A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-17 / 46. szám

Megérkezés egy falusi művelődési házba.

dásokra késztető munkamódszere differenciáltabb látásmóddal gazdagította, új színekkel ajándékozta meg az együttest.

Meddő kísérlet lenne felsorolni mindazokat, akiknek érdemei vannak a mai előadás megszületésében, inkább vegyük sorra, mivel rendelkezik ma a színház, ami a tehetséges színészeken kívül a művészi előadások feltétele.

1. Elsősorban stabilizációval. Nincs szándékomban különösebben méltatni személyes érdemeket, de a stabilizáció, amely minden érdemleges színházi munka kiinduló pontja lehet, az igazgatónak köszönhető. Ügy hallottam, hogy az Igazgató a színház vezetését rövidesen fel akarja cserélni — lévén jogászember — szakmájába vágó munkakörrel. Joga van hozzá. De ha távozik a színháztól, ezt azzal a tudattal teheti, hogy a szervezés terén derekas munkát végzett, maradandó eredményt hagyott hátra. Rendezte a színészek fizetését is, maximálisan biztosította a bel- és külföldi tanulási lehetőségeket.

2. Javuló tendenciát mutató dramaturgiai tervvel. Laikus nem tudja könnyen felmérni ennek az utóbbi időikig nélkülözött komoly szakmunkásságnak a színház életére gyakorolt pozitív hatását, ami nagyban hozzájárul a színvonal további megszilárdulásához.

Egy színész otthonában.

3. Különböző alkatú és felfogású két állandó rendezővel, akiknek az egyénisége között levő különbség biztosítja a színészek alakításának kifinomulásához szükséges jótékony feszültséget.

4. Vonzóerővel, ami tulajdonképpen összesített eredménye a fent említetteknek. Vonzóerővel mindazokra, akik művészi munkájukat, elképzeléseiket örömmel állítják a színház szolgálatába. A díszlettervező, a kosztümtervező, a koreográfus és a többiek egészen másképp viszonyulnak ma a MATESZ-hoz, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, amikor a „jobbhlján“ és „ide ez is jó lesz“ magatartást zokon sem lehetett venni, hiszen ki fecsérlí szívesen hiába az erejét.

De vessünk egy pillantást a mérleg másik serpenyőjére Is. Mivel nem rendelkezik még a színház?

1. Nincs a színházhoz méltó saját épülete. Biztos vagyok benne, hogy bárkit vallatnék a hiányosságok felől, legsajgóbb pontként az épülethiányra mutatna rá. Ha már a hivatalos döntés úgy szól, hogy a magyar nemzetiségi színház székhelye Komárom legyen, másfelől biztosítania kellett volna egy, a célnak megfelelő épületet. Lenne is ilyen, mégpedig a Szakszervezetek Háza, ahol már hosszú ideje tartják az előadásokat. A színház és az illetékes járási szervek között már évek óta folyik a kötélhúzás az épület birtoklásáért. Sajnos mindig a magyar kultúra húzza a rövidebbet. S ha eddig ez a megoldás nem sikerült, a föderáció létrejötte után egyenjogúságunk gyakorlati megvalósulásának demonstrálásaképpen remélhetőleg ez a kérdés is rendeződik. Egyelőre azonban az a helyzet, hogy a még rendelkezésre álló helyiségek számát is leszűkítik, hiszen úgy tudom, a színháznak a volt tiszti pavilon helyiségeiből is ki kell hrucolkodnia.

2. Nincs közvetlen kapcsolata a magyar színházi élettel. A fejlődés gyorsabb üteme természetszerűleg megköveteli a vérkeringés felfrissítését. Az elszigeteltség állapota, amelyen a győri Kisfaludy Színházzal folytatott vérszegény kooperáció alig változtatott, bénttólag hat. Módot kell találni, hogy a színészek és a művészeti dolgozók szabadon szerződhessenek, cserélődhessenek idényenként a magyarországi színtársulatok tagjaival. Míg a modern szcenikai megoldásokat a csehszlovák színjátszásnál kell keresnünk, a színház „lelke“ a magyar színházi életbe való közvetlen bekapcsolódást igényli.

3. És végül ami szintén nincs: válság. Ez a mumus kísértett, erről suttogtak sokat mostanában. Konkrétabb formában: a fiatalok menekülésszerűen sorra hagyják el a színházat, mint a süllyedő hajót. A suttogások, találgatások zavart kelthetnek, de a tényeken nem változtatnak. Valóban akadt, aki a fiatal színésznek kivételesen sok lehetőséget nyújtó színházat elhagyta, s más fiatalok is távozni készülnek. Sajnálatos dolog, tagadhatatlan, különösen, ha számba vesszük specifikus helyzetünket. Egész kulturális életünk szemmel kísérte az utánpótlás béé rését, és a színház is erejéhez mérten anyagi és erkölcsi támogatásban részesítette az új generációt. Sőt a színészek béralap: juk bizonyos hányadát átengedték a fiatalok támogatására tanulmányaik idején. De hát tudomásul kell venni az élet realitásait. Családi és egyéb komoly okok miatti távozással mindenki egyetért. Érthető még a fiatalok vágya is, amellyel lehetőségeik kereteit igyekeznek feszegetni és utat törni a világba a „nagyobb érvényesülés“ felé. De ha az elvágyás a társulat iránt érzett lekicsinylésből táplálkozik, ha a színház tagadhatatlan vonzóereje ne.m köt, ezzel nem lehet egyetérteni. A fiatalok ugyanis mind azzal a tudattal fogtak tanulmányaikhoz, hogy munkájukkal a MATESZ-t emelik majd, hogy tudásukat kultúránk egyik bástyájának szolgálatába állítják. Ha menetközben mégis mást gondolnak — ám tessék. A színház, amelynek egy bizonyosfokú állandó mozgás, cserélődés amúgyls használ, kibírja néhány ember távozását.

Végül beszéljünk azokról a színházakról is, amelyek ugyan nincsenek, mégis sok szó esik róluk: kellene egy-egy magyar színház Kassán és Pozsonyban. Szerintem ezeknek megvalósítása egyenlőre Irreális. A már meglevő személyi és financiális erőket szétforgácsolná, züllesztené. Ez nem lehet cél. Ha a komáromi színháznak telik majd rá erejéből, új hajtásként sor kerülhet egy másik, esetleg egy harmadik színház megalapítására, addig azonban inkább azt kellene elérni, hogy például a kassai színházat ne esetről esetre csupán egyetlen alkalomra és méghozzá délelőttre kaphassák meg, hanem legalább egy héten át minden este játszhassanak és tarthassanak délutáni előadásokat is. A húszas-harmincas években fél szezonon át Játszott Kassán a magyar társulat.

A mai MATESZ játékerejét figyelembe véve, a Salem! boszorkányok színvonalán mozgó előadások esetén, a pozsonyi és Pozsony-környéki közönség is megtöltené a termet néhány estén át. Nem olyan együttessel, nem olyan előadásokkal találkozna, mint még néhány évvel ezelőtt.

Ott tartunk már végre, hogy a komáromi színháznak lelke, arculata, rangja van, és a színház tagjának lenni is rangot jelent.

hét

7