A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-17 / 46. szám

Felkerül a paróka.

Itt csak az előadások folynak, az épület még mindig nem a színházé.

Lehet, a fogalmazás kicsit patetikus, de ebben az esetben vállalom a pátoszt, mert nem tudnám találóbban megfogalmazni azt, ami megfogott a MATESZ legújabb bemutatóján — Arthur Miller: Sal®ml boszorkányok clmü darabjának előadásán. Nem az előadásról akarok Írni, azt majd elemzi más, csupán az előadás kapcsán, amelyben a MATESZ végérvényesein bebizonyította, hogy valóiban elérte a hivatásos színház rangját, őszinte örömet érzek, hogy ezt megírhatom, hiszen ha nem is rendszeresen, de figyelemmel kísérem a MATESZ útját és sokáig úgy éreztem, mindvégig rá lesznek utalva a „ml színházunknak“ kijáró, fanyar szájízt, keltő több-kevesebb elnézésre.

Annak Idején a MATESZ megalakult egyszerűen azért, mert adva voltak a minimális feltételek, mert egy magyar színház léte dokumentálhatta a nyilvánosság előtt, hogy egy itt élő nemzetiségnek llymódon Is lehetősége van kulturális igényelnek kielégítésére, mert egy nagyobb létszámú közösségben mindig akadnak, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy énjüket többféleképpen éljék ki a Játékban, mert a magyar kultúrszerv támogatta a gondolatot, és mert az álmos Komáromban egy tltött-kopott, korszerűtlen épület Is akadt, amely „otthont“ adhatott a magyar színháznak. Verbuválódott valami közönség Is, és megindultak az előadások, falujárások. Minden együtt volt, csak éppen Színház nem volt sehol.

Hogy keserves, válságos éveken, mostoha körülmények között vergődve eljutottak Idáig, azért mindenkit köszönet Illet, aki megalakulásának első percétől kezdve máig a legcsekélyebb munkával Is hozzájárult ahhoz, hogy végre arról beszélhetünk: színházunk van — a MATESZ-nak lelke van.

Ügy képzelem — bibliai hasonlattal élve —, hogy mint a durva, nehezen engedelmeskedő nyers anyagból gyúrt emberalak, hosszú, verejtékezted munka után elkészülve, az isteni lehelet által életre ébred, így alakult, formálódott, ébredezett a ml színházunk is, míg eljutott a Salem! boszorkányok bemutatójáig. A különbség az, hogy lélekkel nem egyszerre és nem egy valaki ajándékozta meg, de az eredmény ugyanaz: a színház él, szidni és dicsérni most már egyaránt bátran, elfogultság nélkül lehet.

A színház igazi ünnepel nem azok, amelyek egy-egy naptári Jubileumhoz fűződve, fennállásának 10. vagy 100. évfordulóját Jelölik. Ezek csak kedves alkalmak a visszapillantásra, felmérésekre, a sajtó hangosabb dobverésére, de az Igazi plrosbetüs ünnep áhltatos percei azok,

amelyekben sikerül önmaga fölé, előző eredményei fölé emelkednie.

A sematizmus virágkorában, 1953. január 31- én tartották az első bemutatót Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabjával. Igyekezetnél és jószándékú alkalmazkodni akarásnál egyébről még aligha lehetett szó. A MATESZ csak abban különbözött a Jobb vidéki öntevékeny csoportoktól, hogy hivatalosan professzionális színházként tartották számon. Egy-egy tehetséget felvillantó alakítás, egy-egy magasabb igényre valló darab után nem maradt el a sajtónak a kétkedést is magában foglaló reménykedése, hátha, hátha mégis sikerül a MATESZ- ból egyszer színházat csinálni. A kritika nem sokat tudott kezdeni az előadásokkal. A sótlan, ízetlen méltatások viszont aligha buzdíthatták és elégíthették ki a színészeket. A színházi és a színházat körülvevő légkör nem árasztotta túlságosan a bizakodást.

Kísérletet tettek az állapotok Javítására, mikor a faluszlnházat beolvasztották a MATESZ- ba. Így ugyan néhány Jóképességü taggal gazdagodott az együttes, de ez édeskeveset Jelentett. A színházat nemcsak a színészek teszik, de a rendező, a dramaturg, a díszlet- és kosztümtervező, a maszkmester, no és ne hagyjuk ki az igazgatót, a műszakiakat és kivétel nélkül mindenkit, aki csak a kisujját is mozdítja,

4 színházt szabó munka közben.

hiszen nincs kollektivabb művészet, mint a színjátszás.

Évekig hallottuk rebesgetni, hogy válságban van a színház. Évekig nem volt állandó és megfelelő rendező, a többi feltétlenül szükséges szakemberről nem Is beszélve, és a kapkodás, az esetlegesség, a koncepcióhiány nyomta rá bélyegét az előadásokra. De valahogy sem a színészek, sem azok, akiknek módjukban állt egy kicsit is lendíteni a színház ügyén, nem mutattak hajlandóságot, hogy megadják magukat a mostoha körülményeknek. A Tanítónő sikere Jelentette talán az első komolyabb ígéretet, hogy a próbálkozások egyszer majd gyümölcsözők lehetnek.

Komoly lépést tettek előre az 1959/60-as évadban, amikor megjelent a MATESZ-ban az első valódi színházi szakember Zora Mathonová díszlettervező személyében, aki a cseh színházi világ avantgardistái közé tartozott és munkája, vitái, alkotó egyénisége nyomón a művészet hamisítatlan levegője áradt. A belső és a külső Igények egyaránt megnövekedtek. A színházzá válás útján újabb haladást jelentett a fiatal, főiskolát végzett erők bekapcsolódása. Gizella Maőugová, az első hivatásos dramaturg rövid Ideig tartó munkája ugyancsak tartós nyomokat hagyott maga után. A színészeket provokáló, vitákra, gondolkodásra, vlvó-Készül a díszlet makettle.

ORDÓDY KATALIN