A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-08 / 49. szám
Görcsös Mihály: A találkozó résztvevőinek egy csoportja r • • Az elhangzott felszólalásokban többen érintették azt a kérdést, hogy a megszervezendő önálló Magyar Tudományos Intézetnek milyen szakosztályokkal kellene működnie. Azt hiszem, abban mindnyájan egyetértünk, hogy a specifikusan magyar nemzetiségi sajátosságok vizsgálódására szükség van nyelvi-, irodalmi, történettudományi, szociológiai és néprajzi szakosztályra. Igaz, Csanda Sándor a Hét 31. számában közzétett tanulmányában, ehhez még hozzáveszi a pszichológiai szakosztály és az adattár (archívum) megszervezését is. Az említett szakosztályok közül a nyelvi-irodalmi osztálynak van a legnagyobb tömegbázisa, a szó szoros értelmében vett tudományos munkaközössége. Ez természetes is, hiszen a pozsonyi Komensky Egyetem és a nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Tanszékei biztosítják ennek a munkának lehetőségeit. Itt említem meg, hogy az ez évben másodszor rendezett kassai nyelvészeti találkozón tovább tisztázódtak a tudományos nyelvművelésnek, a nyelvjárási és földrajzi névgyűjtésnek módszertani problémái, és remény van arra, hogy ezen a téren a jövőben is eredményes munkát lehet végezni. Kardos István előadásában a szociológiai kutatás fontosságáról szólt és megemlítette, hogy a magyar lakosság kutatásának vizsgálatára szükség lenne szociológiai munkaközösségre is. Ogy érzem, nem kevésbé fontos a másik két szakosztálynak (történettudományi és néprajzi] létrehozása a tervezett hungarológiai intézet keretében és a munka rendszeres és intézményes megszervezése. A néprajzi munka megindításának problémáit szeretném röviden ismertetni, annak is főleg a gyakorlati élet területén történő megvalósítását és alkalmazását. A csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás feladatairól Kósa László magyarországi etnográfus írt az Irodalmi Szemle utolsó számában. Tanulmányában felsorolja azokat az eredményeket, amelyeket a szlovákiai és magyarországi szakemberek ezen a téren az utóbbi évtizedben elértek. Az első köztársaság idején főleg a Csallóközben volt intenzívebb néprajzi tevékenység és a somorjai Csallóközi Múzeum is jelentős magyar néprajzi és történeti anyagot gyűjtött össze. De máshol is történtek szociográfiai kutatások vagy néprajzi vizsgálódások. 1945 után ismert okoknál fogva a néprajzi munka is abbamaradt. Kósa László erről az időszakról azt írja, hogy „nincs dicsekedni valónk, leginkább a hiányokról adhatunk számot“. S ha később történtek Is helyi gyűjtések Szlovákia egyes jellegzetes néprajzi területein, ez főleg a zenefolklór és a népdalgyűjtés, valamint a tánchagyomány területére korlátozódott. De nincsenek adataink és gyűjtéseink a néprajz egyéb területeiről. Teljesen hiányzik az anyagi kultúra felgyűjtése, a szövegfolklór számos ága/ valamint a társadalmi életre, szokásokra vonatkozó néprajzi anyag. Tehát óriási mulasztást kell pótolnunk. Munkánk azonban csak úgy lehet rendszeres, ha igyekszünk a néprajz egészét átfogni és a gyűjtést országos méretben megszervezni. Tudnunk kellene azt, hogy az egyes magyar vagy vegyes lakosságú községekben mi maradt meg a régi népi hagyományokból és tárgyi emlékekből. A munka első lépését tehát egy országos Jellegű felmérés jelentené. Erre a célra készült a felderítő kérdőív Szlovákia magyarlakta helységeinek néprajzi felméréséhez, amely kilencvenegy kérdést tartalmaz a legjellegzetesebb népéleti témák köréből. A kérdések csoportosítása a következő: a helység története, gazdálkodás, népi táplálkozás, mesterség, háziipar, építkezés, házberendezés, ruházkodás, családl■ i társadalmi élet, szórakozás és egyéb. Látszólag hatalmas anyagot fog össze, de a kérdések helyes megválaszolása esetén teljes áttekintést kapunk Szlovákia magyarlakta községeinek múltjáról és jelenéről. Az adatokat nemcsak a néprajztudomány hasznosíthatja, de a szociológia és a történettudomány is. Erre a szervezett néprajzi felmérésre annál is inkább szükségünk van, mivel a szlovákiai magyarság életéről és helyzetéről nincs ilyen jellegű áttekintésünk és forrásmunkánk. Ezt a munkát azonban az Is sürgőssé teszi, hogy a Mattca az el-, múlt hét végi tanácskozáson a dr. Janics Kálmán által már említett honismeret szlovák nyelvű oktatásán kívül szorgalmazza a dél- és kelet-szlovákiai lakosság néprajzi feltérképezését is, persze saját szempontjai és beállítottsága szerint. Azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a Matica felmérésének milyen eredményei lennének. Ezért ezt a munkát nekünk kell elvégezni, minél gyorsabban. fis erre a célra elkészült a felderítő kérdőív Szlovákia összes magyar, illetve vegyes lakosságú községe számára. Nagyon örülnék, ha ennek az értelmiségi