festmények, arany és ezüst kegytárgyak. Az újabban divatossá vált múklncslopásokat néhány évvel ezelőtt még csak nyugati lapokból ismertük Most viszont azt kell látnunk, hogy nálunk is kísérleteznek ilyesmivel. A múlt év második felében több helyen is garázdálkodtak rablók. A turisztika fellendülésével további ilyen kísérletekkel kell számolnunk. A Műemlékvédő Hivatal azonban biztatóan nyilatkozik a műkincsek őrzéséről. A Művelődésügyi Minisztérium védelme a'.att álló műkincseket nem fenyegeti veszély. Valamivel bizonytalanabb azonban az egyházi tulajdonban levő műkincsek helyzete. A Művelődésügyi Minisztérium azt javasolja a legfelsőbb egyházi hivataloknak, összpontosítsák néhány helyen az értkesebb alkotásokat. így a nagyközönség is megtekinthetné őket, és őrzésükről is kellőképpen gondoskodni 'ehetne. Az eredeti alkotások helyére megfelelő' másolatok kerülnének. Kétségtelen, hogy a Javaslat megvalósítása részben javítana a Jelenlegi helyzeten, viszont számos probléma továbbra is megoldatlan maradna. A műkincsek biztonságba helyezése nem tartozik kizárólag az egyház ha'áskörébe. Tanácsos lenne felmérni, milyen alkotások találhatók az ország területén. Ezt a munkát elsősorban a Műemlékvédő Hivatal végezhetné el. A népművelési munka is nagyobo eredményeket mutathatna fel ezen a téren. Sok embernek halvány sejtelme sincs arról, milyen értékek találhatók lakóhelyén. A képtárak, kiállítási termek riasztóberendezése sem a legmegfelelőbb, és korántsem kielégítő. Sok képtár nem is rendelkezik ilyen berendezéssel. Pedig ez meggátolja i rablásokat. Erdei esküvő (Venczel Vera) Dobó István (Sinkovits Imre) hét20