találkozónak egyik gyakorlati eredménye az lenne, hogy ezt a munkát azonnal megszerveznénk és megkezdenénk. Ez a kérdőív, amelyet nemrég a szlovák néprajzi társaság közgyűlése is megtárgyalt és jóváhagyott, alapja lesz egy részletesebb tudományosan végzett néprajzi gyűjtésnek. Meg kell jegyeznem, hogy ezt a módszert alkalmazzák például Magyarországon is, ahol pedig megfelelő számú szakember és intézmény végzi és irányítja ezt a munkát, de rájöttek arra, hogy az önkéntes néprajzi gyűjtés milyen nagy segítséget jelent a tudomány számára. Nekünk, akik mostoha körülmények között, képzett szakemberek hiányában, szinte csak a magunk erejére támaszkodhatunk, gyakorlatilag egy járható utunk van, ez pedig az önkéntes néprajzi gyűjtés hálózatának kiépítése. Az utóbbi időben ezen a téren is történt kezdeményezés, éspedig a járási néprajzi szakbizottságok megalakítása. A kérdőívek gyűjtésével egyidejűleg egy-egy részterület speciális összegyűjtése is megindulhat, ill. továbbfolytatódhat ott, ahol erre vállalkozó akad. Persze, itt nagyon fontos lenne, ha az összegyűjtött anyagot nyomtatásban is közölhetnénk. Ez a probléma felmerült már a nyári pozsonyeperjesi néprajzi találkozón is s ott olyan javaslat hangzott el, hogy az összegyűjtött anyag publikációs lehetőségét a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum biztosíthatná. Ogy tudom, hogy erre a múzeum vezetősége hajlandó is lenne. Közben nagyon fontos feladat saját néprajzi szakembereink kiképzése és az előttünk álló munkára való felkészítés. Az összegyűjtött anyag rendezésére és feldolgozására képzett szakemberekre van szükségünk. Sürgősen meg kellene állapítanunk azt, hány tárgyi néprajzosra, folkloristára és szokáskutatóra lenne szükségünk, hogy a jövőben eredményes munkát végezhessünk és már a következő iskolai év kezdetén néhány lelkes, erre a munkára jelentkező fiatalt ki kell választani és az egyetem néprajzi szakára irányítani. Azt hiszem, a* irányított jellegű szakemberképzésnek ez a formája más tudományágazatokban is fontos lenne. A hallgatók egyetemi tanulmányait pedig úgy kellene biztosítani, hogy azok részben Pozsonyban, részben Budapesten végezhessék el, mert a mi viszonyaink között szükség van mindkét nép etnográfiájának ismeretére. A Szlovák Néprajzi Társaság állásfoglalása a magyar néprajzi munka megindításával kapcsolatban a következő: a felmérési munka az SZNT égisze alatt történik; a munkát azokban a nemzetiségileg vegyes lakosságú községekben lehet végezni, ahol a (hagyar lakosság túlsúlyban van, a kassai járásban próbagyűjtést kell végezni, hogy a munka módszertani problémáit tisztázzuk, a kérdőíveket egy példányban az anyag kivonatolása után az SZNT adattárába kell elküldeni, a munka ellenőrzésére a Társaság felügyelőt nevez ki. Ezenkívül félévenként jelentést kell küldeni a felmérési munka menetéről és helyzetéről. Az SZNT állásfoglalása szerint tehát a gyűjtőmunka központja Kassa lenne. A munka gyakorlati végzésével kapcsolatban az a véleményem, hogy ez csak akkor lesz eredményes, ha annak szervezésére és irányítására kerületenként egy-egy embert neveznénk ki és ez a háromtagú kis csoport lehetne a néprajzi munka legfelsőbb irányító szervo. Tudomásunk szerint a járásokban megalakultak, illetve alakulóban vannak a néprajzi szakbizottságok, amelyek az egyes községekben közvetlenül irányítanák ezt a munkát. A kassal járásban ez a szakbizottság már szintén megalakult és a próbagyűjtést rövidesen megkezdjük, nemcsak a kassai járásban, hanem az egész kelet-szlovákiai kerületben. Tavaszig a másik két kerületbe is el kell juttatni a kérdőíveket s a munkát országos méretben elindítani. Végül szeretném hangsúlyozni azt, hogy a magyar tudományos munka területén csak akkor érhetünk el eredményt, ha a munkát a hungarológiai intézet keretében tudjuk biztosítani. Az a felemás megoldás, hogy egyes szlovák tudományos intézetek egy-két magyar szakembert alkalmaznának erre a célra, nem lehet eredményes. A Nővé Slovo 17. számában (szeptember 26) Tibor Pavlovsky cikkében még ezt a helytelen álláspontot igyekszik magyarázni és védeni. Szerinte a tudományos élet egész területén eddig is folyt magyar kutató munka. De ha Ilyen volt, hol vannak az eredmények? Én csak a néprajz területén vagyok tájékozott és tudom azt, hogy a Szlovák Néprajzi Intézetnek egyetlen magyar néprajzosa sincs, de Pavlovsky mégis az ellenkezőjét igyekszik bizonyítani. Ragaszkodnunk kell tehát ahhoz, hogy a magyar nemzetiség önálló hungarológiai intézetben fejthesse ki tudományos tevékenységét, ha nem akarjuk azt, hogy ez a fontos ügy a formalizmus színvonalán tengődjön továbbra is. Ne csak elméleti síkon beszéljünk az előttünk álló feladatokról, de vegye ki mindenki részót a gyakorlati munka végzéséből is.
